Kelet-Magyarország, 1961. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1961-01-04 / 3. szám

hangosan kiáltották: Gestapo! Gestapo! Az összetűzés színhelye fölött rendőrségi helikopter je­lent meg, amely — amint az AP írja — rádióösszeköttetésben áll a brüsszeli parkban állomáso­zó rendőri erőkkel és a menetet a párhuzamos utcákban kísérő páncélkocsikkal. Hírügynökségi jelentések sze­rint öszetűzésekre került sor 'a tüntetők és a támadó fellépő rendőri erők között a város más pontjain is. Nagyszabású tömegtüntetésre került sor Antwerpenben is. A kikötővárosban mintegy tizenöt­ezren vonultak fel. A tüntetők a városi fogház elé mentek és kö­15 ezer ember gyűlt össze, hogy meghallgassa André Renar- dot, a Szocialista Szakszervezeti Szövetség főtitkárhelyettesét. „Nem hajtunk fejet a kormány előtt, mert ügyünk igazságos” — jelentette ki a szónok. — André Renard bejelentette, hogy a mun­II laoszi helyzet újabb fejleményei vetelték a bebörtönzött sztrájko­lok szabadonbocsátását. A ro­hamrendőrség itt is brutális tá­madást intézett a munkások el­len. Az összetűzés nyomán tu­catnyi munkás maradt sebesül­ten, vérbefagyva a kövezeten. A sebesült tüntetőket társaik vitték el a helyszínről. Taminesben, Belgium középső részén a csendőrök szintén ösz- szecsaptak a sztrájkotokkal. Gentben miytegy 4000 sztrájkoló vonult fel vörös zászlók alatt. Liege-ben szintén folytak az elő­készületek a délutánra tervezett tüntetésre. ' Egy Liege melletti ipari köz­pontban kásság a végső fegyverhez, a gyárak és kohók teljes elhagyá­sához folyamodik majd. A legfrisebb jelentések szerint Belgiumban országszerte tovább folynak a tüntetések. BRÜSSZEL, (MTI): Belgiumban j kedden teljes erővel bontakozott kt a munkásosztály harca a kor­mány „takarékossági” terve el­len, amely a dolgozók életszínvo­nalának csökkentésével szeretné orvosolni a gazdasági bajokat. Brüsszel már korán reggel ost­romlott város képét mutatta. A kormány — intézmények „öveze­tét” szög esd rótakad ály ok, tankok, páncél kocsik, tűzoltói ecskendök- •kél felszerelt tartálykocsik és nagy rendőri erők biztosították: a kormány erejének fitogtatásá- val igyekezett megfélemlíteni a tüntetőket A munkások korán reggel a szocialista párt székháza előtt .gyülekeztek. Innen indultak el a város üzleti negyedén keresztül vezető útvonalon. fi mintegy 10 ezer főnyi menet végighaladt a város központján. Ekkorra Brüsszelben szinte tel­jesen leállt a közlekedés, amely a szállítási dolgozók sztrájkja következtében már reggel is csak részleges volt, mert a villamo­soknak és autóbuszoknak csak 20 százaléka futott ki a garázsokból. A tüntetés útvonalán az összes üzletek bezártak és lehúzták a redőnyöket. A bankok bejárata ielőtt erős rendőri különítmények .álltak . A menet fél 11 órakor indult tel Ä mintegy másfél kilométer hosszú oszlop a pénteken meg- gjdJkott muiíkás halála fölötti gyász, jeleként meghajtott vörös i zászlókkal vonult végig a vá­roson. A tüntetők másik, mint- legy 15 ezer főnyi csoportja feé­bb a tőzsde előtt csatlakozott a ■menethez. A munkások követel- ;.t®c az Eyfcens-kormámv lemon- dEseát. a takarékossági törvény J'nSsssjavonását Délelőtt a feszült ;iégkőr ellenére sem került sor jösszecsapásra a rendőrök és tün- (tetSk között. Röviddel délután ;«*wnfcan megváltozott a helyzet: A Rogier téren a iovasraaiffrSk fcretáHs támadás! intézteit a tüntetőit elten «mikor azok a kormány-intézmé- jiyek „övezete” felé indultak. A : csendőrök kivont karddal támad­tak a felvonutókra, akik az üz- Jetajtókban kerestek menedéket és 'kőzáporral válaszoltak. A tünte­tők — közöttük igen sok diák — i • ______________________ BANGKOK, (MTI): A SEATO- tanácsa hétfőn egy és negyed órás ülést tartott, megvitatta a laoszi helyzetet. A legközelebbi ülést szerdára tűzték ki, de mint egy szóvivő közölte, szükség esetén már kedden összehívják. Pote Sarasín, a SEATO főtit­kára megismételte azokat a rá­galmakat, hogy Kong Le csapa­tai és a Pa tét Lao fegyveres erői oldalán a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság csapatai is Beavatkoztak a harcokba. Ezt az állítását azonban semmivel sem tudta bizonyítani. Mint az AP közli, Thanat Khoman thaiföldi külügyminisz­ter kedden este kijelentette, ha­zája a SEATO beavatkozását, a Bounoum-kormány megsegítését szándékozik kérni. NEW YORK: A Reuter köz­lése szerint a lázadó Bounoum- kormány ENSZ-képviselete uta­sította Laosz ENSZ-képviselőjét, hogy a Biztonsági Tanácsban emeljen vádat a Szovjetunió el­len; A lázadók beavatkozással rágalmazzák a Szovjetuniót, azt állítják, hogy megsértette az 1954-es genfi megállapodást. Champassek, Laosz ENSZ-kép- viselőie hétfőn felkereste Ham- marskiöld ENSZ-főtitkárt és átadta neki kormánya táviratát. Később újságíróknak kijelentet­te, „ha romlik a laoszi helyzet”, ha elesik Luang Prabang, vagy valamilyen más fontos város, kormánya kérni fogja a Bizton­sági Tanács összehívását. Ügy hírlik, hogy a lázadó kor­mány közmunkaügyi minisztere kedden New Yorkba utazik, hogy kormánya nevében hiva­talos tiltakozást terjesszen be. BOMBAY: A Reuter jelentése szerint az Indiai Kommunista Párt hétfőn kiadott felhívásában sürgette az 1954. évi genfi érte­kezlet résztvevőinek haladékta­lan összehívását, a laoszi válság kiszélesedésének megakadályozá­sát. PÄRIZS: A francia külügymi­nisztérium — jelenti az AP — kedden este óvatosan megfogal­mazott nyilatkozatban sürgette, hogy a nyugati hatalmak a lao­szi kérdésben alakítsanak ki egységes álláspontot- A francia kormány nézete szerint a laoszi bélié helyreállításának legjobb módja az lenne, ha a nagyha­talmak visszatérnének az 1954. évi genfi értekezlet elveihez. Franciaország Angliával együtt annak az elgondolásnak a híve, hogy Laoszban alakuljon széles­körű koalíciós kormány. Ez a nézet merőben ellentétes az ame­rikai politikával, amely nyíltan a lázadó kormányt támogatja. Fe§z«lt a helyzet Algírban a népszavazús előtt RíadikészüHségto helyezik 9 az Egyesült Államok ' csendes-óceáni haderőit New York, (TASZSZ): Hagerty, a Fehér Ház sajtótitkára közölte, hogy Eisenhower jóváhagyta a Pentagonnak azt a döntését, .amellyel riadókészültségbe he- 1 lyezi az Egyesült Államok csendes­óceáni fegyveres erőit. Az AP jelenti, hogy „az Egye­sült Államok néhány légiegysége és terepjárókkal felszerelt alaku­lata máris elindult a kritikus (térség felé”. Jellemző, hogy amint f Hagerty hangsúlyozta, az elnök * lépés megtételekor „figyelembe vette a SEATO kötelezettségeit”. ■Ily módon az Egyesült Államok e támadó katonai csoportosulása /is átveszi a gyarmatosítók szere­pét. Az Associated Press hírügynök­ség újból beismeri, hogy az Egyesült Államok hatóságainak semmiféle bizonyítékuk nincs arra, hogy „északról” beavatko­zás történt volna a laoszi hadmű­veletekbe. Párizs. (MTI): Amíg Francia- országban viszonylagos nyugalom jellemzi a január 8-i népszava­zást megelőző kampány utolsó napjait, Algériában