Kelet-Magyarország, 1960. június (20. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-18 / 143. szám
MAI NAPLÓ I960, június 18, szombat. K sebb eső le Várható időjárás szombat estig: változó felhőzet, az északi megyékben néhány helyen kisebb eső, mérsékelt nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22—26 fok között. Meghívásos ökölvívó versenyt rendeznek vasárnap a stadionban Vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a nyíregyházi stadionban meghívásos ökölvívó találkozót bonyolítanak le a Nyíregyházi Spartacus felnőtt és a Nyíregyházi ITSK csapatai között. A találkozót a Nyíregyházi ITSK rendezi. Mintegy 13—14 pár lép kötelek közé, s a város legjobbjai találkoznak az utánpótlás tehetséges, fiatal öklözőivei. A találkozó egyben felkészülés a jövő évi bajnokságra. Névnap: ARNOLD. Népfront-nap keretében áraljak a nyírmeggyes'! bekötő utat Nyírmeggyesen holnap 10 órai kezdettel ünnepélyesen avatják a nagyrészt társadalmi munkával épült termelőszövetkezeti bekötő utat. A két kilométeres bekötő utat a Népfront megyei bizottsága mellett működő műszaki csoport tervezte társadalmi munkában, mintegy 20 ezer forint értékben, és a község lakossága az útépítési munkák során mintegy 350 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett. A bekötő utat Győré József képviselő avatja fel. Az ünnepség alkalmából egésznapos sport-és kultúrműsor szórakoztatja a nyírmeggyesieket. Sóstóra jön a debreceni Dongó-együttes Hétvégi sportműsor A NAP ESEMÉNYEI: Hét éve kiáltották ki Egyiptomban a köztársaságot, azóta ez a nap Egyiptom nemzeti ünnepe. Ma van a Waterlooi csata 145. évfordulója. 1892. június 18-án született Georgi Dimitrov, a bolgár és a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa. Hetven évvel ezelőtt született Fercnczy Béni szobrászművész. 1918. június 12-én kezdődött és j 24-én ért véget a tatabányai munkások sztrájkja. + BÖKI KARTÁRS NEM ÉRTI... ... hogy mi a tervük az illetékeseknek a Szabolcs szálló Kossuth téri oldalán lévő festetten falrész- szcl. De azt (sajnos) már tudja, hogy harminckettedik bökése is csak „fehér falra hányt borsó”... ★ BURGONYA-FAJTABEMUTATÓT és burgonyatermesztési an- kétot rendez a Növényfajtanemesítő Tanács tikársága 1960. június hó 22-én de. 9 órakor Gyulatanyán, Vitabevezető előadást tart Csák Zoltán tudományos munkatárs. Ezt megelőzően kerül sor a növényfajtanemesítő állomás burgonya fajtakísérleteinek bemutatására, valamint a kísérleti gazdaság vetőburgonya-szaporitá- sainak, törzsanyag előállításának megtekintésére. Autóbusz 22-én 8,30-kor indul Nyíregyháza Szabolcs szállótól Gyulatanyára, visz- sza pedig 16,10-kor jön. 4r HATVANHAT LEVELEZŐ VIZSGÁZIK a jövő hétfőn, kedden és szerdán a nyíregyházi Mezőgazdasági Technikumban. A levelező oktatás még csak ebben a tanévben indult meg az iskolában, így csupán elsős hallgatók vannak, akik mindnyájan termelő munkát végeznek a megye különböző részein. ★ ŰJ KÖZKUTAT ADNAK ÄT használatra a napokban Tiszaber- celen. Ezzel összesen három kút működik a községben. Rövidesen sor kerül azonban még egy kút építésére. ★ TIZENHÁROM FORINT ELŐLEGET osztanak munkaegységenként a balsai Petőfi Tsz-ben. Eddig négy alkalommal volt előlegosztás, legutóbb június 1-én. A rendszeres előleg nagyban fokozza a tagok munkakedvét. ★ SZABÓ-VARRÖ TANFOLYAMOT indít