Kelet-Magyarország, 1960. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-16 / 39. szám
Közlemény a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődéséről és a teimelíiszövetkrzelek megszilárdításáról (Folytatás az 1. oldalról.) szocialista nagyüzem. megvalósíthassuk a mezőgazdasági termelés idei 4,9 százalékos, a felvásárlás 8,9 százalékos növelésének tervét. Éppen ezért a Központi Bizottság a legfőbb feladatnak most azt tekinti, hogy a tömeges szervező munkát abbahagyva, minden erőt a megszilárdításra fordítsunk. Ebben a munkában nagy előny számunkra az a kedvező körülmény, hogy a tavalyihoz képest az idén több mint egy hónappal élőbb tudjuk az erőket erre a döntő feladatra átcsoportosítani és összpontosítani. 1 A termelőszövetkezetek * eredményes megszilárdításának egyik fő kérdése: a politikai feladatok jó elvégzése. Meg' kell gyorsítani a termelőszövetkezeti pártszervezete^ létrehozását és megerősítését. A pártszervezetek végezzenek rendszeres felvilágosító munkát, erősítsék állandóan a szövetkezetbe lépett dolgozó parasztokban azt a, meggyőződést, hogy jól döntette*, mert felemelkedésük egyetlen helyes és járható útja a szocialista nagyüzemi gazdálkodás. Törekedjenek arra. hogy a termelőszövetkezetek tagsága megtartsa a szövetkezeti életet szabályozó 7-es számú törvényerejű rendeletet, a szövetkezeti alapszabály előírásait, mozgósítsák a termelőszövetkezetek tagjait a soron következő termelési feladatok elvégzésére. Nyújtsanak segítséget a tagok közösségi érzésének fejlesztéséhez, a szövetkezeti élet. a szövetkezet tudat kiformálásához. Erősítsék a tagság egységét, összeforrottságát, harcoljanak az ellenséges nézetek és megnyilvánulások ellen. 2 A pártszervezetek adjanak * kellő segítséget ahhoz, hogy a szövetkezetekben a KISZ- szervezetek mielőbb megalakuljanak. A kommunista ifjúsági szervezetek fokozzák tevékenységüket annak érdekében, hogy a falusi parasztfiatalság elsősorban a termelőszövetkezetekben keresse és találja meg boldogulásának útját. Munkálkodjanak az új, fejlett termelési módszerek elterjesztéséért; a magas terméshozamok elérése érdekében. legyenek a termelőszövetkezetekben a kulturális élet és sporttevékenység fellendítésének kezdeményezői. ti Párt- és állami szerveink * és mindenekelőtt a szövetkezeti tagság összpontosítsa ezekben a hetekben erőfeszítéseit elsősorban a tavaszi munkákra való jó felkészülésre, a vetőmag- és takarmánybevitei meggyorsítására, a szerződéskötésekre, a tervkészítésre, a munkaszervezet kialakítására s-tb. Különös gondot kell fordítani a termelőszövetkezeti építkezésekre, főleg a saját erőből végzett. egyszerűbb kivitelezésű olcsóbb építkezésekre. Lehetőség szerint minden termelőszövetkezetben hozzanak létre építőbrigádokat. A meglévő épületek megfelelő átalakításával, helyi építőanyag-előállítással gyorsítsák meg a legsürgősebb építési munkákat, minél több állat s mindenekelőtt a tenyészállatok elhelyezésére biztosítsanak férőhelyeket. Elő kell segíteni, hogy a termelőszövetkezetek — kellő műszaki ellenőrzés mellett — nagy számban építsenek saját erőből, a helyi lehetőségek fel- használásával, a célnak megfelelő és a típustervek szerintieknél olcsóbb épületeket. Használják fel a közös állattenyésztés fejlesztése érdekében a tagak háztáji szükségletet meghaladó nagyobb istállóit, pajtáit is. ,4 Egész népgazdaságunk ér* deke, hogy termelőszövetkezeteink tavasszal tovább növeljék a szemes- és silókukorica vetésterületét, ,A föld gondos megművelését a magas terméshozamok elérése érdekében a gépi, íogatos és kézi eszközök együttes használatával biztosítsák- Az ország fő kukoricatermő vidékein párt és tanácsezerveink nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy a „30 mázsás mozgalom” megfelelő eredményeket hozzon. Hasonlóan nagy