rendkívüli feszültség uralkodik. Algír arab óvárosában, a Kas- bahban keddre viyradó éjszaka a muzulmánok újabb tüntetéseket kezdtek. A francia katonaság kö­rülzárta a városrészt. Újságíró­kat nem engedtek be a Kasbah területére. A hajnali és a reggeli órák­ban messzire hangzott a tün­tetők kiáltása: muzulmán Algériát akarunk! Az arab tüntetők Ferhaí Abbaszt él­tették. Oran megyébe újabb francia csapaterősítések érkeztek. Mess­mer hadügyminiszter villámláto­gatásra ugyancsak Oran megyébe utazott. A földközi-tengeri francia flotta egységei az elkövetkező na­pokban valószínűleg szintén Oran környékén cirkálnak majd kikö- ' Itésre és legénységük partra szállí­tására készen. Mindebből Párizs­ban azt a következtetést vonják le, hogy kormánykörökben Orant várják a feszültség gócának a népszavazás napjaiban. A köztársasági elnök szilvesz­teri rádióbeszédének csekély volt a visszhangja. A francia közvélemény nem tulajdonított nagy jelentősé­get De Gaulle „fenyegetésé­nek”, amellyel viszavonulását helyezte kilátásba arra az eshetőségre, ha január 8-án nem kap nagy több­séget. Az államfő kétértelmű algériai politikája ellen, a béke megte­remtésére egyedül alkalmas tár­gyalások előli elzárkózás ellen, a Francia Kommunista Párt az igazi francia baloldal élén nagy­szabású kampányt folytat. Szá­mos megyében fog össze a kom­munisták kezdeményezésére a baloldal a néprzavrzí.ci „nem” érdekében. Az általános iskolai szülői munkaközösségek konferenciája A Magyar Nők Országos Ta­nácsa és a Művelődésügyi Mi­nisztérium a SZOT székházában kedden megtartotta az általános iskolákban működő szülői mun­kaközösségek 2. országos konfe­renciáját. — Révai Józsefnénak, a fővárosi tanács oktatási osz­tálya helyettes vezetőjének meg­nyitó szavai után Makoldi Mi- hályné. a pedagógusok szakszer­vezetének elnöke, a Magyar Nők Országos Tanácsának alelnöke mondotta el vitaindító referátu­mát. Bevezetőben utalt arra, hogy az oktatási reform irányelveinek vitája közben ^zinte kirajzoló­dott, milyenné kívánjuk nevel­ni ifjúságunkat. Olyanná, hogy a fiatalok a korszerű tudás birtokában kerüljenek ki az életbe, er­kölcsileg magasrendű embe­rek legyenek, akik egyéni érdekeiket, céljaikat ässze tudják egyeztetni a közösség érdekeivel. Az elmúlt 15 esztendő hatal­mas fejlődést hozott, de a fej­lődés természetesen nem egyen­letes, azaz. nem minden szülő és nem minden pedagógus fej­lődik egyformán. így léphet fel a „kettős nevelés” problémája, a kettős nevelés behatása alá ke­rülő gyermek pedig elveszítheti erkölcsi biztonságérzetét. Makoldi Mihályné ezután a családban íolyó közösségi ne\e­lésről és a munkára nevelésről beszélt. Majd így folyatta: — A politechnikai oktatás sem csodaszer. Elégtelen, ha az iskolában foglalkoznak csak ezzel, a családi neve­lés kiegészítheti az iskolai munkát. A gyereknek oda­haza is — bármilyen keve­set — társadalmilag hasz­nos munkát kell végeznie. Befejezésül elmondotta,, hogy . a szülői munkaközösségek és az iskolák kapcsolata tartalmilag is fejlődött. A szülői munkakö­zösségek ma már nemcsak gaz­dasági segítőszerepet játszanak; de segítik az iskolai nevelőmun­kát is. A jövőben még jobban fokozni kell az őszinte együtt­működést a szülők és pedagógu­sok között. Ennek az együttes munkának — mint az elmúlt évek tapasztalatai mutatták — legmegfelelőbb területe az osz­tály-szülői értekezlet. Ezek az utóbbi időben színvonalasabbá váltak. Sok helyen azonban még az a jellemző, hegy a pedagó­gus