Kelet-Magyarország, 1961. július (21. évfolyam, 152-176. szám)

1961-07-09 / 159. szám

1961. július 9. vasárnap. Névnap: LUKRÉCIA. Hétfőn: AMÁLIA. ★ A LEGKISEBB BÖKI csemete nagy bajban van már napok óta. Azaz, hogy nem is annyira a kicsi, mint a nagy Bökik. Előfordult már ugyanis, hogy sokáig úgynevezett cumit, vagy cumisüveget nem lehetett kapni, de most sokkal nagyobb a baj: guminadrágot nem lehet kapni az egész városban, pedig legalább annyira fontos, mint a só, vagy az élesztő... ~k RITKA SZENZÁCIÓT ért el a csengcri Popovics Péter, Kati acvő három mázsás kocája. Po- povics Péter, a Csengeri Állami Gazdaság dolgozója örömmel szemléli, hogy a húsz malac mi- lye szépen fejlődik napról-nap- ra. , ★ GÉPJÁRMŰVEZETŐK FIGYE­LEM: A Megjei Rendőrfőkapi- táaysag, a Magyar honvédelmi Sportszövetség magyei elnöksége és az Állami Biztosító megyei igazgatósága ma délelőtt kilenc árai kezdettel n nyíregyházi sza­badtéri színpadon közlekedés- rendészeti ankétot rendez. Az aakéton dijezot' KRESZ-ismere- ti verseny is lesz „dupla vagy semmi” játékversennyel egybe­kötve. A jácékversenyben KRESZ és kötelező gépjármű szavatossá­gi biztosítással kapcsolatos kér­dések lesznek. Nevezés a helyszí­nen. A díjak között világvevó rádió.' karóra, fényképezőgép sze­repel. ★ A MILOTAI NÖTANÁCS szer rezesében tizenöt kislány tölti nyári szabadságát a cégénydá- nyádi leányotthonba! a milotai családoknál. Közeli tervében sze­repel még a nőtanácsnak az is, hogy az iskolát a szülői munka- közösséggel közösen kimeszelik. A VAKOK és Csökkentlátók Szövetségének nyíregyházi cso­portja második hangos könyvtár- előadásá: tartotta szerdán dél­után. A szövetség tagjai ezúttal Mikszáth Kálmán Kis prímás című művét hallgatták meg a több mint kétórás előadásban. Ezután minden szerdán rendsze­resen tartanak elődást. A legkö­zelebbi műsorban Tersányszky J. Jenő Nyúlpaprikás című írása sze­repel. ★ HUSZONÖT községben rende­zi meg még ebben az évben az öregek találkozóját a fehérgyar­mati Hazafias Népfront-szervezet, a nőtanács cs a Vöröskereszt. A találkozókat mindenütt előadással kötik egybe. K A BAKTALÓRÁNTHÁZI TBC kórház vállalta, hogy a ramocsa- házi téesz tagjait alkalomszerűen megröntgenezik, az aratási mun­kák idején egy-egy ápolónő fel­váltva kimegy egy napra a téesz- be, hogy az esetleges balesetek és sérülések áldozatait a helyszí­nen elsősegélyben részesíthessék. ★ A VILÁGHÍRŰ „SLASK” len­gyel állami népi ének- és tánc- együttes szerdán este a nyíregy­házi szabadtéri színpadon szere­pel. Az együttes már a legtöbb európai országban szerepelt. Több mint hétszáz előadást tartott ed­dig. Nyíregyházi fellépésüket is nagy érdeklődéssel várja a kö- i zönség. Kuwait — vagy az olaj ? Harc a folyékony aranyért Kitenyésztett vízhatlanság Amerikai vegyészeknek sike­rült a vízhatlan pamutanyagok minőségét még tovább javítani. Eljárásuk teljesen újszerű: nem a kész pamutanyagot impregnál­ják, hanem olyan pamutrostokat „tenyésztenek”, amelyek már nyers állapotban jóformán semmi vizet nem vesznek fel és ezért eleve vízhatlan szövetet lehet