Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-02 / 181. szám
Sirasd nyílt j i dohányfermentáléliai! A nyíregyházi dohányfermentáló gyár dolgozóinak, a gyár- környéki és Guszev lakótelepi lakóiknak örömére augusztus elsejével megnyílt a strand a gyár területén. A 33x27 méteres medencében egy méteren felüli a vízmagasság. Gyerekek csak felügyelet mellett fürödhetnek. Úszómester is van a strandon. Belépődíj a gyár dolgozóinak 2 forint, idegeneknek 3 forint, gyerekeknek 16 éves korig 1 forint. Tegnap óta tehát — több évi várakozás után — jókat lehet hűsölni a város új strandján. Napi szúz múzsa a fogyasztási igény zöldpaprikából A MÉK-nél és a piacon-a zöld-, paprika, a paradicsom és a káposzta jelenti most az újdonságot. Az igényeket azonban még csak paprikából lehet maradéktalanul kielégíteni, paradicsomból és különösen káposztából még nem tudnak megfelelő mennyiséget felvásárolni. A megye zöldpaprika — szükséglete a múlt hét végén elérte a napi száz mázsát. A hónap első öt napjára 300 mázsa szállítását jelezték előre, ezen a héten napi 50—60 mázsa felvásárlásra számit a MÉK. Legfőbb szállítók: a buji Táncsics Tsz, a nyíregyháza Dózsa Tsz, a tiszavasvári téeszek. Gyümölcsből néhány vagonnal a nagykőrösi konzervgyárnak szállítanak a héten, Közfogyasr tásra főleg sárgabarack kerül. Nyíregyháza és Kisvárda környékéről annyi a szállítás, hogy abból nemcsak a megyei szükségletet tudjak kielégíteni, hanem jut a budapesti nagyvásártelepeknek és a konzervgyáraknak is. Exportra csak burgonyát szállítottak az elmúlt héten, abból is jóval kevesebbet, mint korábban. Ennek oka kizárólag az aratás volt. nem volt idő a burgonya szedésre. Mindössze 20 vagon volt a felvásárlás egész héten. A héten azonban már nem lesz olyan sürgős a mezei munka és így biztosan növekedni fog a MÉK felvásárolt burgonvamennyisege is. Burátok kö&őit íbrányban Borsócséplés a paszabi Tolbuehin Tsz-ben. Harmincöt hold borsóíöidröl takarítják be a napokban a kitűnő termést. Nem fizettek rá, szívesen foglalkoznak vele a jövőben is. (FÉNYSZÖV, Márton felv.) Hosszú csíkban szállt még a porfelhő az országúton, amikor az autók befordultak a kultúr- haz elé. Vasárnap délután... — Megjöttek a szovjet vendégekMeleg szavak és virág fogadta az ibrányi magyar—szovjet baráti találkozóra érkező nyíregyházi szovjet helyőrség művészegyüttesének tagjait és a nyíregyházi háziipari szövetkezet lányait. Vendégszereplésre jöttek, barátkozni. Eak&maz községben is kellő gonddal megszervezték az idei nyárra a íűzfigyelő szolgálatot. A beérett és cséplésre váró terményre fokozott gonddal vigyáznák a községbelíek. (FÉNYSZÖV. Márton fel.) Ez a mi otthonunk Minden lehetőségük megvan a nyíregviiá/j koronglövőknek a* országos elsőségre — mutattak be az ibrányi Dózsa Termelőszövetkezet tagjai a tsz-portát, ahova előadás előtt a vendégek kilátogatták. Mindenütt rend, tisztaság. Megtekintették az állatokat, a kukoricát, a téesz épületeit. A „gangon” megszólalt a zene, s a tangó ütemére megSzeUemeg, tartalmas, hangulatos es változatos műsor, fordulatokkal, kacagtató jelenetekkel. Három órán át váltogatták egymást a szereplők. Orosz táncok, szovjet dalok, a „Napsugár” és „Ma este”, ke- ringő-fantázia, örmény népdalok Marinov százados előadásában. Jávor Istvánná énekelt és háromszor ledben tak ki a színpadra Színes tarka ruháikban a háziipari szövetkezet lányai, fakanállal, azian eljárták a „Krumplicskát” és a kalocsai leánytáncot. A színpadom két asztal, rajta minderaftö* „tttk &” kellékek, cilinoet, és „bűvös s&é — s.