Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-11 / 189. szám

A MEGYE sportja Megyénk versenyzői nyerték Szolnokon a Szabolcsi Kupát A korábban alapított Szabol­csi Kupa kerékpáros-versenyt ebben az . évben augusztus 7-én Szolnokon rendezték meg. A szolnoki versenyre megyénkből nyolc férfi es négy női kerék­páros versenyző utazott el. Vasárnap kora reggel a spor­tolók vették birtokukoa Szolnok főterét, mindenki kiváncsi volt a várható eredményekre. A Mart­fűi úton pontosan 10 órakor vá­gott neki a 40 kilométeres táv­nak a férfi mezőny. A szabolcsiak azonnal kezde­ményeztek és már az első három kilométer után Han­gácsi, Kctner, Bihari és HarMj-ák mintegy 500 méte­res előnjre tettek szert. Az első 10 kilométert 40 kilo­méteres óraátlaggal hajtottak végig. A második bolyban nyolc ver­senyző hajtott, közülük négy szabolcsi versenyző volt. A for­dító után. erős ellens/.élben sen­ki sem vállalkozott vezetésre, csupán az 50 éves dr. Bíró sza­bolcsi versenyző állt az élre és vezetett a célig.. A cél előtt ■mintegy 6 kilométerre egyébként Kctner kerékpárjának sárhányó- ja letört, és majdnem borulást okozott. A négy „szökevényt” a váltatlan vezetésű második boly nem tudta befogni, s mintegy 6 perces előnnyel, egy óra 15 perc alatt, 32 kilométeres óraátlaggal ért célba a négy szabolcsi ver­senyző. A helyezések centimétereken dőltek el. Hangácsi gyulatanyai versenyző nagyszerű hajrával nyerte a versenyt a nyírbátori Hornyák előtt. A harmadik hely­re Kölner, míg a negyedik hely­re Bihari került. ■ Mindenki kíváncsi volt a to­vábbi sorrendre. Demetertől vár­tunk még jó eredményt, aki egyébként az országos szparta- kiádra utazik. Sajnos, Rákóczi- falván defekt miatt kénytelen volt feladni a versenyt. Ennek ellenére a cél előtti kanyarban ismét szabolcsi színek tűntek elő: ötödiknek Bihari Imre nyírbátori, hatodiknak dr. Bíró ugyancsak nyírbátori versenyző karikázott át a célon. A leg­rosszabb helyezésünk is kilen­cedik volt. Ezt a helyet Orosz I. János, orosi versenyző szerez­te meg. Női versenyzőink eredménye már korántsem volt ilyen orvén­Nagy népszerűségnek örvend a sportműsor-füzet Mint már közöltük, a Megyei Labdarugó Szövetség elkészítette az NB I, NB II, NB III, megyei első osztályú, megyei ifjúsági és az összevont járási bajnokságo* sorsolását tartalmazó füzetet. A füzetekből már az elmúlt vasár­napi mérkőzések színhelyén le­hetett vásárolni. Minthogy a kész­let csak rövid ideig tarthat, jó, hogyha mindenki még a vasár­napi mérkőzéseken gondoskodik annak beszerzéséről. Nyílt levél 'Ny írboqátr ól Pár héttel ezelőtt már kifejeztük elégedetlenségünket amiatt, hogy a baktalorántházi sportegyesület futballistái két ízben sem jöttek el kö: slgünkben lejátszani a kisorsolt mérkőzéseket. Mindkét esetben megérkeztek a játékvezetők es — mint azt szokás — a tiszteletdíjat mintegy négyszáz forintot — ki is fizettük részükre. A baktalórántháziaknak ez a sportszerűtlen magatartása kellemetlenül érintette sportegyesületünk vezetőségét. Még jobban bosszankodott a sportkedvelő közönség, amely a mérkőzésre megváltott jegyével kénytelen volt a sportpályáról hazamenni. Kérjük az illetékeseket: az ilyen és hasonló magatartást példamutatóan torolják meg, hogy ezáltal zökkenőmentesen játszhassak le a mérkőzéseket a megyei másodosztályú baj­nokságban