Kelet-Magyarország, 1961. április (21. évfolyam, 77-100. szám)
1961-04-16 / 88. szám
Az életnek tanulunk Ki nyeri a gépkocsit? Még nem tudni kinek kedvez a szerencse a sorsoláson, de máris sokan kérik takarékosságukhoz az 5—10 ezer forintos betétkönyvet. Minden 1000 betétkönyv tulajdonos között egy gépkocsit sorsolnak ki. Rekorderedmény a Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál Regi latin közmondás ez: — Nem az iskolának, az életnek tanulunk! Emlékezzünk csak... Napjainkban érvényét vesztette e mondás? Nem valószínű. Mély igazságot rejt magában, s hozzáfűzhetjük nemcsak „iskolai” keretek között érvényes. Volt idő ugyan — néhány év, — mikor a politikai oktatás elszakadt az élettől, a valóságtól, mikor a kommunisták és az érdeklődők ezrei nem az életnek tanultak. De ez ma már a múlté, s itt-ott felbukkanó szelleméi? is száműzzük... Ha ma politikai tárgyú könyv fölé hajol a gyárigazgató, az újdonsült tsz-elnök, megyénkben sokezer ember, azért van, mert a könyvekben leírtak nem üres frázisok, nem hitelüket vesztett gondolatfüzérek. Az élet, az ezerarcú hétköznap sűrűsödik a lapokon. Mégpedig nem a fényképész gyorsképeinek formájában, hanem teljes mozgásában. S kit ne izgatna ez? A mindennapok mozgása nem távol- álló az egyénektől, alakulása jól, vagy rosszul, érintheti az embereket. S pont e mozgás, e bonyolult fejlődés rugóit igyekszik megértetni mindenkivel a pártoktatás. Érthetően nemcsak azt ami már megvan, azt is, ami várható, amely jobbraformálható, ha tisztában vagyunk titkával. S e titok nem is titok többé annak, aki megismerkedik a marxizmus —leninizmus tudományával. Mert, — bár egyesek kétlik, — a politikai ismeretek magasabb foka már tudomány. Nélküle úgy jár az ember, mint az az űrhajós, aki kifogástalan űrhajóra, kifogástalan állapotban száll fel, csak éppen azt nem tudja, azt nem sejti, miért is kell tulajdonképpen repülnie. Sok-Sok embert hevít megyénkben is a gondolat. Kit ilyen, kit olyan mértékben. Ez már nagyon is a pártoktatás vezetőin, s a pártszervezeteken múlik. Az I960—61-es évben 8X1 helyen csaknem tizenhatezren képezték magukat. Ex a szám jónéhány ezerrel magasabb a tavalyinál. Am félmilliós megyénket nézve nem tűnik nagynak. Egyre biztatóbb azonban, hogy lépésről-lé- pésre szélesedik a pártoktatásban részvevők tábora. Sikerrel zárult az idei pártoktatási év, színvonalasabbak lettek a foglalkozások, sokat fejlődtek a propagandisták, a helyi adottságokra épültek a beszélgetések S még valami, néhány szám: a hallgatók 23,5 százaléka ma már fizikai munkás, 31,3 százaléka paraszt. Kielégítő a pártoktatásban tanuló kommunisták száma is, 51,7 százalék. De pillantsunk a számok mögé! Tehát a pártszervezetek tagjainak fele itt tanul, mintegy 30 százalék pedig állami, szakmai oktatásban. De hol tanul a hiányzó húsz százalék? Tanul-e egyáltalán? S, hogy haladnak a tanulók? Nem lenne időszerű a kérdés, ha a tanulással mindenki „ötösre” állna. De a húszszázaléknyi kommunista leckéje nincs teljesen rendben. Igaz egy részük idős ember, igaz, sokan részt vesznek nem szervezett politikai oktatásban is, — de még így is kívül esnek néhány százan. Sok nőt von el a tanulástól a családi elfoglaltság is. A. nem-tanulás oka még sem valami abszolút elfoglaltságban keresendő, nőknél, férfiaknál egyaránt. Inkább közbeszól itt a kényelemszeretet, meg ennek közeli rokona: az elbizakodottság. ..Nekem már semmi újat nem mondhatnak, ismerem a marxizmust, értem is, ismerem az életet, a mai problémákat, értem a tennivalókat. Ez nekem éppen elég” — vélik, s politikai érzékükre hivatkoznak. Ügy gondolják zsebükben a bölcsek köve, s az átsegíti őket minden bajon. Csak akkor állnak tanácstalanul, ha bonyolult és egészen új kérdések merülnek fel előttük. Ilyenkor cselekvés helyett óvatosan várnák, , majcsak kimondja valaki helyettük az á-t, vagy b-t. Dehát élhet ma valaki így? Élni élhet, csak az ilyen ember hibát hibára halmoz, s előbb-utóbb kikapcsolja önmagát az „áramkörből”. De nemcsak a