Kelet-Magyarország, 1961. május (21. évfolyam, 101-125. szám)
1961-05-28 / 123. szám
Könyvek, könyvek ill oricz Zsigmond írja: „A *■ 1 könyv egy része az életnek. Ma már a könyvek nélkül nem lehet az életet megvizsgálni. A könyvekben lefektetett életanyag biztosabb mérték, mint az. elfolyó, eltűnő valóságos élet. Azt hiszem, az emberiség jövőjének rendkívül fontos alapja a könyv”. Napjaink mindinkább igazolják a nagy író szavait. Az ő korának szűkös kiadásához képest ma valóságos könyváradat indult el hazánkban, amelynek hullámai a legtávolabbi tanyákra is becsapnak. Könyvtárak olyan hálózata szövi be megyénket is, amilyenre még Móricz Zsigmond sem gondolt. Iskolák, községek, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, kis üzemek egyaránt ^szereznek könyvet, és növekednék a magánkönyvtárak, az öt- tíz, száz, ötszáz kötetek, értékes kincsek munkásak, parasztok szépülő otthonaiban. Szépirodalmi és tudományos művek, ismereteket gyarapító munkák, együttesen az élet ezer és ezer vonását őrzik, tárják az olvasó elé. Segítenek megérteni a történelmet, megismerni a világot, és magát az embert, az ember életét, harcait, gondolkodását, egyszóval önmagunkat. A könyv: különös valami. A beszélő ember mása. A könyvtár: az okos, tapasztalt emberiség közös hangja, egyetlen, hatalmas gondolata a világról. És ezért nemcsak felbecsülhetetlen érték, hanem újra és újra izgalmas is, mert az elismerés mindig az újszerűség izgalmával jár. Aki olvas: él. Megismer, tapasztal, következtet, érez, és — szórakozik. Fehér lapokon fekete betűk: óriási találmány. Kosztolányi írja a könyvről szóló vallomásának elején; Einstein professzor egy baráti társaságban egyszer ezt mondta: csoda, hogy drót nélkül telefonálhatunk, de még nagyobb csoda, hogy dróttal telefonálhatunk, és legnagyobb csoda, hogy két ember a puszta szó által megérti egymást. Egy könyvtáros arról panaszkodott, hogy olvasói nagyobbrészt gyermekek. Nem lehet ez ROPIAS SÁNDOR: Olvasó paraszt" Sugaras arcán a ráncok vonulata megpihen most, s szinte láthatatlan; nyugszik a lélek gond-vihara, — jó és bölcs a csönd e pillanatban. A betűk szárnyán messzire repül a sorok útján eljut a tengerig; képzeletét új világok felé írók és költők kergetik. A múlt és a jelen lapjairól a jövő is szól az értelemhez; bólint a fej, és cn jól tudom: a nagy felismerések ideje ez. Évszázadok óla gyűlnek a kérdések, — a szívekben kövült meg némelyik — s most az olvasó Dózsa-utódok kinyílt ésszel a könyvet kérdezik. .. . Az agyba most eszmék szántanak barázdát, mint traktorok a megnőtt földeken, — a mezsgyék így szűnnek meg majd mindenütt, s az Ember hatalma így lesz végtelen. Traten: Halalhajo című regényének filmváltozata. (Nyíregyházi Dózsa mozi; panasz oka. Móra Ferenc még tréfásan azt állapítja meg, hogy sikeres könyvhét akkor lenn.“, ha az írók vásárolnák vissza ilyenkor kiadott műveiket az olvasóktól. Ma már előjegyzésben fogynak el művek, sorozatok, ésj például a Lexikont újra kezdett) sorozatban is közre kell adni, I annyira nagyobb az érdeklődés a rendelkezésre álló példányszámnál. S holnap? Ki tudja. A könyv egyre népszerűbb, egyre jobban hódít, s a ma még gyermek olvasók holnap hatalmas felnőtt olvasótáborral kényszerítik a könyvkiadást maximális teljesítményre. Clvasómozgalom. Beszélgettem fiatalokkal, akik mosolyogtak a feltételeken. Sokkal több könyvet ismertek már, mint amennyiről be kellene számolniuk, hogy teljesítsék a próba követelményeit. Pedig jelentős a felsorolás. Olvasom, hogy a világ legkisebb könyve alig több, mint hat milliméter hosszú, és négy és fél milliméter széles. Súlya 0,064 gramm. Worcester amerikai városban készítették. A világ legnagyobb könyve viszont három méter magas, és öt mázsát nyom. Voltak tehát kísérletek arra, hogy a könyvből bizsut, játékszert, vagy ritkaságot, különösséget készítsenek. De legyen bár szemmel nem látható, vagy toronymagas, nem a külalakja, súlya, papíranyaga határozza meg lényegét, hanem a gondolat. Az életanyag — mint ahogy Móricz Zsigmond írja. S ezért az igazi könyvet nem lehet mérleggel centiméterrel megmérni. De idővel igen. S. B.