Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-02 / 181. szám
Jóniiuőségű szenet kínálnak a TÜZÉP telepek Beszerzési helyzetkép — Ok nélkül „fáznak“ a vevők — Miért kullognak a közületek? — Egy érdekes statisztika és következtetés Egy asszony lép a TÜZÉP-iro- dába, hangos szóval, veszekedősen, hogy bizony őt jól becsapták, lejárt a tüzelőutalványa, amíg a jobb szénre várt... — Ez az — szól Szendrei elvtárs, az; áruforgalmi osztályvezető. — Sokan abban a tévhitben vannak, hogy nyáridőben nincs jó szén a telepeinken. Húzzák, halasztják a beszerzést, pedig ■ minden egyes árusító helyünkön kitűnő minőségű és csak borsodi szeneket lehet kapni, lignittel. Érdekes, hogy a lignit szótól sokan „fáznak”, nem akarják megvásárolni, holott a nyári főzéshez és a begyújtáshoz nagy segítséget ad: lényegesen kevesebb' fára van szükség mellette. Javult a helyset egy év alatt Az említett „tartózkodás” ellenére is kielégítőnek mondható a nyári szénellátás. A múlt év első félévéhez:!: -viszonyítva 3 és félmillió forint értékű tüzelővel vásárolt fel többet eddig a lakosság. Így jelenleg közel 24 millió forintnyi téli tüzelő van már a megye pincéiben. Ez 18 százalékos felfutást jelent 1959 hasonló időszakához képest. Érdekes megemlíteni, hogy míg tavaly az első félévben 38 200 tonna szenet , vásároltak fel a TÜZÉP telepeken, addig ez a szám 1960 első felében 44 689-re növekedett. Ám a tüzelőutalvány-akció szélesítése nyomán jelentősen megnőtt az igény is az idén, és ehhez viszonyítva hiányosság tapasztalható a nyári felvásárlásnál. Elaludtak a kövületek..? Sokszor tapasztalhattuk már, hogy télen probléma van a lakosság tüzelöutánpótlásával. Nagy szerepe van ebben a. közületek téli beszerzésének: a vállalatok és hivatalok téli beszerzése nyomán eresen megcsappan a lakosságnak szánt szénmennyiség. Jelenleg megyénk területén a közületek hiányos felvásárlása okoz gondot. A pénz és a tárolásra szükséges helyiség a legtöbb helyen megvan, és éppen ezért érthetetlen, hogy . a szénbeszerzést halogatják. Sokat lendítene a jobb téli ellátáson, ha a szóban lévő közületek most nyáron, —j méghozzá jobb minőségből — j biztosítanák téli szükségletüket, i Kell, hogy a közületek vezetői! nagyobb megértéssel szorgalmazzák a nyári szén beszerzést, mert | csak így előzhetik meg t későbbi kényelmetlen helyzetet. 3700 emher figyelmébe Ebben a félévben 17700 darab 6ZOT tüzelőutalványt vásároltak • dolgozók, hogy a téli tüzelőt ezáltal különösebb megerőltetés nélkül tehessék el a tároló helyiségekben. Azzal viszont már kevésbé dicsekedhetünk, hogy mindeddig csak 14 ezer utalványt váltottak be a telepeken. A megmaradt 3700 utalvány tulajdonosa még vár; gondolván jobb, még kitűnöbb szén érkezésére. Ismét csak azt mondhatjuk: jelenleg jó minőségű szén kapható valamennyi telepen, most gyorsan lehet beszerezni a hideg „ellenszerét.” A TÜZÉP-telepeken az utalványok tulajdonosait soron kívül kielégítik, az utalványon felüli szénmennyiséget is azonnal leszállítják. Csak a tél gondjait szaporítjuk, ha most, az augusztusi kánikulában elfeledkezünk a tüzelőről. —angyal— pártszervezetek száma is, ahol felhasználatlanul hevernek a kiküldött, s kifizetett anyagok. Bár itt-ott tapasztalható hanyagság. Tiszanagyfaluban ez év tavaszán is olvasatlanul, bontatlanul találták meg a pártoktatás résztvevőinek küldött anyagot. Azok száma is csökken, akik — hogy csak szabaduljanak — kifizetik ugyan a tananyag árát, de nem olvassák el. örvendetes, hogy a visszáru is egyre kevesebb.. • Jobban törődnek a terjesztéssel pártszervezeteink is. Időközönként értékelik a munkát taggyűléseken, s újabb tennivalókat határoznak meg. A munka elvégzésében nem hagyjak magukra a pártszervezet által megbízott propagandaanyag-felelöso- ket, segítenek azoknak. A Ti- szavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyárban Petrus György elvtárs Végez jó munkát ezen a téren. Havonta 4—500 forint értékű propagandaanyagot értékesít most is. A folyóiratokon és a havonta eladott 55 darab Pártéleten kívül megtalálhatók párt- szervezetüknél