július 12-én a József Attila Művelődési Ház. Időtartama hat hónap, beiratkozási díj 10 forint, tandíj havi 50 forint. A tanfolyamot délelőtt tartják. Beiratkozás két héttel a kezdés előtt indul. ★ TÍMÁR KÖZSÉGBEN két kilométer hosszú villanyhálózat-bővítést terveznek. Községfejlesztési alapból 210 ezer forint áll rendelkezésükre, ehhez a lakosság mintegy 30 ezer forinttal és 8 ezer forint értékű társadalmi munkával járul hozzá. •k BÁBSZÍNHÁZ. A József Attila Művelődési Ház bábegyüttese vasárnap délelőtt Tiszalökön tart előadást, ennek megfelelően a szokásos nyíregyházi előadás elmarad vasárnap délelőtt. Szombaton: Délután három órakor a Bocskai utcai Építők Sporttelepén bonyolítják le a Heves és Szabolcs megyék közötti MÉSZÖV labdarúgó válogatott mérkőzést. Ez a találkozó sorsdöntő a szabolcsiak részére, mert ha megnyerik a ta> a*ái*napi RÖPLABDA: Két NB II-ős mérkőzést bonyolítanak le a Stadion röplabdapályáján. Reggel 8 órai kezdettel a Nyíregyházi Spartacus női csapata a bajnokjelölt Szegedi Kenderrel mérkőzik. Majd ezt követően 10 órai kezdettel a Nyíregyházi Spartacus—Budapesti Pénzügyőrök találkozóra kerül sor. Mindkét rríérkőzés izgalmas, szép sportot ígér, KÉZILABDA: Nyíregyházi ITSK—Nagykállói Medosz férfi mérkőzés, reggel 8 órakor, Stadion. Nyíregyházi Vasvári SK—Kisvárdai Vasas férfi mérkőzés, 9 órakor, Stadion. Nyíregyházi Spartacus—Nyíregyházi SZSE, férfi mérkőzés, 10 órakor, Stadion. Nyíregyházi Kisker — Nyíregyházi Dohánygyár, női mérkőzés, 11 órakor, Zsdánov utcai pályán. Orosi FSK—Kemecsei FSK, férfi mérkőzés, 10 órakor, Oros. Űjfehértói Medosz—Vajai FSK későbbi időpontra halasztották el. Nyírmada—Nyíregyházi Spartacus, női mérkőzés, 11 órakor, Nyírmada. LABDARÚGÁS: Megyék közötti válogatott labdarúgó mérkőzés a bujtosi Dózsa Sporttelepen. Délután 14,30 órai kezdettel Szabolcs-Szatmár—Borsod megye ifjúsági válogatottak mérkőzését játsszák, s ezt követően 16 órai kezdettel bonyolítják le a Szabolcs-Szatmár—-Borsod felnőtt válogatottak találkozóját. A női röplabda IXB U. állása A Nyíregyházi Spartacus NB II-ős női csapata — mint azt már fentebb közöltük — ezen a vasárnapon a Szegedi Kender csapatával - mérkőzik. Mint az alábbi tabellán látható, a szegedi együttes a bajnoki táblázat élén tanyázik, s a nyíregyházi mérkőzésen is minden bizonnyal törekszik a két pont megszerzésére, hogy bejuthasson az NB I-be. A nyíregyházi lányok a negyedik helyet foglalják el, s ehhez hozzá kell tenni, hogy tavasszal még nem szenvedtek .vereséget. Tehát a jóképességű szegedi együttes és a szintén jó formában lévő nyíregyházi csapat találkozója minden bizonynyal színvonalas és igen izgalmas mérkőzést fog hozni. SZÍNHÁZ. Szombaton, ma este a Debreceni Csokonai Színház művészei Sardou Váljunk el című darabját adják elő, vasárnap pedig az Állami Déryné Színház szerepel Nyíregyházán a Fehér akác című darabbal. 22—23-án a Miskolci Nemzeti Színház Lehár: Víg özvegyét mutatja be. lálkozót, ezzel elérhetik, hogy ott lehessenek a Népstadionban lejátszásra kerülő országos döntőn. Kézilabda mérkőzést játszanak ma délután Vásárosnaményban. A 16,30 órakor kezdődő megyei bajnoki női mérkőzésen a vásá- rosnaményi együttes a Nyíregyházi SZSE csapatát látja vendégül. sportműsor A bajnokság táblázata; 1. Szeg. Kender 18 16 2 50:15 34 2. Vasas Din. 18 15 3 49:23 33 3. MTK 18 13 5 46:29 31 4. Nyíregyháza 17 12 5 41:24 29 5. Kerámia 18 11 7 39:31 29 6. Békéscsaba 18 11 7 37:29 29 7. Bp. Előre 18 9 9 37:33 27 8. Szeg. Spart. 