Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-11 / 189. szám

Tízennyo'c és fél vagon gabonái ériékesítenek az eperjeskei Alkotmány Tsz-ben Jóleső érzés fogott el a tisztára sepert, elgereblyézett udvar lát­tán. . Meg kell vallanom, vala­mikor három évvel ezelőtt jár­tam utoljára Eperjeskén s ak­kor, valahogy — az összesűrű- sodött bajok-gondok miatt — nem is maradt bennem valami jó emlék az akkori szövetkezet­ről. Az irodában voltak néhányan, de ahogy soroltam, hogy az el­nököt. elnökhelyettest, főkönyve­lőt, vagy mezőgazdászt keresném, ügy mondották el sorban, hogy ki merre jár, így csak velük be­szélgethettem el, arról, amiről akartam, Az árutermelésre, különösen a gabonaértékesítésükre voltam kí­váncsi. S mint kiderült, Bátyi Béla beosztott könyvelő, Oláh József növénytermelési brigádve­zető, Gonda Béláné, aki szintén a könyvelésben van elfoglalva — és éppen a táblásítási térképet készítette — nagyon jól ismerik az Alkotmány Termelőszövetke­zetnek minden nagyobb és kisebb dolgát. Előkerültek a tervek, könyvelési okmányok — a gaz­dálkodás tükrei — és a fejekben raktározott dolgok és lépésről lé­pésre kibonta! ■ ztak a szövetke­zet gazdasági életének legfonto­sabb jellemző vonásai. s habár nem egy tételben szer­ződték le az összes gabonát, s így a szerződéses felár csak a múlt őszi másfélszáz mázsánál s legmagasabb, de így is szép pénzt jelent összesen a nagyüzemi felárral együtt. Az eperjeskeiek hétszáz és egynéhány holdról kilencven va­gon gabonára számítanak. A tíz vagon körüli állami kötelezettsé­gen, a szerződéses mennyiségen, a vetőmag- és egyéb tartalékon kívül még megmarad körülbelül negyvenöt vagonnyi. Még nem döntöttek véglegesen arról, hogy a tagok részére hogyan osszák Ki a kenyérnekvalót. Az évi munka­egységterv szerint — amit nem­igen teljesítenek túl — huszon­nyolc vagon gabonát kellene ki- osztaniok. De a tsz-község lélek- száma ezernégyszáz s egyenként két és fél- három mázsájával számolva harmincöt-negyven va- í gonra lenne szükség. Hát, igen! Ezen lenet vitatkozni s a vezetőség töri is rajta a fe­jét hogyan is lenne jobb. Mert ha munkaegységre osztják, akkor egyes családoknál felesleg, má­soknál hiány mutatkozhat, és ez belső cserekereskedelmet ered­ményezne. Ha a szükséglet sze­rint oldanák meg, úgy nem ma­radna fölösleges tartalék, de ami a legfontosabb, egyetlen család­nak sem lenne kenyérgondja. Es ez a fő! Erről a gabonaelosztásról ké­sőbb, a cséplés befejeztével dön­tenek majd véglegesen. Minden­esetre a döntésnél a szükséglet szerinti elosztás lenne a célrave­zetőbb az eperjeskeiek számára is. S. A. Ittas számvetés A tavaszon tsz-községgé ala­kult Eperjeskén már régen meg­voltak a táblás gazdálkodásnak az elemei; a község határát a gazdák háromnyomásos rendszer­ben hasznosították. Ennek követ­keztében nem volt sok gondjuk az idén az apró parcellákkal s tgy már ezen az őszön nem csu­pán a növénysorrendet, hanem a vetésforgós gazdálkodást is meg­valósíthatják. Idei gazdálkodásukat elég re­ális alapokra fektették. Egy mun­kaegységre ötvenegy forint érté­ket terveztek. A terv azonban, bármilyen alapos is, igen sok olyan tényezőtől függ, amit nem lehet betervezni. Ilyen volt az időjárás, aminek következtében a burgonyát, kukoricát, vízkár, a kalászosok és az alma egy ré­szét jégverés érte. Tejből sem tasz rra terve­zett Mennyiség, mivel a tagok által közösbe vitt tehénállomány az idén még nem képes a meg­felelő termelésre. — ■ Őszi szerződésként a tava­lyi szövetkezet százötven mázsa kenyérgabonát kötött le — mond­ja Bátyi. Béla. — Áprilisban, amikor már látható volt, hogy gabonából mire számolhatunk, újabb ötszáz mázsa rozs eladásá­ra szerződtünk. De amikor egyéb terményeinknél láttuk a víz-és jégkár miatti árukiesést, gyor­san pontosabb számvetést csinál­tunk. Ez már július elején tör­tént. Ekkor ezerkétszáz mázsa rozsra kötöttünk még szerződést. Így összesen tizennyolc és fél va­gon terményt akarunk átadni az adógabona és a cséplőrészen kívül az államnak. — Kiszorítjuk a huszonegy va­gon árugabonát is — szól közbe az elnök, aki előkerült a határ­ból. ahol a kéveszárítást, a be- hordást, a cséplés kezdését ellen­őrizte eddig. A Tiszolöki Vízierőműnél, Festik a duzzasztómű harminchat méter hosszú és hat méter magas elzáró kapuját. Bodó János brigádja füg­gő állványokról a zúgó Tisza telett végzi a festést. Két mentő motorcsónakot kapott a Tiszalöki Vízierőmű Vállalat. Gerócs Miklós, Zajácz András és társai szerelik a motort a csónakban. (Foto: FÉNYSZÖV. Márton Gy. felv.) Hifeieiengedés és nagyüzemi felár Gabonából a kár ellenére meg­lesz a tervezett átlagtermésük. S mivel az árutervben csak az alma és a tej rövidül meg na­gyobb mértékben elhatározták, hogy gabonával segítenek a dol­gon. Jól számítottak a szövetke- zetbeliék, mert ennek a gabo­naértékesítésnek igerj sok elő­nye van. Sorolják, is mindjárt, hogy így az, áruterv teljesítése után meglesz a közel százötven- j ezer forint hitelelengedés, fele­annyi lesz az árugabona jövede­lemadója. mintha a tagoknak természetben- osztották volna ki, Megbirkóztunk az esővel Községünk a vásárosnaményi járásban van, ahol a későbbi érés, majd a rengeteg eső aka­dályozta az aratás korai befe- jezcset. A jó munkaszervezéssel elértük, hogy augusztus elejére befejeztük az aratást. A talaj olyan vizes volt, hogy gépek nem tudtak rámenni, így kéz­zel vágtuk le valamennyi gabo­nánkat. Augusztus harmadikára már a zabot is learattuk. Aem egy tagunk akadt, aki 10 holdnál is többet aratott le családjával. Csapó Lajos és Grá- csin Lajos családja 13—13 hol­dat vágott le. Az aratás befeje­zésével azon fáradozunk, hogy a hordást minél előtíb elvégezzük. Az a tervünk, hogy ezt a munkát augusztus 20-ig befejezzük. Szarka Károly vb. elnök. Tivadar. Ajándékkoszorú Llj olvasóközönség — új irányú érdeklődés Fokozottabb a figyelem a tudományos munkák iránt Évekkel ezelőtt még kevesebb példányszámban - jelentek meg könyvesboltjainkban a tudomá­nyos igényű könyvek. Néhány témából igen szerény méretű polcok kínálták csak választéku­kat, például az atheista, antikle- rikális müvekből. Az igények in­kább a szépirodalom felé for­dultak. Ma, amellett, hogy a. ’ szépiro­dalom iránt nem csökkent az ér­deklődés, mindinkább bővül . az olvasók, illetve a vevők köre a tudományos, ismeretterjesztő könyvek irányában is. A politi­kai irodalomról nem is szólva, mert azok olvasottsága, népszerű­sége évekkel ezelőtt is megvolt. Nem ritka dolog, — mint ahogy erről a nyíregyházi állami köny­vesbolt dolgozói adnak tájékozta­tást, — hogy egész sorozatot rendelnek meg A tankönyvek iránt nemcsak a tanulók érdeklődnek. Míg a tá- jékoz'atást kaptuk, egy munkás a tudományos szocializmus '.kö­retét kereste,’ tégy nagybajűszú parasztember Kripeljov: Az evan­géliumi legendákról című köte­tet. ' Érdekli a politika is a'ma em­berét. Népszerű könyv Bacsó: „Ami'a Tcüliszák mögött"történt”. A