Kelet-Magyarország, 1960. december (20. évfolyam, 284-308. szám)

1960-12-20 / 299. szám

lll. ij i 111 . Termelőszövetkezeti tanácsadó Ki kaphat öregségi nyugdíjat ? Mit kell tudni a baleseti kártalanításról ? Hz I960, évi tervet 15 százalékkal, a hároméves tervet 8 százalékkal túlteljesítik megyénk Ktsz-ei Fontos határozatot hozott a KISZÖV választmánya A Kisipari Szövetkezetek Sza- bolcs-Szatmár megyei Szövetsé­ge pénteken Nyíregyházán, az Irodaház dísztermében tartotta választmányi ülését. Az értekez­leten részt vett Kuliár András elvtárs, a megyei pártbizottság ipari osztályának vezetője, Járai Antal, az OKISZ országos veze­tőségének tagja, Réti Sándor, az OKISZ szervezési osztályának vezetője, Molnár elvtársnö, a me­gyei tanács ipari osztályától, to­vábbá a választmány tagjai. Az értekezlet első részében ott volt valamennyi szövetkezet elnöke. Cimbalmos István, a KISZÖV elnöke mondott beszámolót a megye 56 ktsz-ének, valamint a KISZÖV munkájáról. Ismertette, hogy a ktsz-ek országos viszony­latban és megyénk viszonylata- oan is teljesítették a hároméves tervből reájuk háruó feladato­kat. A megye szövetkezetei 8 százalékkal túlteljesítik három­éves tervüket, s az 1961. évi tervet előreláthatólag 115 száza­lékra fogják teljesíteni. A to­vábbiakban a beszámoló kemé­nyen bírálta a szövetkezeti ve­zetőket a jó eredmények mellett tapasztalható hiányosságokért. Dönt» a termelékenység emelése tókat irányoztak elő. Ennek kö­vetkeztében nem keresték az új munkamódszereket. pékét megfelelő területen állít­sák munkába. Felülvizsgálják a gyártmányok további gépesítésé­nek lehetőségeit, többek közt a javítási munkák gépesítését is. Felülvizsgálják a teljesit- meny követelményeket és azokat arányba hozzák a ki* fizethető bérekkel. Azt a célt tűzték ki, hogy a ktsz-ekbe több kisiparos lépjen be, s hogy nagyobb gondot for­dítsanak az ipari tanulóképzés­re. a tanulók és ktsz-tagok szak­mai tudásának növelésére. Hatá­rozatot hoztak arról, hogy 1961, januártól megszüntetik az ötna­pos munkahetet. Öregségi nyugdíjra jogosult az a 65. életévét betöltött férfi vagy 60. életévét betöltött termelő­szövetkezeti nő tag, aki legalább 20 éven át termelőszövetkezeti tag volt, az előírt munkaegysége­ket teljesítette, és ez idő alatt rendszeresen fizette a nyugdíjjá­rulékot. Azok, akik jelenleg tagjai valamelyik mezőgazdasági ter­melőszövetkezetnek, vagy 1960. december 31-ig belépnek va­lamelyik tsz-be, 10 nyugdíj­év alapján is kaphatnak nyugdíjat, ha a többi felté­telt teljesítik. Nyugdíjévként figyelembe ve­sz k a termelőszövetkezeti tagsá­Uzemi baleset vagy foglalkozá­si betegség miatt bekövetkezett keresőképtelenség esetén kártala­nítási ssgélyt kaphatlak a ter­mel őszövetkezeti tagok. Ha a ke­resőképtelenné vált tagot otthon kezelik, akkor a segély összege 20 forint, kórházi ápolás esetén pedig ennek a fele, vagyis napi . 0 forint. Az üzemi balesetet szenve- d 'tt tagot megilletik az SZ rK összes szolgáltatásai (gye ayászati segédeszközök, úti-.