Kelet-Magyarország, 1960. december (20. évfolyam, 284-308. szám)
1960-12-25 / 304. szám
Fáradtan végigsimitottm • homlokát. Ma sokat dolgozott. A hivatal, aztán itthon a sütés-főzés, a készülődés... Sok ez egy kicsit, mégis olyan jó! Valósággal lehullott a szék párnájára, s ahogy szeme, pillantása elveszett a gyertyák fényében, megrohanták a tolakodó gondolatok. Annak a napnak az eseményei... Július volt, estefelé. Ahogy szokta, most is sétára indultak a kislányával. Majd hazatérve vacsorát főzött, lecsói és egy kis üveg családit is az asztalra állított, mert tudta, hogy zsíros-paprikás étel után Józsi imádja a sört. Aztán várt. Az ablakon túl már halkult az utca, meg- gyúltak a fénycsövek is, és ő ösztönösen többször félrehúzta a kis csipkefüggönyt. Várt, lesett, s közben ijesztő érzés fogta el. Józsi olyan különös az utóbbi napokban. Ls iába várt. A gázt már másodszor gyújtotta meg • lecsó alatt, de Jóska csak nem jött. Kezét tördelve méregette körbe a szobát. Évikét elaltatta, s miközben akarata ellenére rendezkedni kezdett a lakásban, — az asztalon, a hamutárca alatt megtalálta a levelet. „Ne haragudj, útjaink most kettéválnak. Ne sírj és ne kérdezd miért. Józsi!'’ Nézte a lapot, ajkán kibukott a két utolsó szó: „...ne kérdezd miért.’’ Fojtó, szédítő forróság ömlött szét a karján, a nyakán és a szemkaréja alatt. Az egész testében. Akárha szobor lett volna, olyan mozdulatlansággal állt az asztal szélénél. Csak a levél reszketett a kezében. Csak állt, és közben arra gondolt: igen, pontosan emlékszik. Számíthatott volna erre... Amikor legutóbb az élüzem ünnepségen voltak — óh, bár csak eszébe se jutott volna elmenni! — már akkor észrevette, hogy Józsi nyugtalan. Nem, ő a négyévi házasságuk alatt sohasem volt féltékeny. De ami azon az avató estén történt, valóságos kés volt a szívébe. Jóska ivott máskor is, nem volt részeg soha, de akitor úgy tett, mintha nem is a földön volna. Nem ismeri a lányt, csak látta, hogy a szőke hajához feltűnően jól áll a kék szeme. Amikor Jóska már negyedszer kérte föl táncra a lányt, a szemben ülő Kerekezné kárörvendő hangon súgta, hogy Jóska meg a lány egy szalagban dolgoznak. Szólni szeretett volna, vagy inkább sírni, — hogy Jóska én is itt vagyok... ,v cm a'udt azon az éjszakán. Aminor mar elfogytak ^ ’ a könnyei, s a szíve se akarta kiszakítani a mellét, újból lepergetté az utóbbi napokat. Hogy Jóska nem csókolta meg minden találkozáskor, ezt már megszokta. Az sem volt különös, hogyha asztalhoz ültek, megérezte a pálinkaszagot. Emberi dolog, miért veszekedjen érte? Vagy talán mégis szólnia kellett volna? Vagy talán mindennek ott van a gyökere, hogy fiatalon kerültek össze? Zavartan akadtak egymásba gondolatai és megint csak sírt. Aztán a napok eseménytelenül halmozódtak. A munka, a kötelesség, a lakás körüli gondok tompították a fájdal- niát. Csak Éviks szaggatta fel újra és újra a sebet. „Hol van apuka? Mikor jön haza apuka? Ugye hoz csokit apuka...” Ilyenkor csak nézte a kislányt, selymes haját simogatta, s miközben nedvesedé szeme ösztönösen az ablak, a világ felé fordult, mindig ugyanazt mondta a kislánynak: „Egyszer, nem sokára...” Meleg fényű, szeptemberi vasárnap délután újra sétára indultak és a park egyik csendesebb zugában ültek le a pádra. Nem tudja, mennyi ideje ülhettek már ott, csak arra emlékszik, hogy Józsi mintha égből bottyant volna, előttük termett. — Véletlenül megláttalak benneteket. Hogy van a kislány, nem beteg? Jóslta kérdezett, meg cirógatta a kezéhez simuló kislányt, de ő egyetlen szót sem szólt hozzá. Pedig mennyi mondanivalója lett volna! Nem, 6 nem akarta visszarimánkodni a férjét, felelősségre vonni amiért ilyen szerencsétlenné tette, és a szép napokat sem kívánta idézgetni. Csak jó lett volna megkapaszltodni egy őszinte szóban, látni egy magyarázó pillantást... De Jóska indult, s ahogy alakja egyre jobban elveszett a szeme elől, úgy érezte, mélyül> hatalmasodik és egyre ijesztőbb lesz az a szakadék, amelynek a szélén állnak. Ettől a gondolattól a forrósággal együtt a gyűlölet is hatalmába kerítette. Ahogy féltő, lágy szorítással megfogta az apa után bámuló Éviké kezét, csak egyre