Kelet-Magyarország, 1960. december (20. évfolyam, 284-308. szám)

1960-12-20 / 299. szám

1960. december 20, kedd. Névnap: FÁBIÁN és SEBESTYÉN. A NAP ESEMÉNYEI: Ötvenöt évvel ezelőtt, 1905. december húszadikán kezdődött Moszkvában az emlékezetes ál­talános politikai sztrájk. Hetvenöt esztendeje halt meg Huber Károly hegedűművész, ze­neszerző. 1805. december 20-án született Thomas Graham angol kémikus. ★ BOKI KARTÁRSAT IDEGESÍTI a nyíregyházi Zrínyi Ilona úti építkezésnél a járda mellé húzott néhányszál drót: este, de még napközben is valóságos lélek- vesztőt jelent a „láthatatlan ke­rítés’’. Több utcai járókelőt „ej­tettek már át a kerítésen”. Ked­ves építésvezetőség! Kelleme­sebb szórakozást nem találnak? ★ FEHÉR FOLT volt eddig me­gyénkben az ipariskolai szülői munkaközösségek tevékenységé­nek segítése. Az elmúlt hét pén­tekjén ezt a hiányosságot kíván­ták pótolni: a 110-es számú Ipa­ritanuló Iskola vezetősége pe­dagógusok, iskolaigazgatók bevo­násával megbeszélésre hivta egy­be az SZMK elnököket Nyíregy­házára. A soronlévő feladatok meghatározása után a jelenlé­vők úgy döntöttek, hogy az el­következő időben még több gon­dot fordítanak a szülői munka- közösségek az ipari tanulók ta­nulmányi színvonalának, maga­tartásának javítására. /\ A NÉPFRONT EZER FO­RINTJA. Tegnapelőtt bensőséges ünnepség keretében adták át a karácsonyi ajándékokat az álla­mi gondozott gyerekeknek Nyír­egyházán, az Irodaház nagyter­mében. A szülők, a nőtanács bőséges karácsonyi ajándéka mellett a Hazafias Népfront Me­gyei Bizottsága sem feledkezett meg az árva gyerekekről: mint­egy ezer forint értékű könyv és játék.iutalmat osztott ki a fenyő- íaünr.epélyen. + KISZ TANFOLYAM KISVÁR­DÁN. A Kommunista Ifjúsági Szövetség megyei bizottsága 1961. január 2-án egyhetes középis­kolai vezetőképző tanfolyamot indít Ivisvárdán. A tanfolyam részvevői előbb megismerkednek a KISZ I. kongresszusának ha­tározataival, majd azokkal a feladatokkal, amelyek a soron- következő időben az ifjúsági mozgalom előtt állnak. + KÖVETENDŐ KEZDEMÉNYE­ZÉS. A legutóbbi szombaton ne­gyedévi összevont szülői értekez­letet tartqtt a 110-es számú Ipa­ri Tanuló Intézet Nyíregyházán, a József Attila Művelődési Ház nagytermében. Először általános tájékoztatót kaptak a szülők az elmúlt negyedév munkájáról, majd az intézet KISZ-titkára számolt be az ifjúsági szervezet tevékenységéről. Ezt követően Orosz Szilárd, az intézet igaz­gatója „Hogyan segítse a szülő a gyermeket?” címmel nagy ér­deklődést kiváltó pedagógiai elő­adást tartott. A szülők elhatá­rozták, hogy ezután minden szü­lői értekezlet alkalmával ha­sonló pedagógiai előadást igé­nyelnek. •ár FENYŐFA ÜNNEPÉLY. A Kisvárdai Nőtanács december 23-án délután fél 3 órai kezdet­tel fenyőfa ünnepélyt rendez a | községi kultúrházban az állami gondozott gyermekek és a gyógy­pedagógiai iskolások részére. Az ünnepélyes ajándékozás után | öiafilm vetítésére kerül sor. Ez­zel egyidőben a főtéren ..Min- '■ őenki karácsonyfáját” állítanak. fel. I Csőkben a hőmérséklet Várható időjárás kedd estig: felhős, az évszakhoz képest enyhe idő, sokfelé esővel. Mér­sékelt, helyenként élénk déli, délnyugati szél. Néhány helyen köd. Legmagasabb nappali hő­mérséklet 6—10 fok között. Távolabbi kilátások: a hét kö­zepén a hőmérséklet csökken. Meg rendítő élménv Tel-Avivban nemzetközi bé­lyegkiállítást rendeztek. A bé­lyegkiállítás egyik látogatója, a