í VÁCI MIHALV: Rozs vagyok — nem búza Szülőföldem! — utak bujdo&asát, feledtem a nyárfák lobogását, kék eget kútban, szelet poros útban. Szülőföldem'. — a tej dalolasat, feledtem a lángos pirulását, s enyhe kemencét, a köríil-ült estét. Szülőföldem! — szívek zuhogásál, feledtem a szemek borulását, s mit egyre innék: rokonok száj-ízét! Szülőföldem: — egyet nem feled leni; hogy emberre mily nehezen lettem, — mint hajló rozs-szál, rajtad, hol a por száll. Szülőföldem! — homokodra estem, égő sziken, porba gyökereztem, nem mely humuszba: rozs vagyok — nem búza! Szülőföldem! — csak azok szeretnek aki fekete kenyeret szegnek: szívre szorítnak, s osztanak maguknak. / „EMBER SZÜLETIK“ W zuhurm városától délre a Kodor-patak ^ partjára értünk. Miközben némán szemléltük ezt a tájat, gesztenyefáival és sűrű bokorrengetegével, a szél a közeli Fekete-tenger mor- molását hozta felénk. Erről a helyről az itteni lakosok a következő történetet mesélték el: „Majdnem hetven esztendeje ezen a vidéken járt Makszim Gorkij. Kőfaragóként dolgozott Szuhumiban, de gyanús elemként kezelték, s ezért úgy érezte: jobb lesz. ha elhagyja a várost. Nekivágott a koromsötét éjszakának. Különös, ijesztő érzés lehetett egyedül vándorolni az éji homályban ezen az akkoriban eléggé vad vidéken. W 1/ ppen a Kodor-patak mentén haladt, ami- kor egyszerre sikoly ütötte meg a fülét. Gorkij első pillanatban arra gondolt, hogy tahin rabiók támadtak meg valakit. Pillanatig sem tétovázott. Bár késén és vándorbotján kívül más fegyvere nem volt, a segélykérő hang irányába indult azonnal, mit sem törődve az esetleges ráleselkedő veszéllyel. Ám a bokrok közt meglepő latvánv fogadta. Nem rablótámadás történt itt. A könyörgő hang egy állapotos asszonytól származott, ki éppen akkor szülte gyermekét. Gorkij megismerte e nőt. Szegény szuhumi özvegyasszony volt, ki az utcára került férje halála után, pedig akkor már utolsó hónapjaiban volt. Mindenkitől elhagyatottan, az ijesztő bozót sűrűjében kellett életet adnia magzatának. Gorkij nem habozott. Segített a szegény asz- szonyon, nohu az megijedt tőle és első pillanatban el akarta kergetni. Később azonban rájött arra, hogy jó ember az, aki ráakadt. Gorkij minden orvosi ismeretét latbavetve segített a vergődő asszonyon. Meg is mentette életét és a gyermek is szerencsésen ' - tágrajött. Gorkij továbbra is sag 0 tt az anyának. Később az asszony elhatározta, hogy továbbmegy. Folytatni akarta vándorútját, hátha valahol talál munkát, és egyúttal fedelet is a megszületett kicsinek. Gorkij egy darabig elkísérte az asszonyt, majd elváltak útjaik. Az anya hálás szívvel búcsúzott el attól a férfitől, aki valóságos mentőangyala volt a legnehezebb percekben. Gorkij sem felejtette el ezt a találkozást, amíg csak élt. A mit a lakosok elbeszéltek nekünk, érde- kesebb volt minden mesénél. Hiszen igaz történetet mondtak el, amely — mint közben magunk is rájöttünk — nem volt ismeretlen számunkra. Maga Gorkij örökítette meg ezt a találkozást abban az örökszép novellájában, amely az „Ember születik” i címet viseli. Ez a műve világhírűvé vált. Az író megkapó színekben rajzolja meg a szegény munkásnő és gyermeke esetét. Elbeszélése tele van mélységes emberséggel. Kedvesen ír a szegény fiatal anyáról és féltő gonddal az újszülöttről. Saját szerepét — melyhez sok bátorság és érző szív kellett — pedig a rá jellemző szerénységgel, mondhatni a leghűvösebb tárgyilagossággal említi meg. Z'1 orkij ilyen volt egész életében: veszélyek^ tői vissza nem riadó, munkástársaiért tettre kész, szíve melegével a bajbajutottak felé forduló ember. Ember, a szó legnemesebb értelmében. S jellemző, hogy Gorkij e bátor és nemes tette megragadta a lakosság képzeletét, s az „Ember születik” története kiszínezve, mese formájában terjedt el a nép körében. ★ Távolabb egy modern épület tűnt a szemünkbe. Megtudtuk a lakosoktól: korszerű szülőotthon van ebben az épületben, melyet a munkáshatalom adott a lakosságnak. S nem véletlen, hogy ezt ott építették fel, ahol Gorkij novellájának cselekménye lejátszódott. Merényi László &
