Kelet-Magyarország, 1961. július (21. évfolyam, 152-176. szám)

1961-07-27 / 173. szám

Tíz és félezer holdról törik o híres szabolcsi dohányt Fermei*tálfák a füstölni valói Nyíregy háza n SaabcÓes^Szatroor megye terme- pfcarcavánatekal s^zátóítjáik a termést tb^aöreetbeaetei és állatni gazda- a földekről, ságaá az idén tíz és félezer hold’ fSWrem'kvtegy 2S0 miffió dohány­palántát ültettek el nagyüzemi gépek segítségével. Ezen felül alkalmazták a legjobban beveti agrotechnikai eljárásokat. Ered­Jétms 25-en már megérkez­tek az első szállítmányok a nyíregyházi Dohányfermentáló Gyárba is, ahol nyomban hozzáláttak az ipari növény szárításához, sár- gításához és fermentálásához. A gyár egyébként ezen a napon teljesítette, illetve 3,2 százalékkal túl is saárpyalÉa eteő félévi ter­vét. 0. V. Honvédelmi nap és repöíőfoemutaló lesz vasárnap Mátészalkán menyesen védekeztek az ipari nö­vény legveszedelmesebb kártevő­je, a peronoszpóra ellen, s ennek nyomán minden eddiginél szeb­ben fejlődtek a füstölnivaló le­velek a szabolcsi nagyüzemek földjén. A tiszalöki járás szövetkeze­teiben például nem ritka a 8« centiméter hosszú, s 90— 80 centi széles dohánylevél sem. A terméskilátások megyeszerte biztatóak. A szárazság következ­tében a nikotintartalom nagyobb, s füstje erősebb lesz az új ter­mésből készülő cigarettának, szi­varnak. A közös gazdaságok július 34-én megkezdték a híres sza­bolcsi dohány aljleveleinek, es a hevesi fajta dohány ál­talános törését. A nyrrbogáti Rákóczi T-sz-ben már az első napon több mint 10 mázsa dohányt fűztek fel a pó- rékra. A nyíregyházi, nagykállói és nyírbátori járások szövetkeze­tei a töréssel egyidőben szekér­Vasárnap honvédelmi napot és repülöbemutatót rendeznek Mátészalkán a kocsordi út mel­letti réten. Mintegy ötezer né­zőre számítanak a reggel tíz óra­kor ünnepélyesen megnyíló ese­ményen. PO—2 típusú repülőgép emel­kedik a magasba egy Pilis vi­torlázó gépet vontatva, — ez nyitja a műsort, miközben a föl­dön is megkezdődik a honvéd­ség talaj torna gyakorlata. A mürepülés után még a délelőtti órákban sor kerül a járási összetett honvédelmi verseny döntőjére. 12 díj vár gazdára. Ebéd előtt a nyíregyházi nyo­mozókutyák ügyességéről győződ­hetnek meg a jelenlévők, majd az MHS motorosai ügyességi számokkal szórakoztatják az ér­deklődőket. Ebédszünetben a nyíregyházi katonák fúvós zene­kara gondoskodik a jó hangu­latról, délután pedig újra a ka­tonák lépnek a „porondra”, de most már fegyverrel a kezük­ben, fegyveres talajgyakorlatot mutatnak be. A modellezőklub a legújabb rádióirányítású motoros és vi­torlázó modelleket viszik el a nagy eseményre. Tánc, vidámság, étel, ital sem fog hiányozni az esemény szín­helyéről. A földi és légi számok szünetében nagy tapsra számíthatnak az országoshírű földművesszö­vetkezeti cigány együttes tag­jai is, akik a délutáni órákban lépnek fel. Végül sok nézőnek szerez­nek kellemes perceket az ejtő­ernyősök, LI—2-es gépből haj­tanak végre egyéni és csopor­tos ugrásokat, .majd a katonák harcászati gyakorlata után a külöriböző honvédelmi játékok­kal ismerkednek meg a részt­vevők. Hordós teljes erővel A nyírjákói Kossuth Tsz tagsága minden szabaddá te­hető fogatát a hordáshoz irányított. Gyorsan szaporodtak így az asztagok. (Hammel József felv.) Szán tó verseny volt Tiszalökön Július 23-án rendezték meg Tiszalökön az első járási szán­tóversenyt. A versenyen 19 gép­állomási, termelőszövetkezeti és állami gazdasági traktoros ve­télkedett az elsőségért. S bár a rendkívül száraz talaj nehéz fel­adat elé állította a versenyző­ket, ennek ellenére a legtöbb résztvevő igen jó eredményt ért el. Különösen kiemelkedett a mezőnyben Veres Lajos, a Ti- szavasvári Gépállomás 23 éves traktorosának teljesítménye, aki G—35-ös traktorával szinte min­den szempontból kifogástalan munkát végzett. A versenybizottság értékelésé alapján a gumikerekes tjaktoJ rok versenyében első lett Fehée József, a Tiszavasvári Gépállo* más dolgozója, második Ujszá-í szí Bertalan, a tiszadobi Tán-' csics Tsz traktorosa. Harmadik helyen az ugyancsak gépállomás si Mészáros Sándor végzett. A vaskerekes traktorok ver' senyében az elsőséget Veres La-1 jós szerezte meg, míg „A szab- ma legjobb ifjú traktorosa” eé- met Tóth Lajos, a tiszadobi Táncsics Termelőszövetkezet traktorosa nyerte el. Elsők voltak a termény átadásnál A Terményforgalmi Vállalat vásárosnaményi raktárába a csarodai Vörös Csillag az elsők között szállított