előad. a szülő pedig hallgat. Ezt az egyoldalúságot is meg kell szüntetni. Végezetül pedig szükséges a szülői munkaközös­ségekkel kapcsolatban álló tár­sadalmi szervezetek és hivatalos intézmények szorosabb együtt­működése, egymás jó tájékozta­tása. A rubel és a dollár Moszkva, (TASZSZ): Ivan Zlo­bin professzor az Ekonomicsesz- kaja Gazetában megállapítja, hogy a rubel áz egyetlen valuta a világon, amelynek aranyfede­zete az 1913. évihez viszonyítva 27.5 százalékkal növekedett. Ugyanakkor a dollár aranyfede­zete az 1913. évinek csupán 59,1 százaléka, a fontsterlingé har­mincnégy, a francia franké 62 százaléka. 1961. janur 1. óta kilencven kopejka ér egy amerikai dollárt. Az új árfolyamot a Szovjetunió és az Egyesült Államok belső árai alapián, a rubel és a dől- iár vásárlóerejének reális össze­hasonlítása révén állapították meg. Egy dollár aranytartalma jelenleg 0,888671 gramm arany, így tehát az új rubel aranytar­talma tizenegy százalékkal több, mint a dolláré. Zlobin professzor azt is meg­állapítja. hogy a rubel vásárló­ereje 1917. óta több mint 22,3- szeresére növekedett, a dolláré viszont ugyanebben az időszak­ban 23,4 százalékkal csökkeni; Csupán az 1950-től 1959-ig ter­jedő időszakban az Egyesült Ál­lamokban a kiskereskedelmi árak huszonegy, a nagykereskedelmi árak pedig tizenhatszázalékkal emelkedtek. Ezzel szemben a Szovjetunióban a kis- és nagy­kereskedelmi árak egyaránt hu­szonöt százalékkal csökkentek. A cikkíró végül megállapítja, hogy a dollárt elértéktelenedés fenyegeti. Erre a megállapításra jutott különben 1959. végén An­derson amerikai pénzügyminisz­ter is. A szót ict-nyugaí német kereskedelmi szerződésben nincs szó INyugat-BerliurőI Berlin, (MTI): A szovjet—nyu­gatnémet kereskedelmi szerződés aláírásával kapcsolatban több nyugat-németországi és nyugat­berlini lap azt a benyomást igyekszik kelteni olvasóiban, mintha a Szovjetunió kormánya „bizonyos formában” mégis csak engedményeket tett volna és „hallgatólagosan” tudomásul vette volna, hogy a szerződés Nyugat- Berlinre is vonatkozik. A Neues Deutschland, a Német Szocialista Egységpárt központi lapja a fenti híreszteléssel kap­csolatban megállapítja, hogy ép­pen az ellenkezője igaz. — „Akár­csak a korábbi szerződésben, a mostaniban sincsen szó Nyugat- Berlinről... A szovjet kormány ebben a kérdésben világosan és félreérthetetlenül többször is ki­fejezte már a maga álláspontját” — írja a lap. fi törvényes Kormány csapatai visszaverlek a üMuMantfáKat LEOPOLDVILLE, (MTI): A pucs- csista Mobutu ejtőernyősei a bel­ga közigazgatás 'alatt lévő Ruan­da Urundi területén földrészéit - tak, hogy onnan próbáljanak be­hatolni a törvényes Lumumba- kormányhoz hű Kivu korgói tar­tományba. Nyugati hírügynöksé­gek szerint Mobutu egysége va­sárnap délelőtt be akart hatolni Kivu tartományba, a törvényes kormány csapatai azonban vissza­verték a zsoldosokat. Mint az AP jelenti, az ENSZ leopoldvillei szóvivője szerint a világszervezet „rendkívül súlyos körülménynek tartja azt, hogy a belga hatóságok nyilvánvalóan tá­mogatták a Mobutu-féle ejtőer­nyősöket”. New Yorkból jelenti a Reuter- iroda, Hammarskjöld bejelentet­te .hogy a tervezett háromhetes afrikai látogatókörútját hétfő helyett csak kedden kezdi meg. A főtitkár ezek szerint kedden indult New Yorkból Leopoldville- I be. % Óriási tömegtüntetáseh Relfrium-sserte A rendőrség brutális rohama a tüntetők ellen Brüsszelben és Antwerpenben

Next

/
Thumbnails
Contents