Kelet-Magyarország, 1961. május (21. évfolyam, 101-125. szám)
1961-05-14 / 111. szám
cAa ünnepi könyökét elé A „Könyv'" c. folyóirat Leg- '■"* utóbbi számában Köpe- czl Béla igen figyelemre méltó cikket írt szakszerű részletezéssel: könyvkiadásunk, valamint könyvterjesztésünk fejlődéséről. Megtudjuk, hogy ,1960- ban 19121 kiadvány jelent meg 53 millió 966 000 példányban. Amiből 5325 volt a könyv és brossura s ezek példányszáma 39 515 500. A művek számának összehasonlítását és részletezését nem követjük. Csak még annyit: könyvforgalmunk 1960-ban meghaladta az 554 millió forintot, 22,6 százalékkal több, mint 1950-ben. Az ország minden lakosára 55 torint könyvvásárlás jut évenként. Nagy szó ez. i Iák a njultban is közel- * éltek a könyv-szakmához, azok tudják csak felmérni a betű diadalának a könyvterjesztés terén való nagyszerű, győzelmes ívelését a 939,40-es évek statisztikai adataival szemben, amikor a falusi könyvvásárlók számát összezsugorodott százaiéivá miatt' alig, vagy csak szégyenkezve lehetett kifejezni. Ma már vannak falvak, 8—10—12 ezer la- kosú községek, ahol szépirodalmi művekből és szakkönyvekbői 10—15 ezer forint állandó havi forgalmat lehet elkönyvelni. Ha ma még kiugró számot jelentenek is ezek az ősz- szegek, azt bizonyítják. hogy ezek a lehetőségek többé-ke- vésbé minden faluban megvannak. I. evesen tudjak, milyen ne** héz elindítani a könyvet hódító útjára. Nehéz feladat, de sokat lehet tenni ezen a téren.. Különösen a vidéki könyvesboltok vezetőinek, szervezőinek, könyvterjesztőinek jó megválasztásával, elmaradhatatlan, alapos szellemi képzésével, A könyvterjesztésnek ma már semmi köze a könyvüzlet, a könyvkereskedés elavult hétköznapi megfogalmazásához. Igazi könyvterjesztő csak emelkedett gondolkodású és szellemileg képzett, ember lehet, aki tudatában van a könyvíerjesz- lés magasztos feladatánál;. És bármilyen furcsán hangzik is, nem az üzleti oldalért, helyesebben: nem csupán a nagyobb forgalommal járó jutalék-többletért van mindig úton. hanem valami meghatározatlan vágy hajtja egy szép, a sakkjátékhoz hasonlóan mindig új és változatos szellemi tornára, KISS ZOLTÁN: LENIN MOSOLYA | | rszagolt gondját, népek bánatál irta fel homlok-rcdői közé. fájdalmak kútja tárult előtte. IJö forrást nyílott, jó reményt vetett. Zoldcllő fű és fekete szégyen földjén mutatta sasként az utat. Szívtől a szívig ügy járt cl szava, mint a derítő világos mosoly. E fényből áradt bíztató derű sugarazta be földünk jobb felét. Sorompók, sáncok útját nem állják. ahol mindig neki kell győzni, de mindig a „legyőzött” nyer... Az eredményes munka alapja pedig a gondosan kiépített részlet: a felekkel való őszinte, meleg, bizalmas kapcsolat. Az, hogyan „szervírozza”, „szolgaija fel” gondosan válogatva olvasói részére kinek-ki- nek tetszése, irodalmi műveltsége, igénye szerint: nagy írói j alkotásokban az élet ízét, az élet értelmét, a nagy tanulságokat, a szebb, jobb. emberibb j világ megteremtésének lehetőségét. A szórakoztatva való nevelést, derűt keltő humort, vagy nagy. küzdő emberi sorsok megrázó tragikumait. — magát az életet. V legmeghatóbb és legfel' emelőbb ebben a munkában az, hogy