is. detes. A rajtnál kitűnt, hogy lányaink idegesek, nincs önbi­zalmuk. Ennek ellenére az igen gyenge mezőnyben Farkas Jolán fehérgyarmati kislány a harmadik helyet verckedte ki magának. Szaploncai hatodik, Kocsis hete­dik és Zékány nyolcadik lett. A férfiak versenyének érde­kessége egyébként, hogy a sza­bolcsi B csapat lett az első, míg a szabolcsi A együttes került a második helyre. Lányaink is második helyre kerültek, és e három helyezésünkkel a Sza- bolcs-Szatmár megyei T3T ál­tal 1957-ben kiírt Szabolcsi Ku­pát ismét megnyertük, és . az Í98i évi verseny rendezési jo­gát is megszereztük. Szuhay Géza Az olimpiai láng aktja Augusztus 12-én délelőtt fél 10 órakor gyújtják »ég a* Olimpcsz-hegy libánál az olimpiai lángot. Görög sportolok sta­fétában viszik az athéni stadionba, abel ünnepélyesen átadják a „Vespucci” nevű olasz iskolahajó kapitány árak. Az olasz hajó augusztus 18-án érkezik a szicíliai Siracnsaba, majd innen staféta viszi tovább Rómába. A láng az 1526 kilométer hosszú utat 105 óra alatt teszi meg. 283 «rcmir és ezüst érem, ISO ©Simpieű bcsínok &v&tásu Ä tagság hovatartozásáról Nemrégiben több­szörös bajnokcsapat ünneplésére gyűltek össze az egyik fővá­rosi nagy egyesület­ben. A bajnokok — eredményeik elisme­réseképpen — érté­kes ajándékokat kap­tak. Nem sokkal ké­sőbb a sportkörnél tartott pénzügyi vizs­gálat során derült ki, hogy a bajnokcsapat tagjai több évre visz- szamenóleg adások a sportköri tagdíjjal. Mindez nagyon is jellemző. Rendetlen­séget, hanyagságot tükröz. Nem hagy­a felszabadulás óta eltelt 15 év alatt ép­pen 1959-ben szár­mazott a legnagyobb Összeg — 10 millió forint — a tagdíjbe­vételekből. A bevétel tekintélyes része azonban úgynevezett pártoló tagoktól származik. A pártoló Fejlődésünk és céljaink M erl'e hogyan fejlődik a ifJL magyar sport? Erre az or­szágszerte százezreket érdeklő kérdésre próbál feleletei adni sportunk ötéves fejlesztési ter­ve. A sport népgazdaságunk öt éves tervével azonos időszakra készíti el távlati tervét. A terv alapelveit az MSZMP Politikai Bizottságának a sporttal kapcso­latos nagy jelentőségű tézisei határozzak meg. A múlt évben nyilvánosságra hozott tézisek a sportban még meglévő vitás el­vi kérdések tisztázása mellett egyúttal a jövő felé is megha­tározták a sport fejlődésének út­ját. Az MTST a múlt év végén megtartott teljes ülésén a lej Iesztési terv legfontosabb fel­adatának a sportolók létszámá­nak mintegy huszonöt szá­zalékos emelését tűzte ki célul. Ezt a nagyaránvú fejlő dést csak a meglévő lehetősé­gek bővítésével, újabb szakosz­tályok alakításával és az ifjúság egyre nagyobb számban történő bekapcsolásával érhetjük el. Minderről most, a tervek készí­tésének időszakában nem árt megemlékezni. Az 1960-as előkészületi, próba­év után 1961 januárjában már az új tervek útján indulhat to­vábbi fejlődésnek sportmozgal­munk. Az MTST elnökségének határozata szerint a sportegye- sülctek, a városi, kerületi és já­rási TST egy éve« tervet ké­szítenek, míg a központi jelle­gű szerveknek (SZOT, OISB, MHS, megyei TST-k, Budapesti TST, az MTST intézményei és osztályai) pedig ötéves fejlesz­tési irányelvet kell kidolgozni. A tervezés egyébként alulró fölfe­lé történik s ezáltal jobban ér­vényesülhet a helyi kezdemé­nyezés, reálisabb lesz a lehe­tőségek felmérése. A fejlesztési terv sportköri, járási, budapesti, kerületi, Wvcgyei és országos ter­vekre tagozódik. A római olimpiai játékokon összesen 286 arany és ezüst, va­lamint 296 bronzérmet adnak majd át az egyes versenyszámok győzteseinek, azért több tízzel, mert az ökölvívásban az elődön­tők vesztesei is — tehát összesen húszán kapnak bronzérmet. A római versenyen 19 sportág 150 versenyszámában avatnak majd olimpiai bajnokot, ezek közül 21-ben nők indúlnak. tfr A szervező bizottság az olim­pián résztvevő versenyzők nagy száma miatt úgy határozott, hogy a megnyitó ünnepségen a felvo­nulásban legfeljebb 4500 sportoló vehet részt augusztus 25-én. Elsősorban azok a nemzetek szerepelnek majd kevesebb ver­senyzővel a felvonulásokon, ame­lyek létszáma meghaladja a két­százötven főt.-fc Avery Brundags, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság amerikai el­nöke Chicagóban a sajtó képvi­selői előtt kijelentette, hogy a NOB romai kongresszusán már nem jelölteti magát az elnöki tisztségre... Egy kis pihenésre vágyok, — mondotta. Az olimpia; faluban már két üzlet is megnyílt. Ezek közül az egyik egy varrógéptáré, a má­sikban pedig férfi és női ruhák, különböző emléktárgyat, parfő* mök stb. kaphatók. Valamennyi ország sportkül- döttsége az olimpiai faluban mo­sógépet. villanyvasalót, gáztűz­helyet és villanyborotvát kap használatra. Szoros eredményen az éifóságí labdarugó bajnetcságbsti A megyei ifjúsági labdarugó bajnokságban 17 csapat vesz részt. Eredetileg ugyan ' 18-as volt a létszám, de Kisvárda visz- szalépett. (Kisvárda ifjúsági csa­pata a járási bajnokságban vesz reszt.) Az első forduló során, va­sárnap a fiatalok nagy lelkese­déssel játszottak és egész sör szo­ros eredmény jellemezte vetélke­désüket. Eredmények: Nyírbog- dány—Fehérgyarmat 3:0, Nyír­tass—Vásárosnarnény 2:1, Nyír­egyházi Munkás—Nyíregyházi Spartacus 1:0, Tiszavasvári— Nyírbátor Spartacus 1:1. Nyír- mada—Nagyecsed 2:1, Mátészal­kai TK—Mándok 1:1, Nagykálló —Nyíregyházi VSC 1:1, Tiszalök —Balkány 3:0, (Ez a találkozó csak barátságos volt, mert Bal­kány késve érkezett: A fegyelmi bizottság 0:0 gólaránnyal írta a két pontot Tiszalök javára.) .#■ íI4j' Mi szükségest a vadászjegyek kiváltásához '■ Augusztus 1-től csak uj va­dászjegyekkel lehet' vadászni. A vadászjegyeket a megyei tanacs mezőgazdasági osztályán lehet kiváltani. Szükséges hozzá 60 fo­rint értékű bélyeg, balesetbiztosí­tás, amit előzőleg az Állami Biz­tosító Vállalatnál lehet elintézni. Ezen kívül érvényes fegyvertar­tási engedély, és az ez évi MAVOSZ bélyeg is szükséges. A vadásztársaságok csak egyszer­re hozhatják be a vadászjegye­ket újítás végett. Vasárnap indul az összuven! járási bajnokság A két csoportos összevont já­rási bajnokságban vasárnap in­dul a . küzdelem. Különösen kí­váncsian várják a szurkolók, hogy ebben a csoportban — mint a többiekben is — jól fog­nak szerepelni az újonc együt­tesek. ÁLLÁS haz-ingatlan Fgvszoba, konyha, előszoba, speiz, mellék­helyiségekből álló ház elköltözés miatt sürgő­sen eladó, áron alul is. Azonnal beköltözhető. Ugyanott hálószobabu- tor eladó. Derkovits utca 30. (2736) ADAS-VtTEL Skoda H03-es kifo­gástalan állapotban el­adó Soltész Mihály ut­ca 66. (2737) Jóállapotban lévő fc- fehér cserépkályha el- j adó Bocskai utca 10. i (2720) I aaaAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAASAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAa. MOZIK M ÜSORA BÉKE MOZI: Az ordító egér. Színes angol íiimvígjáték. A fél kilences előadás jó idő esetén a Sztálin-téri Kert­moziban lesz.