Kelet-Magyarország, 1961. június (21. évfolyam, 126-151. szám)
1961-06-22 / 144. szám
XVIII. ÉVFOLYAM, 144. SZÄM Ára 50 fillér 1961. JÚNIUS 23, CSÜTÖRTÖK LAPUNK TARTALMÁBÓL: Mellékletünk a záhonyi vasutasok életével, munkájával foglalkozik Beszélgetés a milotai tanács elnökével „Ifjúság a szocializmusért"-mozgolow a baktai járásban Asztronauták „Más békeszerető államokkal együtt ez év végén aláírjuk a békeszerződést a Német Demokratikus Köztársasággal“ A moszkvai közvélemény képviselőinek gyűlése a Szovjetunió ellen intézett hitlerista támadás huszadik évfordulójának előestéjén Moszkva, (TASZSZ): Szerdán, a Szovjetunió ellen intézett hitlerista támadás huszadik évfordulójának előestéjén a Kremlben nagygyűlést tartottak a moszkvai közvélemény képviselőinek részvételével. Az elnökségben Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke, valamint a párt és a kormány más vezetői és a szovjet hadsereg kiemelkedő parancsnokai foglaltak helyet. A teremben a moszkvai vállalatok és építkezések munkásai, a tudomány és a kultúra dolgozói, a második világháború veteránjai, katonák, tisztek, tábornokok, tengernagyok foglaltak helyet. A vendégek között voltak a diplomáciai testület tagjai, újságírók. Ünnepi induló hangjaitól kísérve vitték fel az elnöki emelvényre a győzelem zászlaját. A gyűlés résztvevői helyükről felállva és viharos tapssal üdvözölték. A zászlót Szamszonov ezredes vitte, annak a zászlóaljnak volt parancsnoka, amely részt vett a berlini Reichstag ostromában. Segédkeztek neki Mihail Jegorov és Meliton Kantarija, a Szovjetunió hősei, akik a győzelem zászlaját a Reichstag épületére kitűzték. A gyűlésen Malinovszkij marsall, honvédelmi miniszter mondott beszédet. A moszkvai közvélemény és a szovjet hadsereg képviselőinek gyűlését a Kremlből a Szovjetunió valamennyi rádióállomása és a televízió is közvetítette. A televíziós közvetítést a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Csehszlovákia és Magyar- ország televíziója is átvette. Malinovszkij marsall beszéde után Csujkov hadseregtábornok, majd Rikov tengernagy mondott beszédet. Ezután Hruscsov elvtárs emelkedett szólásra. Hruscsov elvtárs beszéde a moszkvai nagygyűlésen — Kedves elvtársak! — Húsz év telt el azóta, hogy a fasiszta Németország hitsze- gően, hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót, megszakította a szovjet dolgozók békés munkáját és súlyos, pusztító háborút kényszerített ránk. — Az egész szovjet nép védelmére kelt nagy hazájának, a szocializmus vívmányainak. Megkezdődött a szent népi háború a hitleri elözönlés ellen. Ebben a háborúban teljes nagyságukban mutatkoztak meg a szeretett kommunista pártja körül szorosan tömörült szovjet nép gigászi erői, törhetetlen akaratereje. — Rogyion Jakovlevics Malinovszkij elvtárs, a Szovjetunió marsallja, honvédelmi miniszter beszámolójában, továbbá az utána felszólalt elvtársak nagyon találóan beszéltek a szovjet népnek, dicső fegyveres erőinknek a honvédő háborúban véghezvitt halhatatlan hőstetteiről. Mi újra, meg újra visszatérünk a második világháború eseményeire, mert maga a háború, valamint a háborút megelőző időszak igen mély tanulságok levonását teszi lehetővé a népek számára. — Pártunk és a szovjet kormány már azokban a napokban, amikor Hitler és a német fasiszták hatalomra jutottak, határozottan leleplezte a fasizmus rabló jellegét, figyelmeztette a népeket a fenyegető veszélyre. A Szovjetunió volt az egyetlen állam, amely fáradhatatlanul hangoztatta, hogy meg kell fékezni a fasizmust, s nem szabad megengedni, hogy új világháborút robbantson ki. A Népszövetségben, a