egy új olvasó- iábor milliós tömegei előtt I mutogatjuk a művelődés kapuit: a jobbágy-ivadékok, a , esslédsorban. nincstelenségben j meggörbült hátú. istállókban, földön és szalmán éjszakázó ősök fiainak szellemi nagyko- rúsításához, akik ma már a falvakban korszerű, ikerabla- kcs házak csipkefüggönyei mögött modern bútorok, kombinált szekrények, tükrösszobák kerevetein könyvvel a kezük- | ben ringatják a bölcsőt — új j életük bölcsőjét.. . Az országos könyvnapok mindig ünnepet jelentenek a szellemi élet munkafrontján. Szüretelését az irodalmi alkotás szavakban és írásban ki nem fejezhető ízes gyümölcsének. I, rre a nagy ünnepi talál*-i kozóra való felkészülés lelkes hangulatában kell keresni és megtalálni az újabb j lehetőségeket a magyar falvak | szépen induló olvasótáborának j növelésére. Gombás Bálint j tíoraxerüllen éleikéin _ w Énekóra a zeneiskolában Áginé, Bocskay .Ibolya vezetésével. (Hammel József felvétele). NYÉKI KÁROLY: Goniielafoí! az Ember győzelméhez A i embernek aima vált valóra, ' *• mit álmodtam sokszor esteken ha Iá Ham a Kozmoszt csodásán ragyogva millió titkával — csak sejthetem, hogy holnap már az Ember birodalma lesz az cg is. és akkor közel hozzuk a Földhöz a tengernyi csillagot, a Holdat és Napot, amiről millió ember lázadozva, büszkén annyit álmodott. nap alkonyán is túlér mosolya. Ürzi a kelő vérpiros hajnal, repíti évek suhintó szárnya, mosolya ég a felszított tűzben, izgat, mint gyújtó titkos üzenet. Eszméje beért sugaras való. vihar utáni áldott napsütés, mosolya e fénynek őrzi melegét; mosolya csillan gyermekünk szemén. nyilí uz öntevékeny sziumul Csütörtök este nyolc órai kezdettel megtartotta első előadását a megyei öntevékeny színpad Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Ezentúl mindén csütörtökön alkalom nyílik a npegye legjobb együtteseinek, hogy korszerű, széles színpadon bemutathassák tudásukat. Telt ház nézte végig a kisvár- dai színjátszók műsorát. Hálás közönség volt jelen, gyakori tapsok szakították meg az előadást, (apek A rabló című darabját első ízben mutatták be magyar- országi színpadon, s ezért az estnek ez különös jelentőséget adott, annál is inkább, mivel fordítója dr. Hullóházy Lajos, kis- várdai főorvos. A színjátszók lelkesedésében sem volt hiány. Külön érdeme az együttesnek — amelyben a fordító maga is tevékenykedett, részint a rendezéssel, részint a fellépéssel, — hogy ,ió szövegtudással léptek színre. Volt azonban gyengéje is az előadásnak. A fordítás több helyütt még terjengős, meghúzásra szorul, a cselekmény többször áll, hiányos a rendezés. Egyszóval, ad: csérendő igyekezet ellenére mát, nem kidolgozott az előadás, e szereplők némelyike sem megfelelő az alakítandó figurához. Az indító előadás tehát nem volt problémátlan. De mindenesetre érdekes kezdeményezés láttunk a kisvárdaiaktól. Az öntevékeny színpad további sikeres működéséhez megtörtént az első epés. A jövőben azonban vigyázni kell arra, hogy mindenképpen kiforrott előadások kerüljenek a közönség elé. Így js meglátszott, — a telt ház biztató, — hogy színvonalas műsorral állandósulhat a megyei öntevékeny színpad. • • üreg utcán, régi utcán... A villamos csengetés ide hallatszik, a főutca zaja is átszűrődik olykor, de mintha annál mélyebb lenne a csend. Alig látni valakit erre. Már ereje van a napnak. Öt óra felé jár az idő, s még fehér fényben szikráznak az ablakok és a járda kitaposott, félrebillent kőlapjai. Fiatal pár sétál a napfényes oldalon. DiáKOK. A leány átszellemült arc- .ui ocszci valamiv. Tekintete néha elröppen a .