Kelet-Magyarország, 1961. április (21. évfolyam, 77-100. szám)
1961-04-02 / 78. szám
'(T Tjizenliat é nejek ▼AT BÁRÓ egykori kastélya körül böjti szél nyargalá- szifc. Végig fut az iskolát körül ölelő zsenge gyepszőnyeg fölött, a diákok ápolta parkon, s a kollégium konyhája felől, ahol valamikor Miklós méltóságosnak sütötték talán az ínyenc falatokat, sült hús illatát sodorja «re... Benn, az örökzöld növényekkel gazdagon díszített iskola folyosóján elül a kacaj, s a tíz perces szünetek vidámságai* az elmélyült komoly munka váltja fel... Hagyomány nélküli iskola. Nincs nevezetessége, ner* „dicskedhet” azzal, hogy itt végzett valamelyik főnemesnek, polgármesternek a fia, s azon kívül, hogy a kastélyt tíz hold- j jával együtt ötvenháromban vette birtokába a diáksereg, : semmi mást nem írhatnának az intézet emlékkönyvébe. Valamikor e kastélyban embereket öletett a báró, diákok bukkantak a nyomára a tetemeknek gyümölcsfatelepítés közben, amikor az ásó tarkón lőtt koponyát ért. Ki tudná megmondani melyikük családjának az elődjére bukkantak, akik egykor a szabadságért, tizenkilencért adták életüket...? HOGY MÉGIS mi a múltja az iskolának?... Erre a világos falon függő négy tablókép válaszol, csak olvasni kell róla. Itt mindjárt a kaktuszok fölött, az élen az elsőről mosolygós arcok tekintenek le. Az intézet és a kastély-kollégium őslakói, akik két kezükkel készítették a betonoszlopos kerítést az iskola köré, ők szereltek vízvezetéket is az épületekbe, A következő generáció fásított, évente négy-ötszáz fát ültetnek ma is. Nem nevelt úrfiakat az iskola, de olyan honvéd- tisztképzősöket, mint Reszegi Sándor és Fitos Ferenc igen S ezekre büszkék, örömmel emlegetik a nevét az eminenseknek Répánszki Ilinek, Korompai Editnek, akik a debreceni Kossuthban, illetve az orvosin is jeleskednek. Ez az intézmény nevelt már tanítókat, Máté István ide a Tisza mellé jött vissza tanítani, s várják az ismerős falak, volt tanárai a fiatal kollégát egykori tanítványukat, akit ösztöndíjjal taníttat a tiszalöki tanács. Szeretnék, ha Répánszki Ili visszajönne iskolájába. Oláh Benjámint a Tiszalöki Erőmű munkásai küldték a műszakira, hogy mérnökként kerüljön vissza közéjük... Közel százhúszan értek itt eddig összesen. Hamarosan felkerül az ötödik tabló is a falra... Négy plusz kettes oktatási rendszerrel tanítanak, s a kertészeti szakközépiskola mellett működik általános gimnázium is. MEGILLETÖDVE állok a második osztály tanári katedráján a kíváncsi diáktekintetek reflektor csóvájában. Copí'os, rózsásarcú dadai lányok, élénkszemű, barna, pejhedző állá fiúk ülnek velem szemben. Mellettem osztályfőnökük, Szabó BáKntné... — Álljanak fel a negyvenötben születettek — szól az igazgató. Csaknem az egesz osztály talpra ugrik. A többiek, akik ülve maradnak közvetlen á felszabadulás előtt születtek. Tizehat—tizenhét évesek, egyidősök szabadságunkkal, s most kettős ünnepre készülnek. Harminchárom lány s kilenc fiú... Hogyan emlékeznek a felszabadulásra? A legbátrabb, Dombrádi Erzsiké áll fel. — Én negyvennégy november 16-án születtem.- Mesélték édesanyáméit, hogy akkor még németek tartózkodtak a falunkban, s neki úgy kellett a kertek alatt megszökni tőlük, mert agyon akarták lőni. —* Elhallgat, elérzékenyül, s leül. Most ő sem öné, ha- néhi jönnek a vöröscsillagos katonák. Nyomasztó csend borul az osztályra... A fiatal osztályfőnöknővel belelapozunk az osztálykönyvbe. — Tamás Pista. Itt ül —- mutatja — április 8-án született. Négy napos volt a felszabaduláskor. — Szép, nyurga, értelmesarcú fiú. Apja cseléd volt, ő állatorvos szeretne lenni. Jeles tanuló. Az apja most a Reje-tayai Űjharcos Tsz elnöke... TOVÁBB LAPOZUNK. — Odább ül Márton Irénke. Szülei szolgákként ismerkedtek össze. Aztán itt van Daróczi Lali, hatan vannak testvérek. Apja az Alkaloidában dolgozott, meghalt, télárván maradtak. Vajon mi lett volna vele a múltban., Anyja nyugdíjat kap, taníttatja, segíti az iskola és tanulótársai. Kovács Berta, Soron Erzsiké, Szalai Éva, Ráduly Júlia: Mind a szabadság szülöttjei. EZ A MÄSODIK OSZTÁLY, mely két év hiúivá érik itt ' a Tiszalöki Gimnáziumban. Kettős ünnepre készülnek. Köszöntik a szabadság születését, mely az ő világrajövetelük napja is. Farkas Kálmán. A nyírteleki Dózisa Tsz-bea elvetették az etöceúás burgonyát é Birka» PaK nehezen nőtt legénysorba. Tizenöt éves korában is csak disznópásztomak fogadták meg. Nálam három évvel volt idősebb- és egyszerre lettünk kisbéresek, pedig én sem tartoztam az öles növésüek közé. Mondták is az első háborút járt öregek: „Paliból sem lesz hidász, esetleg huszárnak ha beveszik.” Bántó, csúfoló megjegyzéseket azonban soha nem kapott Pali. Nem, mert ami a termetéből hiányzott, azt ésszel, ügyességgel túl is pótolta. Még gyermek volt, a legmagasabb fáról, a legvékonyabb gallyról ö szedte le a csókafészket, béres korában pedig két-három kévével mindig . magasabbra rakta a szekerét, mint a többiek. A határból ő is annyit látott, mint bárki más, a világból pedig sok bérestársánál jóval többet. A fák közül a legmagasabbat, a jegenyét szerette. — Szépek, de szépek ezek a jegenyék — mondogatta, amikor a kastélyhoz vezető jege- nyés út végénél elszekereztünk. A két sor jegenye árnyékában mi soha nem hajthattunk, mert ökrös fogat oda nem mehetett be, igás ló sem, csak hintó és uató verhetett rajta port. •k Ezerkitencszáznegyveniil — Megint kevesebb lett hárommal — válaszolt Pali, mintha egy abbahagyott beszélgetést folytatna. Érezte, hogy nem egyszerű feleletet várok, hát eldobta a kapát és közelebb szólított. — Ülj le — mutatott a hosz- szan nyújtózkodó derékvastagságú fára. — Húsz darab volt, ugye? — hivalkodtam egy kicsit. lássa, hogy én is emlékszem még az ültetés,r. ...... — Annyi — mondta kurtán, de láttam, erősen gondolkozik, Nézegettem, majd meg is léptem- a leterített fa hosszát. Ö közben letelepedett és cigarettát vett elő. Komótosan rágyújtott, majd amikor kifújta az első nagy slukkot, megszólalt. — Tudod, a másik esztendőben, negyvenhatban, különke- nyérre kerültem az öregektől. Itt középen, az első kettőt akkor ki kellett vágni: Emlékszel, nem hagytunk a kapunak helyet. — Emlékszem. — Most alsókonyhának, meg ilyen kamrafélének használjuk azt a viskót, amit akkor építettünk. — De akkor még szalma volt a fedele — csillogtattam tovább, az emlékező képességemet. —- Tudod, a szegény ember tehene a kecske. Abból is csak egy volt. Egyszer, amikor az asszonnyal a piacra mentünk elszabadult, három kisfát úgy lerágott, abból nem lett semmi. Már csak tizenöt maradt. — Nem pótoltad? vettem a követ, a famunkát, ajtót, ablakot. Két nyárön 'aztán fel is építettük a házat. — A házhoz nem használtál fel jegenyefát? • — Nem. De a gyerekek, meg ai asszony is mindig azon -rágódtak: ha már megvan aziker- ablak, hadd süssön be a nap. Még nagyobb baj volt -r- tudod —, nem láttak ki jól az utcára. Az ablak alól kivágattak .velem megint két darab fát. Nem mondom, nekem is csak jobb így az újságot olvasgatni. Olyan világos van nálunk, hogy minden sarokban meg lehet lélni még a tűt is. — De ezt a kárénál - rtúnek pusztítottad ki? — Hát a nagyobbik lányom fejébe vette, hogy mennyivel szebb lenne az udvarunk, ha nemcsak a? ablak alatt lenne virágoskert, hanem a ház előtt is. Mert igy a kacsa, meg. a liba odaülnek a küszöbhöz. Tudod, eladó sorban van már, aztán nagyon szereti a tisztaságot. Most azt sütötték ki, hogy kerítsem el a ház elejét, dé.fes- tett léckerítés legyen, olyan hullámos tetejű, faragott oszloppal A jegenyefák erre kellenek. — Te. mindig a gyerekekre. meg a feleségedre hárítod, hogy azok miatt kell kivágnod. — Ismertei Nagyon szerettem, de még most is szeretem a jegenyefákat. Olyan ’egyenesek, olyan messzire lehet látni róluk, ha felmászik az ember nyesegetni, Így megnyugtatom magamat, nem én akartam kivágni... ■ ' ' — De most már nem vágsz ki tavaszon Pali már nős volt, így a földosztó bizottság házhelyre is jogosnak tartotta. A község déli végén négyszáz ölet mértek neki. Még akkor este beszólt hozzánk, hogy másnap nem lenne-e időm segíteni jegenyét ültetni. Nem tudtam tőle