Kelet-Magyarország, 1961. június (21. évfolyam, 126-151. szám)
1961-06-25 / 147. szám
SPORT A Munkás ifjúsági tornászainak szép sikere A Nyíregyházi Munkás Molnár Sándor, Tárnok János, Bánhidi László, Bíró Péter, Károlyi József és Rőzse Márton összetételű másodosztályú ifjúsági tornászcsapata szép sikert ért el Budapesten a közelmúltban. A vidéki tornászcsapatok Sportcsarnokban 'ebonyolított versenyén az első heA Pénzügyi Technikum atlétái igen szép eredményeket értek el az országos középiskolai atlétikai bajnokság döntőin. Mint ismeretes, az intézet női gerelycsapata országos bajnok lett 26,96- os átlageredménnyel. A Paulik Mária, Kozma Valéria, Hámor- nyik Erzsébet, Dalos Klára és Kiss Éva összetételű csapat az lyen végzett 276,2 ponttal. A szabolcsi tornászfiúk igen nagy küzdelmet vívtak, s végül nagyszerű teljesítményekkel szerezték meg az ország legjobb vidéki ifjúsági tornászcsapata címet a Diósgyőri Vasas és az Egri Sportiskola együttese előtt. Orosházi Gimnázium együttesét előzte meg a döntőben. Az egyéni számok küzdelmeiben is két nagyon szépnek mondható eredményt értek el a Pénzügyi Technikum diákjai. 800 méteren Brezniczki Pál harmadik helyen, a leány gerelyvetésben pedig Paulik Mária az ötödik helyen végzett. Nyíregyháza mai sportműsora ATLÉTIKA: Az atlétikai Szövetség megyei válogatóversenyt rendez délelőtt 9 órai kezdettel. A verseny színhelye a korábbiaktól eltérően a Diákpálya lesz. LABDARÚGÁS: De. 9 órai kezdettel megyei bajnoki labdarúgómérkőzést rendeznek az NYVSC sporttelepen az NYVSC és Nagy- ecsed csapatai között. A Nyíregyházi Munkás—Fehérgyarmat találkozót a volt Építők pályán bonyolítják le délután 17,30 órai kezdettel. SPORTLÖVÉSZET: A Stadion mögötti lőtéren reggel 8 órától bonyolítják le a férfi felnőtt sportpisztoly és sportpuska versenyt, Diósgyőr, Miskolc, Szolnok és Nyíregyháza sportlövészeinek részvételével. A Pénzügyi Technikum atlétái nem vallottak szégyent Fosztogatta, maid felgyújtotta a raktárt a sikkasztó felvásárló Méltó helyre került a népvagy on vámszedője A rendőrség befejezte a nyomozást és előzetes letartóztatással az ügyészségnek átadta Rajt Elek nagykállói lakost. Rajt iskoláinak elvégzése után segédmunkásként dolgozott, azonban sehol sem tudta a helyét megállni. Az Erdőgazdaságtól 1958-ban azért bocsátották el, mert falopáson érték tetten. Büntetése után a nagykállói földművesszövetkezetnél helyezkedett el rakodó- munkásként. Simulékony természete és jó összeköttetései révén a szövetkezetnél különböző beNem csoda, hogy az italozás miatt elhanyagolta munkáját. Magatartására felfigyeltek a szövetkezet vezetői is. Leváltása miatt a szövetkezet vezetősége átadó leltárt rendelt el. Rajt Elek az átadó leltárnál nem jelent meg, hanem a községben bujkált, egész nap ivoy és az egyik italboltból a másikba ment. A szövetkezet vezetősége lepecsételte a szövetkezeti raktárt, mely Rajt Elek felvásárló kezelése alatt állt. A leváltott felvásárló azonban a pecsétet leA vizsgálat során fény derült arra is, hogy Rajt Eleket mi indította ilyen bűnös magatartósMár most gondoskodjon a osztásokba került, maja ratíu-ban felvásárló lett. Ezután sűrűn látogatta a vendéglőket, cukrászdákat és a borkóstolót. Általában az olyan emberek társaságát kereste, akik vele együtt szerették az italt. Rajt Elek nemcsak este és az éjjeli órákban ivott; megtalálható volt a kocsmákban nappal is, amikor a becsületes emberek rendesen dolgoztak. A szórakozás, az italozás