( 8 órától.) Előadások kezdete: fél 5, fél 7. fél 9 órakor. DÓZSA MOZI: Csendes otthon. Zenés magyar íiimvígjáték. Előadásuk Kezdete; 4. b es b órakor GORKIJ MOZI: ítélet magánügyben. Egy bírón 5 jrassága válságban. NDK film. E.oaoasi.k -• endete: 4. 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZS1GMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Szünnap: kuveb felajánlunk vállala­1 toknak, vagy termelő­szövetkezeteknek alfe­leire 3 db cm típusú szecskavágót Könyv) ó- váirással történő átvé­telre, illetve készpénz­fizetés ellenében. Állat- forgalmi Vállalat, tele­fon: 11-8-1, (2715) Keresek albérleti szó» bat üresen, vagy bú­torral 8—9 hónapra. Bérleti dijat megsgyé- zés után egyszerre fi­zetem. Ajánlatot külön­béi árat" jeligére a Kiadóba. (27331 i»»A KELETMAG VABORSZAG a Magyar szoclaUau Műnk éspér szaDoies-Szatmár megyei Btzottsáa» és a Megyei Tanács tápja Felelős szerkesztő: Bálim Latoi. Kisdia: a Keietmaavsrorwag Lap* kiad« Vállalat, felelős kiadó: farkas PáL szerkesztőség: Nyíregyházái kztállp tér ZL Tel: 16-70, 16-7lt »6-7». tiiaconlvsiai: Niiregybaza. Zsdanov u. I. Téli 3P-00. .Kéziratot ooru őrzunk oieg, és nem adunk vissz*. re rí esz U a Msevar Posta. Clőüzete I ne tő s tielvi oostahlvataloknli e* kézbesítőknél. ozaööics-szaunar meevei Nyomdá­mén Vállalat Nvoreevbáz*, xwse öyöref u. fc A APRÓHIRDETÉSEK Az 1960. augusztus 1-én érvénybe lépett határozat során az MTST elnöksége a Sport Lap-és Könyv­kiadó Vállalatot meg­bízta az egységes tagsági könyvek, kar­tonok és a tagdíjak befizetését igazoló bélyegek elkészítésé­vel és forgalomba ho­zatalával. 1961 január 1-től ugyanis minden sportegyesületi tag csak egységes tagsá­gi könyvet, illetve kartont és bélyeget használhat. Kivételt képez néhány nagy egyesület, amely to­vábbra is a saját emblémájával díszí­tett tagsági könyvet adhat a tagjainak. A i'endezett tagdíjfize­tés a sportolók ne­velésének egyik ha­tásos eszköze és egy­ben jelentősen növel­heti a sport fejlesz­tésének saját erőfor­rásait is. tagok tagcujnzeiesei sajnos több helyen úgy oldják meg, hogy a tagsági díj össze­gét egyszerűen le­vonják a dolgozók fi­zetéséből. Megfeled­keznek arról, hogy a tagdíjfizetés elsősor­ban erkölcsi-nevelési és csak másodsorban anyagi kérdés. An­nál is figyelemremél­tóbb ez, mert köz­ben a rendes, a szak­osztályokban működő tagok változatlanul elhanyagolják, és a sportköri vezetők sem szorgalmazzák a tag­díjbefizetéseket. E rendetlenségek megszüntetése érde­kében határozta el az MTST elnöksége a sportegyesületi tagos egységes tagsági könyvvel, a pártoló tagok egységes tagsá­gi kartonnal való el­látását és a tagsági díjak befizetésének bélyeggel való igazo­lását A baktalorántházi Épü­letszerelő KTSZ gya­korlattal rendelkező építésztechnikust keres műszaki vezetőnek. Je­lentkezés személyesen Baktalórántházán. (2735) Manikűrös dolgozót felvételre keresünk. Nyíregyházi Fodrász Szövetkezet, Irodaház. (2734) Egy férfi pályaudva­ri és egy férfi piaci jutalékos hírlapárusítót felveszünk. Postahivatal., Nyíregyháza i. (2724)

Next

/
Thumbnails
Contents