öltségtérités, stb) is. Ha a ba1esetből vagy foglalko­zási betegségből 15 százalékot meghaladó munkaképesség-csök­kenés származik vagy a tag meg­rokkan, akkor baleseti járadékra, illetve baleseti rokkantsági nyug­díjra jogosult. Az üzemi baleket vagy fog­lalkozási betegség következ­tében elhalt termelőszövetke­zeti tag özvegye 800 forint összegű temetkezési segélyre, özvegyi nyugdíjra, árvája ár­vaellátásra, szülője pedig szü­lői nyugdíja tarthat igényt. A baleseti rokkantsági törzs­nyugdíj összege — ha a tag tel­got megelőző munkaviszonynak — a dolgozók társadalombiztosítási nyugdíjáról szóló rendelkezések értelmében beszámítható — éveit is, ha az utolsó munkaviszony és a tsz-be lépés között 2 évnél hosszabb nyígdíjjárulékot fizet. Annál a tagnál, aki 1950. ja­nuár 1 előtt lépett be, a ko­rábbi munkaviszonyt akkor is figyelembe veszik, ha a megszakítás két évnél hosz- szabb volt, de az öt évet nem haladta meg. Ha a tsz-tag tagsági viszonya megszűnt, de két éven belül új­ból tsz-be lépett, a megszakítást megelőző tagsági évelt a nyugdíj szempontjából figyelembe vesz k. jesen elvesztette munkaképessé­gét és mások gondozására szorul — havi 630 forint, ha nem szo­rul gondozásra, de munkaképte­len, havi 585 forint, egyébként ped g havi 540 forint. Ezenfelül a tsz-ben töltött minden év után még a törzsnyugdíj egy százalé­ka is jár? A balesetbiztosítás tagonként havi 3 forint amit a tsz fizet. Az Országos Takarékpénztár az ünnepek előtti időszakban es azután is, — takarékossági na­pok keretében — a lakosság bir­tokában lévő valamennyi Béke­kölcsön kötvényt felülvizsgálja. Ennek az évnek az elején — a felülvizsgálat útján — igen sok községben több száz dolgozó ré­szére eszközöltek kifizetést. Az elmúlt napokban Nyírmeggyes községben vizsgálta felül az Or­szágos Takarékpénztár a lakosság Békekölcsön kötvényeit igen sok család örömére. Legközelebb Pa- szab községben tartanak takaré­kossági napot, abban a remény­ben, hogy az OTP ezen a napon A szövetkezetek döntő több ségében hiányos a munka- szervezés, nincsenek kihasz­nálva a szövetkezetek gépi termelőeszközei, gyártás tech­nológia' egyáltalán nincs tervezve csak néhány textil­es bőrruházati szövetkezetnél. A szövetkezetek legtöbbjénél nincsenek munkanormák. A gazdasági és műszaki irányító munka nem halad együtt a fej­lődés követelményeivel. Általában a szövetkezetek ter­vében alacsony termelési muta­is sok családot több ezer forint karácsonyi ajándékkal lepheti meg. . A takarékossági napok alatt az OTP a különböző hitelek folyósí­tásáról, továbbá a betétekről, s a toto-lotto-ról is ad tájékoztatást a lakosságnak. Békekölcsön felül­vizsgálatot minden esetben végez az OTP. Igen fontos tehát, hogy a taná­csok az OTP által rendezett ta­karékossági napok sikerét a leg­teljesebb mértékben támogassák, a takarékossági nap megtartásá­nak időpontját kellő időben meg­hirdessék, valamint annak jelen­tőségét propagálják. Nemes Gyula. A helyszíni vizsgálatok azt mutatják, hogy a ktsz-ekben általában a munkaidő kihasz­nálása 80 százalékos, de akad 50—60 százalékos mun­kaidő kihasználás is. Ez nem utolsó sorban azért for­dulhat elő, mert a szövetkezeti vezetők nem követelik meg a szilárd