megtagadni. Dohányszárító zsineget kötöztünk össze, mert Palinak az volt a kívánsága, hogy zsinórban álljanak a csemeték, egyenesebben, mint az uraságé. És valóban. A 20 darab zsenge fácska úgy állt estére a jól beöntözött gödrökben, mint amit mérnök tervezett. Először ültettünk fát mind a ketten. Nehéz lenne azt a boldogságot leírni, amit néhány hét múlva éreztünk, amikor a zöldesbarna rügyek duzzadni kezdtek. Édeskés szagú illattal bontakoztak az első levelek. Ha más dolgunk nem lett volna, talán még a hangyáktól is óvtuk a a fiatal jegenyesort. Mind a húsz megeredt. Tizenhat esztendeje ennek. Sok idő, sok szép idő telt el, sok fontos dolog történt velem, Palival és most mégis a jegenyék jutnak eszembe. Nejnrégen otthon jártam. Valamit tudtam az eltelt időben is a jegenyékről. Már ötméteresek, már nyolc, legutóbb vagy 3 éve pedig azt mondta Pali-: több mint tízméteresek. Most úgy jött sora, hogy az új utcában volt dolgom. Mit kellett látnom, öt jegenye áll Összesen a húszból. Éppen egy gödröt igazított be Pali, ahonnan kidöntött egy szép szálfát. — Mit csinálsz barátom? — szóltam a frisé földet egyengető emberre, csak úgy szokásból, mert azt ugyan jól láttam, hogy mit csinál. — Duggattam én a helyébe, de aztán rákapott az asszony a libára. A gyenge fáimat azok rágták le, meg az idősebbek elnyomták, semmire se mentek. — A hízott liba is valami. —- Valami, de még az öregebb fák közül is hármat kipusztítottak. Igaz olyan párnákon alszom, hogy grófnak se igen volt különb. A nagyobbik lánynak is megvan már két dunna, hat párna. — Jöhet a vőlegény. — Még nem hiányzik. Szóval tizenkettő nőtt fel a jegenyékből. Negyvenkilencben jól sikerült a dohány, a cukorrépa. A két tehén után szekeret is tudtam ragasztani. Akkor azt találta ki az asszony, hogy ne járjunk egy kapun a jószággal, vágjak még ki két fát, aztán csináljunk kiskaput, meg külön nagy kaput. Hallgattam, rá. Módoskodik a szegény ember is Egy kicsit abbahagyja a beszédet. Újabb cigarettára gyújt. Aztán folytatja: •• — Otvenben alakítottuk meg a szövetkezetei. Az egyik tehenet, meg a szekeret bevittem. Hízóm is volt eladásra. Az asszonnyal több mint hatszáz munkaegységet teljesítettünk. "Negyven ezer forintot összeraktunk az első esztendőben. Megtöbbet? — Nem akarok, de soha /nerp, tudja az ember, mi jut eszébe a családnak. Az biztos, hogy mindet nem vágom ki. Nemcsak pusztítok, ültetek is én. Hitsfz- szor körül telné a porfámaf,,,, amit ezen a tavaszon(;üliefieru a közösben. ' " — Ez már beszéd. . . , , — Ti, városra került em.be- rek a rádióból hallgatjátok reggel milyen lesz az idő. Nekem is van rádióm, de amikor az megszólal, én már az istálló*' ban vagyok. Brigádvezetönelc tettek, aztán úgy érzem jól ma-,, gam, ha elsőnek én nyitok be a, lovakhoz. Hajnaltáj’oan már nem nagyon tudok aludni. Ilyenkor úgy szeretem hallgat* ni a jegenyék beszédét. Én már- ebből tudom, hogy milyen oa idő. Nagyon csendes, ha a jegenyék nem mondanak semmit> Amikor susognak, akkor egy kis szellőcske lengedez, de tudnak sírni is, akkor már erős a szél. De van úgy is, hogy sírást közben nyögnek egy-egy nagyot szinte ropog minden águk, ilyenkor vihar. van. Mondom, beszélni tudnak... De azok is tudnak, az a tizenöt, ami már nem, áll zsinór* ban, de milyen szépen tudnák... Csikós Balázs ELLZEMI LETT r » kallóséin jeni iNövényvéd« Állomás A Kállósemjéni Növényvédő! Állomás elmúlt évi jó munkájáért megkapta az Élüzem címet. Az ünnepségen megjelent dr. Soós Gábor, az FM. növénytermelési főigazgatója, Nagy Bálint, a Növénytermelési Szolgálat igazgatója és a megyei tanács képviseletében Lakatos József főagronómus. Az élüzem cím elnyeréséért végzet* kiváló munkát Nagy Bálint elv.árs méltatta; majd átadta a jelvényt és a kitüntetéseket. A dolgozók a pénzjutalmat az áprN lis negyediki ünnepségen kapják meg. Lakatos József elvtárs az időszerű teendőkre hívta fel a- Növényvédő Állomás dolgozóinak figyelmét, majd külön hangsúlyozta, hogy mennyivé! több munka vár rájuk azzal, 'hogy megyénk is szövetkézti -megye' lett.
