Kelet-Magyarország, 1961. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1961-09-19 / 220. szám

1%1. szeptember 19, kedd. Névnapé VILHEMINA A nap eseményei: Kétszázötvenegy évvei ezelőtt halt meg Olaf Römer dán csilla­gász, a fény terjedési sebességé­nek felfedezője és meghatározó­ja. Ma 26 éve halt meg K. E. Ciol- kovszkij szovjet aerodinamikus, az űrrepülés elméletének úttörő- je. ★ HÁROMEZER FORINT pénz­jutalomban részesítette a Nyír­egyházi Közúti Üzemi Vállalat a tarcali kőbánya dolgozóit abbr'i az alkalomból, hogy a bányák közötti versenyben Tárcái lett az első a féléves értékelés alap­ján. ■* ÜJBÓL FELÜLVIZSGÁLJÁK a békekölcsön nyereményeket megyénkben. A novemberi taka-> rékossági hónap keretében több községben nézik újból át az OTP szakemberei, kik felejtkeztek el nyereményükről. ★ EGY ÉRDEKES ADAT: az idén j 190 ipari tanulót szerződtettek a 1 megye kisipari szövetkezeteibe. ; Számuk az előző évekhez viszo- { nyitva 28—30 százalékkal nőtt. ŰJ ISKOLÁT AVATNAK j Nyírkátán. Az emeletes, négytan­termes, modern iskola ünnepé* lyes átadására ma délután 14 órakor kerül sor. SZÁZ HOLDON termelt cu­korrépát az idén a tiszalöki Kossuth Tsz. A kedvezőtlen idő­járás következtében most csak közepes a termés, — ennek el­lenére már tervezik: jövőre jó talajelőkészítéssel, még jobb munkával 85 holdon akarják elérni a 200 mázsás átlagtermést. ★ MÁR HARMINCHÁROM ter­melőszövetkezetben van nőbizott­ság a nyíregyházi járásban. A szövetkezeti nőbizottságok ezek­ben a napokban készítik el a fél­éves munktervüket. ★ HELYESBÍTÉS: A megyei ta- hács ipari osztálya közli, hogy a szeptember 14-én megjelent „Kincs és veszteség” című írás­ban a Szabolcs-Szatmár megyei Építőanyagipari Vállalat 296 munkanapkiesése 1961. szeptem­ber elsejéig értendő. Ma délután negyed 3-kor a Stadionban : Guinea—Nyh. Spartacus nemzetközi mérkőzés ^ KBUSraUtGYARORSZÁG i* Magyar Szocialista Munkáspárt (Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapla. Felelős szerkesztő: Bálint Lajos. Kiadja a Keletmagyarorszag Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Sztálin tér 21. Tel: 16-70, 16-71, 16-72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov u. 1. Tel: 30-00. .Kéziratot nem őrzünk meg. és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető -a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda­ipari Vállalati Nyíregyházai Dózsa ■*GyÖgy**L~S. Vereség Budapesten > Egyetértés—Nyíregyházi Spartacus 3:1 (1:1) (Soroksár, 1000 néző. Vezette: Bálint.) A borúlátó szurkolók nagyon fél­tették a csapatot az Egyetértéstől, mondva, hogy ha ezt a találkozót el­vesztik a nyíregyházi fiúk, akkor há­romig nem állnak meg, s a DVTK és DVSC ellen is sima vereséget fognak szenvedni — s ez a bajnoki táblázat legaljára vetheti vissza a csapatot. Egyszóval a szurkolók borúlátóak voltak.. . Ezek után nézzük, hogy mi történt a mérkőzésen? A két csapat az alábbi összeállítás­ban lépett pályára: Egyetértés: Vilmos — Orosz, Csákó, Ficzere — Bérezi, Székely — Valejon, Szing, Ombódi, Solymodi Budai. Edző: Pyber István. Spartacus: Hargitai II. — Galló, Nagy, Lakatos — Pongó, Szokol — Kovacsics, Papp, Ignéczi, Aranyi, Kaskötő. Edző: Szabó Géza. Érdekesen kezdődött a találkozó, s az első percek játékát látva a nézők közöl sokan azt jósolgatták, hogy a nyíregyháziak gólokkal nyerik meg a mérkőzést. Mezőnyben remekül játszottak ekkor a fiúk. Gyorsan és korszerűen szőtték támadásaikat. Voltak szinte olyan öt-tíz percek, amikor az Egyetértés játékosai tehe­tetlenek voltak a jól kombináló nyír­egyháziakkal szemben. Mégis a félidő folyamán egyetlen gólt tudott szerez­ni a nyíregyházi együttes Papp ré­vén. Ebben a játékrészben az Egyet­értés gólját Szing lőtte. Szünet után mintegy jó negyedóráig még kiegyenlített volt a játék. Ez után az Egyetértés védői magukra találtak, s fokozatosan feljött a ha­zai csapat. NB II. bajnokság állása 1. Debreceni VSC 7 5 1 1 23:10 11 2. Egyetértés 7 5 — 2 10: 5 10 3. Bp. Előre 7 5 — 2 21:15 10 4. Diósgyőri VTK 7 4 2 1 11: 9 lo 5. Láng SK 7 4 12 12:11 9 6. Ceglédi VSE 7 2 3 2 14: 8 7 7. Miskolci VSE 7 2 2 3 10: 8 t 8. Kecskeméti D. 7 2 2 3 11:15 6 9. KIS TEXT 7 2 2 3 10:14 4 10. Debreceni EAC 7 2 2 3 4: 6 6 11. Bp. Spartacus 7 3—4 10:17 € 12. Szolnoki MÁV 7 2 14 14:10 5 13. Nyh. Spartacus 7 1 3 3 7: 9 5 14. Borsodi B. 7 2 1 4 5: 9 5 15. Szegedi Építők 7 2 1 4 7:13 5 1«. Ganz-MAVAG 7 2 1 4 8:18 5 Az utolsó negyedórában a sza­bolcsi csapat alig támadott, s így a fővárosiak nagy fö­lénybe kerültek. A fölényük két újabb gólban jutott kife­jezésre, melyeknek szerzői Szing és Valejon voltak. A nyíregyházi együttes az első fél­időben gólokkal nyerhette volna meg a találkozót. Ebben a játékrészben az Egyetértés mélyen formája alatt játszott, s ha a nyír­egyházi csatárok nem állnak hadilábon a góllövéssel, a fővárosiak a második félidő­ben nem tudták volna meg­szerezni a győzelmet. A szabolcsi csapatnál ismét kiüt­között a régi-légi betegség: hogy a mezőnyben jól játszanak, helyzeteket dolgoznak ki, s nem tudják értékesí­teni azokat. A nyíregyháziak közül Kovacsics, Pongó és Nagy nyújtottak jó teljesítményt. További eredmények: DVTK—Ganz- MAVAG 3:2, Bp. Előre—MVSC 2:1, IíISTEXT—Szegedi Építők 0:0, Láng— Szolnok 1:0, DVSC—Cegléd 3:1, Bp. Spartacus—DEAC 2:0, Borsodi Bányász —Kecskemét 1:0. Egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség — Az ]\B III eseményei A szabolcsi NB III-as csapatok kö­zül a hatodik fordulóban a Nyíregy­házi Munkás szerepelt a legjobban. Imponáló biztonsággal győzött a Ka­zincbarcikai MTE ellen, s ezzel a győ­zelmével a bajnoki táblázat harmadik helyére került. Tiszalök élvezetes mérkőzést vívott a jóképességű Eger­esein együttesével, s döntetlen ered­ményt ért el, bár kis szerencsével a győzelmet is megszerezhette volna. Kisvárdán ez alkalommal sem ment a játék, szárnyaszegetten játszott a csapat, s így született meg Kisvárdán a Debreceni Honvéd győzelme. NYÍREGYHÁZI MUNKÁS— KAZINCBARCIKA 4:1 (2:1) Az első tíz perc a Munkásé volt; a vendégek csak a 12. percben ve­zették az első komoly támadást, de ennek végén Balogh erős lövését Rácz szépen hárította. A 15. percben Mol­nár átadását Csemniczki továbbította a hálóba, 1:0. (A vendégek lest rek­lamáltak!) Egy negyedóra elteltével szép Molnár—Varga összjáték után a tisztán álló Csemniczkihez került a labda, aki kapuba lőtte a Munkás második gólját. 