Kelet-Magyarország, 1961. április (21. évfolyam, 77-100. szám)

1961-04-23 / 94. szám

FANTASZTIKUS, TUDOMÁNYOS REGÉNY 51. A sivatag most egészen néptelen volt, de tudtam, hogy néhány kilométerrel a láthatáron túl széles körben radar-állomá­sok vannak felállítva, amelyek hullámaik nyalábjaiba kapják az űrhajót s vezetni fogják az egész úton. Beléptünk a központba s itt Soltyk vette át a parancsnokságot. Mindnyájan el­helyezkedtünk a széjjelhajtott karszékek­ben, a szíjakat összecsatoltuk s most kö­vetkezett az, amit a legkevésbé birok: a várakozás. Az óra mutatója negyed másod­percenként ugrott előre. Végre Soltyk, a Frediktor fekete ernyője mellett fekve s kezét annak fogantyúján tartva, egy pil- lantra felénk fordult. Mosolygott s ettől minden izgalmam szertefoszlott. Itt volt a pillanat, az ő pillanata, amiről ábrándo­zott. A számlapon a mutatók elérték ki­jelölt helyüket. Soltyk megnyomta a vö­rös gombot, a táblákon felvillant minden fény. Elkezdődött __ Először rövid mennydörgés. Az egy­más után begyújtott hidrogén-oxigén se­gédrakéták dolgoztak. A Kozmokrátor, mélyen a homokba fúródva, felemelkedve, majd viszaesve, mint valami óriási eke, ügyetlenül, egyenetlenül mozdult meg a robbanásoktól rángatva. Aztán a robba­nások sűrűsödtek. Pokoli lökések, a talaj súrolása, ugrások és alábukások. Ide-oda lódultunk, bár erősen tartottak a rugalmas szíjak. Egyszerre erős, dallamos hang hallat­szott. Rángások megszűntek, de a tes­tem minden másodpercben nehezebbé es nehezebbé vált. Makacsul meredtem a sze­mem előtt levő, kör alakú képernyőre. Keskeny szegélynek láttam az űrhajó csil­logó oldalát, odalent a homolcpásztákat s mindez reszketett és villogott, mint az összegyűlt celofánlapok. Levegőrétegek voltak, melyeket az űrhajó nagy lendüle­tével összesűrített maga előtt. Ismerem ezt a látványt a repülésekből, mikor a gép a legnagyobb sebességgel halad. Egyre nehezebben lehetett látni. Ret­tenetes erő sajtolt be a puha karszékbe, láthatatlan ólommal töltve meg tagjaimat s egyre erősebben és hevesebben feszült bele minden izmomba és idegembe, hogy már a lélegzetem is hangosan sípolt, mintha mázsás súly nyomná a mellemet. Oldalt pillantottam. Mindnyájan tehetet­lenül feküdtek. A táblákon ugráltak a fé­nyek, a rakéta egész testét hatalmas áram­ként járta végig a dallamos zene, amellyel az atomgázok zúdulnak ki a térbe. Sokáig tartott, olyan sokáig, hogy a homlokunkon összegyűlő verejték már kez­dett lecsorogni szemöldökeink között. Le akartam törölni, de nem bírtam felemelni a kezemet. Soltyk megnyomott egy fogan­tyút s egyszerre könnyű lett minden. Az órára néztem. Már tizenhat perce repül­tünk. Odalent szélesen terült el — nem is (Folytatás as L eldalróL) erejű események játszódnak le Politikai körökben nem hiszik, hogy az algíri katonai puccs hoossúéletü lehetne. Emlékeztet­nek rá, hogy a januári népsza­vazáson a francia nép óriási többsége foglalt állást az algériai béke, a hetedik éve folyó eszte­len háború befejezése mellett. Nyilvánvalónak látszik, hogy a francia munkásosztály és a nép óriási tömegei ez alkalommal sem nézik majd tétlenül az al­gíri eseményeket. Emlékezetes, hogy 