18 7 11 33:37 25 9. Május 1. 18 6 12 24:42 24 10. Z.-pálfalva 18 4 14 27:47 22 11. Ajka 18 1 17 16:53 19 12.TFSE 17 2 15 13:49 19 A legutóbbi forduló eredményei: Nyíregyházi Spartacus— Szegedi Spartacus 3:0, Vasas Dinamó—Ajka 3:2, Békéscsaba— TFSE 3:0, Zagyvapálfalva—Kerámia 1:3, Bp. Előre—Május 1. Ruhagyár 3:1, Szegedi Kender— MTK 3:2. A Sóstó Gyógyfürdő és Üdülő Vállalat gondoskodik vendégeinek hétvégi jó szórakozásról. Vendég- szereplésre hívták a közkedvelt debreceni Dongó együttest. Sóstó gyógyfürdő teraszán június 25-én és 26-án, továbbá júli us 2-án és 3-án szombati és va Tiszavasváriban az Alkaloida Vegyészeti Gyárban ankétot tartottunk a „Keletmagyarország” üzemi és községi olvasóinak. Lapunk olvasói javaslatokkal segítették a munkánkat. Ezeket a megvalósítható javaslatokat, melyek az újság színvonalának emelésével kapcsolatosak, — figyelembe vesszük. Az ankéton több olyan dolgot is elmondtak olvasóink, amelyek bosszúságokat okoznak a község lakosságának. Panaszkodtak, hogy péksüteményt nem lehet kapni a községben. A kenyeret Tiszalökről szállítják a községnek, s a szállításnál a szép kenyérforma lángos- lapossá változik, mert nem ügyelnek rá. Korán reggel mennek dolgozni a munkások és a termelőszövetkezeti tagok is, de ilyenkor még nincs kenyér a boltokban, csak délben, vagy délután kapnak a boltok kenyeret. Kérik, hogy létesítsenek a községben egy kenyérboltot, ahol korán reggel és este is lehessen kapni kenyeret és péksüteményeket. A gyár dolgozói panaszkodtak, sárnapi napokon este 3 órai kezdettel vidám műsort ad az együttes. Műsorukban szerepel a ,,Snap- szurás” és a „Csip-csip móka’. A nagy érdeklődésre való tekintettel asztalfoglalás, illettve a jegyek elővétele megkezdődött a Sóstó gyógyfürdő teraszán. hogy vajat és tehénsajtot nem kapnak eleget. Kérik a lakosság nevében, hogy létesítsenek egy tejboltot a községben. Gondoskodjanak a község vezetői arról is, hogy rendszeresen kapni lehessen zöldségféléket. A piac nem elég az igények kielégítéséhez, szükség van arra is, hogy két zöldségboltban is árusítsanak zöldséget és gyümölcsöt, amikor nincs piac. .A község lakossága keresi a boltokban az orosz teát, a jó kávét és a nylonzoknikat, amiket nem lehet kapni. TÖBB MINT 14 EZER HOLDRA SZERZŐDTEK BURGONYÁT. A termelőszövetkezetek az elmúlt évben csak 585 hold burgonya termelésére szerződlek. Az idén ezt megsokszorozták, a leszerződött burgonya területe 14 ezer 280 holdra növekedett. Emellett a tervezett 800 hold helyett 890-en termelnek korai csíráztatott burgonyát. dokolttó teszi, hogy használata rendkívül gazdaságos. Egy kát. hold szőlő egyszeri permetezésénél kb 30.— forintos anyagmeg- takarítást lehet elérni, a bordói- leves permetezéshez viszonyítva. Egy kilogramm Vitigran conc 2 kilogramm rézgálicot helyettesit, tehát 1 százalékos bordóilé helyett 0,5 százalékos Vitigranos permetlevet kell adni, vagyis 100 liter vízhez 50 dekagramm Ví- tigrant kell számítani. Természetesen ha a későbbi permetezések során a bordóilé töménységét emeljük, úgy megfelelő arányban kell emelni a Vitigranos permet- lé töménységét is. A Vitigranos permetezések időpontja megegyezik a bordóileves