«sterük Simon Lajos, immár megyeszerte ismert bűvész az egyik ámulatmozdultak a lábak, táncbakezd- tek a fiatalok. Mások élénk szakmai beszélgetést folytattak a ház előtt. Visszatérve a faluban, mar temerdek nép várta őket, meg az előadást. A szép szabadtéri színpad nézőtere zsúfolásig megtelt, kevés is volt a jegy. varázslat4’ bol az újabb csodálkozásba ejtő mutatványaival. Előkerült a „cigaretta trükk”, az indiai kötél, az „elvarázsolt kártya” és még számtalan mutatványa, ezenfelül ő konferált, és forró sikert aratott „Tódorkájával” és egy tréfás daljátékával a K. und K.-val. Az ember szinte nem hitt a szemének, amikor Bárkányi Ferenc, a TITÁSZ dolgozója a pódiumra „repült”. Ámulatba ejtő gyorsasággal táncolt. Ügyesség. humor jellemezte. Késő este ért véget a műsor, a DÍVSZ induló hangjaival és egy búcsumondattal: — Első, de nem utolsó találkozásunk volt a ma esti, csak így búcsúzaink: a viszontlátásra! — Csallány — Július 17-en városunkban volt koronglövő verseny. Itt a budaiestiek 15 pont előnnyel kezdtek a hazaiak előtt. A csapat, jó átlagteljesítménye azonban a második helyre juttatta a fővárosiakat. A kilátások azt mutattak, hogy a következő fordulón maguk mögé utasítanak minden csapatat, így a fővárosiakat is. Ezt a véleményt azonban nem vették komolyan a többi csapatok és július 17-i eredményünket nem tartották stabilnak. Ilyen vélemények és előzmények után került sor vasárnap Mátrafüreden hat város — Budapest, Ózd, Békéscsaba, Debrecen, Mátrafüred és Nyíregyháza — koronglövői versenyének negyedik fordulójára. A mátrafürediek nagy előnnyel kezdték a vasárnapi versenyt. Ugyanis a korábban épített pálya és a dobógépek ismerete nagy előnyt jelent, s az is növelte az ottaniak esélyét, hogy a tréningek alkalmával még nagyobb ismeretekre tettek szert a pályát és a dobógépeket illetően. A mátrafürediek az első helyre kerültek a vasárnapi versenyen 200-bói 172 találattal. A nyíregyházi csapat második helyen végzett 167 találattal. Ezután a békéscsabaiak következtek 162, majd Budapest 158, Ózd 133 es Debrecen 131 találattal. Mivel azonban a matrafürediak a korábbi versenyeken ugyancsak lemaradtak — egy-két versenyen meg sem jelentek — így a mostani elsősegük nem befolyásolta a nyíregyháziak elsőségét. Amíg a július 17-i versenyen csak egy szintre kerültünk a pestiekkel, mostani teljesítményünkkel az öszesííett verseny élére kerültünk. Ez azért lehetett, mert a hazai pályánkon elért 163 találattal szemben most 167-et lőtt csapatunk, közel 42-eg átlagot, ami igen szép teljesítmény. Az eddigi versenyek alapján a következő sorrend alakult ki: 1. Nyíregyháza 619, 2. Békéscsaba 614, ^íLiutAa ulán Valiink meg őszintén: mindnyájunknak van valami „bogara”. Csak éppen egyikünk szalvétát, bélyeget, vagy gyufacímkét gyűjt, a másik szenvedélyesen kertészkedik, horgászik. Erről akartam meggyőződni, amikor beállítottam a XIII. számú Autójavító Vállalat szerelőcsarnokába, holmi „véleménykutatás” végett. Mikor elmondtam, mit akarok; jókedvű hangok válaszoltak kórusban, hogy itt mindenki szenvedélyes lottózó (meg is találtam nemsokára a krétával írt lottó-faliújságot) és egy jó focimeccsért a világ végére is elmenne. De ezenkívül még „fejenként" is sokminden kiderült... A motoros Bata Béláról, a telepvezetőről például gyorsan megsúgták, hogyha. lehetne: éjjel-nappal motorozna. így Béla bácsi kénytelen volt vallani, és felszínre kerültek az oldalkocsis Pannónia csábos bűnei. Mert ahogy egy kis szabadidő akad — mesélte —, „összepakolja” a feleséget meg a gyereket és ki a