ter­ményt. Elsők voltak a búza átadásában. A képen Orosz István, a TV ügyvezetője méri a csarodaiak terményének minőségét. (Hammel J. felv.) 30 ezer keresztet arattak — Szervezetten végzik a befeordóst — Napirenden a növényápolás as apagyi Hunyadi Tss-ben Több, mint 1100 kh. területen végezték el az aratást az apagyi Hunyadi Termelőszövetkezetben. Mint értesültünk 440 tsz tag igen lelkiismeretes munkával brigá­donként versenyben végezte az aratás munkáját. Összesen 30 ezer keresztet arattak le 9 nap alatt és ezt 30 kh kivételével ké­zierővel. Érdemes megemlíteni a tsz női dolgozóit — köztük Sza­bados Józsefnét és Kun István- nét — akik a kaszások helyett végezték a nehéz munkát. Helyesen szervezték meg a hordási és cséplési munkálato­kat is. A termelőszövetkezetben a hordást öt brigádban végzik és minden brigád az általa leara­tott, behordott kalászosok csép- lését is elvégzi. A behordási munkálatokat a tsz saját fogat­erejével végzi és így jelentős ki­adástól mentesülnek. A eséplést hétfőn kezdték meg. Nem marad el azonban a nö­vényápolási munka sem. Ennek biztosítására a termelőszövetke­zet fogatos brigádja két csoport­ba osztva vállalta a növényápo­lást. A termelőszövetkezet ve­zetősége úgy döntött, hogy a fo- gatosoknak a növényápolási mun­kában szerzett minden munka­egység után 2 kg kenyérgabona­prémiumot fizet. — nemes — Tisenhéteser családi hás épül saját erőhől9 OTP kölcsönnel Újabb típusterveket hoz forgalomba a takarékpénztár A családi házépítkezések hely­zetéről, a tapasztalatokról az OTP hitelezési főosztálya a kö­vetkező tájékoztatást adta: Államunk a családi házépítke­zések támogatására az idén 850 millió forintot ad, 200 millióval többet a múlt évinél. Ugyancsak az idén emelték fel öt vidéki vá­rosban — Miskolcon, Debrecen­ben, Pécsett, Szegeden és Győ­rött — 80 ezer forintra a családi ház és 120 ezer forintra a társas­ház építési kölcsön felső határát. Más városokban és az ipari te­lepüléseken — bár nem ilyen mértékben — ugyancsak több kölcsön adható, mint tavaly. A kedvező intézkedés eredménye máris jelentkezett. Az év első fe­lében ugyanis Budapesten 38 szá­zalékkal, az érintett vidéki vá­rosokban pedig 15 százalékkal nőtt a kölcsönt kérők száma. Főleg a fizikai dolgozók, a nyugdíjba „indulók" kedvel­ték meg a kényelmes otthon megteremtésének ezt a for­máját, mivel a városon kívül, szép, ker­tes telkeken, jórészt kétkezük munkájával aránylag olcsón építhetik fel házukat. Ezt bizo­nyítja egyébként a kölcsönigény­lők összetételének változása. Az idén fél év alatt 7 szá­zalékkal, 70 százalékra növe­kedett a fizikai munkások aránya. Az Országos Takarékpénztár a hitelkérelmeket igyekszik a lehe­tő legrövidebb idő alatt elintézni. A kölcsönöket 2—3 hét alatt el­bírálják és folyósítják. Az anyag- ellátás, a TÜZÉP szerződéses rendszerének bevezetése óta, ugyancsak kedvező. Akadályként jelentkezik viszont, hogy kevés a megfelelő házhely. Ennek megoldásához az szükséges, hogy Ha azt akarja, hogy LAKÁSA FES1ESSEN A NYÍREGYHÁZI SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLÓ Ktsz-szel. Nyírfa tér 10. Telefon: 31—21 és 11—2«. ÍZLÉSES LEGYEN, 2090 a tanácsok lássanak hozza a parcellázáshoz, s így bizto­sítsák a következő években várható nagyobb igények ki­elégítését. örvendetes, hogy egyre seebbj tágasabb lakások épülnek. Az el­múlt félévben is két százalékkal növekedett a 2—3 szobás család házak száma. Hiányosságként kell megemlíteni azt, hogy arány* lag még mindig kevés a jó tí­pusterv, s ezektől — bár beosz­tásuk kedvező — külső formájúit miatt idegenkednek. Az építésügyi miniszterim» az idén újabb típusterveket ál­lít össze, amelyek közül a legjobbakat, a legtetszetőseb­beket az OTP forgatómba is hozza. Általános tapasztalat, hogy a kölcsönigénylők pia már gondo­sabban készülnek fel, s csak ak­kor látnak hozzá az építkezések­hez, ha az anyag, a szükséges pénz együtt van. Így aztán 8—10 hőnap alatt be is költözhetnek az új lakásokba. Sok esetben még ennél is rövidebb idő, 4—S hónap alatt befejeződik az épít­kezés. Néhány éve még 9000, ta­valy 3000, az idén pedig már csak 1600 volt az előző évről áthúzódó építkezések száma. A kölcsönigényeket az idén ed­dig ki tudta elégíteni az Orszá­gos Takarékpénztár, s jelenleg mintegy 17 ezer családi ház épül állami támogatással. Kedvelt a társasház-építkezés is. Évente ed­dig 5 ház készült el. de az idén csak a fővárosban 15 társasház befejezése várható. 3

Next

/
Thumbnails
Contents