permetezések idejével, tehát ugyanabban az időben és annyiszor keli Vitigrannal is permetezni, mint rézgáliccal. A Vitigran canc-ot a szőlőpe- ronoszpórán kívül eredményesen lehet használni almavarasodás, illetve monilia ellen is, mégpedig virágzás előtt 0,3 százalékos, virágzás után pedig 0,1—0,3 százalékos töménységű permetlében. A Vitigranos permetlé keverhető kolloid kénkészítményekkel, továbbá a szőlőben használatos rovarölőszerekkel, Pemittel, Dar“ sinnal. A Vitigran conc, valamint a DNRB paszta az idei évben mind a termelőszövetkezetek, mind az egyéni termelők részére beszerezhető. Szilvássy József, a MÜNÖSZER kirendeltség ve.z. A rézgálic helyett, a DNRB paszta mellett egy másik új gombaölőszerrel is védekezhetünk a szőlő-peronoszpóra ellen. A rézoxiklorid tartalmú Vitigran conc elnevezésű külföldről behozott poralakú permetezőszert ugyancsak jó eredménnyel használtak már a múlt évben is egyes gazdaságok, mind szőlőpe- | ronoszpóra, mind pedig gyü- I mölcsvarasodás, illetve monilia Ű) növényvédöszerekkel is védekezhetünk a peronoszpora ellen Szőlőtermesztésünkben évről- évre komoly kárt okoz a pero- noszpóra. A peronoszpóra-íertő- zésnek kedvező esős, csapadékos években sokszor a szőlőtermés nagy részét nem a termelő, hanem a peronoszpora szüreteli le. Bármennyire hasznosak is egyes mezőgazdasági kultúrák szempontjából a június—júliusi esők, a szőlősgazdák ebben az időszakban mindig félnek a csapadékos időjárástól, mert az megfelelő hőmérséklet mellett a peronoszpóra-fertőzést és továbbterjesztést is elősegíti. A kellő időben és szakszerűen elvégzett vegyi védekezéssel — permetezéssel és porozással — smn han Az elmúlt években a szőlőpe* ronoszpóra elleni védekezésnél a bordóilé mellett már nagyobb területeken alkalmazták a DNRB pasztát. A múlt évi tapasztalat is bebizonyította, hogy a DNRB pasztából készült permetlével ugyanolyan jó eredménnyel lehet védekezni a peronoszpora ellen, mint a rézgáliccal. A DNRB pasztát nem kell közömBordóilé helyett: DDiRB paszta Es egy másik jó védekezési mód megvédhetjük a szőlőt a peronoszpora kártétele ellen is. A szőlő-peronoszpóra ellen hazánkban évtizedek óta a rézgá- licból készült bordóilével védekeztek. Bár a bordóilével történő szakszerű permetezés — amennyiben azt megfelelő időben végzik el — jó eredménnyel szokott járni, azonban a bordóileves permetezésnek vannak hátrányai is. így a permetlé elkészítésénél nagyon kell ügyelni a közömbösítésre ha ugyanis nem megfelelő mennyiségű, vagy nem jó minőségű meszet adunk a rézgálichoz, a bordoilé könnyen perzselést okozhat. Hosszadalmas a permetlé elkészítésének ideje is. bösíteni, tehát a permetlé elkészítéséhez mész nem szükséges. Az eddigi tapasztalatok szerint a DNRB paszta 2,5 kilogramm rézgálicot pótol, tehát 1 százalékos bordóilé helyett 0,4 százalékos DNRB-s permetlevet kell használni, vagyis 100 liter vízhez 40 dekagramm DNRB pasztát kell adni. ellen. A Vitigran nagyon jó tapadóképességű szer. Közömbösítéséhez meszet nem kell használni. A Vitigran-os permetlé elkészítési módja egyszerű és gyors. Az előírt mennyiségű Vitigrant először kevés vízben egyenletesen, jól él kell keverni, majd további erős keverés közben 100 literre kiegészíteni a vízmennyiséget. A Vitigran alkalmazását egyéb előnyei mellett az is inK i vánság "„csoííor“ Tissa vasváriból h