gondolt. Élni kell... Így is élni kell... Tj1 rre gondolt akkor is, amikor az ősz beálltával Évike megfázott és ő hosszú napokat töltött az ágya mellett. Fizetásnéikilli szabadságot veit ki, az egy boríték is meg- véknyult elsejére, gondokkal és mélyülő fájdalommal érte őket a december. Ügy tűnt, ezek « napok sem hoznak vi- gaszt, s minduntalan megrettent, ha a postás a hivatalukban járt. Aztán olyan jó volt megnyugodni, hogy mégsem hozott bírósági tárgyalásra hívó cédulát.., _ _ Most, hogy kattant az ajtó zárja, s Józsi ölében színes borítású csomaggal lábújjhegyen a karácsonyfa felé lopakodott, félig még findig csukva volt a szeme... Még akkor is azon töprengett, hogy jó-e így, mikor Évike ijedt gyönyörrel rikkantotta el magát. A kis unyt az apja hozta be. 1? gyiitt látta őket... Kettőjüket Józsi kézenfogva állt Évikével a fenyőfa mellett... A kislány gyönyörködött az ajándékokban. Érezte a fenyő balzsamos illatát, « ncgy-nagy szeretetet, m<”j yugvást. Könnyes volt az arca, mikor Jóska hozzá hajolt. Hagyta, hogy megcsókolja... Bézi László. A"LEGSZEBB AJÁNDÉK Még egy utele« Vargáék karácsonya Földszint 8. Ide csengettünk be először. A háziasszonyt, Pristyák Józsefnét és kislányát találjuk otthon. Szíves szólal invitálnak a szobába. Első kérdésünk: — Hogy érzik magukat az új lakásban ? Az asszony az asztalnál ül és kislánya haját simogatja. — Jaj, azt nem is lehet elmondani. Egy kis földes, vizes istállóban laktunk, el sem akartam hinni, hogy megkaptuk a kiutalást Igaz, már régóta igényeltük a lakást, s most végre megkaptuk. Nagyon boldog vagyok ... — És ml lesz a karácsonyi ajándék? — A legszebb ajándék, amit kaphattunk, ez a lakás. Most veszünk karácsonyra egy hízót Arany János utca 9. Ez a tanár» ajándéka a kis családoknak, fiatel házasoknak. És akik már egy hónapja beköltöztek a napsugaras, kényelmes új otthonukba, az idén legszebb karácsonyukat ünnepelik. De beszéljenek erről maguk a lakók... házigazda takarít. Szabadnapos. — Nem cserélnék, soha ne legyen rosszabb dolgom. Ilyen gyönyörű otthonom, van, szép feleségem, kisfiam — s mindehhez szép fizetésem. Egészségesek vagyunk, boldogok. Hát kell ennél több?... A házigazda derűs area nem rácsonyi ajándékokra. De szépen gyűlik a pénz az új bútorokra is, mér akg hiányzik belőle... Riczék eddig albérletben laktak a Nyírfa utcában, öt éve már, hogy beadta első igénylését. Most ott ül a piros fotelben, a déli fekvésű szoba ablakán beözönlik a téli napsugár, s 6 valósággal fürdik a fényben, az örömben. Kívánjuk neki, hogy élete végéig ilyen boldog legyen ... Ez a legszebb karácsonyi ajándék. Istállóból az új lakásba Sütés-főzés közben lepjük meg Vargáékat. Még a kis négyesztendős Klárika is segít anyunak a tésztagyúrásban. A többi három gyerek és a férj nincsenek otthon. Mint megtudjuk, a házigazda Varga László, a 13. sz. autójavító autó- és motorszerelője. Vargáné elmondja, hogy november 24-én költöztek az új lakásba: — Váratlanul ért minkét az öröm. nem is számítottunk rá, liogy megkapjuk a kiu'alást... — Hol töltik az ünnepeket? — Vilia estéjét természetesen itthon. Első napon a hugomék- hoz vagyunk meghíva, névnapra, másodnapján mozi, vagy színház a program. A boldog busz-kalauz U, ugye, ez is ajándéknak számít? Meg gyűjtjük a pénzt az új bútorra. A férjem piaci el lenőr, én pedig vállaltam a házfelügyelőséget, így mindig félre tudunk valamennyit rakni. Elmondja, hogy ma veszik meg a karácsonyfát. A kislány egy hatalmas macit kap. S amikor elbúcsúzunk, úgy érezzük, Pris- tyákné még sok mindent el szeretne mondani... Nenri cserélnék senkivel — ezt mondja Ricz József autóbuszkalauz takarítás közben, az első emelet 10-ben. Mert ma a — Ezt tegyük fel karácsony este! — kéri Varga Klárika anya tél. hazudtolja meg szavait. — Kérem, írják meg, hogy ezúton is köszönöm a tanácsnak, az államnak, hogy családom nj u- godt, kedves otthopban lakik .., Elárulja a családi titkokat is: — 1000 forintot költöttem teaVilia estéjén az Arany János utca U. minden lakó uba.i lágyulnak a gyertyák, szikráznak a fényszór A:. Az új falak közi be költözői. a béke. a szeretet. .. Győri Illés György. Foto: Hammel József. s