„esszioc, viuáiiovu a aa- . azon túlra, ahol nem Jiet tudni, mi van. de bizonyos, hogy tavasz, .lUpiény és vidámság. _,éha a fiú felé fordítja a fejét. Ilyenkor jól lát- z.ó a finom kis gödör . / arcán. He igazaban .Cili néz rá. Fél átlói, hogy tekintetük találkozik. Visszakapja fejét, és ■rogy zavarai palástolja: -gy kicsit gyorsabban neszéi. — És tudja, abban a pillanatban, mikor az évszámot kérdezte,.. ,, nú néz rá. de nem igen tudja, mit beszél. GyóiródiK. Milyen szép ez a lány! Nem meri elhinni, hogy még egyszer anaaiognauiak így egymás mellett. Miért pont vele menne egy ilyen tündééi termtés? Hat ha még meghallja valakitől, hogy őt Jumurdzsáknak hívják a fiúk. S mint- • ahogy a iéríiakkal lenni szokott, a legkétségbe- ejtöbb helyzetben hatá- í ózzák el magukat a legmerészebb tettekre, ő is eltökéli, hogy megérinti a leány kezét. Tizet számol és meg kell lennie. De elkövetkezett a 11, 12, sót a 13 is... A tavasz nem sokat törődik vele. Az enyhe szél szárnyain vidá- man libben áz éledező bokrokról a leány hajára, összekócolja egy kissé, és eltűnik a felhők árnyékában egy-két percre, hogy annál kedvesebb legyen a visszatérése. A régi nagy házak megértőén, diszkréten állnak sorban. Olyanok, mint itt felejtett kulisszák. Évtizedek óta sok ilyen párt láttak ők már erre, és talán nem is ezek az utolsók. Habár az újságok, filmek el is felejtkeznek a romantikus ifjúságról, az orgonák csakúgy kihajtanak üdvözlésükre, mint régen apáik idejében. A közeli és távolabbi bokron, ián íelcsattan egy madárdal. Ki tudja, hányadszor ismétlődik meg: a kihajló ág bom- ió nagy rügyeivel beleakad a leány hajába, íme, itt a soha vissza nem térő alkalom. A fiú elszántan odakap, s a kezük összeér. Mindketten nyakig elpirulnak, egy pillanatra találkozik "a tekintetük, s ettől elfogy a szavuk. Lassan haladnak, s szótlanul is olyan boldogok. A túlsó oldalon kinyílik egy ablak. Hasonló korú leány dugja ki a fejét. A szája egy kicsit szétnyílik, a szeme megtelik fénnyel és csodálkozással: — Hát mégiscsak igaz — suttogja — pedig toli hogy tagadta. A fiatalok az utca végén járnak már. Ilyen messziről alig lehet megkülönböztetni őket. Néha össze is ér a karjuk — vagy csak az árnyékuk? Aztán, ahogy befordulnak a főútra, cégképp eltűnnek a szem elől. Belevegyülnek a lármás forgatagba: vége a romantikának. Sen::i sem keresi, senki sem látja őket többet. De mit is néznének rajtuk a járókelők? Azt, hogy a művelt ember tapintatával térnek ki az idősebbeknek, hogy a jóízlés szabta határokig közelednek egymáshoz? Ezen nincs mit nézni, ez nem téma. Amott a sarkon kakaskodó fiatalember s a félé tartó tépeu- lrizurás hölgy: az igen. De azért nem lenne jő néha a hivalkodást kerülő, jól nevelt, tiszta lelkű ifjúságot is nyomon követni? Kazár Gábor
