Kelet-Magyarország, 1961. június (21. évfolyam, 126-151. szám)
1961-06-09 / 133. szám
Ä ImIh festi önarcképét. ít» tU Színek és árnyak vegyülnek össze.. . Színeik; a gyomoktól mentes szép határ, a fürge kezek. Árnyak; a fejekben motozó kételyek, apró-cseprő gondok. A színek; szívet, szemet gyönyörködte tőek. Az árnyak; cselekvésre serkentőek. De valóban arra serkennek tőle a pet- neházi emberek? Ez attól is függ, van-e, aki ráébressze őket arra, hogyan tűnnek el a gondfelhős árnyak. A tapasztalat szerint van. Nemcsak a huszonöt tagú pártszervezet vállalkozott erre. hanem a pártom- kívüliekkel kiegészült népnevelő-csoport is. Számszerint harmincöt ember. . . üüillf Olt árnyak várnak" el- Irillfbll oszlatására. Az egyik a terület-felosztás, pontosabban annak írásbeli rögzítése. A felosztás viszonylag simán lezajlott, folyik is a munka buzgón. Ellenben megállt a toll. mikor a vállalt földek gondos megművelését kellett volna aláírással is hitelesíteni. Még a brigádvezetők is haboztak. Sok fejfájásba került, míg megértették a tsz vezetői, hogy a felelősségvállalást. a munkára ösztönzést nem elég csak élőszóra alapozni. Mi történik, ha egy-egv darab föd mégis műveletlen marad? Kitől kérik számon a mulasztást? De a népnevelők nemcsak a vezetőséggel bocsátkoztak vitába. Hátra volt, — s van — még a neheze, majdcsak négyszáz ember, a tagság. Közben kósza hírek is számyrakeltek: „Ha aláírjuk és nem lesz meg a papíron lefektetett termésátlag, elveszik a háztájiból” — mondogatják a félrevezetett emberek. Nehezíti a bizalmatlanság eloszlatását a sok mendemonda és az is, hogy a kommunisták szinte valamennyien fogatosok, egyhelyütt dolgoznak. Elvégzik a maguk munkáját, mások felvilágosítása pedig főleg a pártszervezet vezetőségére. és a kint segítő városi népnevelőkre vár. De elérhető-e így a cél. félgőzzel.. .? Cfómmt izgató kérdés vár -öv még feleletet. Hogyan lesz a fogatosok premizálása? Miből kapják a prémiumot? A növénytermelőkre eső részből, vagy azon felül? És mit kapnak a segédüzemiek, a kovácsok. kerékgyártók? Mindenki jogos a prémiumra, aki jól teljesít, ám ők nem tudják még. hányadán állnak. Eddig ugyanis nem találtak erre magyarázatot a tsz vezetői a prémiumok formáit magában 4hánv ház A székelyi Nő tan ács legutóbbi ülésén elhatározta, hogy a falu minden családjának asszonya egy baromfit ad a közösbe. Határozatuk valóra váltása érdekében a szervezet asszonyai szorgalmasan meg is látogatták a családokat — és nem eredménytelenül. Az előzetes felmérések alapján mintegy száz darab közösbe szánt baromfira számítanak. aminek összeadása csupán azon múlik, hogy a Búzakalász Tsz vezetősége mielőbb elkészíttesse a baromfiól dróthálós kifutóját, Színek * árnyak PETNEHÁZÁN Földbe rejtett kincset találtak a babarci Béke Tsz dolgozói foglaló könyvecskében. Nem tudott választ adni a járás sem, most a megyéhez fordulnak. . . De vajon nem tudna dönteni ilyen kérdésekben a közgyűlés is? Nem lenne célravezetőbb a felsőbb tanács-várás helyett kigondolni a legigazságosabb prémium-formát a fogatosok és a segédüzemiek esetében ? 