Kelet-Magyarország, 1961. július (21. évfolyam, 152-176. szám)

1961-07-27 / 173. szám

Megkezdte m Bin kaját a kongói parlament LeepeNMHe. (MTI): Mint az AP és Reuter jelenti, Leopoldvil- le-ben az ENSZ szóvivője szerdán bejelentette, hogy kedden meg­kezdte munkáját a kongói par­lament. Mint ismeretes, a parla­mentet Kaszavubu elnök oszlat­ta fel törvényellenesen tíz hó­nappal ezelőtt, s azóta az ország hazafias erői szüntelenül követel­ték újbóli összehívását. A képvi­selők — mint már jelentettük — a Leopoldvilletől nem messze fekvő Lovanium-egyetem épüle­tében gyűltek össze. Az ülésszak színhelyét ENSZ- erők őrzik, és teljesen elszi­getelik a külvilágtól, hogy megakadályozzák a parla­ment munkájába való külső beavatkozási. A szakadár Katanga tarto­mány Csombe-párti képviselői­nek kivételével minden ország­részből megérkeztet? a képvise­lők. A parlament alsó- és felső- házának tagjai közül mintegy 200 tartózkodik a Lovanium- egyetem épületében. Gizenga, a törvényes kor­mány miniszterelnöke beteg­sége miatt nem .jelent meg az ülésen. Az ENSZ szóvivője bejelentet­te, hogy a képviselőház és a sze­nátus tagjai megválasztották a tisztségviselőket. Joseph Kaszongo keieti-tar- tománybeli képviselőt, aki az elmúlt hónapokban követke­zetesen Lumumba-párti állás­pontot foglalt el, ismét a képviselőház elnökévé válasz­tották. A szenátus elnöke Komoriko, Leopoldville-tartománybeli képvi­selő lett, minthogy Kaszavubu Ileót, a szenátus volt elnökét „miniszterelnökké” nevezte ki. Linus Pauling professzor: Nagy tragédia volna, ha Németországot atomfegyverekkel szeretnék fel Hruscsov és Brezsnyev iidvizlik távirata Castróhoz és Dorticoshoz BERLIN, (MTI): Linus Pauling, az Amerikai Egyesült Államok neves Nobel-díjas professzora a Neues Deutschlandban közölt cikkében a következőket írja: „Ez idő szerint egyetlen, min­dent felülmúló jelentőségű világ- probléma van, és ez az, hogy miként lehetne megakadályozni egy atomháború világméretű pusztítását. Elsősorban Németország újra- felfegyverzése veszélyezteti a vi­Moszkva. (TASZSZ): Július 26, a kubai nép nemzeti ünnepe al­kalmából Nyikita Hruscsov szov­jet miniszterelnök és Leonyid Brezsnyev, a Legfelső Tanács el­nökségének elnöke üdvözlő táv­iratot intézett Fidel Castro ku­bai miniszterelnökhöz és Osval- do Dorticos köztársasági elnök­höz. A távirat hangsúlyozza, a kubai nép nehéz küzdelemben legyőzte a reakció erőit és ezzel megmutatta az egész világnak, hogy milyen hatalmas eredmé­nyeket érhet el egy ország, amelynek népe sorsának gazdá­jává vált. A szovjet emberek — mutat rá a távirat — az egész haladó emberiséghez hasonlóan őszinte lelkesedéssel és mély rokonszenv- vel figyelik a kubai népet, amely sikeresen győzi le az imperialista körök által támasztott nehézsé­geket és akadályokat. A távirat emlékeztet az ellenforradalmá­rok és külfsídi zsoldosok felett aratott győzelemre, amely nem­csak katonai, hanem rendkívül nagyjelentőségű erkölcsi-mJitikai győzelem is volt. E gyí ..em új­ra megmutatta a Fidei Castro- vezette forradalmi kormány köré tömörült nép teljes egységét. A szovjet vezetők távirata vé­gül hangsúlyozza, hogy mind­ezek ellenére az imperialisták nem mondanak le agresszív ter­veikről. elfelejtik, hogy elmúltak azok az idők, amikor szabadon rendelkezhettek más népek sorsá­val. Hruscsov és Brezsnyev kije­lenti: hazájának szabadságáért és függetlenségéért vívott harcában a kubai nép mindig számíthat a Szovjetunió baráti segítségére. Bisertáhan továbbra is feszült a helyset A dél-tiroli kérdés