nagy kiadásokkal járt. Rajt Elek bőkezű volt, mindig ő fizette az itel-ba- rátok kiadásait. vette, az esti órákban bement a raktárba, ahol a szövetkezet pénzéből 500 forintot magához vett. Ezután bejött Nyíregyházára, ahonnan taxival visszament Nagykállóba. A szövetkezeti raktárból különféle árucikkeket berakott a gépkocsiba és a gépkocsit a főútvonalra küldte, ö a szövetkezeti raktárban maradt, ahol petróleummal leöntötte, majd meggyújtotta a raktárt. Ezután, mintha semmi sem történt volna, beutazott Nyíregyházára. ra. Megállapítást nyert, hogy 1960 decemberében 6000 forintos hiánya volt, amit csak csalással tudott megszüntetni. Ez év elején ismét leltároztak nála és csak íamis okmányokkal tudta elkerülni, hogy a nagyobb kárértékű űányt az ellenőrök felfedjék. Amikor az ellenőrzés folyt, kü- cnböző személyektől pénzt kéijt ölesön, hogy korábbi sikkasztásait eltüntesse. így érte az 1961. áprilisi leltár időszaka, ahol már nem tudta eltüntetni bűn- cselekményeinek nyomait. Ekkor vetemedett arra, hogy felgyújtsa a raktárt, hogy az ellenőrzést végző közegek a sikkasztást ne fedjék fel. Pórul irír a dir selten grúj tolató Ebben azonban tévedett. A gépkocsivezető már akkor észrevette Rajt Eleken a petróleumszagot, amikor az a raktárból visszajött. Meg is kérdezte tőle. hogy miért petrószagú és Rajt Elek büszkén válaszolta, hogy .felgyújtotta a műhelyt”. A gép- 1 kocsivezető, amikor Rajf Eleket Nyíregyházára behozta és tőle elvált, becsületes állampolgár módián gondolkozott. Azonnal bejelentette a rendőrségen Rajt Eleket és elmondta, hogy mivel büszkélkedett” neki. A rendőr- hatóság és a tűzoltóság már tudott arról, hogy Nagykállóban ég a szövetkezeti raktár. A becsületes dolgozók segítségével sikerült Rajt Eleket még Nyíregyházán “’fogni és méltó helyre juttatni. A vizsgálat során megállapí- +ást nyer*, hogy Rajt Elek gvúj- +o"“*''Ssal. sikkasztással, csalással és hanvag kezeléssel 32 ezer tet-intos kárt okozott a társadalmi tulajdonban. Rajt Éleket az u~in7qS a könnyelmű étet vitte a bűnözés útiára. s minden bizonnyal megkapja megérdemelt '•'üntetését. hitellevél kiváltásáról, mert június 27-től részletre vásárolhatja a 125 köbcentiméteres D a n u v i a motorkerékpárt és a 175 köbcentiméteres Lángokba borul a metgdéssmúlt raktár Hamisított oUmúnxott Termelőszövetkezeti tagok tapasztalatcseréje Tünde robogót a baktaioranthazi. tiszalöki, fehérgyarmati, csengeri, vásárosnaményi, nagykállói és demecseri Szövetkezetek Vas- és Műszaki boltjaiban (2014) IBS. Ma, vasárnap tapasztalatcsere látogatásra érkeznek a csengeri járás termelőszövetkezeteinek tagjai a sóstóhegyi termelőszövetkezetbe, a nagykállói járás termelőszövetkezeti dolgozói pedig a nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezetbe. A látogatás során megtekintik a szövetkezetek gazdaságait, munkáját, hogy a szerzett tapasztalatokat majd otthon hasznosítsák. A Kossuth téri húsholt is árul belsőséget Több • alkalommal megírtuk, helytelennek tartjuk azt, hogy a városban belsőségeket csak a Szamuely téren lévő húsbódé árusít. Ennek volt következménye az állandó sorbanállás és a panaszok sokasága. Helyes kezdeményezés a Húsipari Vállalat részéről, hogy Kossuth téri boltjában bevezették a belsőségek árusítását Ezzel lehetővé tették, hogy a város központjában lévő húsboltban mindenki hosszas sorbanállás nélkül hozzájuthasson a kívánt árucikkhez. Reméljük, hogy ez a kezdeményezés állandó marad. Nyári napok, nyári