Kelet-Magyarország, 1961. június (21. évfolyam, 126-151. szám)
1961-06-25 / 147. szám
„Irodalmi" történet JU tró villamosra Olt, amely kivitte ót a várostól 5 kilométerre lévő parkba. Ott elgyalogolt a tópartig, leült a fűbe, töltőtollat vett elő és papírt: munkához látott. És most tegyük tel a kérdést: miért éppen itt? Miért éppen a tó partját választotta ki alkotó munkájának színhelyéül? Hiszen otthon van kényelmes dolgozószobája, új-német renaissance íróasztala és öblös foteléi. És kitűnő témái: Az egyik, a Rákóczi szabadságharc idejéből, ezt már meg is kezdte de van egy másik is, a í 48-as szabadság- harcról, ez még csak vázlat, de már forr benne egy új regénytéma a nyilas terror ideiéből... írónk tehát végül is dönteni jött ki Ide a tópartra, ideje már megkezdeni valamelyiket, sürgetik is. meg aztán — az író alkosson! De nehezen ment. A nap bágyasztóan sütött és a nádas, ka-« lászos fejét hajtogatva úgy susogott, ringott felé, mintha a tó széltől űzött, tetőcserép-min- tájii hullámainak ostromától akarna menekülni. A tavon égy motorcsónak zúgott és időnként az úton egy-egy öreg házaspár hosszú eveken át összeszokott lépteitől csikordultak meg a kis sárga kavicsok. , írónk hirtelen úgy érezte, hogy a témái elcsépeltek, ő maga tehetségtelen, a gyermekei rosszulneveltek és a feleségét unja... X Nap pedig egyre jobban sütött és a hidra gyerekek szaladtak fel: négy, öt, tíz- egész úttörőcsapat. Csup-csup-csup...-a víz elnyelte és szelíden hátára vette a barna testecskéket. A szél irányt váltott és a nádas is a tó felé kezdett bókolni. Elhallgatott a motorcsónak, az öreg párok pedig összegyűltek az író mögött, a narton és eszükbe iütött a gyermekkoruk. Sivalkodás. kacagás, kiabálás verte fel a part csendjét... Itt nem lehet dolgozni! Az író lecsapta a tollat és a jegyzetpapírokból — önállósította magát a kéz, nahát! — papírhajókat csinált. A srácok már a legelsőt észrevették: odaúsztak a parthoz. — Nekem is, nekem is! — és az önállósodott kéz gyártotta a hajókat, mígnem egész ármádia úszott a vizen. Szerencsére, akkor írónknak eszebe jutott a fürdőruhája, éppen jókor, hogy átvehesse a hajóhad és legénysége fölött a parancsnokságot. Mikor az esti 6 órás villamos befutott, már írónk, a csapat, az idős párok, és a motorcsónak tulajdonosa várták az állomáson. No meg a Nap, amely éppen most készült lenyugodni és a tó, amely a széltől üzent friss vízszagot. de elhozta még a nádas susogá- sát is búcsúzóul. , És mindnyájan, akiket itt elsoroltam, nagyon meg voltak a mai nappal elégedve. De legelégedettebb volt az író; végre megtalálta az igazi témát: elhatározta, hogy ír egy könyvet, amelyben benne lesz a mai napnak minden szereplője; a Nap, a tó és a nádas, a huncut széllel, az egyformán lépő öregek, a motorcsónak a gazdájával, belegurulnak a történetbe a kis sárga kavicsok és a főszereplők: az egész gyermekcsapat! És ki tudja: talán belecsempészi magát is, de persze, a dolgozószoba és a renaissance íróasztal nélkül: csak úgy fürdőruhában! G.