Kelet-Magyarország, 1961. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1961-01-22 / 18. szám
dz írd fa az élet i z iijesztendő könyvei kö- zott az egyik legérdekesebbet vehetjük most szem- . gyre. Az Akadémiai Kiadó közreadott egy ötödfélszáz oldalas gyűjteményt Móricz Zsig- mond nyomtatásban eddig meg nem jelent írásaiból (Móricz Zsigmond hagyatékából. Az MTA Irodalomtörténeti Intézete. Új Magyar Múzeum, 4. kötet.) Mindig meghatottsággal olvassa az irodalom iránt érdeklődő olvasó egy elhunyt író hagyatékát. Vajon miért nem adta ki ezt vagy azt az Írását az író: talán nem tartotta még eléggé érettnek, javítani szándékozott rajta; talán a kiadó vagy a szerkesztő tartotta túlságosan haladó szelleműnek, merész, jorradalmi hangúnak s ezért adta vissza; talán csak afféle zsengével találkoztunk, amelynek művészi vagy világnézeti színvonala hagyott maga után kívánnivalót? Ki tudja? Móricz esetében persze néha ismerjük a publikálás elmaradásának okát: leánya, Móricz Virág, aki az író életének utolsó évtizedében titkári teendőket is végzett, sokmindenről felvilágosit, s Apám regénye utnű könyvében megannyi izgalmas es megdöbbentő adattal számol be arról a szervezett mellőzésről és háttérbe szorításról, amelyet Móricénak az ellen; orradalmi kultúrpolitika^ soktól el kellett szenvednie. t bizonnyal jó helyen lapogatozunn, amikor a publikálás elmaradásai legtöbbször az adott korszak kultúrpolitikai irányvonalának gyökeres reakciosságában keressük, tizek a cikken, tanulmányok, novellák (teljesen kidolgozott művek és töredékek) tudniillik azt mutatják, hogy Móricz Zsigmond a regényíró legfontosabb feladatának azt tartotta, hegy szoros kapcsolatot tartson az eleltel. Ezt tudtuk eddig ismert, közreadott írásaiból is. De ezeket a torzóidat, elvesztésre ílélt írásokat most ennyire együtt szemlelve: ez a tétel még kíál- több igazságként tornyosul elénk. Mert milyen sajátos, hogy amikor kisleányát meglátogatja Svájcban, akkor elsősorban nem a táj megejtő szépsége ringatja el, hanem a svájci dolgozó emberekről ír, s — nem véletlenül — a szabadságharcos Teli Vilmosnak állít emléket, amint lenyilazta a kegyetlen zsarnok Gesslert, amikor éppen egy bebörtönzött szabadságharcos koldus feleségén akart lovával átgázolni. — Rendkívül éles riportszerű elbeszéléseket találunk itt a kéregetökröl, akik szervezetten járják az országot, mert hadirokkantként munkát ae*» is kaphatnak, viszont az állam sem gondoskodik róluk. Erős hangon ír Gyulai Pál aka- démizmusa ellen és hatalmas féltékenységéről minden fiatallal szemben. Szinte a nevetségesség határát súrolva sorolja fel Kodolányi Jánosról beszélve, hogy az ellenforradalmi cenzúra 1932-ben, a „népi" írók közé számító Kodolányi szerzői estjén még azt is megtiltotta, hogy már megjelent - ~ -nket felolvassa Illyés Gyula, Körös Andor vagy Pap Károly, sőt, maga az ünnepelt Kodolányi sem kapott engedélyt arra, hogy az Erdélyi Helikon c. folyóiratból már közismert novelláját előadhassa. Nem csoda, hogyha ebből a megnyitó felolvasásból még Móricz maga is kihúzott ceruzával egy ilyen mondatot: „Uraim és hölgyeim, önök jól tudják, hogy a Klebersberg-kori magyar irodalmi életben mindenkinek kevés öröme van, de az Írónak talán igazán semmi gyönyörűsége nincs". W így nem csodálkozunk ^ azon, hogy ebben a kötetben nincs 1920 előtti hagyaték. Nemigen járunk messze az igazságtól, ha ennek okát abban látjuk, hogy 1920 előtt lényegesen kevesebb volt az ilyen okokból kiadásra nem kerülő írása. Móricz lényegében 1919-ben döbbent rá igazán o. költő feladatára, arra, hogy az írónak az életet, az igazat kell megírnia, s emiatt természetszerűleg egyre nőtt a megírt, de kiadásra nem kerülhető novella, riport stb. Tartalmaz ez a kötet például egy teljes színdarabot a pesti proletariátus életéből, a munkásság világából való színdarab részletes vázla tát (amelyet legutóbb a Nép- szabadság is közölt). Moliere- forditást, népszínműátdolgozist stb. is. ^ Szabolcs-szatmári olvasó számára is tartogat meglepetést a kötet. 1929-ben, amikor Csecsén a szülőfalu disz- polgársággal ünnepelte az írói (a. „hivatalos” Magyarország ugyanakkor meg sem emlékezett legnagyobb élő írójáról, a kormány, a kultúrpolitikai „vezérkar” nem is képviseltette magát az ünnepségeken), Móricz köszönöbeszédeket mon- j dott. Ezeknek a vázlatát kaphatjuk meg a kötetben: eddig ugyanis csak a napilapok beszámolóiból következtethettünk Móricz szövegére. Egy másik, teljes rádióelöadás-szöveg „Nyíregyházi körkép" címen hangzott el. Ez is most jelent meg először nyomtatásban. Az 1935-ből való tudósítás nagy része a nyíregyházi bokortanyák- ról szól, és ismerteti a László tanyai bokorbérlet korszerűségét. Nem sokkal ezután irt egy másik hasonló szövetkezést társulásról, s ebben megint felemlíti a nyíregyházi példát, s pontosan kifejti, hogy a parasztság problémáihoz csak „egy segítség volna: termelőszövetkezetekké tömöríteni a kisbérlöket”. Erre akkor azt mondták, hogy még száz év múlva sem lehel gondolni. S ahogy Móricz regényhőse, a „boldog ember’ belépett a szövetkezetbe, mert meglátta, hogy az a boldogulás útja, úgy a bokortanyák lakói is mind világosabban tudják, hogy a negyedszázaddal ezelőtt már Móricztól is sürgetett lé- pés ma már föltélien szüksé-! gesség a jövő építésében. így, tanít a nagy író hagyatékai mert Móricz Zsigmond, az író | mindig szoros kapcsolatban állt az élet valódi problémái- i val. (ef)‘ 0 \ Keldmagyarország Szerkesztőségének irodalmi pályázata. Hazánk felszabadulásának IS. évfordulója alkalmából irodalmi pályázatot hirdetünk mai életünk ábrázolására. A pályázaton resztvehetnek tudósítóink, levelezőink, olvasóink. A pályázat célja, hogy lapunkban közölhető módon megírt írások szülessenek az alábbi témakörökből: 1. Mezőgazdaságunk fejlődésének útját követő emberi sorsok bemutatása, termelőszövetkezetünk életét tükröző írások, a falu mai korrajza. 2. Munkaábrázolás. A szocialista brigádmozgalom kérdéseit megelevenítő müvek, a termelés irodalmi színtű ábrázolása, mai munkáscsaládok életének bemutatása. A téma természetesen nem jelent műfaji megkötöttséget. Pályázni lehet elbeszéléssel, novellával, tárcával, irodalmi riporttal, kisebb — tizenöt-negyven soros — szíaeshangú írással, anekdotákkal. A kívánalom, hogy az írások általában ne haladják meg a 120 gépelt sornyi terjedelmet. Több írásművei is lehet pályázni. Szerkesztőségünk a legjobb írásműveket az alábbi pályadíj- ban részesíti: Első díj: 500 forint Elbeszélés, novella, irodalmi riport) Második díj: 300 forint Két harmadik díj 150—150 