olyan könyvek is, mint Solohov: A hazáért hat- coltak című írása, amely olvasmányos, tanulságos. A nagykál- lói községi pártalapszervezet megbízottja Tóth György elvtárs Is sokat segít a párttagok ön- .képzésében jó terjesztési munkájával. Az Állatforgalmi Vállalatnál Marczel Tibprné. a Ruhagyárban Buskó Gyula, az AKÖV-nél Mostyák András, a MÁV-nál Riczu Dezső és Balogh István elvtársak végzik dicséretesen a propagandaanyag-ter- jesztési munkát. Sorolhatnánk tovább a jó példákat. Ezek is igazolják azonban, hogy a párt- bizottságok, pártszervezetek egyre nagyobb gondot fordítanak a tudás forrása, a könyvek terjesztésére. Azonban vannak kellemetlen tapasztalatok is. Érthetetlen, hogy olyan fontos üzemekben, mint a Tiszalöki Erőmű, a Megyei Kórház és több állami gazdaság, miért hanyagolják el ezt a fontos pártmunkát. A Tiszalöki Erőmű pártszervezete például hónapok óta nem fogad el propaganda-anyagot. Ha küldenek is nekik, visszaküldik. A kórház pártszervezete ez év tavaszáig dicséretesen foglalkozott a terjesztéssel, néhány hónapja azonban — nem tudni pontosan mi okból, — egyáltalán nem foglalkoznak vele. Előfordult, hogy egy falu szövetkezetesítése után a pártvezetőség azzal az indokolással küldte vissza a tananyagot, hogy „tsz. község lettünk, megszűnt a pártszervezet, nincs szükségünk tovább propagandaanyagra”. Egyes helyeken — mint az Állatforgalmi Vállalatnál — nem becsülik eléggé azokat a pártmunkásokat, akik a pártkiadványok terjesztésével foglalkoznak. Gyakran sértő szavakat használnak velük szemben, s „rikkancsoknak” nevezik a pártmunkájukat becsületesen ellátókat. Tapasztalható még <* pártvezetőségek részéről kö(Márton felv.) Vasúi ások 4 villamos egy órát ácsorgóit a Beloiannisz-téri állomáson. A forgalmista nem indíthatta, mert két személyvonatot váriak Sóstó felől. Az emberek türelmetlenkedtek, sokan otthagyták a villamost és gyalog indultak a Sóstói út felé. Juhász Dezsó bácsi, a sinautó vezetője is bosszankodott: — Késett a korai személyvonat, az utána érkezők is késni fognak. Ha az egyik késik, .elveri a többit. Az indulókat is. Alikor beérkezett a vonat, megtudtuk, hogy Kótajnál elromlott a motorja. Az is növelte a késést, hogy a sóstói vonalon zárlatos lett egy villamos, s amíg javították, a személyvonat nem jöhetett. A sinautó nekiiramodott, amikor a forgalmista megadta az indulási jelt. Nyargalt a keskeny sínen. Juhász bácsi húsz éve vezeti. Békési János intéző, a pálya- fenntartási főnökség dolgozója útközben jegyezgetett a noteszába. Felírta, hogy melyik helyen kell szabályozni a sínt, hová kell pályafenntartó munkásokat küldeni a vonal kijavitásázömbösség, nemtörődömség és hanyagság. Néhol azt tartják: „A pártkiadványok terjesztése egy ember feladata.” Mágusra hagyják a terjesztőket, nem értékelik megfelelően tevékenységüket, nem tették kollektív munkává a terjesztést. Több helyen taggyűlésen, vezetőségi ülésén ritkán tűzik napirendre ezt a munkát. Néhol szótlanul tűrik, hogy az igényeket meghaladó anyagok érkeznek pártszervezetükhöz. Érdemes a pártvezetőségek, illetve a terjesztéssel megbízott pártmunkások és a Kossuth Könyvkiadó Megyei Kirendeltsége között a kapcsolatot jobbá tenni. Ennek révén javulhat a munka, elkerülhetők a hibák. Közeledik az új pártoktatási év. Most az a legfontosabb tennivaló, hogy- az előfizetéses anyagok árát időben .befizessék. Csak így kerül mulasztás nélkül a hallgatók kezéhez a szükséges tananyag. A párt megyei vég- rehajtóbizottsága a közelmúltban értékelte a pártkiadványók terjesztését. Megállapították, sokat javult e munka, de van még tennivaló. A pártszervezetek taggyűlésen tűzzék napirendre a pártoktatás előkészítésével kapcsolatos kérdéseket, köztük a pártkiadványok terjesztésében megoldásra váró feladatok megvitatását is. Bizonyára ezáltal is tovább javul majd a munka, s egyre több dolgozót segítenek hozzá :az önképzéshez, a tovább tanuláshoz. Nagy Tibor. hoz, hol áll víz, amit le kell vezetni, nagy a fű és gaz, amit le kell kaszálni. Észrevette, Sóstón, hogy ki kell javítani a váltót. Telefonált