gondot keil fordítani az ország burgonyatermö vidékein a burgonya vetésterületének és terméshozamának növelésére is. Az egész országban, de különösen az ország sertéstenyésztő vidékein, szorgalmazni kell a közös ser- tésztenyésztés és hizlalás erőteljes fejlesztését, CT A termelőszövetkezetek ter- melésének növelése, a családtagok munkába való bevonása és a jobb minőségű munka végzése céljából az eddigieknél foko- zottabbán kell érvényesíteni a szövetkezeti tagok közvetlen egyéni anyagi érdekeltségét. A Központi Bizottság ajánlja, hogy a termelőszövetkezetek ;— helyi adottságainak megfelelően — minél szélesebb körben alkalmazzanak a munkaegység-rendszert továbbfejlesztő jövedelemelosztási módszereket, amelyek megfelelnek a szocialista jövedelemelosztás elveinek. A tapasztalatok szerint ez fokozza a tagság egyéni érdekeltségét a munkák jó elvégzésében, a nagyobb terméshozamok elérésében, és arra ösztönöz, hogy a családtagok is minél nagyobb mértékben vegyék ki részükéi a közös munkából. A helyi viszonyoknak leginkább megfelelő formák bevezetéséről minden esetben a szövetkezetek közgyűlésének kell döntenie. Ajánlatos az is, hogy 1960-ban lehetőleg minden termelőszövetkezetben vezessék be a rendszeres havi előlegfizetést a végzett munkaegységekre. /k Az> árutermelés fejlesztés锕 beh a termelőszövetkezeti közös gazdálkodás mellett jelentés szerepe van á tagok háztáji gazdaságainak is. Ezért párt- és állami szerveink tegyenek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a közös gazdaság minden erővel történő növelése és erősítése mellett a háztáji gazdaságokból is minél több árut (főleg sertést, baromfit, burgonyát, zöldséget, gyümölcsöt, tejet, tojást) értékesítsenek felvásárló szerveink útján. Ugyanakkor a termelőszövetkezetek is segítsék hozzá tagjaikat, hogy — a közösben végzett jó munka elsődlegessége mellett — a háztáji gazdaságaik lehetőségeit is minél nagyobb mértékben kihasználják saját és a népgazdaság szükségleletnek kielégítése érdekében. H Nagy gondot kell fordítani * ’ arra. hogy az egyénileg dolgozó parasztság termelése és ; árutermelése ;s megfelelően alakuljon. Államunk mindenekelőtt az árpolitika útján és a szerződéses rendszer lévén továbbra is segíti a még egyénileg dolgozó parasztokat abban. hogy biztonságosan termeljenek, és saját szükségleteiket meghaladó mezőgazdasági termékeiket felvásárló szerveink útján értékesítsék és megtalálják számításukat. O A mezőgazdaság átszerve*-*• zése során jelentős számban ■ léptek a termelőszövetkezetekbe olyan idős dóig—zó * 1 parasztok. akik előreha’adott koruk miatt a nyugdíjjogosultságot megszerezni mír nem tudják, és anvági táttnogalásra ' szorulnak. A Központi Bizottság méltányosnak tartja, hogy társadalmunk az ilyen, munkából kiöregedett idős dolgozó parasztok segítségére siessen. A Központi Bizottság ennek érdekében a kormánynak a következő javaslatot tette: azok a 70. evüket elért idős férfiak és 65. életévüket betöltött nők, vagy e korhatár alatt- levők, de rokkantságuknál fogva munkaképtelenek: várományi idő nélkül havi 260 forint öregségi járadékban részesüljenek. Ennek anyagi alapjait a termelőszövetkezeteknek kell viselniük olyan formán, hogy a termelőszövetkezetbe bevitt saját földterület minden aranykorona értéke (de kát. holdanként legfeljebb 16 aranykorona) után 2 forintot, a termelőszövetkezet által használt állami tartalékföld minden aranykorona értéké után pedig 3 forintot kell az országos nyugdíjalapba befizetni. A Központi Bizottság úgy véli. hogy a mostani öregségi járadék s bevitt föld után fizetendő földjáradékkal és a háztáji gazdaságból származó jövedelemmel együtt megfelelő körülményeket teremt életük alkonyán az idős parasztok számára a termelőszövetkezetekben. Emellett köny- nvebb munka végzésével a férfiak évi 