sorozatokat is szívesen, vá­sárolják. A Lexikon, az Arany­könyvtár, a Kultúra világa, Brehm: „Áz állatok világa” több­száz előjegyzéssel fogy. A szépirodalom legnépszerűbb köteteit Solohov: „A hazáért har­coltak”, és Gorkij: „Áz anya” cimű művei jelentették a bolti forgalomban. Solohov könyvét olcsóbb kiadásban is megjelen­tették. Sajnos, Gorkij müvét nem lehet kapni. Hetven példány fo­gyott el a hetven forintos könyv­ből: Tolsztoj „Háború és béke” című művéből. A magyar iro­dalomban Berkesi könyveit vá­sárolják napjainkban a legtöb­ben. S . ami örvendetes! nagyobb az érdeklődés a versek iránt. Várnai Zseni, Váczi Mihály köte­teit kell említenünk, mint ame­lyekből a legtöbb fogyott. Vá- czi kötet nem is kapható. A kí­nai versek is megtalálták az utat az olvasók szívéhez. Érdekes összevetni a ma ol­vasó-vásárló közönséget a felsza­badulás előttivel. Jellemző erre az az adat, hogy 1945 előtt leg­jobban a pengős, félpengős, vagy a sárga regények fogytak, a tíz filléres szennyekről nem ' szólva. S ma már, ha egy könyv olcsó és drágább kiadásban egyszerre jelenik meg, égészen bizonyos, hogy a drágább kiadású példá­nyai fogynak el előbb. egyesek például Lenin mű­veiből, amely sorozat pedig mintegy ezer forintba kerül. De igen sok példány elfogyott „A vallás titkai" című antológiá­ból is. s csupán két-három nap ale f t negyven kötetet vettek meg belőle. Hasonlóan pár nap kel­lett csak ahhoz, hogy a „Könyv a bibliáról” harminc kötete is elfogyjon a könyvesboltból. Eze­ket a köteteket sok mással egy üt naponta keresik, kár, hogy nincs belőlük több eladó példány. A műszaki vonatkozású, gé­pekkel technikával foglalkozó kötetek is napirendén szere­pelnek. A motorokról, rádióról és mind­inkább a televízióról szóló köny­ök keresletéből is lehet követ- , keztetíseket levonni. A gyümölcs­termelés, a- szőlőművelés is a i legkeresettebbek közé tartoznak. NYÍREGYHÁZÁN RENDEZIK MEG A TANÍTÓKÉPZŐ ÉS ÓVÓNŐKÉPZŐ INTÉZETEK PEDAGÓGIA ÉS OROSZ SZAKOS TANÁRAINAK SZAKMAI TANÁCSKOZÁSÁT I Az idén Nyíregyházán a felső­fokú tanítóképző in'ézetben ren­dezik meg a tanítóképző és óvó- j nőképző intézetek pedagógia és j orosz szakos tanárainak szakmai tanácskozását. A tanácskozás augusztus 24-én kezdődik és 27-én ér véget. A tanácskozáson — többek között — vitára kerül a kollégiumi nevelés, a lélektan és neveléselmélet sok kérdése, elő­adás hangzik el . az orosz nyelv­oktatásáról, valamint szakcsoporti megbeszélésekét tariának. A ta­nácskozás résztvevői, kilátogatnak Eerkeszre i$, .ahol a gyermekott­hont tekintik meg. NOVEMBER 7-ÉN AVATJÁK A FELÚJÍTOTT TISZALÖKI MŰVELŐDÉSI HÁZAT A megye egyik legkorszerűtle­nebb létesítménye volt a tiszalöki járási művelődési ház. Most re­konstrukciós munkák folynak, amelyek befejeztével november 7-én szinte új művelődési házat avathatnak Tiszalökön. Az összes ráfordítások, a társadalmi mun­kát is beleértve, több. mint 400 ezer forintot tesznek ki. A leg­jelentősebb változás lesz. hogy bővül a nagyterem; kétoldalt oszlopsorral teszik lehetővé a bő­vítését. Mintegy száz ülőhellyel j több lesz a nézőtér befogadóké- ! pessége. Teljesebbé lesz a.belső ! berendezés is. új színpad új i fv.arir,n\’r.ír ’rfwrütneíc hasznaiatása. A múlt héten a. Tiszavasvári Béke Tsz küldöttsége bú­zakoszorút adott át a tiszalöki járási ianác:n?k. Csikós elvtárs, a járási tanács elnöke vélte at < a- koszorút a jó • munka eredményének örvendő téesz-tcGoktól,

Next

/
Thumbnails
Contents