1anu viharokat kavar fel 19(agy az állatok „kenyere”, a takarmány közeli betakarítása is. Magának a tsz vezetőségének sem egyező az elképzelése erről. A többség. — a tagság is, — amellett _ erőskö- dik, hogy ki kell adni a tagoknak harmados kaszálásra. Mások, akik inkább a közös állatállomány ennivalóját féltik, ahhoz ragaszkodnak, hogy munkaegységre menjen a kaszálás, a betakarítás. De „nem ég le a ház”, míg folyik a vita? Nem válik-e szalmává a finom takarmány? Nem fogja-e hátráltatni a huzavona a most rendben folyó növényápolást is? Most nem a vitáknak van hónapjuk. A kaszáké a szó. Légyen úgy, ahogy a helyzet is megkívánja, vágják le harma, dába, az a fontos, ne maradjon kint, ne menjen tönkre. A község jószágállományának zöme úgyis a háztájiban van, kell oda a takarmány, hogy elegendő tejet, tejterméket küldjenek értékesítésre. A közös állomány részére pedig úgyis több jut, s hátra van még a téli-nyá'ri takarmány, a siló is... |AjS» fi t h°gyar> tisztázódinlftSII nak e problémák — ettől nagyon nagyon sok függ. Mindenesetre minél előbb megnyugtató tisztázást kíván nak, csakúgy, mint a még meglévő többi gondok. Aligha tud azonban kötelességének eleget tenni a számbelileg tekintélyes pártszervezet kellő összhang és önállóság hiányában Szerencsére lassan a múlté a sértődöttség, amely néhány kommunistát tétlenségre kárhoztatott, akik a régebbi „anya” tsz-ben gazdasági, vagy pártfunkciót viseltek, az újban pedig nem kerültek ilyen beosztásba szakmai és politikai képzetlenségük miatt. A megértés, az összhang ma már otthonos a pártszervezet régi és új tagjai, az öregek és fiatalok közö*t C11(On fS0íj minél előbb gon- ‘fSBSSB dos-kodni szükséges a párttagság szakmai és politikai műveltségének növeléséről. Gondoskodniuk keli az utánpótlásról is. Zömmel idős emberekből áll. .megöregszik” a pártszervezet. A. napokban ugyan vettek fel egy tagjelöltet, de az utánpótlás kinevelése továbbra is egyik állandó tenrivaió’uk marad. Az öt-'I’ó- sá°ra r?d:g érmen a sHá*o-?i helyi gondok, bajok. — a prémium. a takarmány-viták — késztetik a pártszervezetet. Különösen most. a nagy munkák idején. az őszi zárszámadás megalapozásakor pótolhatatlan a gyors, helyes önálló cselekvés, annak felismerése, mi árt és mi használ leginkább az adott helyzetben a tsz-nek. az Földmunkák közben súlyos rézkorsót dobott felszínre a habard tsz egyik dolgozójának e kéje. A rézkorsóban 152 darab ismeretlen pénzérme volt. A babarciak értékes leletüembereknek.. . így fogynak el a gondok a petneházi Üj Barázdában, az árnyak Petneháza önarcképéről, ök maguk a színek mesterei... Páll Géza két azonnal eljuttatták a pécsi Janus Pannonius Múzeumhoz, ahol megállapították,, hogy a korsó XVII. századból származó ezüst tallérokat tartalmazott, amelyet feltételezhetően egy kereskedő rejthetett el. Akkori értéke hozzávetőlegesen 40 darab tehén árának felelt meg. Kovács Valéria, a pécsi Janus Pannonius Múzeum múzeológusa vizsgálja a pénzdarabokat. (MTI Foto — Tormai Andor felv.) A friss szellő lefelé söpörte a ködöt a tóról. A látási viszonyok javultak. Mintegy tizenöt méter magasan repültünk a fekete víz fölött s a gépet a vas-part felé vezettem. A széltépte könnyű rozsdapor füstölögve szállt fel s vörösre festette a ködöt. A helikopter alatt égy fény- érzékeny indukciós műszer függött és kábellel volt összekötve hallgatóimmal. A vaspart fölött a hallgatókban fülsértő zörgés és fütty hallatszott. Mint a zsákmányra leső sas egyre nagyobb köröké1 írtam le, amíg végre meghallottam a jellegzetesen éles, szaggatott hangot. A fémcső keltette villamos visszhang volt. így biztos nyomra akadva ebben az irányban repültünk, előbb a tó, azután a sziklatörmelékek fölött, folytonosan egyenes irányban. A talajon egyetlen, legkisebb jel sem árulta el, hogy alatta cső vezet, mégis biztosan vezettem, mert a hang egyenletes erővel zúgott a hallgatóimban. A helikopter a hágó közelében széláramlatba került. Mindkét oldalon meredek sziklafalak húzódtak a felhőkig nyújtva sötét tömbjüket. A felhők fehér gomolya- gokba sűrűsödtek a szikla fésűs pereme alatt, akár a tenger tajtékja a hullámtörőkön. Távolabb a hágó