Kelet-Magyarország, 1961. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1961-09-20 / 221. szám

XVIII. ÉVFOLYAM, 221. SZÁM Ára 50 fillér 1961. SZEPTEMBER 20. SZERDA Gyorsítják a betakarítási és szántás­vetési munkákat Rövidesen megkezdik a Jonathán szüretelését is — Az összes várható Izotóppal vizsgállak a fémeket kukoricaszárat besilózzák Nyíregyháza termelőszövetkezetei A meleg, rendkívül száraz idő­járás különösen az utóbbi hetek- ben-napokban valósággal siettette mind a kapások, mind a gyü­mölcsök érését. Úgy annyira, hogy szinte szemlátomást „kínál­ják” magukat a szorgos kezek további rendezésére. Ezt látva, Nyíregyháza négy termelő- szövetkezetében is egyre job­ban gyorsítják a termések be­takarításának munkálatait. Burgonya területeiknek 35, a napraforgóénak 20 százalékán vé­gezték már el a szedést, illetve a cséplést. De megkezdték a ku­korica törését is, amelyből mint­egy 10 százalékos az elért ered­mény. Nem kis gondot okoz a termelőszövetkezeteknek az al­matermés tervszerű szüretelése, gondos válogatása sem. Ez ideig — különösen a gyü­mölcstermelő brigádok tagjai — a fehér áru szedésével és egyéb munkáival voltak el­foglalva, amellyel 80 száza­lékban vannak kész. S pár A tervezettnél tSbb húst ad a császlói Petőfi Tsz nap múlva, előreláthatólag 25-ével kezdetét veszi a Jo­nathán alma szüretelése is. A szövetkezetek tagjai azonban igyekszenek eleget tenni az egy­más után következő feladatok­nak. Fokozni kell a rozs vetését A megyeszékhely mind a négy termelőszövetkezete tagságának eredményes igyekezetét bizonyít­ja az is, hogy vetési tervüknek a következőkben tettek már ele­get: A lucernavetés 70, a takar­mánykeverék 60, az őszi árpa 55 százalékban van elvégezve. Bár ez is eredménynek mondható, de az ősziek vetését még inkább fo­kozni kell. Különösen áll ez a rozs vetésére, amelyből eddig csak 25 százalékos tervteljesítést értek el. Az idővel nincs mit várni, vetni kell a rendelkezésre álló területeket, ugyanis van egy régi bevált mondás, hogy: ősszel porba, tavasszal sárba. Számosállatonként 12—15 köbméter siló Kiegyensúlyozott a négy tsz- nél a téli takarmányalap biztosí­tása. Különösen jó ütemben szor­galmazzák a sild készítést. Egyöntetűen elhatározták, hogy a területeikről lekerülő összes kukoricaszárat besi­lózzák. Ezzel pedig lehetővé teszik, hogy számosállaton­ként 12—15 köbméter silót biztosítsanak jószágaik za­vartalanabb kielégítésére. A. B. Az országban az elsők között létesítették a csepeli izotop laboratóriumot, amely az elirúlt években már jelentős szol­gálatokat tett a gyár-óriásnak. Lényegesen megkönnyítette a fémek vizsgálatát, megbízhatóbb adatokat szolgáltatott és részben biztonságosabbá tette a munkát. A laboratórium munkatársai jelenleg is számos új eljárás kidolgozásán fá­radoznak. Az intézet munkatársai leveszik a filmeket az át­sugárzott bányakötél kerékről. (MTI Fotó: Lajos György felv.) Sikeresen teljesítik éves vállalásukat a Nyíregyházi Közúti Üzemi Vállalat dolgozói Tizenhét és fél ezer forint jutalom a legjobb munkahelyeknek A Közúti Üzemi Vállalat dol­gozói még az év elején versenyt kezdeményeztek az éves terv túl­teljesítésére. Az összesített válla­lás eredményeképpen több mint félmillió forint értékű túltelje­sítést vállaltak. S már 70 száza­lékát teljesítették is. A szakszervezeti bizottság a vállalatvezetőségével egyetértés­ben a félévi eredmények alapján értékelte a versenyt és úgy ha­tároztak, hogy a vállalásukat tel­jesítő, a munkaversenyben élen­járó építésvezetőségeket pénzju­talomban részesítik. A verseny első helyezettje a Veress Károly vezetése alatt dolgozó építésvezetőség. Jutal­muk ötezer forint. Második a Hegedűs György irányítása alatt álló építésvezetőség, ahol négy­ezer forintot osztottak ki a dol­gozók között. A harmadik helye­zéssel járó háromezer forintot Molnár György építésvezetősége kapta meg. Minél több dolgozó paraszt ismerje meg hazánkat, járjon külföldön hangsúlyozták az IBLSZ ankét jón Nyíregyházán Nagy gondot fordít a terme­lési tervek teljesítésére a csász­lói Petőfi Tsz. Ebben az évben a 150 leszerződött sertéssel szemben szeptember közepéig 215 darabot adtak át közfo­gyasztásra, melyért közel 250 ezer forint bevétellel gyarapo­dott a közös kassza. Szarvasmarhából a terv 80 darabot jelölt meg, melyet szintén teljesítettek. Jól állnak az aprójószág nevelésével is. Hamarosan újabb 3 ezer da­rab baromfit és különböző szárnyast adnak át közfogyasz­tásra, s így a betervezett 22 mázsa helyett 32 mázsát ad­nak cl. Újabb két boltot alakítanak át önkiszolgáló rendszerre Nyíregyházán A Szabolcs-Szatmár megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi V. az év második felében tovább korszerűsíti