örömök! lobbezer mintából választhat magának selyem és mosó méterárut! Női és bakfis shortok,, vászon, ballon, piké anyagból t 38,— rt-tól 85,— Ft-ig Női goldsol kombiné, rózsa, lax, sárga, kék színekben kellemes nyári viselet 65,—Ft-tól 82,— Ft-ig Nylon női nadrág 51,— Ft-tól 6d,— Ft-ig ” kombiné 110,— Ft-tól 200,— Ft-ig Tasslon (nylon) rövidujjú férfi ing 112,— Ft-tól 135,— Ft-ig Női nylon hálóing 220 Ft-tól 295,— Ft-ig Jacquard ruhaselymek 90 cm. 59,60 Ft-tól 65.80 Ft-ig Kínai import hernyóselyem blúzanyag 90 cm 85,— Ft Kínai import burétt 70 cm 48,— Ft Kínai import félselyem jacquard ruhaselymek 70 cm 60,— Ft-tól 78,— Ft-ig Kapható a szakboltokban és az Állami Áruházakban ! (2015) ALLAS Zöldségkertészt keresünk, kertészeti technikumi érettségivel, azonnali belépésre. Fizetés megegyezés szerint. Állami Gazdaság, Tiszavasvári. (1946) Építőipari gyakorlattal rendelkező ANYAGKEZELÖT felvesz a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat, Nyíregyháza, Széchenyi u. 43. Személyzeti osztály. (2012) Az őszi cukorrépaát- vetelhez iol , és gyorsan számoló cukorrépaátve- vöket keresünk. Jelentkezés írásban rövid életrajzzal a Szerencsi Cukorgyár Termeltetési Osztályán. (1471) HÁZ-INGATLAN Temesvár téren SZTK- val szemben kétszobás sarokház gyönyörű gyümölcsös kerttel beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Kissné, OTP. (2011) Egyház utca 11. számú ház eladó. Érdeklődni: Virág u. 8. (1991) ADAS-VÉTEL Alig használt Optima táskaírógép 2600-ért eladó. Alpári Gyula u. 6. (1948) Méhcsaládok eladók. Érdeklődni: Nyíregyháza, Selyem utca Í3. szám alatt. (1997) Bejáratott piros Danu- via garanciával eladó. Megtekinthető vasárnap 11-től 3-ig. Eötvös utca 6. (2010) Akvaristák! Vízinövény kapható, Incédi sor 8. (2013) Pannónia jó állapotban eladó. Engels u. 14. (1976) Strapabíró 350-es oldalkocsis IZS eladó. Debrecen, Hatvan u. 61. Telefon: 11—91. (1988) Veszünk középméretű páncélszekrényt Bizományi Áruházon keresztül. TBC Kórház, Baktalórántháza. (1980) Rövid, kereszthúros zongora eladó. Mátészalka, Sallai utca 19. (2009) Szép modern sötét hálószobabútor eladó. Síp U. 8. (2006) Üj sötét háló eladó. Bocskai ii. 6. (1986) Vegyianyag Vállalat nyíregyházi telepén július 5-től 14-ig LELTÁROZÁS MIATT AZ ÁRUKIADÁS SZÜNETEL. (1928) EGY EB A legolcsóbb autóga- rázs: modern, korszerű, tartós, szép. Készíthető házilag is. Pálfi Pál, Budapest. X. Tigris Ur 58. (1990) Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy július 1-től 3-ig bezárólag a dombrádij baktaló- rántházi, tiszalöki, nagykállói, nyírbátori, fehérgyarmati, csengeri, kemecsei, nyíregyházi Lenin téri, a nyíregyházi Kiss Ernő utcai telepeinken, július 1- től 5-ig a vásárosnaményi, kísvárdai. és mátészalkai telepeinken, július 1-től 6-ig a nyíregyházi Debreceni úű telepünkön LELTÁROZÁST TÁRTUNK. TÜZÉP VÁLLALAT, Nyíregyháza. (2016) SZÉLESVÁSZNÚ DÓZSA MOZI: Csutak és a szürke ló (Normál változatban!) Üj magyar film. Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. Helyárak: 6, 4,50, 3,50, 2 Ft. aZi LESVÁSZNÚ MÓRICZ ZS1GMOND MŰVELŐDÉSI KfAZ: Kapitány lánya. (Széles változatban!) Puskin novellája magyarul beszélő szovjet filmen. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. BÉKE MOZI: Halló, itt Gabriella. Humoros olasz film víg játék, főszerepben Tina Pica. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: A pillanat embere. Kacagtató angol fílmvígjáték. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. 8