ké­szíteni belőlük. Az új anyag az eddiginél porózusabb, vagyis job­ban biztosítja a levegő keringé­sét is. Kulcs nélküli zár Egy amerikai cég kulcs nélkül működő gombnyomásos zárat ho­zott forgalomba, öt gombot kell előre meghatározott sorrendben megnyomni ahhoz, hogy a zár. ki­nyíljon. Az új zár előállítója, a Simplex Lock Corp. szerint a zár teljesen tolvajbiztos, az öt gom­bos modell kinyitásának ezer va­riációja lehetséges. Készíthetők azonban több gombbal ellátott zárak is, ezeknél a kinyitás kom- binatív lehetőségei egészen az egy millióig fokozódnak. Néhány nap óta a világsajtó érdeklődésének középpontjába egy kis közelkeleti állam: Ku­wait került. Mint ismertes, Irak bejelentette igényét Kuwaitra, de az egyesítést békés úton akar­ja megvalósítani. Az iraki kor­mány bejelentése után azonnal megindult az angol katonák Kuwaitba szállítása. Eddig mint­egy 500 főnyi angol katonaság tartózkodik a kis államban, mely­hez újabb ejtőernyős egységek és hadihajók is csatlakoztak. Az angol csapatokon kívül Dél-Af- rika felől megindult 5 amerikai hadihajó is. Kuwait az Arab félsziget észak­keleti részén, a Perzsa öböl part­ján terül el. Brit védnökség alatt áll, államformája sejkség. Lakosainak száma 220 000 fő. Kuwait 1829—1870-ig török fennhatóság alatt állt, ami kőris Törökország elismerte önállósá- . gát. 1899-ben protektorátusi szer­ződést köt Nagy-Britanniával. Ez időiéi kezdve mindig jobban nő az angolok befolyása az ország­ban. Először' a gyöngyhalászat, maid az olajtermelés monopóliu­mát szerzi meg. 1957-ben a Szaud-Arábiából bevándorolt ara­bok fellázadnak, de a sejk az angol csapatok segítségével le­veri a felkelést. Kuwait 1958. óta az Arab Liga tagja. egyik központi tere. 'Az oiszág nemzeti jövedelmének 90 ",o-át az olaj adja. Az olaj­termelés joga a Kuwait Qí; Company kezében van, amelv a British Petroleum Company és az amerikai Gulf Oil Company kö­zös vállalata. A vállalat tiszta jö­vedelmének felét (1957-en 616 millió dollárt) az államfőnek — Abdullah asz-Szeim asz-Szaba sejknek — fizeti. A jövedelem szedés fejében a sejk a vállala­toknak a 2025. évig termelési jo­got adott. A kitermelt olaiat csővezetéken Minos ol-Ahmaui kikötőjébe szállítják, ahol 1,5 millió tonnát helyben feldolgoz­nak, a többit nyers állapotban exportálják. A speciális olajki­Az 1930-as évekig Kuwait el­maradott mezőgazdasági ország tolt, (MTI Külföldi Képszolgálat) kötőnek New-York után a világ kikötői között a legnagyobb az áruforgalma. A fejletlen mezőgazdaságban feudális és törzsi termelési vi­szonyok uralkodnak. Az elmaradt módszerekkel megművelt föld a sejké és a spekulánsoké. A me­zőgazdaság fő ágazata a nomád állattenyésztés. A tengerparton halászat és gyöngyhalászat folyik. Nagy nehézsége az országnak a vízhiány, melyen legújabban úgy segítenek, hogy a tengervizet desztilálják. ■ " » > E kis ország névleges államfő­je Abdullah asz-Szelim asz-Sza­ba sejk, aki A világ legszebb úttörőtábora mu a világ negyedik olajtermelő állama Az érdeklődés középpontjában álló Kuwait fővárosának cz>£;­A Fekete-tenger krimi partvidékén terül el nemcsak a Szovjetunió, hanem a világ egyik lejszebb úttörőtábora, az Artyok. A tábor teljesen fel ...'