kiszélesedett, a szél felfelé sodorta a helikoptert, míg az kijutott a síkság fölé. A légtölcsérekkel vívott küzdelemben elvesztettem a hangnyomot, úgyhogy jó néhány percig kellett keresgélnem, amíg ismét megtaláltam. Leírtam egy kört s akkor a sziklakapu nyílásán át még egyszer feltűnt a tó tükre, a reá ereszkedő kötgomolyagokkal. A hullámok tajtékosan csapkodták a partot. Azután egy sziklagát elzárta a kilátást. Több mint egy óra hosszat repültünk a hullámos dombok fölött. Mivel nekem a villamos visszhangot kellett figyelnem a Kozmokrátorral való rádiókapcsolatot Solty tartotta s időnként jelezte, hogy minden rendben van. Arszenyev távobjektívvel felvételeket készített. Rainer pedig a kozmikus sugarak feszültségét jelző készülékeket figyelte. A légcsavar fénylő korongja rézsútosan terjedt szét fölöttünk. Látszólag mozdulatlan volt, csak egyhangú süvöltése halkult és erősödött váltakozva. Eleinte a holt erdő felé repültünk, később azonban a cső elkanyarodott és nagy ívben északnyugat felé vezetett tovább. A talaj lassanként, de folytonosan emélkedett. A ritkásan emelkedő, furcsa alakú, éles sziklák szegletes tömbökké tömörültek. Egyre gyakrabban elvesztettem a nyomot s keringenem keltett, hogy ismét megtaláljam. Az ablakok alatt sziklákkal borított köves lejtők, om- ladékok és szakadékok vonultak el. A hangnyom egy menedékes hegyhát mentén, bolyhos fellegekkel takart, terjedelmes fennsíkhoz vezetett Olykor az egész kabint hófehér párák vették körül, máskor csak a légcsavar merült el bennük s ilyenkor üvegszerű korongja zavarossá vált. A felhők egyszerre széjjelhúzódtak. Alattuk egy kráter fekete ürege ásított, mintha egy óriás ökle ütötte volna a sziklába. A helikopter a repedések egész hálójával borított üveges fekete üreg pereme felé ereszkedett le. Távolabb, a kihajló bazaltlapokon túl űr volt. Légies párafoszlányok úszákáltak benne. Leülepedtek a szakadék partjára és a szakadékfalakon előre tapogattak hosszú, remegő csápjaikkal. Itt aztán eltűnt a nyom. Soltykhoz fordultam. Fejét csóválta s a készülékre mutatott. A rádió már régen elhallgatott, mert köztünk és a Kozmokrá- tor között terült el a holt erdő. Magunkra voltunk hagyatva. Kinyomtam a kormányaidat. A helikopter a mélység fölött lebegett. A felhők közvetlenül fölöttünk voltak, a légcsavar szele lassú keringésre késztette őket. A gép ügy himbálózott, mint a nyugtalan vízbe dobott dugó. A légcsavar egyre gyorsabban forgott, mert a tölcsérekben nem talált ellenállásra. Egyszerre lefelé zuhantunk. Az ablakok előtt szakadozva cikáztak el a különböző rétegek metszetei. A nekiiramodott motor ijesztően üvöltött. Csak nehezen bírtam kivédeni a rángatózó kormányrúd heves lökéseit. Lassan kezdtük visszanyerni az előb.bi magasságot. Odakint le és hátrafelé vonultak a gázgomolyagokba burkolt éles sziklabordák. Szédülés nélkül nem nézhette az ember ezt a boszorkány- konyhát. Nem volt itt semmi a helyi tájból, mert azt az évszázadok folyamán kiegyengette a víz és a szél. Olyan sima falak látszottak ki a felhők közül, mintha fekete jégtáblákból lettek volna. Az önkéntelenül előre szegezett tekintet megmegcsúszott ezeken az ijesztő helyeken. Nagy köröket leírva emelkedtünk felfelé, mint a kőszáli sas, amíg az egész kráter alattunk tátongott, már mint valami köddel kitöltött fekete katlan. — Elvesztettem a nyomot — jelentettem Arszenyevnek. — Ez vulkán? Hátha éppen itt végződik a cső. — Ez nem látszik vulkánnak. Úgy« nem ereszkedhetünk le? — Nem. Elém tolta a térképet, amelyben piros ceruzával berajzolta az eddig megtett utat. <Folytatjuk.) FANTASZTIKUS, 1UDOM ÁNYOS REGÉNY 89. S