forint. Kisebb színes írások első dija: 250 forint. Második díja: 150 forint. Két harmadik díja 100—100 forint. Ezenkívül még hat legsikerültebb írás 50—50 forint jutalomban részesül. Fenntartjuk a jogát, hogy a pályadijban részesült írásosat lakunkban közölhessük. A pályázat beküldési határideje: 1061. március .10. A pályázat díjnyerteseinek nevét április -1-iki számunkban közöljük. Kcletmagyarország Szerkesztőbizottsága. BERKES IMRE, a községi tanács közismert, fiatal mezőgazdásza végre befejezte a sok kézfogást a Sziget utcai Szűcs Pétereknél. Még az asszonyokkal, lányokkal is sorban lekezelt. Bár ezek vonakodtak, férfiak dolgának tartva az ilyesmit. Nem egy leány pedig egyenesen belepirult, amikor jobbját a nőtlen, jóarcu gazdász markába kellett tennie. — Khö-hö-hö-ö-öhöm... Kezdhetnénk tán már ezt az izét, — dörömbölt bele a beálló csendbe özvegy Katonáné, akinek kicsit gyenge a szeme, gyakran könnyezik, s most is háttal ült le a villanyfénynek. — Azonnal, Katona néni. Csak... meg kell számolnom előbb, hány jelenlévőt írjak be a jegyzőkönyvbe — felelte gyorsan a gyűlés vezetésére kiküldött Berkes Imre. Meg arra is gondolt hirtelenében, mekkora nagyerejű dolog az, ami ebben a paraszti nagyközségben is új történelemnek indult... Aztán valóban, elfoglalva helyét a fahérterítős asztalnál, maga elé teregette a hivatalos nyomtatványt és írásra fogta csavaros töltőtollát. — Ha pontosan számoltam, huszonkilencen vannak jelen. Jól összejöttek — mondta mosolyogva. — Elindultunk, hát menjünk — felelte Kiss Bertalan, akinek nagy válla, nagy kezei és kemény vonalú orra van. — Persze. Na igen, nem is mondtam még... Pedig ezzel kellett volna kezdenem. Kérem, ne haregudianak. De egy ilyen jelölő gyűléssel már végeznem kellett ma este. Különben... nem kell holnap aratni menni. Kinn esik a hó, — kanyarította el Berkes Imre igazi gazdász módjára a mentegetődzást. — Tehát beírhatom, hogy a negyvenhatodik körzet jelölő gyűlésen huszonkilenc szavazati joggal brró téesz tag jelent meg? — Be — felelte gondolkozás nélkül az ülve is nagynak látszó, szőke, barátságos arcú fiatal házigazda. A KOSSUTII-BAJUSZOS deresedé fejű Gáspár Endre mindjárt megérkezésekor fel a főhelyre, az asztal mögötti karosládára ült. Nagy elszánás, nagy várakozás tette őt most a főhelyre, a jelenlévők látási központjába. Hogyisne, amikor a felszabadulás előtt kerek tizenhat esztendeig volt egyfolytában esküdt. Nem szorzott, nem osztott ugyan a testületben és... ellenvetése sem volt soha. Ha kellett, szavazott. Eny- nvibül állt az esküdtsége. De nagy dolog volt az mégis: funkcióban tudni magát... És csoASZTALOS BÁLINT: „R kimaradóit” dala t os: azóta sem bírja ezt visszacsinálni. Pedig, csaií meg egyszer érné mag legalább. Ha már eddig kimaradt a földmj- vesszövetkezettől, ki a tanácstól, ez a mostani a kínálkozó utolsó alkalom talán... Haragosa nincs, nem bántott sona senkit; szántott, vetett, mint a többi parasztok. Gyermekeit tisztességgel nevelte fel. Azok is beléptek most, a többi utcákban... A főjegyző előtt, a csendőrök előtt nem volt szava. Se jó, se rossz. Csak... ha kellett szavazott, ha nem kellett, nem szavazott. Vagy... ezért kellett akkor? És... ezért nem kell azóta sehová? De most talán sikerül... Most talán észre veszik a