munkafegyelmet. Több helyen komoly lazaságok vannak, mint például a Nyíregyházi Fes­tő- Mázoló Ktsz-ben, ahol az egyik brigád otthagyta a kijelölt munkát, s ugyanaz idő alatt a ktsz anyagából többezer forint értékű magánmunkát végzett. Okos határozatokkal segítenek rendet teremteni A választmány megvitatta és elfogadta a hibák kijavítására és a feladatok sikeres megvalósí­tására vonatkozó irányelveket és határozatra emelte. Ebben töb­bek közt arról intézkednek, hogy a szövetkezetekben végezzék cl a kapacitás felmérését, a gépek teljesítő képességét, a több műszak bevezetésének lehetőségeit. i Tegyék tervszerűvé a gépek karbantartását, s az elfekvő gé­Hiányzilt a jó politikai, nevelő munka A választmányi ülésen elhang­zottak alapján ezt a legfőbb ta­nulságot vonta le Kuhár e’.vfárs, a megyei pártbizottság ipari osz­tályának vezetője: — Azokban a ktsz-ekben, amelyekben van pártalapszervezet, — s még job­ban ott, ahol nincs, — meg kell javítani a politikai nevelő mun­kát — mondotta. — Sajnos, sek tekintetben a vezetőbeosztású dolgozóknál kell kezdeni a ne­velést. Erre utalnak azok a hiá­nyosságok, hogy több helyen a ktsz-vezetők megalkuvók, olcsó népszerűségre törekszenek, nem hajtják végre következetesen a termelés és az életszínvonal ja­vítására vonatkozó rendelkezése­ket. Kuhár elvtárs felhívta a KISZÖV figyelmét arra, hogy szilárdabb-kezű vezetést követel­jen meg a ktsz-ek vezetőitől hogy tovább javuljon a ktsz-ek tagságának munkája is. A má­sodik ötéves tervben még jobb munkát nyújtsanak és tovább öregbítsék jó hírnevüket a kis­ipari szövetkezetek. * O. A. Az OTP segít kideríteni a Békekölcsön kötvény ismeretlen ny értéséit A mikor felkereste a párt- szervezet egyik vezetősé­gi tagja, és elébe tárta, hogy lépne be a termelőszövetkezet­be két hold földjével, elhült. Mert erre ugyan nem gondolt. A faluban még messze járt a portától az agitáció De lám, az üzemben gondoltará is. Csakhogy ezt a kifogást már ismerte az elvtárs, — kár hogy nem tudja a nevét, — és meg­mosolyogta. De nem erőltette a dolgot, s most ennyiben ma­radt. Csak annyit jegyzett meg, hogy egy hold háztájit úgyis kapnának és azzal megbírna talán az anyja is. S ő nem fut­na mindjárt haza, munka után, s talán jobb lenne a százaléka is az üzemben, ha nem olyan fáradtan kezdene a napi mű­szakhoz. Most aztán mit csináljon? Mert belép a falu, biztosan belép, ö meg kint marad a két holdjával, amit nem itt kap meg újfent, közel a falu­hoz, nyilván, hanem ahol ma­rad. Mert csak nem bonthatja meg a nagy táblát az ő kis szigetképe. Pedig, de jó volt az a két hold! Kapás... sok mun­ka. igaz, de jól fizet. Szép ma­lacok gömbölyödtek, lyukok rikácsoltál^. S azután? Jjíutédés a. Dűnatún Kattogva futott a vonat, s ö bámult ki az ablakon. Mert, ha belép, oda a két hold. Az anyjának három, de ha ketten kívül maradnak, az összesen -öt. öt hold, mint eddig, de kint a fenébe, s az anyja nem bír annyit menni. A felesége így is ledolgozta már rv.agát. Öt is készíteni, a gye­reket is, az iskolálfa, az anyja helyeit mosni, főzni, meg a föld... de meg se érezték, ha úgy jött, s félhavi