2:0. A félidő vége előtt 11-eshez jutottak a vendégek, s ezt Balogh értékesítette, 2:1. Szünet után is a Munkás .irányí­totta a játékot. A 75. percben egy partdobás után Csemniczkihez került a labda, aki 15 méterről védhetetlenül vágta a hálóba. 3:1. Végezetül Esz nyi fejesgólja állította be a végeredményt. 4:1. A Munkás ilyen arányban is tel­jesen megérdemelten nyert. EGERCSEHI BÁNYÁSZ— TISZALÖK 1:1 (1:0) Mindkét csapat teljes erőbedobás- sal kezdett, majd Tiszalök került eny­he fölénybe, de csatárai nem tudták kihasználni az adódó helyzeteket. A 20. percben egy lövést kiejtett a ti­szalöki kapus, s Kőrik már csak a gólvonalon túlról tudta mezőnybe vágni a labdát. 1:0 a vendégek javára. Szünet után is a hazaiak voltak inkább fölényben és a 65. percben egy gyors támadás végénf Schneider a ll-es pont tájáról bombalövést eresz­tett meg, mely a hálóban kötött ki. 1:1. Továbbra is Tiszalök volt fölény­ben, de a Bányász védői megakadá­lyozták a gólszerzési kísérleteket. Ti­szalök győzelmet érdemelt volna, az egész csapat lelkesen és jól játszott, de még így is kitűnt Nagy, Káposzta és Schneider játéka. DEBRECENI HONVÉD— K1SVÄRDA 2:0 (1:0) A kisvárdaiak kezdtek jobban és az első húsz percben erős fölényt har­coltak ki, de eredmény nélkül, mert először farkas hagyott ki biztos hely­zetet, majd Oláh az üres kapuba sem tudta bejuttatni labdáját. Ez a siker­telenség elkedvetlenítette a kisvárdai csapatot, s átengedték a kezdemé­nyezést a Honvédnak. a debreceniek egy gyors lefutás végén meg is sze­rezték a vezetést. 1:0: Férfi csapatunk nagy küzdelem ulán győzött — M női csapat vereséget szenvedett Budapesten Röplabda INB 1.. Nyíregyházán vasárnap délelőtt a Vasas Izzó együttesét fogadta a Nyír­egyházi Spartacus férfi csapata. A mérkőzés előtt izgalmat keltett, hogy a kijelölt játékvezető jó félórás ké­séssel érkezett meg. Így a két csa­pat tagjai a rekkenő melegben majd­nem egy óra hosszáig melegítettek be. Ez a nyíregyházi csapatot viselte meg jobban, s gyengébb játékot nyújt­va az elmúlt hetinél csak keserves küzdelem után 3:2 arányban tudtak győzni a lelkesen és egészen jól ját­szó fővárosiak ellen. A Nyíregyházi Spartacus női csa­pata Budapesten, a Bp. Spartacus el­len lépett pályára, s teljesen megil- letődötten játszva 3:0 arányban vere­séget szenvedtek. A röplabda NB I további eredmé­nyei, nők: Bp. Építők—Utasellátó 3:1, Bp. Petőfi—Szeged 3:0, Miskolc—Va­sas Dinamó 3:0, Újpest—DVTK 3:0, Férfiak: Pénzügyőrök—Testvériség 3:1, MIK—Salgótarján 3:2, DEAC—Szom­bathely 3:0, Vasas—Bp. Spartacus 3:2. Megyei bajnokság táblázata 1. Nagykálló 5 4 1 — 14: 7 9 2. Nyírbogdány 5 2 3 — 5: 2 7 3. Ny.