TUNISZ, (MTI): Mint nyugati hírügynökségek jelentik, Bizer- tában a helyzet továbbra is rendkívül feszült, bár különö­sebb változásról nem érkezett hír. A francia és a tunéziai ka­tonai erők továbbra is farkas­szemet néznek egymással: a ki­kötőhöz közelfekvő európai ne­gyed a francia, az arab város­rész a tunéziaiak kezén van. Egyébként Bizerta csaknem teljesen el­néptelenedett az elmúlt 24 órában, franciák és arabok egyaránt nagy számban me­neküljek el a városból. A TAP tunéziai hírügynökség kedden este kommentárt közölt a válságról, s megállapítja: lágbékét. Nagy tragédia volna, ha Németországot atomfegyve­rekkel szerelnék fel. Síkraszál- lok azért, hogy haladéktalanul meg kell kötni a német béke- szerződést. Szükségesnek tartom, hogy ez a szerződés, lehetőleg Lengyelországgal, Csehszlovákiá­val és a szomszédos területekkel együtt, egész Németország demi- litarizálásához vezessen. Ez va­lóban jelentős lépés lenne a világbékéhez és a háború kikü­szöböléséhez vezető úton. Véle­ményem szerint meg kellene köt­ni a békeszerződést Németország­gal, de ellene vagyok a béke- szerződésnek, ha az megengedi Németország militarizálását, ami ahelyett, hogy közelebb vinne bennünket az általános leszere-! lés céljához, még jobban meg- j nehezítené a cél elérését. / A békeszerződés megkötése és i a berlini probléma megoldása olymódon, hogy az lehetővé te­gye a békés fejlődést és előirá­nyozza Németország, valamint a szomszédos területek tartós de- militarizálását, szükséges lépés a béke és a szabadság jövendő vi­lága felé.” ' Carapkin felszólalása a genfi há ro in fia fal in! alomértekezlefen Ax utóbbi betekben Dél-Tirol- ban elkövetett sorozatos bomba- merényletek következtében rend­kívül kiéleződött a viszony Ausztria és Olaszország között. Dél-Tirolt 1919-ben csatolták Ausztriától Olaszországhoz. Az olasz kormány 1948-ban Dél-Ti­rolt — jelenleg Bolzano (néme­tül Bozen) tartományt — Trento tartománnyal egyesítette, s azóta a két terület „Trentino — Felső (Alto) — Adige” elnevezéssel Olaszország egyik autonóm ré­gióját képezi. Míg Trento tarto­mány lakói jóformán teljesen olaszok, addig Dél-Tirol lakossá­gának mintegy 70 százaléka ne­mei anyanyelvű. Ezért követelik vasiatok alapját képezi, megfelel annak az elvnek, amelyet az Egyesült Államok maga is vé­delmezett a leszerelési tárgyalá­sokon. Carapkin a nyugati: hatalmak képmutatásának leleplezésére em­lékezte tetett arra, hogy a NATO- ban, a SEATO-ban és a nyugati hatalmak többi katonai tömbjé­ben is megkövetelik az egyönte­tűséget a határozathozatalnál, va­gyis megkövetelik a résztvevők egyhangúságát. Carapkin megjegyezte, hogy az adminisztratív tanácsra vonatkozó szovjet javaslat megfelel a történelmi válto­zásoknak. majd hangsúlyozta, hogy a Szov­jetunió már mindazokat az en­gedményeket megtette, amelyeket egyáltalán megtehetett a nyuga­ti hatalmaknak. Most a további előrehaladás teljes mértékben az Egyesült Államok magatartásától függ. „A francia megszálló erők­nek nem kiindulópontjukra kell visszavonulniok, hanem az egész bizertai támaszpon­tot ki kell üríteniük.” A tunéziai nép és a kormány nem hajlandó megalkuvásra e tekintetben és visszautasít min­den manővert. A TAP leszöge­zi, hogy elfogadhatatlan a gyar­matosítók érvelése, amely sze­rint uralmuk alatt tarthatnak idegen területet azzal az ürügy­gyei, hogy ez szükséges a „sza­bad világ” védelmére. Közben Hammarskjöld foly tatja tanácskozásait. Szombaton, miután másodszor is megbeszé­lést folytatott Burgiba elnökkel, húsz percig tanácskozott Antony Lambert