városunkban az üz­lethálózatot. Most kerül átala­kításra a Makarenko utcai 20-as valamint a Rákóczi utcai 26-os üzlet is. A Makarenko utcai üzlet át­alakítását különösen indokolta teszi az, hogy a közeli alma­tároló sok munkást foglalkoz­tat majd s növeli a vásárlók számát. A korszerűsítési munkát az üzletek dolgozói társadalmi munkával is segítik. Az idegenforgalom, a külföldi utazás lehetősége egykor kivált­ságnak számított. Ma viszont tíz és százezrek vehetik igénybe a külföldi utazást, munkások, ér­telmiségiek és egyre inkább nő a társas utazásban résztvevő dol­gozó parasztok száma. Jó példa erre megyénk, ahon­nan már ebben az évben is több­száz termelőszövetkezeti tag utazott külföldre és szinte na­ponta indulnak a vonatok, autóbuszok a kirándulnivágyó falusi dolgozókkal hazánk legszebb tájaira. S hogy az utazás lehetőségeit, í az utazási kedvet községeink dol- ! gozói körében még tovább fokoz­zuk, ezt a célt szogálta az IBUSZ szeptember 18-i tanácskozása me­gyénk tömegszervezeteinek kép­viselőivel. Az értekezletet Nagy Tibor elvtárs, a megyei pártbi­zottság munkatársa nyitotta meg, majd Elek Tivadar az IBUSZ belföldi főosztályának vezetője ismertette a dolgozó parasztok utazásának megnövekedett lehe­tőségeit. Elmondotta, hogy a me­zőgazdaság szocialista átszerve­zése lehetővé tette, hogy fokoza­tosan eltűnjön a város és a falu közötti különbség. Ennek érde­kében határozott úgy az IBUSZ, hogy részt kér e nagy munkából. Eddig a kül- és belföldi uta­zás lehetőségeit a fővárosiak és a megye székhelyeken való lakók vették döntő többség­ben igénybe. A falu sajnos ebből eddig szinte teljesen kimaradt, meg a távolság miatt nem ismerték a lehe­tőségeket, nem kapcsolódhat­tak be az utazásokba. Most azonban a falvakban is meg van a pénz, meg van az igény, hogy a dolgozó parasztok közül minél többen ismerjék meg hazájukat, a külföldet: elsősor­ban a szomszédos országokat. A tsz önsegélyző csoportjai eddig is sok falusi dolgozót üdültettek, szórakoztattak, itthon és külföl­dön. Az IBUSZ viszont azt sze­retné, hogy még többen vegyék igénybe az utazási lehetőségeket. Népszerűek például a „Két nap Budapesten” jelszóval indult társasutazások. Idén ez az utazás már három napig tart s opera, színház, üzem- látogatás, városnézés szerepel a programban. Ezen kívül a dolgozó parasztok­ból álló csoportok látogatást tesz­nek a parlamentben. A jövőben számos tapasztalatcsere is szere­pel az IBUSZ programjába. Új szocialista városokat, élen­járó mezőgazdasági üzemeket látogatnak meg a csoportok kedvezményes vonat, illetve autóbusz utazással. A Szovjetunióban kolhozokat nézhetnek meg, Moszkvában megtekinthetik az összövetségi népgazdasági kiállítást s így amellett, hogy pótolhatatlan él­ményt szereznek, szélesedik lá­tókörük is. Az IBUSZ ezen értekezletén elsősorban az volt a cél, hogy a résztvevő társadalmi szer­vezetek segítsék a dolgozó parasztok ntaztatását. Elsősorban felvilágosító munká­val, az utak népszerűsítésével, társadalmi szervezéssel segíthet­nek abban, hogy falu megnőtt igényeit kielégítsék. Ei;re dolgoz­tak ki az értekezlet résztvevői konkrét terveket. A szovjet és magyar vízügyi szervek több éves szoros és ba­ráti kapcsolata eredményeképpen hétfőn szovjet vízügyi szakem­berek tíz tagú csoportja érkezett Magyarországra. A küldöttséget Muszijenkó elvtárs, a kievi Víz­ügyi Főigazgatóság osztályvezető- J je vezeti és abban Ukrajna, va­lamint Kárpátalja vízügyi hiva­talainak egyes vezetői vesznek »•észt. A főépítésvezetőségek közötti versenyben az első helyet a Tö­möri Gusztáv vezetése alatt álló munkahelyek dolgozói szerezték meg, ahol 1500 forint jutalmat osztottak ki. Az ezer forint ju­talommal járó második helyet Gál Imre főépítésvezetősége érte el. A bányák közötti versenyben az első helyre a Tarcali Kőbá­nya került, j Jutalmul háromezet forintot kaptak. Az összesen 17 és fél eze* forintos jutalmazáson kívül már a fél év során is kaptak jutal­mat és kitüntetéseket a munka­versenyben élenjáró dolgozók. Tizenheten kiváló dolgozó okle­velet, tizennyolcán pedig jelvényt kaptak a vele járó egy, illetve két heti fizetésnek megfelelő pénzösszeggel. Az első félévi eredmények alapján újabb 25 dolgozó kapta meg az oklevelet és a jelvényt kapcsolat további erősítését cé­lozza ez a mostani látogatás, melynek során nemcsak a köz­vetlen határmenti, felső-magyar­országi vízi létesítményeket te­kintik meg, hanem megismerked­nek a magyar vízügyi szolgálat teljes rendszerével. A vízügyi szakemberek tíz ta­gú csoportja látogatást tesz Sza­bolcs-Szatmár, Borsod és Hajdú- * Bihar megyék területén. Szovjet vízügyi szakemberek megyénkben A két ország közötti szakmai

Next

/
Thumbnails
Contents