-né Kedves évzárón búcsúztatták az ősszel iskolába indulókat a nyíregyházi Körte utcai óvodában is. A kisebbek körtánc játékkal szerepeltek Répahúzás közös erővel egy mesejátékban (Foto: Hammel) BRBBIB2&B! FANTASZTIKUS, TUDOMÁNYOS REGÉNY 103. Két kezre kaptam a kötelet, s teljes erőmből meghúztam. Lentebb Rainer kapaszkodott belé. A felhúzott kötél széles karikái csapódva hullottak a kövekre. Lámpám fényében megpillantottam SoltyK arcát — görcsösen eltorzult. A fekete folyó széles fronton nyomult a partra, de mi gyorsabbak voltunk nála. Megfogtam Soltyk karját, másik kezemmel Arszenye- vet ragadtam meg, Rainer pedig segített felkapaszkodnom a lejtőn. A két kimentett útitárs jóformán meg sem mozdította á lábát, s teljes súlyával rámnehezedett. Egyikük nehezen zihált. — Megsebesültek? — kérdeztem, meri hallgatásuk megijesztett. — Tovább, tovább, fel! — kiáltotta Rainer. Két társamat magammal cipelve indultam előre. Alig bírtak lépni, mintha labaik, koloncokká változtak volna. Végül is ArSzenyev nyerte vissza először hangját: — Áram . . ütés— nyögte ki, mintha torkát fojtogatták volna. Még néhány méterrel feljebb kapaszkodtunk. Arszenyev elvesztette lámpását. Előkaptam a magamét, s a fémhenger nyilasát lefelé irányítva megnyomtam a kapcsolót. Olyan volt az egész, mint egy iszapvulkán kitörése, de a fekete mézga mozgása nem a nehézkedés erejének engedei- méskedő passzív mozgás volt. Förtelmes bugyborékokat hányva fortyogott, dagadt, s a mélyből egyre újabb hullámok nyomultak fel és árasztották el a partot. — Mindnyájan vissza! — kiáltotta egyszerre egy erős hang. Még ma is látom ezt a jelenetet. Arszenyev elugrott karom mellől, s lábát szélesen szétvetve Soltyk fegyveréhez kapott. kirántotta a tokból a sugárszórót és támadóállásba helyezkedett. A fehér villám gyilkos szószegéssel lövellt a mélybe. Rettenetes forróság vágott mellbe. Arszenyev másodszor is megnyomta a ravaszt, s a második villám, mint a Nap szilánkja robban a feketén dagadozó tömegbe. Aztán sötét lett. Tudtam, hogy nem szabad a működő sugár- szóró torkába nézni, mégis oda kellett néznem. Most szemem előtt arany és fekete karikák keringtek. Hosszú ideig semmit sem láttam, bár görcsösen nyomtam a fényszóró kapcsolóját. Végre a remegő foltok félrehúzódtak. A sziklameder üres volt. A sugárkéve hatókörében remegő maradványok, elhamvadt salak és ragadós hamucsomók voltak kiműlófélben. A barna íüstgomo- lyagok összekeveredtek a köddel. A kövekről mintegy iszappal szennyezett, zavaros víz csurgott alá. Valahol még undorítóan cuppogtak az el nem égett maradékok. Leszálltunk a mélybe, s a mederbe lépve, mindkét irányba bevilágítottunk. A fekete mézga eltűnt. Felkúsztunk a túlsó partra. Arszenyev a lábait vizsgálgatta. Kezeslábasa szárain nyálkás foltok fénylettek, csizmái pedig szürkésfeketék voltak. — Professzor úr, ön áramütésről beszélt? — érdeklődtem. — Megütötte? Meg önt is, mérnök úr? Mi lehetett az? — Előre, előre! — felelte a csillagász, szkafanderéről leverdesve a ragacsos anyag maradványait. —- Tovább kell mennünk, majd aztán tárgyalunk. A fekete szurdok túlsó partja kevésbé volt meredek. Fél óra alatt meg is mász- tuk, s egy síkságra jutottunk, melyet nyugtalanul hullámzó köd borított. Most már lehetett menet közben beszélgetni, — Szerencse, hogy szkafandereink szigetelő anyagból készültek — jegyezte meg Arszenyev — másként pórul jártam volna, de ön is, Soltyk! — Olyan görcs jött rare, hogy a számat sem bírtam kinyitni — vallotta b« a mérnök. •— S még előbb mikor oda beestem, olyan ütést kaptam, hogy szinte megbénultam. Azt