háború- ellenes kongresszusokon erőteljesen hangzott a szovjet megbízottak szava, amikor állhatatosan sürgették: gátat kell emelni a fasizmussal szemben, harcra kell tömörülni f közelgő háborús katasztrófa ellen. — A szovjet kormány a népek biztonságának megóvására konkrét intézkedéseket javasolt. A Népszövetségben javaslatot terjesztett elő az általános és teljes leszerelésre, javasolta, hogy létesítsenek kollektív biztonsági rendszert, amely — ha megvalósul — megkötötte volna a fasiszta agresszorok kezét. — Amikor a világot már közvetlenül fenyegette a háború veszélye, a szovjet kormány azzal a javaslattal fordult Franciaországhoz, hogy Csehszlovákia megvédése érdekében együttesen lépjenek fel a hitleri Németország ellen. Megegyezést kerestünk arra is, hogy Lengyelország és Románia burzsoá kormányai saját területükön átengedjék csapatainkat Csehszlovákia megsegítésére. — Szocialista hazánk iránti vak gyűlöletükben és a világ forradalmi mozgalmától való félelmükben azonban a burzsoá államok uralkodó körei a szovjet kormány egyetlen javaslatát sem fogadták el, jól lehet a javaslatok célszerűsége mindenki számára nyilvánvaló volt. — A második világháború előzményeinek egész története az úgynevezett nyugati demokráciák politikájának szégyenletes fejezete. Anglia, Franciaország, Lengyelország és más államok uralkodó körei nem riadtak vissza saját népeik nemzeti érdekeinek elárulásától. Az emberiség sohasem felejti el az 1938. évi szégyenletes müncheni egyezményt, amelyben Anglia és Franciaország kormánykörei a Csehszlovák Köztársaságot a fasiszta rablók karmai közé vetették. Ezért az áruló politikáért a népeknek milliók életével, a német fasizmus a Megértettük, a világreakció arról ábrándozott, hogy ilymódon teszi tönkre hazánkat, a nemzetközi forradalmi mozgalom bástyáját. — A nyugati hatalmaknak az volt a messzemenő tervük, hogy megsemmisítik a Szovjetuniót és ugyanakkor erőtlenné teszik Németországot is, így ők osztatlanul uralkodhatnak a világon, mindenkinek diktálhatják a maguk feltételeit. A legcinikusabban Harry Truman volt szenátor, később az Egyesült Államok elnöke juttatta kifejezésre e terveket: „Ha úgy látjuk, hogy Németország nyer, akkor Oroszországnak kell segíteni. Ha pedig Oroszország nyer, akkor Németországnak kell segíteni. Hadd üssék csak egymást minél jobban. — A nyugati hatalmak követték is ezt a politikát, amelynek lényegét Truman ily világosan kifejtette. A nyugati agresszív imperialista körök agyából még ma sem haltak ki ezek a szándékok. — Ezek a körök nem bánnák, ha újból megpróbálkozhatnának ezzel a tervvel, ha találnának olyan erőt, amelyet a Szovjetunió ellen lehet ugrasztani. — Ámde, ma — nincs ilyen erő. A Szovjetunió és az egész szocialista tábor ereje annyira megnövekedett, hogy ha a nyugati hatalmak mozgósítanák összes erőiket arra az esztelen kísérletre, hogy felszámolják a szocialista országok népeinek vívmányait — próbálkozásuk teljesen kudarcot vallana. — Maguk az imperialista hatalmak képviselői is azt mondják ma, hogy erőegyensúly jött szörnyű szenvedésekkel kellett fizetniük. — Gondoljunk csak vissza arra, I hogy Anglia és Franciaország 1939. nyarán katonai missziókat küldött Moszkvába. A szovjet kormány akkor teljesen konkrét terveket terjesztett elő a három hatalom fegyveres erőinek közös akcióira, arra az esetre, ha Németország háborút robbantana ki Európában. Akkor még nem lett volna késő megállítani az agresz- szort. Ha akkor Anglia és Francia- ország uralkodó körei valóban akarják és kívánják visz- szaverni az agresszort, Hitler kétszer is meggondolta volna, hogy