fizetése ott maradt véletlenül a cimborák­kal, az állomásközeli vendéglő­ben. Lfa belép, ennek befüstöl­11 tele. Nem kel már fel hajnalok hajnalán, hogy vonatindulásig vegezzen valamivel. Nem sza­lad a mezőről este, éjszaka a vonathoz, hogy onnan egyenest az üzembe fusson, s táncoló ka­rikákkal szeme előtt végezze a munkát. Nehéz munkát! S ha­zafelé aludjon valamit, a kupé­ban. Nem. Ha belép, vége en­nek. Dehát altkor mit fog csi­nálni? Jön, s megy, s otthon rágja a körmét. De minek ak­kor jönni, menni? Azért a kis kuckóért (két jó szoba az, ha kicsi is) kap valamit a városon is. Mert ha nincs föld, rá kell egy kicsit húzni a melóval, te­remteni a pénzt, ne csak az alapfizetés legyen, mert Sári megszokta, hogy mindig zörög a zsebében. Sári a városon örökkön moziba menne. Ha len­ne ideje. Mikor is volt bent utolsóbb? Van annak féleszten­deje. Pedig csak itt van. húsz kilométer az egész. Ha beköl­töznének jobban akadna idő, mozira. Sári biztosan gömbö- lyödne, — eszébe ötlött, milyen furcsán kezd inasodni a felesé­ge karja — s az jót tenne a szépségének. Mert nagyon szép volt valamikor. Valamikor? Hisz most is csak harmincha­todat esztendős. A gyerek se járná a vona- tot, a középiskolába. Hiszen, ha a földet is ide le- 'ictne talicskázni, a város szé­lére. De az óit marad. a agy ő is ott marad. Paraszt volt, minek neki a város, a gyár? Tűnődve nézte a kezét. Maga lenne az egyik legjobb munkásunk — mondta nemrég a mérnök, — ha akarna dolgoz­ni. Miért nem akar? Ott van a Misica bácsi. Aki most hatvan éves. Művezető lett, pedig paraszt volt maga is. Igaz, tanult, dehát tehetség is kell ahhoz. Minek mondta a mérnök, hogy neki volna tehet­sége, ha nincs? Püfögve megállt egy állo­. máson a vonat. A városszélen lehet disznót tartani. Ott nem is olyan drágák a házak. Húsz perc alatt a mozihoz jut az ember. Meg a felesége e'mehet a gőzfürdőbe. És nem lesz olyan szikkadt öregasszony mint az anyja. /~ílyan lesz. mint ez itt, ez a városi asszony. Milyen puha a húsa. A keze se mar­kol sok kapát. Az asszony, mintha csak ki­találta volna a gondolatát, hoz­zá fordult. — Milyen messze van még... község? Megmondta. — Merthogy sose jártam még errefele. Karcagi vagyok én. De jövök, megnézem már a só- gorasszonyt. Sose utaztam éle­temben, hát most adom rá a fejem. Tudja, mióta tsz-ben vagyok, minden esztendőben megyek valahová, tavalyon Blikkszentkereszten tőtöttem az új esztendőt. /~'sak nézte az asszonyt. Az ez, parasztasszony, nem városi. Kunsági asszony ez, fe­kete. — Vannak gépek arrafelé? — kérdezte irigyen. —Hajaj... — válaszolta rövi­den az asszony, aztán bonto­gatta a kosarát. — Kínálom már, én süttem. Na, vegyik... Szégyenlősen nyúlt a kosár­ba. A gépek. Persze, a gépek. Arrafelé, a kunságon sok a gép. De ha majd nálunk is lesz! Mert csak nem hagyják így az ö földjeiket? Ha a kunságon lehet, hát itt miért nem? Itt is kihullhat a kapa az asszo­nyok kezéből... Hogy ilyen kalácsot süssenek. Ilyet nem eszik talán az az elvtárs, az üzemben. Kár, hogy a nevét nem tudja. Érdemes lenne vinni neki egy darabot. S.B.

Next

/
Thumbnails
Contents