angol nagykövettel és találkozott a francia konzullal is. KAIRÓ: Az Arab Liga külön­bizottsága kedden kidolgozta a Tunéziába induló arab önkénte­sek első egységére vonatkozó terveket, jelentette be Kairóban Tajeb el Szabanni tunéziai fő­delegátus. Hozzáfűzte, hogy kor­mánya hamarosan újra felve­szi a többéve megszakított dip­lomáciai kapcsolatokat az Egye­sült Arab Köztársasággal. Felhőátvonulások Várható időjárás csütörtök es­tig: délen kevés felhő, északon felhőátvonulások, eső nem lesz. Mérsékelt, időnként élénk nyu­gati szél. A nappali hőmérsék­let nem változik. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MAI MtSORA: Falusi hétköznapok. A nyír­egyházi rádió mezőgazdasági híradója. — Ki mit szeret. Ze­nés műsor a hallgatók kíván­sága szerint. — Hírek, tudósí­tások. Az EAK kormánya kedden kiegészítette m földreformot és új adórendeleteket adott ki a dél-Ciroliak. hogy a tulajdon­képpeni Dél-Tirolt, azaz Bolzano (Bolzen) tartománynak saját ön- j kormányzatot biztosítsanak. A dél-tiroli németek titkos po­litikai szervezete kihasználva a j nemzetiségi ellentéteket, — hiva­talos olasz közlemények sze­rint — az utóbbi időben, főleg Német Szövetségi Köztársaságból származó robbanóanyagokkal egy sor merényletet követett el. A rend helyreállítására Olaszország mintegy 10 ezer főnyi kato­naságot kényszerült Dél-T Íróiba vezényelni. Ausztria a dél-tiroli kérdést az ENSZ eié kívánja ter­jeszteni. Gent'. (TASZSZ): Carapkin, a- Szovjetunió képviselője az atom­fegyverkísérletek beszüntetésével tárgyaló genfi háromhatalmi ér­tekezlet hétfői ülésén nagyobb beszédben bírálta a nyugati ha­talmak magatartását. Carapkin utalt arra. hogy az Egyesült Államok katonai körei serényen felhasználják azokat az óriási összegeket, amelyeket a kormány külön az atomkísérleti telepek létesítésére folyósít. Ne­vada államban a már meglévő­kön kívül újabb földalatti ala- gút-rendszert építenek ki atom­fegyverkísérletek folytatása vé­gett. Az Egyesült Államokban lá­zasan készülnek egy újtipusú, az eddigieknél pusztítóbb atomfegyver, az úgynevezett neutron-bomba kipróbálására. Egészen nyilvánvaló. — hang­súlyozta a szovjet képviselő hogy a nyugati hatalmak, akik nyakig belemerültek a fegyver­kezési hajszába, nagyon szeretnék lezárni a mostani helyzetet, ami­kor is a három atomhatalom tar- j tózkodik kísérleti atomrobbantá- J sok folytatásától. A nyugati hatalmak szándé­kosan olyan álláspontra he­lyezkednek, hogy nyilvánva- | . lóan elfogadhatatlan követe­léseiket kénytelen legyen a Szovjetunió elutasítani, s ők szabad kezet kaphassanak újabb atomfegyverkísérletek­hez. Ezért becsmérelte az Egyesült Államok az adminisztratív ta­nácsra vonatkozó szovjet javas- 1 latokat, holott az összehangolt lépések elve, amely e szovjet ja­két az állam kártalanítás elle­nében kisajátítja. Ugyanakkor a jövőben legfeljebb 50 feddan ad­ható, illetve vehető feles .meg­művelésre. Az 1952. évi földrefommal földhöz jutottak mentesülnek a föld árából még fennálló adós­ságuk 50 százalékának megfize­tése alól. A jövőben ingatlanuk fekvése szerint 10—40 százalékkal adóz­nak az ingatlantulajdonosok. KAIRÓ, (MTI): Az Egyesült , Arab Köztársaság kormánya ked- ! den több törvényerejű rendele- (tét adott ki, amelyek kiegészí­tik az 1952. évi földreformot, továbbá módosítják egyes adók ! kulcsát. Az új rendeletek értelmében a korábbi 200 feddan (mintegy 41 hektár) területtel szemben a jövőben csak 100 feddan föld lehet magántulajdonban. A 100 íeddant meghaladó földterülete­1

Next

/
Thumbnails
Contents