kirobbantsa-e a háborút. ! A történelem egészen rnaskéni I alakulhatott, az is megtörténhe- I tett volna, hogy nem is kerül sor I a második világháborúra. Az emberiségnek nem kellett volna óriási áldozatokat hoznia, veszteségeket elszenvednie. — A szovjet kormány akkor átlátott az imperialista körök cselszövényén. E körök az agresz- szort támogatva azt akarták elérni, hogy a hitleri hadigépezet erői tegyék tönkre a Szovjetuniót Megértettük, hogy a nyugati hatalmaknak a Hitlerrel való kacérkodás politikájával egyetlen céljuk volt, az, hogy a német agresszió élét a Szovjetunió ellen fordítsák. — Világos volt előttünk, hogy világreakció csapásra emelt ökléTé vált létre a nyugati államok és a szocialista országok között. Már az is haladás, hogy ők ennyit megértettek. Még nagyobb haladás lenne azonban, ha azok, akik már ennyire megértették a helyzetet, ténylegesen olyan politikát folytatnának, amely az erőviszonyokból fakad, vagyis a béke és a békés együttélés politikáját. — A második világháborút megelőzően az úgynevezett nyugati demokráciák kétkulacsos politikát folytattak. A szovjet kormány meggyőződött róla, hogy nem akarják egyesíteni erőfeszítéseiket a Szovjetunióval a fasiszta országok, Németország és Olaszország ellen, hanem arra törekszenek, hogy a hitleri Németországot hazánk ellen uszítsák. Akkor a szovjet kormány számára nem maradt más kiút, minthogy tárgyalásokba bocsátkozzék Hitlerrel, bár tudta, hogy magával az örödöggel lép alkura. — Az angol és a francia kormánykörök hitszegő politikája kényszerített bennünket arra, hogy 1939 augusztusában megnemtámadási szerződést kössünk Németországgal. Nem járhattunk el másként. Meg kellett gátolnunk, hogy az imperialista hatalmak egyesült szovjetellenes frontot alakítsanak, békés lélegzetvételi szünetet kellett szereznünk népünk számára. — A bekövetkezett események bebizonyították a nyugati hatalmak politikájának rövidlátását, igazolták a Szovjetunió álláspontjának helyességét. A hitleri Németország első csapása a nyugati országokra zúdult. Ezek az országok azonban olyan gyenge ellenállást tanúsítottak, hogy Hitler egyenként » szétverte őket anélkül, hogy ereje kimerült volna. Ilyen körülmények között tért vissza Hitler fő céljához, a Szovjetunió megtámadásához. A Szovjetunió ellen indított háborúban a német imperialisták nemcsak hódító, hanem osztálycélokat is követtek: meg- akarták semmisíteni a világ első szocialista államát. Arra számítottak, hogy rövid idő alatt és kis véráldozattal elérik céljukat. Ez volt a lényege az ismert „Barbarossa’-tervnek, amelynek értelmében a fasiszták 1941. őszéig meg akarták hódítani országunkat. — Más azonba a német militaristák számítása és másként alakult a valóság. Fegyveres erőink, az egész szovjet nép hősies ellenállást tanúsítottak a területrablókkal szemben. A háború elhúzódott, a történelem legvéresebb háborúja lett. Sok millió életet követelt áldozatul, mérhetetlen szenvedéseket okozott a népeknek. A háború tüze óriási anyagi értékeket, sok nemzedék munkájának eredményét emésztette fel. A népek azonban helytálltak e háborúban, szétverték a fasiszta Németországot. Hitler kénytelen volt agyonlőni magát, a többi fasiszta vezér pedig vagy végzett magával, vagy bíróság elé került. — Ám de sok háborús bűnösnek, olyanoknak, mint például Heusinger, Speidel, Förtsch, sikerült kibújni a felelősségrevonás alól. ök ma már egyáltalán nem éreznek lelkifurdalást sötét üzelmeik miatt, sőt „érdemeikkel'’ elismerést szereztek volt szövetségeseinknél és most vezető parancsnoki tisztségeket töltenek be a NATO-ban. (Folytatás a 2. oldalon.)