köznek árt politikai tétlenségével, elhibázott lépéseivel az ilyen ember. Árt önmagának is, egyénisége nem fejlődik tovább, önálló elhatározásra nem lesz képes, sem a munkájában, sem a közéletben, sem a magánéletében. A?, idő — a dallal ellentétben — nem ál) meg. Sőt az űrhajó sebességével halad. Ha ma valami félreállíthatja az embert az űtbvl; az a megnyugvás, a tanulás lebecsülése. S vajon csak azoknál vannak ilyen tünetek, akik kihúzzák magukat a tanulás alól? Nemkevésbé káros a lustaság, az elbizakodottság azoknál sem, akik a tanuló ötvenszázalék- hoz tartoznak. Mert nem mindegy az ki hogyan tanul, különösképpen nem, hogyan tanulnak a kommunisták. Mert, nemcsak a fa terebélyesedik, növeszt új hajtásokat, hanem a marxizmus-leninizmus elmélete is. Az utóbbi évek egy sor, millió és millió embert foglalkoztató A Tiszaszalkai Gépállomás Laczkó-brigádját dicséri az, hogy a helybeli Búzakalász Tsz-ben idejében földbe kerültek a kokérdésre adtak világos, érhető választ. A Moszkvai Nyilatkozat korunk legégetőbb kérdőjeleit tüntette el a fejekből. De eltünteti-e, nyújt-e életcélt sok-sok embernek, ha felületesen, vagy csak részben ismerkedik meg szellemével. A mi VII. kongresszusunk is számos elméleti kérdést kristályosított ki azzal a céllal, hogy minél több ember értse meg eszével, szívével a mostani évek mondanivalóját. Nagyobb követelményt támaszt velünk szemben az élet, nagyobb követelményt kell támasztanunk nekünk is önmagunkkal szemben. Aki évek óta ugyanazon a fokon tanul kényelmességből majdcsak úgy lemarad, mint aki nem tanul. Aki járatos a marxizmus- leninizmus alapjainak ismeretében, de nem ismeri a politikai gazdaságtant, a filozófiát, a munkásmozgalom történetét, az csak hiányos politikai műveltséget mondhat magáénak. Napjainkban az általános műveltség, szakmai j jártasság mellett a sokoldalú politikai műveltség teszi egésszé j az embert. De ezt néni mindenki érti meg, nem mindenki jön rá erre önmagától. Ezt magyarázni szükséges. És ami igen-igen lényegbevágó: nemcsak a kommunisták körében. Százezrek érdeklődnek, pártonkí- vüliek is, a marxizmus-leninizmus iránt, az ő igényüket is tartalmasabban kell kielégíteni már az ősszel kezdődő új pártoktatási évben. Addig nagyon sok emberrel kell beszélgetnünk erről... Meghallgatni véleményüket is, hogy a pártoktatás méginkább egy vágányon haladjon az élettel, az elmélet a gyakorlattal. Páll Géza rai magvak. Ennek eredményeként a szövetkezetben már megkezdhették a mák és a cukorrépa első növényápolását. Olyan szép eredmény elérésé- ; hez vezetett a Nyíregyházi Mező- I gazdasági Gépjavító Vállalat dolgozóinak első negyedévi munkaversenye, ami rekorderedményjavítják a kutakat iNyireuy házán A Szabolcs-Szatmár megyei Vízmű és Kútépítő Vállalat több fnegrendelést kapott a városi tanács építési osztályától a hatáskörükbe tartozó területen lévő meghibásodott kutak kijavításához, illetve kompresszorozásához. Többek között javítást végeznek a Prága utcában, a Budai Nagy Antal utcában. A Vasvári Pál utcában egy újraiúrást végeznek, s itt a munka már jól halad. nek számít a Vciiaiai fennállása óta. Az a tény, hogy a negyedévi tervét 7 százalékkai túlteljesítették. már maga kitűnő eredménynek számít, de ezt még szebbé teszi, hogy az 1960 első' negyedévi eredményéhez viszonyítva 30 százalékkal többet termellek ugyanolyan létszámmal! A siker elérését jelentősen segítette a szerszámozás, készletezés, a jobb gyártási technika bevezetése, élenjáró munkamódszerek elterjesztése. A normarendezés után valamennyi brigád túlteljesítette az új normakövetelményeket, s mellé jóminőségű munkavégzés párosult. A vállalat vezetőség! mindenkinek tudtára adja, hogy s munkaversenyben, a rekorderedmény elérésében a Kerekes-, a Sándor-, a Bede- és a Marói: brigád járt élen FANTASZTIKUS, TUDOMÁNYOS REGÉNY 45. Már alkonyodott, mikor hazafelé mentek. A fiúk a nap élményeiről beszéltek, egymás szavába vágtak, de mert éhesek voltak, egyre gyorsították a lépést, úgyhogy a professzor