vitrineket nézegetve egyszer­re csak hangosan felsikoltott: az üvegszekrényben kiállított levelezőlapon felismerte édes­anyja kézírását. A levelezőlapot Helena Hein- mann az auscwitzi koncentrá­ciós táborból egy Prágában élő barátnőjéhez intézte azzal a kéréssel, hogy továbbítsa egyetlen fiának. Helena Hein- mann sohasem tért vissza Auschwitzitól. Fia most, 16 év­vel később, ilyen különös kö­rülmények között kapta meg édesanyja üzenetét. Az arany koszorú jegyében... FrS»s élmények a kongresszusról „Nehéz helyzetben” van az interjúalany — Diczkó József, a KISZ megyei bizottságának szer­vező titkára — hiszen a kong­resszusról jövet még jóformán meg sem melegedett itthon, ami­kor csomó kérdéssel lepi meg a kíváncsi újságíró. Az első: „Mi­lyen volt..,?” — nyomban azt feleli: — Mint élmény és mint dön­tő fontosságú esemény, felejthe­tetlen volt a KISZ első kong­resszusa. Már a fővárosba ér- keztünkkor megmutatkozott, hogy az egész magyar ifjúság nagy izgalommal készült az eseményre. Minden vidéki küldöttséget virágcsokrokkal vártak a pályaudvaron a bu­dapesti fiatalok. A szabolcsiak vendégfogadója az ötödik kerület volt, Kongresszusi előjáték — A kongresszus tulajdonké> pen már a szállodában, az elszál­lásoláskor megkezdődött. Jó volt látni, érezni azt a szeretetet, amely­Üregek napja Fehérgyarmaton A hagyományossá vált öregek napját az idén is megtartották Fehérgyarmaton. A nőtanács szervezete, s a kedves vendégeket a községi tanácsházára hívták meg. Csaknem harminc idős asszony és férfi vett részt a kis összejövetelen, melyen a tömeg­szervezetek nevében Frendl De­zső elvtárs, a Fehérgyarmati Ha­zafias Népfrontbizottság titkára köszöntötte az öregeket. Ez után a lsgfiatalabbakat, az íttörők műsorral szórakoztatták a megjelenteket, majd kiosztásra kerültek a szeretetcsomagok. A bensőséges kis ünnepélyen terí­tett asztalok mellett beszélgettek el a fehérgyarmati öregekkel, akik jó érzéssel távoztak a ta­nácsházáról. Törő Józsefné, a nőtanács elnöke. NEM MAGÁNÜGY Felelőtlen szülők a bíróság előtt „Kedves Járásbíróság! Ne zárják börtönbe az apámat és az anyámat... Nem szeretek itt lenni... Haza akarok men­ni ...” Ceruzával írott ákom-bákomok. Könny szökik az ember szemé­be. Ha nem szégyellné a nyilvá­nosság előtt, hagyná, hogy végig gördüljön az arcán. V. Júlia írta ezeket a sorokat. Amikor a levél megérkezett, a szülők már bíró­ság előtt álltak. A megidézett ta­núk egyöntetűen vallották: a szülők felelőtlensége kényszerítet­te a bíróságot, hogy ifjúság elle­ni bűntett címén felelősségre vonja őket könnyelműségükért, hat kiskorú gyermek nemtörődöm magárahagyásáért. Miért haltak meg ? Tizenöt éven keresztül éltek együtt, tíz éve házasok. Nem vol­tak könnyű évek. Két elviselt, szánalmas sorsú ember és egy szerencsétlen család története az övék. Másfél évtized alatt — az asszony vallomása szerint — ti­zenkét gyermekük született. Kö­zülük hat már nem él. Miért hal­tak meg két-három hónapos ko­rukban az újszülöttek? Nem tud­ni. A szülők sem tudják, vagy nem akarják megmondani. Az életben lévő hat gyermek közül a legidősebb 13 éves, a legfiatalabb 10 hónapos. V. M. az apa, kü­lönböző bűncselekmények miatt három ízben állt bíróság előtt. Összesen másfél évet töltött bör­tönben. Az anya — törődött, ide­ges asszony — ugyancsak állt már bíróság előtt. V. M. 1957-ben sza­badult, s azóta megfordult né­hány munkahelyen. 