-házi VSC 5 2 2 1 9: 3 6 4. Nyírmada 5 2 2 1 10: 5 6 5. Nyírbátori Spart. 4 2 1 1 18: 7 5 6. Nyírbátori Dózsa 5 2 1 2 9: 4 5 7. Ibrány 5 2 1 2 6: 6 5 8. Záhonyi VSE 5 2 1 2 4: 9 5 9. Balkány 4 2 — 2 10: 8 4 10. Nagyecsed 4 1 2 1 5: 8 4 11. Fehérgyarmat 5 — 4 1 4: 7 4 12. M. MEDOSZ 5 1 1 3 4: 8 3 13. Nagyhalász 4 1 1 2 2: 5 3 14. Mándok 5 — 2 3 4:11 2 15. Honvéd SE 4 — 2 2 2:14 2 16. Nyh. Spartacus II. 5 4 — 1 10: 8 8 Váratlan eredmények a megyei bajnokságban Sok váratlan meglepetés született a megyei bajnokságban. Ezek közé tar­tozik: hogy az Ibrányiak legyőzték a Nyíregyházi VSC-t, Nagykálló bizto­san győzött Mátészalkán, Mándok pontot vett el a Nyírbátori Sparta- custól. így még két csapat Nagykálló és Nyírbogdány az ötödik forduló után is veretlen. NAGYKALLÖ—MÁTÉSZALKA 2:1 (1:0) A kállóiak kezdtek jobban, s fölé­nyüket az első félidőben gólra vál­tották, majd a szünet után Veres lőtt újabb gólt. A szalkaiak erőteljesen támadtak ezután, de tehetetlen csa­társoruk nem tudott gólt lőni. Csu­pán a 88. percben egy tizenegyesből szépítettek. IBRÁNY-NYÍREGYHÁZI VSC 1:0 (1:0) A nagy lelkesedéssel játszó ibrányak az első félidő 20. percében szerezték meg a győzelmet jelentő gólt. Az első félidő 15. percében Puskást (NYVSC) sportszerűtlenségért kiállították. A10 főre csökkent nyíregyháziak szinte vé­gig fölényben játszottak, de a lelkes és jól védekező ibrányiak tartották az eredményt. További eredmények: Nyírbogdány —Nagyhalász 0:0, Fehérgyarmat— Nyírmada 0:0, Balkány—Nyíregyházi Spartacus II 6:0, Nagyecsed—Honvéd ASE 1:1, Nyírbátori Dózsa—Záhony 4:0, Mándok—Nyírbátori Spatracus 1:1. A* MHS Megyei Elnöksége szabályozta a koronglövök működését Szünet után is a Vasas kezdett jobban, de egy 25 méterről leadott váratlan lövésből a Honvéd szerzett újabb gólt. 2:0. Ez teljesen letörte a hazai csapatot és szinte végleg át­engedte a játék irányítását a ven­dégeknek. A kisvárdai együttes lélek nélküli játéka miatt vesztette el a mérkőzést. A csapatból csupán Marczi Viktor és Bac&kai nyújtottak elfogad­hatót. További eredmények: Hajdúszobosz­ló—Debreceni Kinizsi 1:1, Tűzoltók— Eger 2:2, Miskolci Munkás—Rudabánya 2:1, Miskolci Bányász—Gyöngyös 1:1, D. GÖCS— Somsály 2:#. NB III. bajnokság táblázata 1. Miskolci B. 6 5 1 — 16: "4 11 2. D. Kinizsi 6 4 11 11:12 9 3. Nyh. Munkás 6 3 2 1 16: 6 8 4. H.-szoboszló 6 3 2 1 11: 6 8 5. Egri Dózsa 6 3 2 1 13:10 S 6. Egercsehi B. 6 3 1 2 9: 7 7 7. Kazincbarcika 6 3 1 2 5: 7 7 8. Somsályi B. 6 3—3 11:11 6 9. D. Honvéd 6 2 2 2 5: 5 6 10. D. GÜCS 6 2 1 3 14: 9 5 11. Bp. Tűzoltók 6 2 13 10:12 5 12. Gyöngyösi Spart. 6 1 2 3 6: 8 4 13. Misckolci MTE 6 2 — 4 5:11 4 14. Tiszalöki VM. 6 1 2 3 6:16 4 15. Rudabányai B. 6 1 — 5 7:12 2 16. Kisvárdai Vasas 6 1—5 4:19 2 ............................ t --------------------­SPORTHÍREK A KISZ Központi Bizottság 75. válogatottsága alkalmából ser­leggel ajándékozta meg Grosics Gyulát. A serleget baráti beszél­getés keretében Balogh Zoltán, a KISZ Központi Bizottságának tit­kára adta át a magyar válogatott Iríftinrv lrnTStir'nTtnlr Szeptember 16-án taggyűlést tartott a Magyar Honvédelmi Sportszövetség Szaboics-Szatmár megyei Lövészklub­ja. Leviczki László, a lövészklub tit­kára tagfelvételi javaslatokat terjesz­tett a taggyűlés elé. A lövészklub ezen az estén ugyanis két szakosz­tállyal gyarapodott: a háromtusázók- kal és a koronglövőkkel. A korong­lövők közül felvételt nyertek a kö­vetkezők: Demjanovich Emil, Gál Mihály, Andrásfalvi István, Dr. Ka­tona Sándor, Gregori László, Nagy Tibor, Gyurján János és Milotay Gábor. Azokat, akik a többszöri fi­gyelmeztetés ellenére sem tartották fontosnak az első, tagfelvételi össze­jövetelen való megjelenést, a lövész­klub tagsága nem vette fel tagjai közé. A Magyar Honvédelmi Sportszövet­ség Lövészklubjának Koronglövő Szakosztálya egyben megválasztotta vezetőségét is. A szakosztály vezető­je Nagy Tibor, propagandistája Dem­janovich Emil és gazdasági felelőse Gál Mihály. Ezután csak az MHS jogosult ko­ronglövészetben az illetékes szervek­kel intézkedni, csak az MHS pecsét­jével ellátott hivatalos okmányok ér­vényesek a koronglövészettel össze­függő ügyek intézésében. Határozat született, hogy csak azok a koronglövők nyerhetnek felvételt az MHS lővészklubjában, akik aláve­tik magukat az MHS szervezeti sza­bályzatának és szervezeti életet élnek. Az MHS Megyei Elnöksége és lö­vészklubja határozata értelmében az e héten megrendezésre kerülő orszá­gos versenyen sem vehetnek részt azok, akik nem nyertek felvételt az MHS lövészklubjába. így az MHS Me­gyei Elnökség döntése alapján a kö­vetkező összeállításban indulnak a szeptember 22—23 és 24-én megrende­zésre kerülő országos koronglövő versenyen részt vevő megyei korong­lövő csapatok: I. csapat: Gyurján j János, Milotay Gábor, Gregori László, Andrásfalvi István és Nagy. A II. csapat tagjai: Demjanovich Emil, Gál Mihály, Dr. Galántha György és Dr. Katona Sándor. A koronglövészettel összefüggő kér­dések megvitatása után ismertették a taggyűlésen az MHS Országos Elnök­ség Intéző Bizottságának az MHS-ben folyó agitációs és propaganda munká­ról szóló határozatát. A hozzászólá­sokra adott válasz és a lövészklub munkájának megvitatása után meg­jutalmazták Salczman Katalint, mint a legjobb nyíregyházi női háromtusa versenyzőt. Ugyancsak jutalomban ré­szesült Tóth és Bártfai sportoló a háromtusában és összetett honvédelmi versenyben elért eredményeikért. MHS Szabolcs-Szatmár megyei Elnöksége ■* Nagy melegben, mintegy 20 ezer néző előtt került sor Miskol­con a szovjet, lengyel, csehszlovák, osztrák és magyar versenyzők résztvételével — a nemzetközi motocross verseny, s efivben a sportág negyedik bajnoki futa­mára. Az egyes versenyszámok­ban igen nagy küzdelem alakult ki, s a 125 kem-esek mezőnyében Szabó II László győzött, 250 kom-esek futamában Matejka (Csehszlovák) és a 350-esek futa­mából Kaduskin (szovjet) került ki győztesen. A nyíregyházi mo- tocros versenyzők helyezéséről eddig még nem kaptunk jelen­tést. SPORTJA

Next

/
Thumbnails
Contents