—ülve fogadja a nyaraló szovjet és külföldi gyermekek ezreit. A képen: hazatérés egy jólsikerült kirándulásról. (MTI Külföldi Képszolgálat) a világ harmadik leggazdagabb embere a közelmúltban Nyugat-Németor- szágban járt, hogy mint a me­sebeli herceg, millióit, olajme­zőit és palotáit egy szép lány lábai elé rakja. E célból tartóz­kodott Bad Homburgban, egy, hí­res fürdőhelyen. Itt hozta össze a sors vagy a véletlen a 19 éves Heidivel, aki szüleivel együtt szintén itt üdült. A sejk napok alatt beleszeretett a csinos Hei- dibe, s bármilyen hihetetlen, a 19 éves Heidit is tűzbehozta a 42 éves sejk, vagy talán a mil­liói? A sejk nem habozott so­káig, megtette ajánlatát a szü­lőknek, akik szintén nem ha­boztak kimondani a boldogító igent. A villámesküvő fényes kül- söségek között zajlott le, s annyi­ba került, mint egy atomfakéta előállítási költsége. A fiatalasz- szonyt ezután a sejk gyönyörű nászúira vitte Monte Cáriéba, Capriba, Mallorca szigetére. Há­rom hét múlva azonban a sejk­nek hirtelen ott kellett hagynia szép, fiatal feleségét, üzleti ügyeire hivatkozva. S az elutazá­sa utáni napon Heidi egy levelet kapott a sejktől, melyben az álomherceg közölte ifjú nejével, hogy elvált tőle, s az exfeleséw szíveskedjék huzatérni Múlt és jelen találkozása a Luzerni utcán A luzerni túristák úgynevez:it gálaiespeket vehetnek fit, be kirándulásaikhoz. A képen gála-jeep és őse, a fiakker. .MTI Külföldi Képszolgálat) szüleiliez Heidi álma tehát végétért, a fel­hőkből lepottyant a földre, a sejk pedig visszatért háreméhez, három kedvenc feleségéhez és eur.uchjaihoz. Heidi azóta is szo­morúan ül kiéli otthonában, szor­galmasan olvassa a bonni újsá­gokat és egy újabb csodára vár. Kuwait sejkje azóta fontosabb dologgal van elfoglalva, mint a huziuznézés. Most millióit és olaj mezőit fenyegeti veszély és ezért országa „függetlenségének” megvédésére kérte fel az angol es amerikai kormányt. Mivel pe­dig közös veszélyről és közös ér­dekről van szó, az „önzetlen” segítség mindkét részről haladék­talanul megtörtént. V (H. S.) Atlantisz Helgoland partjainál? A napokban indult el Cuxhaven kikötő­jéből egy expedíció, amely az elsüllyedt legendás Atlantisz földrész nyomait ke­resi. Az expedíció i vezetője a német Jür- j gén Spanuth és Emile ■ Biollay francia egyip- ológus. i Jürgen Spanuth né­met lelkész kutatásai nyomán arra a meg­győződésre jutott, hogy néhány kilomé­terre Helgoland szi­getétől nyomára buk­kant Atlantisz fővá­rosának. 1953-ban egy búvárexpedíció során állítólag megerősített település nyomaira talált a tenger alatt, ezenkívül egy felső­egyiptomi templom­ban talált hieroglifák szövegéből arra kö­vetkeztet, hogy vala­ha régen ezen a he­lyen volt az elsüly- lyedt Atlantisz fővá­rosa. A Helgoland- környéki vizekben végzett kutatásokon 12 búvár és hat békát ember fogja végigku­tatni a tenger fene­két, az elsüllyedt ci­vilizáció nyomait ke­resve.

Next

/
Thumbnails
Contents