1960-ban be­lépett községe termelőszövetkeze­tébe. öt hónap alatt 168 munka­egységet szerzett. Augusztus vé­gén kizárták. — Ügy viselkedtem, hogy ki­tegyék a szűrömet. Családi se­gélyt sem kaptam -— mondja. Ké­sőbb ellentmondásba keveredik, mert a család eltartása mellett ez idő alatt házat vásárolt. Vasárnap verekedtek Nehéz, nagyon nehéz hat kis­korú gyermeket nevelni, de külö­nösen nehéz, ha a házastársak között csaknem mindennapos a nézeteltérés, sőt a verekedés es szívesen látott vendég a család­ban az alkohol. — A megélhetésem érdekében iszom — mondja a férj. — Elő­nyösebb helyzetbe kerülök, ha meghívom egy pohárra a munka­vezetőt ... Meg aztán ... mi taga­dás: szívesebben megiszom egy féldecit, mint egy félliter tejet. — Vérszegény vagyok. Az or­vos rendelte — állítja az asszony. — Nem szoktam én részeg lenni, csak amikor szülök, hogy ne le­gyen „rángásom”. A szomszédok szerint hétköz­ben dolgoztak, vasárnap vereked­tek. Trágár szavak és egymás testén csattant ütlegek. Mindez a gyerekek fülehallattára és szeme- láttára. Nem sok jót tanulhattak. Ezek a riasztó gyermekkori em­lékek végig kísérik őket egész életükön. — A sok szüléstől ideges az asszony. Mindig veszekszik. Egy ízben hyppóval akart megmérgez­ni. A békesség kedvéért, hogy vissza ne beszéljek, vizet szoktam a számba venni. Ha veszekedés közben ki akarok fordulni a konyhából, hát utánam vág vala­mit Persze, én sem hagyom ma­gamat. Elvégre az asszony verve, a pénz számolva jó — mondja, s a szólás-mondás megszokott hu­mora ezúttal megrázóan elszomo rító. Hogy jusson a gyerekeknek Szeptember 20-án ültek vonat­ra. Rizst aratni, pénzt keresni mentek. Kellett a forint. Vagy kétezerrel tartoztak, nem tud'ák a ház teljes vételárát egy ősz- szegben kiegyenlíteni. Az akkor nyolc hónapos csecsemő betegen feküdt. Nem sokat törődtek, hogy mi történik vele, ha távollétük- ben gyógyulásáról értesíti őket a kórház. Az otthon maradt öt gyermeknek egy kilogramm zsír. valamivel több krumpli és liszt, egy mázsa búza és tíz forint ju­tott. Egy tizenhárom éves leány nem lehet 5 testvérének az anyja, mégis nyugodt szívvel bízták a család sorsának intézését V. Má­riára. Korán kényszerítetták. hogy az anya hanyagságát az ő szorgalma pótolja. Tavaly meg is bukott és a pótvizsgán csak meg­értésből engedték át. Egyszerűen nem tudott tanulni, ráadásul be­teg is volt. V. Mária nem okozott, csalódást sem szüleinek, sem testvéreinek. Valóságos háziasz- szony. Nappal egy kis krumpliért, babért, harminc-negyven forin­tért napszámba járt. Este főzött és mosott. Reggel zsíros kenye­ret adott a legkisebbeknek, el­vitte őket a tehetetlen nagyma­mához. Amikor estefelé hazake­rült, vitte vissza a kicsiket is. Nem sokáig. Néhány iskolatár­sa étvágya — a szülők nem kis meglepetésére — egyik napról a másikra hirtelen megjavult. Nem mondták odahaza, csak több tíz­órait, uzsonnát vittek, hogy jus­son a V. gyerekeknek is. A hiány­zásra, természetesen, felfigyelt az iskola és a tanáccsal együtt se­gítségére sietett a magtíkraha- gyott gyerekeknek. Később inté­zetben helyezték el őket. Jó helyre kerültek V. Marika büszkén mondta el a bíróságnak: — Szívesen mentünk el és sze­retünk intézetben lenni. Tanulok. Már hat tantárgyból kaotam di­cséretet, magatartásból is. Sza­badidőmben horgolok és olvasok. Legutóbb az ..Egri csillagok”-at és a „Láthatatlan ember”-t ol­vastam. S a riport elején idézett levél? \ tárgyalás alapján következtet­ni lehet, hogy az anya sugallma- :ására írta V. Júlia. A felelőtlen zülő a 11 éves gyerek könyörgé­sével próbálta menteni magát a "elelősságrevonásfóI. Mindhiába. A férj három, az asszony öt hó­napi nem jogerős börtönbüntetést ’•~nott. A gyerekek továbbra is 'nfézetben maradnak. Széthullott egy család? Igen — v,éthullott, de nem a tárgyalásé" ás nem az ítélethirdetéssel. A családi békesség és szeretet pa­razsa már régen elhamvadt. A szülők zilált életkörülményei és általános műveltségük alacsony 'zínvonala nemcsak az anyagi el­látottság és szellemi fejlődés te­rén, de erkölcsileg is lejtőre so­dorta volna a gyerekeket. A bí­róság ítélete — a társadalom íté­lete: a gyerekek szellemi, erköl­csi, anvagi szükségleteinek elha­nyagolása — nem magánügy! Péter László. lyel az ország különböző részei­ről egybesereglő fiatalok elhal- mezták egymást. Már ekkor megkezdődtek a „nem hivatalos” beszélgetések, barátkozások, ami­kor a munkás, a paraszt és az értelmiségi fiatalok elújságolták egymásnak életüket, gondjaikat, örömeiket. — És a kongresszuson? — Ritkán tapasztalható öröm és lelkesedés színhelye volt a kongresszusi terem. Percekig zúgott a taps, ami­kor az elnökség, benne Ká­dár elvtárs is elfoglalta he­lyét. Még a kezdetről valamit. A de­koráció egyszerű, de annál so­katmondóbb volt. A jelmondat — ..Munkával, tanulással a szocia­lizmusért” — mögött az Ifjúság a szocializmusért próba ötödik fokozatának aranykoszorús KISZ ielvénve állt. Az a jelvény, amelv az ifjúság soronkövetkező öt évi munkáiénak a sikerét fogja majd igazolni. Szabolcsiak az emelvényen — A Központi Bizottság be­számolója érthetően nagy tetszést váltott ki, hiszen őszinte, tárgyi­lagos hangjával és az előttünk álló feladatok konkrét megfogal­mazásával valamennyi jelenlévő véleményét sűrítette. Külön öröm számunkra, hogy ezen a nagyfontosságú kongresszuson három szabolcsi küldött — Lip­csei Mónika, Sándor Ilona és Berecz Gvöngvi — tolmácsolta megyénk fiatalságának üdvözle­té^, számolt be az eredményeink­ről és a terveinkről, melyekkel még tartalmasabbá kívániuk ‘enni az ifiúsági mozgalmat. Va­sárnap aztán még csak fokozó­dott az örömünk. Elérkezett a vezetőség úiiáválasztása. A sza­vazatok közötti szünetekben együtt énekelt az egész kong­resszus, majd később megtudtuk, hn«v Linók András, a KISZ Sza- bolcs-Szatmár megyei titká­ra. Pócsi Piroska, berkeszl termelőszövetkezeti tag és Varga Imre, a Nyírmadai Állami Gazdaság dolgozója a KISZ Köznonti Bizottságá­nak tagjai lettek. Pillantás a holnapokba — Mit lát a kongresszus utá­ni le°fon‘osabb feladatnak? — Tartalmában sokat ad tt a KTSZ első kongresszusa. Éppen ezért a közeli napokban, hetekben a megye egész ifjúságával meg kell ismertetni a hatá­rozatokat. Ez az elsőszámú teendő. Ezt követően az Ifjúság a szo­cializmusért próba szervezése és indítása lesz a legfontosabb. Ez a mozgalom a záloga holnapi si­kereinknek. — angyal KELETM^ GYARORSZÁG a. Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapia. Felelős szerkesztő: Bálint Lajos. Kiadja- a Keletmaeyarország Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza. Sztálin tér 21. Tel- 16-70. • 16-71, 16-72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zsdánov U. 1. Tel: 30-00. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda­ipari Vállalat. Nyíregyháza. Dózsa GyOrgy u. 8. 6

Next

/
Thumbnails
Contents