1960. február 1-én, az algí­ri ultrák lázadásának idején 13 millió francia dogozó hagyta ab­ba a munkát, hogy óriási orszá­gos sztrájkkal mutassa meg egy­ségét és akaratát. Ez igen rövid időn belül megismétlődhetik Franciaországban; a dolgozók vá­lasza az algíri puccskísérletre aligha kétséges... Legfrissebb hírügynökségi jelentések az algériai~ eseményekről Párizs, (AFP—Reuter): Az al­gíri rádió szombaton valamivel fél kilenc óra ’előtt folytatta adá­sait. Bejelentette, hogy „Algériá­ban és a Szaharában a hadsereg vette át a hatalmat”. „A katonai parancsnokság” ne­vében kiadott közlemény hangsú­lyozza: az állampolgárok védelmé­re vonatkozó törvények érvény­ben maradnak, de az „Algéria- ellenes” személyeket hadbíróság elé állítják. Az algíri puccs vezetőinek a katonai körzetparancsnokságok- hoz intézett ultimátumát az orá- ni és Constantine-i körzet pa­rancsnoka elutasította. Az algíri rádió szerint is csak a batnai körzetben állomásozó egyetlen lövészezred vetette alá magát Challe tábornok parancs­nokságának. Debré francia miniszterelnök a kora délelőtti órákban 20 perces megbeszélést folytatott De Gaul­le államfővel. A megbeszélés után a miniszterelnök az alábbi közleményt adta ki: „Súlyos és előre megfontolt fegyelmezetlenség történt Algír­ban. ahol katonai elemek nyug­állományban lévő magasrangú katonai személyiségek irányításá­val kötelességüket megszegve be­kerítették a hivatalos épületeket és megakadályozták az összeköt­tetést Algír és az anyaország kö­zött. Algéria többi részében min­den szempontból teljesen normá­lis a helyzet. A kormány meg­teszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy továbbra is érvényt szerezzen a törvény­nek”. tudom minek nevezzem. Nem a Föld volt az a végtelen, lapos síkság, az utak és fo­lyók vékony vonalaival, amit olyan Jöl ismertem repüléseimből. Olyan volt, mintha az ég és a föld néhol helyet cse­réltek volna. A könyű, kék kupola helyett lapos feketeség ásított fölöttünk, amelyben alig láthatóan izzottak a csillagok, lent pe­dig semmilyen ismert dologhoz nem ha­sonló borzalmas, domború, vörös végtelen­ség terült el. Ezen a határtalannak látszó tömbön elmosódott foltok feketéllettek, de legjobban szembeötlöttek azok a mozdu­latlan, fehér foszlányok, mintha megannyi vattadarab lett volna a felszínre ragasztva. Felhívtam erre Soltyk figyelmét: a képernyőre pillantott s csak ennyit mon­dott: „felhők” — s ismét a műszereihez fordult. Megértettem. Igen, a bolygó fölött vo­nuló felhők voltak, de magasságuk semmi sem volt ahhoz képest, amilyen magasan mi jártunk. Ha az ember jól megnézte, Üt­ött észre lehetett venni egy-egy árnyíol- tot, a valóságban sok kilométernyi kiter­jedésű felhőgomolyagok alatt. Most — amint a Prediktor képernyői jelezték — ellipszis-pályán repültünk, mint a Föld mesterséges holdja. Talán egy óráig tar­tót ez, s ezalatt a földgolyó egyharmada vonult el alattunk. Mikor Kína sokszínű síksága véget ért, a szárazföld eltűnt. A Csendes-óceán fölött jártunk. Nem min­dennapi képet nyújtptt a vizek domború, acélos fekete tája, mintha homályos, csi­szolt fémből lett volna. Mikor Amerika partjai