az állomásból, utasítást adott, hogy küldjenek emberelőt az észlelt hiányosságok elintézésére. Szitált az eső. Bújnál munkások dolgoztak a Rályán.. —- Ilyen időben is foglalkoztatni keil a pályamunkáSókat. Az éső veri ókét. Nincs esőköpenyük — mondta az intéző. — Többször - js igényeltünk az igazgatóságtól, de nem küldik. Az emberek egészsége bánja. Herminatanya — Tisza bércéi között egy tíz kilométeres vasútszakasz teljes felújítását Végzik. Kicserélik a kopott síneket, az elkorhadt talpfák helyébe vasbetontalpfát tesznek, s a sínpárt új kavicságjiba fektetik. A nagy kanyarokban javítást hajtanak végre. ' — Negyvenötezer köbméter földet mozgatunk meg ezen a szakaszon a régi vásútpálya újjáépítése és a javítás érdekében. Bővítjük Paszab és Tisza- bercel állomást. Tiszabercelnek két vágánya volt, ezután négy lesz és kikövezzük a rakodóteret. Tizenkétmillió .forintot fordít erre államunk — mondta az intéző. — Jövőre ugyanilyen összeget fordítunk a tiszaberce- li—balsai szakasz felújítására. Nvolcvá« munkás , építi a vasutat. Ingujjra Vetkőzve dolgoznak. Vágányzár van. Ez azt jelenti,! hogy amikor elhaladt a személyvonat, megkezdik felszedni a sínpárt kétszer 24 méteres szakaszon. Egy másik csoport új kavicságyat készít, a harmadik pedig' a töltés oldalán vasbetontalpakra erősíti az új sínt. Szalagrendszerben dolgoznak. gyorsan, hogy a következő vonat indításáig végezzeA napokban a Szabolcs étteremben lapozgattam a panaszkönyvet. Kellemes szórakozás volt, hisz ugyancsak „szórakoztató” megjegyzések találhatók benne. Van dicséret is, s ezért valóban dicséret illeti a szakácsokat, felszolgálókat, vezetőket egyaránt. Ami viszont meglepett — és egyáltalán nem dicséretes, az Kiss Jánosné Puskás Tiborné s még néhány vendég bejegyzése. Június 30-án ugyanis a következőket írták a panaszkönyvbe: „A mai karfiollevesben 5—6 centis pondró, illetve hernyó volt. Az evőeszközök piszkosak, a leves pos- hadt..Ebből azt hiszem eny- nyi is elég... A jóból is megárt a sok, nehogy ebből... Az iménti megjegyzés után a nek a negyvennyolc méterrel. — Fogd meg!... — vezényel Szunyogh István, a brigád vezetője, s az emberek sínfogóba fogják az elkészített sínmezőt. Az „emeld föl” vezényszóra feszült izmokkal emelik, s az elkészített új kavicságyra helyezik. Gyorsan összekapcsolják a síneket. Már csak a szabályózás következik. Csákányos, kram- pácsos munkások verik a zúzott követ a betontalpak alá. A technikus irányítja vízmérték után a sínszabályozást. Ebben az évben már öt kilométerrel végeztek. Novemberben kész leszünk a tízkilométeres vasútszakasz felújításával, decemberre a két állomás bővítését is befejezzük. — Aztán haladunk tovább Balsa felé — mondta a brigádveze*ö. Balgán van a vonal vége. A háborúban felrobbantott Ti- sza-hidnál kiszállnak az utasok a vonatból és komp viszi őket a túlsó partra. Ott egy másik vonatra szállnak, s úgy folytatják az utat. A balsai állomáson teljesít szolgálatot Pósafalvi András. Negyvenkét éve dolgozik a vasútnál. Hatvan éves, de még egyetlen ősz hajszál sincs a fején. — Augusztusban már nyugdíjba megyek — mondja. — A X. Vasutas Nap nekem különösen emlékezetes lesz, mert ekkor fogok búcsúzni vasutas társaimtól, a vasúttól. No; nem örökre, hiszen a vasutas vére olyan, hogy nem lehet meg a vasút nélkül. De most már ha nyugdíjban leszek, nem fogok dolgozni, csak utazni és a vonat ablakából nézem, mikor a forgalmista szalutál... O. A. következő bejegyzést találtam: „A mai karfiollevesben tényleg volt EGY KIS HERNYÓ, de nem 5—6 centis... A vendégnek nem volt igaza; ez egyébként gyakran előfordul.. .* 'Aláírás: M. S. Az üzlet helyettes vezetője eszközölte eme bejegyzést. Furcsa, hogy levesben pood- rőt is felszolgálnak.. Az sem válik dicséretükre, hogy az evőeszközök piszkosak voltak. Mindezeknél felháborftóbb azonban a panaszra adott válasz. Ha egy pondró — elnézést a kifejezésért — nem 5—6 centis, akkor az már nem pondró?! Érdekes és elfogadhatatlan az a megjegyzés Is, hogy „ez egyébként gyakran előfordul”.. (N. *1 Karíiolleves hernyóval * Itatás