többiek: ő is itt van, ő is köztük él. Neki is reményei a holnapok várásában megnyugodni akaró, a paraszti élet könnyebbedését remélő szándékai vannak ebben a nagy összefogásban... A gyűlés elnökének az eddig szótlanul figyelő, fehér hajú, hetvenhez közeledő Ambrus Mihály lett jelölve. Gáspár Endre: — Nehogy elhamarkodjuk a választást, azt mondom. Aztán ő is szavazott. Két jegyzőkönyvhitelesítőnek Szűcs Péter, a házigazda és Homoki Sándor jelöltetett. Hangos szóval, nyilvánosan mindenki előtt. Gáspár Endre: — A választásokon nagy dolgok dőlnek el, halljátok. Vigyázzunk. De a két jegyzőkönyvhitele- sítőt ő is megszavazta. — A termelőszövetkezetivé lett község vezetőségválasztó, első küldöttgyűlésére miijt már minden bizonnyal tudják, négy küldöttet kell jelölni. Erre pedig azért van szükség, mert télvizidején nem hívhatjuk ösz- s?e a ma!dnem kétezer főnyi P'gságot. Ennyi nép befogadására való helyiség nincs is még a községben... A szövetkezet vezetősége tehát a körzeti küldő'tekből lesz megválasztva. Egyébként ezek a küldöttek fogják bizonyos ideig képviselni körzeteiket a következő taggyűléseken is. Ennek előrebocsátását szükségétnek tartottam, hogy ezt tudván, válaszszák m^g a maguk küldötteit — mondta a jegyzőkönyvvezető Berkes Imre. AZ ELSŐ JELÖLT a kommunista Kiss Bertalan lett, aki ötven körüli barna) ember és kiállásáról, igazságosságáról közismert. A Sziget utcában elsőnek írta alá a belépést. Gáspár Endre: — Én amondó vagyok, nézzünk jól körül magunk közt. S amikor mindenki szavazott Kis Bertalan mellett, ő is feltartotta a kezét. Második jelöltnek a még pár éves házas Kondor Lajost kiáltották. Gáspár Endre: — Ne szaladjuk el a dolgot. Nem gyermekjáték ez. — TUDJUK MI AZT — felelte mosolygós arccal a házigazda. — Olyanok menjenek, akik mindenkor, mindenkivel szemben megmondják a magukét is, meg a... mi véleményünket is. Akik vitatkoznak, ha kell helyeselnek, amikor úgy lehet. Nemcsak a kezüket nyújtogatják mindenre.S amikor a többiek szavazták Kondor Lajost, Gáspár Endre is feltartotta a kezét. Bár éppen csak látszóra. Homlokán íenye3, apró eseppekben ült ki az izzadság. Ki legyen a harmadik? Egykét név felve*ése után általánosan Szökő Imrét javasolták. Gásoár Endre: — Én tizenhat évig voltam esküdt... .Tói meg kell az ilyesmit gondolni. — Bízza csak miránk. Endre bátyám — mosolygott rá megírt a házigazda. Más nevet viszont senki nem mondott Szö!-5 Imre ellen. O le'* t-vzf - '-ooniadik küldött. Gá'-oár Endre: — T7p"vünk itt sokan... Mondani kell a neveket... A MÁK MEGNŐ KEKEDET! izzadságcseppek egymásba futottak a homlokán, s mint apró gyöngyszemek indultak lefelé, a Kossuth-bajusz irányába. — Khö-höm-ö-öhöm. Negyediknek meg asszonyt már! Mi mi vagyunk? Kutya a máját a férfiaknak — dörömbölt bele megint a zaj résnyi csendjében özvegy Katonáné. — Asszonyt is jelölni! Az a demokrácia! — Jó lesz Homokiné! ...És Homokiné lett a negyedik küldött. GÁSPÁR ENDRE elsőnek indult el hazafelé. S csak amikor már kiért a hideg, fénylő hóval borított téli utcára, motyogta maga elé: „No, várjatok. Leszek én azért olyan tagja a szőve' kezstnek, hogy... hogy kihagytatok ebből is, na nem baj, nem baj... A frissen esett hó békéltetőn ropogott alatta. Lába nyoma tisztán maradt utána. Akár a többieké. \