feltűntek, Soltyk ismét megnyomta a vörös gombot, ismét felzúgott a motorok hatalmas ének s a Kozmokrátor, orrát a fekete égbolt közepe felé emelve, kiszök­kent Föld körüli röppályájóból. Éjfélig tar­tott ez az utazás s a folyton változó gyor­sulás miatt nagyon kimerített bennünket A rakéta már régen kilépett a légkörből, de még mindig a Föld vonzóerejével viaskodott. (Folytatják.) A megye legjobb üzemi KISZ­szervezete a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál dolgozik r Átadták a HISZ megyei vb.vándorsászlaját az üzem fiataljainak A fiatalok részt vettek a tár­sadalmi munkában és a tsz- fejlesztésben Is. Amíg néhány fiatal falun dolgozott, addig társai végezték helyettük is a munkát. Bogár János, szervezeten kívüli fiatal az egyik lakatos-brigád ve­zetője szót kért s elmondta, hogy brigádja szeretne KISZ-brigád lenni. Több felszólalás után Dlczkó elvtárs átadta a KISZ megyei vb. vándorzászlaját a versenyben első helyezést elért üzemi KlSZ-szer- vezetnek. A vállalat KISZ-titkára vette át a zászlót és á fiatalok nevében felaján- . lotta, hogy az eddigi évi át­lagos 20 óra helyett minden , Ifjú munkás 30 órát áldoz társ adatni munkára. Bejelentette, hogy a város üzemi fiataljainak mintegy 7 millió fo­rint értéket kell 1961-ben meg- takarítaniok, s ebből a vállalat ifjúmunkásai 3,5 millió forintot magukra vállalnak. Ezután az üzem két legjobb brigádjának, a Gagarin és a Lu­mumba brigádnak jutaloniKöny­Egy nyíregyházi szemtanú: Láttuk9 hallottuk Gagarint ! Ünnepélyes esemény színhelye volt a napokban a Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat kultúrterme. A gyár fiataljai gyűltek össze abból az alkalom­ból, hogy a munkaversenyben el­nyerték a KISZ megyei vb. ván­dorzászlaját. Az ünnepségen meg­jelent Diczkó József, a KISZ me­gyei vb. szervező titkára, Hangá­csi Mihály, a KISZ városi meg­bízott titkára. Az ünneplő fiata­lok között látni lehetett idősebb szakmunkásokat is, mint például a közel 60 éves Szűcs Jánost, aki az egyik ifjúsági brigái tagja s ettől a brigádtól nem akar meg­válni. Azok a fiatalok is reszt­vettek az ünnepségen, akik még nem tagjai a KISZ-nek. Hekmann László, az üzemi KISZ-szervezet titkára többek kö­zött elmondta az ünnepségen, hogy a fiatalok versenye nagy­mértékben hozzáj áru j a vállalat 1960 évi tervének túlteljesítésé­hez. Az üzem két legjobb brigád­ja Sándor János és Kerekes Jó­zsef KlSZ-brigádja. veket adtak át. E két brigád munkája azért is értékes, mert a Lumumba-brigád, amelyik • az el­múlt esztendőben 116,1 százalékos teljesítést ért el, ebben az esz­tendőben első negyedévi tervét 139,1 százalékra teljesítette. A Gagarin-brigád az első negyed­évben 131,2 százalékot ért el. A jutalmak átadásakor a brigádve- zetők újra párosversenyre szólí­tották egymást. Nem mindennapi élményt mondhat magáénak Zékány Lász- lóné, a nyíregyházi III-as számú általános iskola orosz-szakos ta­nára. Mint a hatvantagú pedagó­gus küldöttség tagja, nemrégiben a Szovjetunióban járt, s Moszk­vában töltötte azokat a napokat, amikor az egész világot bejárta a hír, hogy Gagarin szovjet őr­nagy sikeresen visszatért űruta­zásáról. Szemtanúja volt