120, a riők pedig évi 80 munkaegységet is, teljesíthetnek. A Központi Bizottság bízik abban is, hogy a termelőszövetkezetek és az idős tagok családtagjai más módon is hozzájárulnak ahhoz, hogy a munkából, kiöregedett idős parasztemberek megfelelő viszonyok között éljenek. Q Munkásosztályunk nagy J' segítséget nyújtott eddig is i termelőszövetkezeti útra lépett parasztságnak. Szükséges, hogy továbbra is hatékonyan támogassa a termelőszövetkezetek megszilárdítását. A felszabadulásunk 15. évfordulója tiszteletére kibontakozó éves munkaverseny keretein belül állítsanak elő minél több és jóminőségű mezőgazdasági gépet, alkatrészeket, építőanyagot, műtrágyát és egyéb, a mezőgazdasági termeléshez szükséges terméket. A legtapasztaltabb ipari munkások, az üzemek, vállalatok vezetői pedig a régi termelőszövetkezetek mellett, az újonnan alakult szövetkezeteket. is patronálják, a megyei párt- bizottságok útmutatásai alapján. Segítsék elő, hogy az új termelő- szövetkezetek már ’ az első évben több árut termeljenek az országnak. 1 A A Központi Bizottság fel1 hívja a különböző minisztériumokban, vállalatoknál és a nem mezőgazdasági területen dolgozó mezőgazdasági és pénzügyi szakembereket, továbbá a régi, jól működő termelőszövetkezetekben dolgozó szövetkezeti vezetőket, hogy az eddiginél nagyobb szénában vállaljanak az új termelőszövetkezetekben szakmai felkészültségüknek megfelelő munkát. Az iíy módon termelő- szövetkezetbe kerülő' vezetőket, szakembereket a kormány a műit évihez hasonlóan kiemelt anyagi ás erkölcsi támogatásban részesíti. A Központi Bizottság szilárd meggyőződése, hogy a termelőszövetkezetek túlsúlyra jutása hazánkban, az új termelőszövetkezetek sikeres megszilárdítása a munkáshatalom, a munkás-panaszt szövetség további erősödését egész népgazdaságunk gyorsabb fejlődését, és dolgozó népünk további gyarapodását eredményezi. Budapest, 1960. február 12. Az MSZMP Központi Bizottsága Kormányrendelet a termelőszövetkezeti tagok öregségi és munkaképtelenségi járadékáról A Minisztertanács legutóbbi ülésén megtárgyalta és elfogadta a mezőgazdasági termelőszövetkezeti : tagok, öregségi és munka1 képtelenségi járadékáról . szóló rendelet tervezetét. A kormány ezzel a rendelettel gondoskodik azokról a termelőszövetkezeti tagokról, akik öregségük vagy munkaképtelenségük m’att nem szerezhetik meg a törvényszerű nyugdíjhoz szükséges „szolgálati" időt. A .rgndelet értelmében az, említett módon- ellátatlanul rharadó termelőszövetkezeti tagok öregségi járadékot kapnak, ha a férfi 70., a nő pedig a 65. életévét már betöltötte, s a termelőszövetkezet közös munkáiban rendszeresen nem tud részt venni. Az tekintendő ilyen tagnak, aki egy naptári évben 120 (a nő 80) munkaegységnél többet nem tud teljesíteni. Gondoskodik a rendelet azokról a termelőszövetkezeti tagokról is. akik az említett, életkort ugyan még nem érték el. munkaképességüket azonban már teljesen elvesztették, s a törvény- szerű nyugdíj megállapításához szükséges úgynevezett nyugdíjévük nincs meg. / Ezek a tsz-ta- gok munkaképtelenségi járadékot kapnak, ha az arra illetékes orvosi bizottság megállapítja a száz- százalékos munkaképtelenségüket. Mind az öregségi járadék, mind a munkaképlelonségi járadék havi összege 260 forint Ha a férj és a feleség egvaránt termelőszövetkezeti tag. a 260 torint járadékra a férj jogosult. Ha a férj meghalt s a felesége termelőszövetkezeti tag. ez utóbbi kapja a 260 forint járadékot, de csak úgy. ha az előbbi feltételeit nála is fennállnak. Ha a termelőszövetkezeti tag egyéb jogcímen törvényszerű nyugellátásban részesül, cs ennek összege a havi 260 forintét nem éri el, akkor az egyéb Jogcímen járó nyugellátás és a 260 fo: int közötti különbö- zetet kell részére folyósítani. Gondoskodik a rendelet a meghalt termelőszövetkezeti tag özvegyéről akkor is. ha az nem volt ugyan termelő-zövetkézeti tag, de a 65. életévét (férfiözvegy a 70. életévet) betöltötte vagy az orvosi bizottság megállapítása szerint teljesen munka képtelen. Ezeket az özvegyeket uavi 130 forint özvegyi járadék illeti meg. ha törvényszerű özvegyi nyugdíjra nem jogosultak. A járadék mellett a termelőszövetkezeti tagnak megmarad a háztáji gazdasága, megkapja a tagokat álta’ában megillető egyéb szociális kedvezményeket, valamint a bevitt földje után őt megillető föld- járadékot. Nem jogosult öregségi, munkaképtelenségi, illetőleg özvegyi járadékra az. akinek vagy a vele együttélő házastársának havi 260 1 forintot meghaladó nyugdíja Keresete vagy iövedelme yon. kivéve. ha ez. a jövedelem a háztáji | gazdaságból vagy a földjámdék. I ból származik. 1 Ha valamely naptári évben az öregségi' vagy munkaképtelenségi járadékban már részesülő férfi termelőszövetkezeti tag 120, a női termelőszövetkezeti tag pedig 80 munkaegységnél többet teljesített, a teljesítést követő hónap első napjáól a naptári év végéig megszüntetik járadékának folyósítását. Ugyancsak megszüntetik az öregségi, illetőleg a munkaképtelenségi járadék folyósítását, ha a tag kilép a termelő- szövetkezetből. vagy kizárjak onnan. Ha a termelőszövetKezeti tag a nyugdíjigényének bejelentését, illetőleg a halálát közvetlenül megelőzően legalább három éven át nem folytatott élethivatásszerűen mezőgazdasági, illetőleg a mezőgazdasági lakosság szükségletét kielégítő ipari tevékenységet, akkor a tag részére öregségi. illetőleg munkaképtelenségi járadék, özvegye részére pedig özvegyi járadék csak különlegesen indokolt esetben állapítható meg. A járadékot a termelőszövetkezet útján az erre a célra rendszeresített nyomtatvány-űrlapon kell kérni. A termelőszövetkezet, valamint a községi (városi) tanács végrehajtó bizottságának javaslata alapján az Országos Nyugdíjintézet állapítja meg es folyósítja a járadékot. A rendelet alapján legkorábban 1960. január 1-tő! kezdve lehet járadékot megállapítani. özvegyi járadékom ettől az időponttól kezdődően az az özvegy is kaphat, akinek férje 1959-ben halt meg, ha legalább 1958. január 1-től kezdve termelőszövetkezeti tag volt. A rendelet hatály balépésével egyidejűleg a kormány a volt mezőgazdasági dolgozóknak (gazdasági cselédeknek) folyósított OMBI-járadákot a termelőszövetkezeti tagok öregségi járadékával azonos összegre emelte fel. 1960. január 1-től kezdve tehát ezek a járadékosok is — a családi pótlék beszámításával havi 260 forint járadékot kapnak. (MTI) Fővárosi szakemberek segítik a nyírbátori járás termelőszövetkezeteit A budapesti V. kerületi pártbizottság kezdeményezésére a minisztériumok, vállalatok szakemberei brigádokat alakítottak a nyírbátori járás termelőszövet- :sz3tainek patronálására. A Belkereskedelmi Minisztérium egyik ilyen brigádja felkereste a nyírbátori Vörös Csillag tsz-t, hogy műszaki, számviteli, pénzgazdálkodási, tervezési, munkaügyi és egyéb szempontból konkrét segít'ág at adjon. A brigád tagjai: dr. Rucz István, a minisztéri- ,.ni fo. iztályvezetője, Mózes Imre, a tervosztály dolgozója, Ceglédi József, a kereskedelmi, »'szervezési, technikai főosztály beruházási szakembere, Sándor Gyula, a munkaügyi csztály helyettes vezetője és Juhász István főrevizor mindannyian képzett szakemberek, akik a tanácsadáson túlmenően fontos gyakorlati segítséget- is tudnak adni. Hasonló az összetétele a járást támogató többi brigádnak is. MEGNYÍLT A MEGYEI KÖNYVTÁR OLVASÓTERME l Megnyílt a Móricz Zsigmond megyei könyvtár olvasóterme, minden olvasó számára. A teremben mintegy 100 féle magyar és külföldi folyóirat, lexikonok, szótárak várják az érdeklődőket. Nyitva minden nap 11—13 és 14— 19 óra között. A beiratkozási díj egész évre mindössze három forint. 2