hegyekbe, útközben aztán, a jó üres országúton „mehet' a motor. Az a vágtgtás ám a csuda jó érzés.., A méhész De akadnak itt elmélyült emberek is. Ezek közé tartozik Kái- mánchey Rudolf, aki képes hajnal négy órakor felkelni, hogy a munka kezdetéig egykét órát még méhész- kedhessen. Este a műlé- pet gyártja, fúr-farag. — Kincs annál jobb érzés — csillan fel a szeme, — mint mikor leülök és ügyelem a méhek életét... mikor látom, hogy szépen virágzik az akác, telnek a kaptárok. Meg aztán az egyik szenvedély megöli a másikat — neveti el magát. — Mióta méhészkedőm, . nemigen voltam kocsmában. Pedig azelőtt igencsak ismertek a söntések tájékán. A mdáss Ahol méhész van, ott akad vadasz is — mondtam, s igazam volt. Márkus Andrást azonban, — hiába bányásztam ki a motoralkatrészek közül, nehezen akart „nyilatkozniPedig — nagy vadász hírében áll... Végül aztán elárulta, hogy munka után, délutánonként kapja a puskát, és gyerünk... S hogy alig várta az elsejét, mert kezdődik a kacsaszezon. Az ezermester Krajcsovics Józsefnek aztán tényleg érdekes a szenvedélye. Az esztergapad mellett folyton töri valamin a fejét. Kincs olyan műszaki problémája a vállalatnak, amit ö meg ne oldana. Pedig néha ugyancsak „kutyanehez dolga van." No, meg o.thon sem. nyugszik. Fehöbaduron lakik, s úgy gépesítette a lakást, hogy a felesége is meg lehet elégedve. Sajat áramfejlesztőt szerkesztett, kis kerti traktort, gépesítette a kukorica- darálást és a favágást, „törpe” autót csinált a fiának és még tovább is sorolhatnám... (Ilyen szenvedélyű férjet sokan elfogadnának!) A vállalat két nő dolgozója, Szakácsi Miklósáé és Elek Lajosné zenerajongók. Mindent megtesznek annak érdekeben, hogy egy kis zenét hallhassanak. S ha éppen nem jön zenés társulat Nyíregyházára, hát munka közben du- dolgatnak... A nagyevő Köröttem egyre gyakrabban mondogatják, hogy Pista bácsit ki ne hagyjam.. A közkedvelt Pista bácsi ugyanis egyes rosszmájúak szerint nagyon szeret enni, s éppen ezért jó riportalany: bármely leírt mennyiség fedi a valóságot. Ö ugyan nevetve tiltakozik a vád ellen, de az a 34 cső kukorica ott a szatyorban, amit a feleségével akarnak megenni ebéd „után”, mégiscsak jó bűnjel. Mert van aki tagadja, van aki bevallja... — bodnár — 3. Budapest 612 találattal, majd az ózdiak, debreceniek és mátrafürediek következnek. Mátrafüreden az egyéni versenyben Magyar Béla (Mátrafüred) lett a győztes 50-ből 46 találattal Második Kerepecki György (Békéscsaba és harmadik Gáspár Antal (Békéscsaba) 46—46 találattal. Negyedik Gyurján János (Szabolcs) 44. ötödik Baranyai Zoltán (Mátrafüred) '44 és hatodik Nagy (Szabolcs) 43 találattal. Érdemes megemlíteni, hogyGregori (Szabolcs) javított július 17-i teljesítményén és 41 találata biztató a további versenyekre. And- rásfalvi 37 és Kurucz 39-es találata is elfogadható, tőlük azonban többet várunk a debreceni és fővárosi versenyeken. A 25 korongra lövők közül Bogár József (Szabolcs) lett. az első 21 találattal. A második Andrej Pál (Békéscsaba) 17 harmadik Demjanovits Emil (Szabolcs) 17, negyedik Kosa András (Szabolcs) 15. és ötödik Dr. Katona Sándor (Szabolcs) 15 találattal. Legközelebb augusztus 14-én városunkban kerül sor a Szabolcs megyei versenyre, majd 21-én Csehszlovákiából a kassai versenyzőket látjuk vendégül pályánkon. Ezután 28-án a debreceni, majd szeptember 23-án Budapesten a hat város döntőjére, 24--25-én pedig az országos versenyre kerül sor. Az eddigi teljesítmények feljogosítanak arra, hogy reméljük a nyíregyházi csa- pa* győzelmét az országos versenyen is. 4