hittem, megfulladok, inden izmom mintha fából lett volna. — Szerencse, hogy annak a szörnyének még nem volt dolga jó szintetikus ■ ggal — vetette oda Rainer. — Micsoda szörnyetegről beszél? Szóazt hiszi, hogy az a fekete mézga él? kérdeztem csodálkozva. — Azt hiszem, hogy az egy élő pro- plazma folyó- Hiszen látta, hogyan mozgott, hogyan reagált az érintésre, s igyekezett elnyelni azt, ami megérintette. S kis híja, hogy ez sikerült is neki. — ön tehát azt hiszi, hogy ö . ■ . hogy az. . . — nem tudtam kiválasztani a helyes névmást-, hogy az állat? Valami villamos angolnaféle? Vagy torpedóhal? — Torpedóhalak a Földön vannak, mi pedig — a Venuson. Se nem állat, se nem növény, hanem egyszereűn élő plazma. (Folytatjuk) szántadét Az igazán nagy dolgok egysaft- ríien kezdődnek, életerős hajtáe- ból indulnak és nagyra nőnek. Mi is történt a könyvhét aJatt ebben a megyében? Látszatra alig valami, mégis nagy és szép dolog indult el! Hányszor beszeltünk arról, hogy milyen szép, ha a szabolcsi parasztember a művelődési házban ülve előadókat, írókat, költőket hallgat! Az óhaj most valósággá vált, fró és munkás, költő és paraszt értett szót egymással. Tény ez. amely mellett meg kell állnunk néhány pillanatra. Gondolkodnunk kell azon, hogy mit jelent a tanyáról begyalogló emberek érdeklődése, a fejkendős asszonyok lelkes tapsa. , Történt valami ebben a me- i gyében, ami már nemcsak külsőségekben nyilvánul meg: átalakulóban van a paraszti életforma, de átalakulóban van a parasztember maga is. Gondoljunk a tarpaiak háromszázára, a nyírbogdányi munkásokra, akiket már évről-évre felkeresnek az írók, hiszen a vitában is megállják a helyüket, a balkányi tanyák érdeklődő és vendégszerető parasztjaira, a fehérgyarmati irodalompártolók és ncpdalszere- tök lelkes táborára, a tiszadobi zsibongó gyermekek értelmes szemeire, akik maguk is szőtték a mese szálait a hozzájuk látogató íróval. Még felsorolni is öröm mindezt, cs mennyivel többet jelent együttlátni és szemlélni a figyelmes arcokat, az érdeklődő tekinteteket! Üjra sokan indullak cl az irodalom es a , művészet felé. Szép, nagy útra indultak el! Mi pedig, akik segítünk járni ezen az úton, újabb terveket szövögetünk, hogy azok eszéhez és szívéhez Is eljussunk, akiknek még nem nyújtott élményt egy jó könyv, akikhez nem szólhatott még az író, akiknek keveset mond még a festő ecsetje, vagy a zeneszerző új alkotása. Egy kis számadás minden évben az ünnepi könyvhét; mérlege egy évi munkának. Az idei mérleg szépen alakult, hiszen sokkal nagyobb lett az irodalom pártolók és művészetszeretők lelkes tábora. G; L Könyvhéti A Modern Könyytár kötetei A Modern Könyvtár kötetei között jelent meg Pierre Gascar Állatok és emberek című megkapó novelláskötete. Bonyolult formában rögzíti az író szorongásait a háborúban eltöltött esztendők, a hadifogság, a fasizmus nyomasztó emlékeit. A modernségnek nem okvetlenül velejárója a fejfájditó, zavaros stílus. Különösen bizonyítja ezt egy remek török humorista, Nesin Szabály az szabály című szatirikus írásokat tartalmazó kötete. írásai szellemesen, csípősen mutatják be a ma Törökországát, urait, embereit. Kitűnő olvasmány és társadalomkritika Natalia Ginzburg olasz írónő Baktérítö című kjs- regénye, amely egy ábrándozó kissé együgyü asszonyról szól •7