csakhamar az utolsók közé került. Ritkán szólt. Csak egyszer kérdezte meg, hogy ki mi akar lenni. A körülötte levő öt közül az egyik atomvegyész, a másik asztrobiológus, a többi három pedig pilóta akart lenni kozmikus rakétahajókon. — És matematikus senki? — kérdezte a professzor, félig komolyan, félig tréfásan. A mellette levő legkisebb fiú vállalta, hogy ö matematikus lesz. — Szóval már nem asztronauta? Nem jó az, ha valaki ilyen gyorsan változtatja elhatározásait. Talán csak engem akarsz vigasztalni? A gyerek nem jött zavarba. — Asztronauta is és matematikus is... mint a tanár úr. Csandraszekár nem felelt. Most már a síkságon haladtak s megközelítették az előttük menőket, úgyhogy hallatszott, amint az első sorokban beszéltek. — Olvastam, hogy nemsokára termelni fognak műfehérjét — mondta az egyik. — Régebben a tudomány nem volt olyan, mint most — tette hozzá a másik —, azért volt rossz. — Ügy van. Az ember csak akkor látja, ha a történelmet olvassa. — Mikor kicsi voltam — mondta a legkisebbik a professzornak, mintha vallomást tenne, — nem hittem, hogy régebben háborúk voltak. Valahogy nem fért a fejembe. Furcsa emberek élhettek akkor. Vadak voltak, egészen vadak. — Bolondok voltak! — kiáltotta az egyik tüzesen. A professzor megállt. Az elöl haladók megfordultak, mert azt gondolták, búcsúzni akar tőlük. Nem messze látszottak az épületek fényei. — Tévedsz fiam. kezdte Csandraszekár És ti is tévedtek. A régi emberek éppen olyanok voltak, mint mi, csak a világ volt rosszul berendezve. Hiszen tudjátok, mire akarták felhasználni az atomenergiát és mi lett a vége? De ne nevezzétek a fél évszázad előtti embereket vadaknak és bolondoknak. Hiszen akkor éltek azok is, akik az emberekben levő sötét erők ellen harcoltak — az pedig sokkal nehezebb, mint a legtávolabbi bolygóközi expedíció! És noha ők sokkal kevesebbet tudtak mint mi tudunk, azért nem szabad lenéznünk őket, mert nekik köszönhetjük, hogy mi most mesterséges napokat és villamos- -agyakat építhetünk. És nekik köszönhetjük, hogy most más égitestekre utazhatunk. Két kezét a hozzá legközelebb állók vállára téve folytatta: — Nagyon jó, hogy nagy terveitek vannak a jövőre nézve. Amit mi újdonságnak és rendkívülinek látunk, mint például ez a mi expedíciónk is, a ti számo-, tokra már egészen hétköznapi tapasztalat lesz. Ti vagytok az új műszak, leváltotok minket és tovább haladtok. Egyre tovább és tovább, mert minél jobban megismeri az ember a világot, annál szélesebb távlatok nyílnak meg előtte. Emlékeztek még tanárom jelszavára? — Soha meg ne pihenj habáraidon — hangzott a sötétből a fiúk kissé zilált, de erős kórusa. — Ezt a jelszót továbbadom nektek. Viszontlátásra: s ha valamikor találkozunk, akkor majd sok kérdésetekre válaszolhatok, mert már túl leszünk az expedíción. Kilépett a körülötte álló fiúk közül s hosszú, lassú léptekkel indult a gyár kivilágított ablakai felé. A fiúk mély csendben követték tekintetükkel körvonalait Még egy pillanat — s eltűnt a homályban ★ A nevem Róbert Smith, huszonhét esztendős vagyok. Pjatyigorszkban születtem, egy építészmérnöknek és egy repülőtér igazgatójának a fia vagyok. Amikor az iskolában vagy bárhol másutt így feleltem a szüleim felől hozzám intézett kérdésre, gyakran kinevettek, amíg meg nem magyaráztam, hogy az igazgató az" apám, az építészmérnök meg az anyám. A nagyapám, Hannibal Smith, 1948-ban került a Szovjetunióba és élete végéig honvágya volt Amerika után, noha semmit sem kapott tőle, csak rosszat, hiszen kommunista és néger volt, ami kettős bűn s ezért -ok mindent el kellett szenvednie. Orosz nőt vett feleségül s ebből a házasságból született édesapám. A repülőtér közelében °gy földszintes házban laktunk a hegvol- dalon. A hegy mélyében hajdanában ma- lachitbánya volt. Nagyapám egy kis padlásszobában lakott, mely tele volt a falra akasztott száraz növényekkel, hálókkal, huzalokkal és apró zacskókban magvakkal. (Folytati«' Megkezdték a mák és cukorrépa darabolását a tiszaszalkai Búzakalász Tsz-ben