azoknak az önfeledt pillanatoknak, amikor Moszkva ünnepelte azt az em­bert, aki elsőnek jutott fel a vi­lágűrbe. A hazautazás fáradal­mait még ki sem pihenhette iga­zán, mikor munk3helyén, az is­kolában megkértük, tartson rög­tönzött kis élmény beszámolót. . Kinyíltak az egyetem ablaka’... — Azon az emlékezetes napon „menetrend szerint” a Lomono­szov Egyetemet látogatta meg küldöttségünk. Mór készéi állt az autóbusz a Berlin Szálló előtt, beszálltunk, de néhány pedagógus még hiányzott közülünk. Türel­metlenkedtünk, meg bosszankod­tunk, hogy vájjon miért késnek'' — Végre befutottak azzal a hír­rel, hogy fellőtték az első rakétát a világűrbe, mely embert vitt ma­gával. Nagy csodálkozással és újjongással hallottuk a hirt, de persze ekkor még akadtak olya­nok, akik hivatalos helyről is akarták ezt hallani. A Lomonoszov Egyetemen, a huszonnyolcadik emeleten megnéztünk egy na­gyon szép biológiai előadótermet, majd futtából — az idő rövidsége miatt megismerkedtünk az egye­temmel. Már kint voltunk az egyetem előtt, hűvös idő volt, hó is esett, s fényképeket csináltunk, hólabdákat gyúrtunk, míg vártuk, hogy induljon buszunk be a vá­rosba __ — Egyszerre csak kitárult a gi­gantikus méretű egyetem minden ablaka, s hatalmas hurrázással, lelkesedéssel integettek tanárok, diákok az ablakból... Nem tud­tuk elképzelni, vájjon mi történ­hetett. Voltak akik tréfásan azt emlegették, hogy biztosan minket üdvözölnek ... Ez a tévhit hama­rosan megdőlt, mert egyre gyak­rabban lehetett hallani: „Hurrá Gagarin! Hurrá Gagarin!!’ Pár perc múlva megszólalt egy mikro­fon és közölte, hogy a Vosztok nevű rakétán fellőtték az első embert, Gagarin őrnagyot a vi­lágűrbe, s a rakéta befejezve űr­béli útját, a kijelölt helyen le­túlsó végén voltunk, ahonnan megpróbáltunk előbbre jutni, — Magyarok vagyunk, szeret­nénk előbbre menni, hogy jó) lássunk! — mondtuk. A moszk­vaiak — ez jellemző udvarias­ságukra — előzékenyek voltak, t így aránylag jó helyen tudtunk „lehorgonyozni”. Gagarin ekkor már ott volt a Lenin Mauzó- eum tribünjén, a szovjet állam- érfiak között. Lobogtak a zászlók, léggömbök szállt. Azonnal beszálltunk a buszba, s mentünk be a városba, ahol óriási lelkesedéssel fogadták a hírt a moszkvaiak, elözönlöt- ték az utcákat, mi sem tudtuk a busszal folytatni az utat, kiszáll­tunk és gyalog mentünk vissza a szállóba. II Vörös téren — Azon a napon, mikor fogad­ták a Vörös téren Gagarint, a Tretyakov Képtárat néztük meg, aztán siettünk vissza, hogy ott legyünk az ünnepségen. Termé­szetesen gyalog kellett mennünk: a Vörös téren milliónyi ember volt már, s mi a hatalmas tér szálltait, s tz-ci. ie*or teher galambot röpítettek a magasba... Hz úijongó Moszkva — Az ünnepség végeztével Ga­garin hosszú órákig ott maradt az emelvényen, mert az újból és új­ból érkezők helyére más töme­gek jöttek, akik mind látni akar­ták őt... Feledhetetlen volt ez a nap — Este a Zsdánov utcától kezdve a Vörös térig, — de gondolom, az egész városban — szólt a zene, az utcán táncoltak az emberek. Virágerdőben ünnepelt a fővá­ros ... — Feledhetetlenül szép volt! (Bézi) 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents