Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-02 / 181. szám

gói katonák vonakodnak átadni fegyvereiket a bevonuló ENSZ- csapatoknak. Bukavuban, Kivu tartomány fővárosában a helyőr­ség többszáz katonája, a fegy­veres imperialista elnyomás el­leni küzdelem résztvevője meg­tartotta fegyverét, újabban pe­dig csatlakozott hozzájuk a Ka­tanga tartományból a belga ka­tonaság önkényeskedése elől el­menekült többszáz kongói kato­na. A Leopoldvilleben vasárnap tartott sajtóértekezleten az ENSZ egyik szóvivője azt állította, hogy Baningvilleből, Geminaból és Co- quilhatvilleből már kivonultak a belga csapatok. Kijelentéseiből azonban kiderül, hogy Kongóból még nem távozott az az 1500 belga katona sem, akiknek ki­vonását a belga kormány kilá­tásba helyezte. A szóvivő cáfolta olyan terv létezését, amely szerint Kongót ENSZ-gyámság alá helyeznék. Végül a szóvivő szerint „majd­nem bizonyos,” hogy Hammarks- jöld ENSZ-fötitkár nem látogat el Katangába — dél-afrikai út­ja előtt. Ez azonban azt is je­lenti, „majdnem bizonyos”, hogy legkésőbb ez utazás után szán­dékában áll odalátogatni. Oresztovnak, a Pravda leo- poldvillei tudósítójának jelenté­se szerint Katanga fővárosában meglepetést keltett, hogy Ham- marksjöld, az ENSZ főtitkára, oda szándékozik utazni politikai tárgyalások végett. Felvetődik a Az amerikai monopóliumok támadása a gyarmati hatalmak afrikai hadállásai ellen Mint ismeretes, a New York­ban tartózkodó kongói küldött­ség hétfőn a Congo Internatio­nal Management Corporation (CIMCO) vállalat képviselőivel tárgyal. A világsajtó már sokat foglalkozott ezzel a vállalattal, amely tulajdonképpen több or­szág — így az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Fran­ciaország, Nyugat-Németorszag, Japán, Hollandia — bankárainak, gyárosainak és más érdekeltsé­geinek nemzetközi konzorciuma. A nyugati tőke azt remélheti, Tüntetések, választási Incidensek Letartóztatás! hullám Dél-Koreában Phenjan, (TASZSZ): Szombaton és vasárnap Dél-Korea sok váro­sában tüntetések voltak a vá­lasztási és szavazatszámlálási visz- szaélések ellen. Samzamcsun és Tecson városokban a tüntetők 53 választási urnát, azok teljes tar­talmával együtt elégettek. Rincsé- ben a liszinmanisia képviselője­lölt megválasztása ellen többórás tüntetéssel tiltakozott a lakosság. A dél-koreai rádió közölte, hogy 11 Választási körzetben megismét­lik a választásokat. Huh Csüng reakciós hatóságai kíméletlen intézkedéseket hoznak a népi megmozdulások elfojtásá­ra. Szöuli jelentés szerint Huh Csüng kormánya elhatározta, hogy szigorúan megbünteti a tün­tetések résztvevőit: A dél-koreai belügyminiszter. azzal fenyegető­zött, hogy csapatokat vet be, hr nem javul a helyzet. A dél-koreai rendőrség vasár­nap megkezdte a tüntetők töme­ges letartóztatását. A déli tarto­mányokban vasárnap délig 62 személyt tartóztattak le. közöttük egy képviselőjelöltet, aki hamis szavazócédulákat talált és új vá­lasztások kiírását követelte. A déMioreai rendőrség katonaságot kéri segítségül Szöul, (MTI): Dél-Koreában a teljes készenlétbe helyezett 36 ezer főnyi rendőrség nem volt ké­pes megakadályozni a választási incidenseket és tüntetéseket, ezért a hadsereg néhány egységét küld­ték segítségükre. Huh Csüng mi­niszterelnök kijelentette, hogy a ! kormány nem szándékszik az in­cidensek miatt általános csapat- mozgósítást elrendelni, vagy visz- szaállítani a statáriumot. Tizennégy választókerületben voltak zavargások, a letartózta­tottak száma 322-re emelkedett. Az incidensek során körülbelül 100 személy sebesült meg, legna­gyobb részük rendőr. Az említett 14 választókerület közül 13-ban pótválasztásokat tar­tanak augusztusban, a fennmara­dó egy választókerületről még nem történt döntés. A képviselőház 233 mandátuma közül 219-nek dőlt el a sorsa. Ebből 174-et a demokraták jelölt­jei szereztek meg. A hivatalos demokrata jelöltekkel szemben három nemhivatalos demokrata jelölt győzött a választásokon, ezeket beveszik a pártba és en­nek következtében a mandátumok száma 177-re emelkedik. A liberális párt — Li Szin Man pártja — az újabb jelentések sze­rint is csak egy mandátumot szer­zett, de a megválasztott függetle­nek között van 11 volt liberális párti képviselő. hogy ezen a vállalaton keresz­tül bekapcsolódik Kongó termé­szeti kincseinek feltárásában és kiaknázásában. Ez a bejelentés élénk vissz­hangot keltett Belgiumban, de más nyugati országokban is, ahol az amerikai Edgar Detwi- ler irányításával működő CIMCO bejelentését úgy értékelik, hogy az amerikai monopóliumok tá­madást indítottak a gyarmati hatalmak afrikai állásai ellen, — állapítja meg Pjotr Jegorov, a TASZSZ szemleírója. — Az ame­rikai tőke olyan időpontban in­dul meg Kongó felé, amikor ma­ximálisan kiéleződött a belgák és a kongóiak viszonya, amikor a belga gyarmatosítók belegaba­lyodtak az Egyesült Államok ál­dásával kirobbantott katonai konfliktusba. A nyugat-európai üzleti és politikai körökben úgy véli'- most. hogy az amerikai mo­nopóliumok a CIMCO-n keresz­tül gáncsot vetettek belga part­nereik rabló tevékenységének. A CIMCO igazgatói azzal kér­kedtek, hogy az egyezmény állí­tólag megtette a CIMCO-t a kongói kormány „tanácsadójának és ügyvivőjének” amellett, hogy a szerződéssel ötvenéves mono­póliumot szerzett „Kongó vala­mennyi nemzeti kincsére.” Az Egyesült Államok igyekszik megnyerni a latin-amerikai országokat Kuba ellen külügyminiszter pell ául július 26-án fogadta az ecuadori nagy­követet és az Ecuadornak nyúj­tandó „segély” kérdését vitatta meg. Másnap a világbank, az Export-import bank, valamint az amerikai ellenőrzés alatt álló nemzetközi pénzalap képviselői ta­nácskoztak a venezuelai pénz­ügyminiszterrel. Röviddel a „se­gély-program” bejelentése után Eisenhower levelet írt Kubitschek brazil államelnöknek, amelyben megígérte, hogy „rövidesen a gyakorlatban érezteti hatását” a latin-amerikai államoknak nyúj­tandó segély. Az Egyesült Államok ugyaneb­ből a célból megígérte a latin­amerikai országoknak, hogy fel­emeli cukor-kvótájukat az ame­rikai piacon olyan arányban, amilyenben a kubai cukor-kvótát csökkentik. \ meleg tovább tart Várható időjárás kedd estig: nappali felhőképződés, helyen­ként zivatarral. Mérsékelt szél. A meleg idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let kedden 26—30 fok között, Peking, (Űj Kína): Az Egyesült Államok a Kuba-ellenes fegyve­res agresszióra készülve külön­féle gazdasági és politikai fogá­sokhoz folyamodik — beleértve az amerikai segély csalétkét — hogy ilymódon megszerezze ma­gának a latin-amerikai államok támogatását az Amerikai Álla­mok Szervezetében. Mint a Hoy című kubai lap megállapítja, a Latin- Ameriká­nak szánt úgynevezett „segély- program” az „új Marshall-terv” — amely kizárja Kubát — a kubai forradalom elszigetelésére és megfojtására irányul. A segély-program meghirdeté­sét nyomon követte az amerikai kormány és külügyminisztérium fokozott tevékenysége. Így példá­ul Eisenhower Denverben beje­lentette, hogy 53,2 millió dollá­ros kölcsönt adnak Perunak. Fi­gyelemre méltó az is, hogy a se­gély-programot meghirdető ame­rikai nyilatkozatot nyíltan össze­kapcsolták a Kubában tervezett beavatkozással. Ugyanakkor egyre több hír ér­kezik Washingtonból arról, hogy az Egyesült Államok diplomáciai utakon igyekszik megnyerni a latin-amerikai államokat. Herter Nyugatnémet provokációk az NDK határain Berlin, (MTI): A TASZSZ és az ADN jelenti, hogy a nyugat­német határőrség az utóbbi na­pokban újabb provokációhoz fo­lyamodott a Német Demokratikus Köztársaság határain, hogy ha­tárincidenseket idézzen elő. így július 25-én Mühlhausen környé­kén egy nyugatnémet egyén pro­vokálni próbálta az NDK határ­őreit. Hasonló provokáció történt a Kette és Gotthards között ve­zető úton is. Aznap három nyu­gatnémet provokátor hatolt be az NDK területére és halálos fenye­getéssel támadt a határőrökre. Július 26-án Heiligenstadt térsé­gében két nyugatnémet polgári egyén próbált határincídenst p«v vokálni. Mint a jelentések kiemelik, e provokációs kísérleteknek csak­nem minden alkalommal nyu­gatnémet határőrök voltak a szemtanúi. Mint hivatalos NDK-közlemény megállapítja, a Német Demokra­tikus Köztársaság határőrségének magatartása eredményeként mindezek a provokációk kudarc­ba fulladtak. A közlemény hang­súlyozza, hogy a provokációs kí- | sérletek következményeiért az ér- | telmi szerzőkre hárul a felelős- í ség. Bonnban mélyen hallgatnak a párizsi tárgyalások leglényegesebb részéröl Bonn, (MTI): Bonni kormány­szóvivő hétfőn délelőtt kijelen­tette: De Gaulle elnök és Adenauer kancellár Párizs környéki tár­gyalásairól közelebbi felvilágosí­tások nem várhatók mindaddig, amíg a tárgyalások részleteiről a szövetséges kormányokat nem tá­jékoztattak. A nyilvánvalóan hi­vatalos helyről sugalmazott saj- lúkommenlarok hétion egyébként ieltűnő nyomatékkai hangsúlyoz­zák: Ezó sincs arról, hogy „Bonn- Parizs-tengely” van kialakulóban Angliával szemben. A kommen­tárok általában úgy igyekeznek feltüntetni a dolgot, mintha Ade­nauer kancellár Párizsban éppen amellett szállt volna síkra, hogy Angliát is vonják be a francia terveket megvitató nyugat—eu­rópai tanácskozásokba és ezt a célt szolgaija Macmillan minisz­terelnök augusztus 10-i bonni lá­togatása is. A Süddeutsche Zeitünk a kö­vetkezőket írja kommentárjában: Túl messzire megy az, amit most a francia sajtó sejtet, hogy Ram- bouillet-ban valamiféle „új Eu­rópa” születik. Inkább arról van szó, hogy De Gaulle a fennálló kapcsolatok kiegészítésére újon­nan létesítendő tanácskozási szer­veket javasol, így például a sokat emlegelett „politikai titkárságot”. Ilymodon reméli kiegyenlítem az amerikai politikának a közeljö­vőben várható tétlenségét. Itt merül fel a bonni szövetséges társ előtt az a kérdés, vajon eiősegít- heti-e ennek a becsvágynak tel­jesülését a többi érdekelt elide­genítése nélkül. „Feltűnő hallga­tás takarja azonban a megbeszé­lések olyan egyéb vonatkazásait, melyekről pedig előzetesen már szó esett. Ismeretes, hogy még a párizsi tanácskozás előtt beharan­goztak: a tárgyalásokon katona­politikai problémák előkelő sze­repet játszanak majd, mint pél­dául az úgynevezett Polaris- program. Bonnban most mélyen hallgatnak erről, s a hivatalos közlés szerint a két hadügymi­niszter mindössze a „francia— nyugatnémet közös fegyvergyár­tás kérdéseiről tárgyalt”. Bonni megfigyelők azonban ez­zel kapcsolatban — a hivatalos cáfolat, ellenére is — továbbra is azt a véleményt hangoztatják, hogy a nyugat-német kormány valamilyen ellenértéket követel a franciáktól a terveik megvaló­sításához nyújtandó támogatásért, ez az ellenérték pedig a „csere­üzlet” keretében az lenne, hogy francia részről fokozottabb tá­mogatást nyújtsanak a nyugat­német atomfegyverkezési tervek megvalósítSsához. Egyes megfi­gyelők feltételezés szerint a nyu­gat-német hivatalos köröknek az a magatartása, hogy most feltű­nően hangoztatják: „Figyelembe kell venni Anglia érdekeit” — valószinűleg taktikai sakkhuzás, melynek célja, nyomást gyakorol­ni a franciákra és ilyen módon rábírni őket a nyugat-német kí­vánságok teljesítésére. Ezzel kap­csolatban az ellenzéki Frankfur­ter Rundschau figyelmezteti De Gaullet: Merész konföderációs terveinek legnagyobb akadálya pillanatnyilag éppen a Kelet és Nyugat közötti feszültség. „Ha tehát De Gaullenak valóban szi­lárd elhatározása, hogy döntő módon megnövelje Nyugat-Euró- pa súlyát, akkor legalább is épp ilyen energiával kell a hideghábo­rú enyhítésére törekednie. Ha ez sikerül neki, akkor nem kell majd azon törnie fejét, hogyan bizto­sítsa Franciaország vezető szere­pét Nyugat-Európában” — írja a frankfurti lap. A nyíregyházi radio MAI MŰSORA: Városaink, falvaink életéből: zenés riporlmúsor. — Főpróba előtt a debreceni Csokonai szín­házban. — Hírek. — Szórakoztató muzsika. — r»m»* . « / j*u»l rYrvv r> » r mozik műsora BÉKE MOZI: Elloptak a hangomat. Angol lilmvígjáték. Előadások kezdete: fél 5, fél 7, fél 9 órakor. A fel kilences előadás jó idő eseten a Sztálin-téri Kert­moziban lesz. DÓZSA MOZI: Öngól. Új román film. Előadások kezdete: 4, 6 es 8 órakor. GORKIJ MOZI: Sikoly az utcáról. Akik szeretetre vágynak. Díjnyertes angol film. Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. iJÚlUCZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÄZ: Csillagok. Egy fény kialszik. Művészi magyarul beszélő NDK—bolgár film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. Az ENSZ szóvivőjének sajtóértekezlete Leopoldvilleben A kongói csapatok megtartják fegyvereiket | kérdés — írja Oresztov — vajon | kivel akar tárgyalni a főtitkár, hiszen Elisabethvilleben, Katan- ' ga fővárosában — mint ismere­tes, — mind a mai napig belga katonák garázdálkodnak és se- j gítségükkel az áruló Csőmbe kor­mánya van uralmon, bár az egész kongói nép elutasítja őket. Oresztov kiemeli, Hammarks- jöld tervezett katangai látogatá­sa különös óvatosságra késztet, hiszen ismeretes, hogy Csőmbe a legnagyobb erőfeszítésekkel sürgősen igyekezett biztosítani magának a nyugati hatalmak tá­mogatását. A nyugati hatalmak — állapítja meg Oresztov — már ki is nyújtották kezüket Ka­tanga felé, semmibevéve azt a tényt, hogy Katanga egyik tar­tománya Kongónak. New York. (MTI): Hírügynök- j; ségi jelentések szerint Lumumba [ i kongói miniszterelnök, aki New , i Yorkban tartózkodik, a hétfői 1 napot tárgyalásokkal töltötte. : Reuter-jelentés szerint Lu- ' mumba, aki kedden szándékozik 1 elutazni, elfogadta Tunézia, Ma- 1 rokkó, Guinea és Ghana meghí- , vását és csak ezeknek az orszá- , goknak útbaejtése után érkezik vissza Leopoldvjllebe. LEOPOLDVILLE: Kongóból ér- I 1 kezett jelentések szerint a kon- i i Mejjjr-e Hammarskjöld Kalauzába?

Next

/
Thumbnails
Contents