Kelet-Magyarország, 1960. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-14 / 38. szám

A'V"- •

SZÁLLÁSI LÁSZLÓ:

A Z&k&c&CMnúd&S

Még ilyen „árszámadás’* nem volt itt, mióta tszcs a tszcs, mondta volt valamelyik nap dicsekedve Móré Gergely a legkedvesebb komájának, ahogy pipadohányt cseréltek az utcasarkon. így mondta: árszámadás, mert olyan ember ez az ember, hogy szájában akarva akaratlan nemcsak lápi formát, hanem lápi tartalmat is kapnak néha a szavak. Természetesen a lelke mélyen sem tudva arról, hogy ezzel a halhatatlanság felé is tehet bizonytalan lépéseket.

— Nem volt — ismétli felemelt fejjel és a szeme mintha azt is hozzátenné, hogy nem a pénz miatt! Nem, nem! Mert ami az igaz, az igaz, a 10 éves működés alatt a mostaninál többet is osztottak az egymást váltogató elnökök. Hanem azért, hogy hogyan és miszerint osztották el a másfél milliós jövedelmet (Mert annyi került szétosztásra.)

Hogy a legelején kezdjük, baj van itt sok mindennel. Női itt á gaz, a muhar, a mezőn is, az emberekben is. A mezőn buján, bokrosán, néha olyan sűrűn, mint a gyep, ahogy szüli a föld, hajtja az idő, az emberekben meg a helyzet, az alkalom.

Nem hiába írja róluk a történelem, természetesen himpor- nyi szépítéssel, hogy II. Rákóczi Ferencen kivül egyetlen földesurakkal sem tudtak kijönni. Azt is biztosan csak a nekik adott káposztaföldekért tisztelték. Mert a nagy lápra még akkor nem kellett donáció. Az az övék volt és a vadlibéké. Mert ki mert volna a tenger nád közé menni, amikor az alját elöntötte a fekete víz és a tetejét végig-végig zúgatta a szél!

A többi úrral, aki természetesen nem ismerte el az adományt, azután örökké perben állottak. Hol hivatalosan: felírat, leírat, egészen a királyig, hol a maguk módján a maguk törvényei szerint Ügymint: egyszerűen lelőtték az uradalmi kerülőt, elvagdalták a kintháló jószág farkát, végighajtottak szekérrel a kikelt vetésen, szóval ahol csak hozzájuk értek. (A tévedés elkerülése végett mondom, hogy a vetésen való áthajtás nem a nyúl miatt történt. Akkor még nem volt feltalálva a villával való nyúlvadászás. Igen, ez az utóbbi évtizedek találmánya és még azt merik mondani, hogy ml nem fejlődünk sehová!)

Szerencsére nem sok maradt az ilyen virtusból a maiakban. Ami maradt, az átalakult, átformálódott. De néha azért az új formája is elég ahhoz, hogy egy lelkiismeretes vezetőnek Kálló felé egyengessék az útját.

A régi legfeljebb gömböc Kiss Sanyiból tört ki valamelyik őszön, amikor minden áron az OSZH kelincsére akarta kötözni a hornyukat. Mondván, ha nem engedik levágni, adjon nekik enni Török Jóska, meg Bor- bélyné! Ki is vezette az ólból az egyik jóvérű tarkát, amelyik neki ficánkolva úgy térden rúgta, hogy rögtön katolizált (azaz letérdelt).

Ha ebben nem is sok követője akadt Sándornak, de akadt másban. Pl. a vitatkozásban. Ezzé alakult a régi virtus. Amit aztán folytatnak a végtelenségig. Vitatkoznak, ha nincs munka, vitáznak ha van, a legvégin még azon is, hogy min vitat- ■ kozzanak.

Szégyen, nem szégyen, megemésztettek már vagy három elnököt, számtalan brigádvezetőt és ki tudná, hány munkacsapatvezetőt. Az agronómusokat azért nem említem, mert a legelsőnek is útilaput kötöttek egyből a szivacstalpú cipője alá. — Méghogy neki hátiló kell... éghang nem? — mondották hö- työgve egymás között olyan hangon, hogy abból a halott is értett volna.

Mégis mentek az évele egymás után. A legelső tehenek hornyából tehén lett, a dédelgetett pirosszalagos kiscsikóból kivert- szemű vén ló, a dombra magtár épült, a határba juhhodály, a falu végére gyönyörű istálló, szóval minden kelléke szaporodott ennek az új gazdálkodásnak, így, külső formájában, minden belső új nélkül.

Még a járás is csak a fejét csóválta eleinte. (Szegény Kállai Menyusnak lehet, hogy ilyesmi miatt ritkult meg a haja.)

De nincsen a világon olyan hosszú, hogy vége ne legyen egyszer. Rájöttek, hogy fejcsó- válástól és az elfogadott kritikáktól nem változik meg semmi.

De megváltozik mástól!

— Mitől? —

— Attól, hogy legelőször megszűnt a csoportban az egyenlősdi.

— Milyen egyenlősdi?

— Olyan, hogy ugyanolyan terület megmunkálásáért az egyik ember több munkaegységet kaphat, mint a másik.

— Hát ez meg micsoda?

— Egyszerű, olyan hogy akinek a ledolgozott munkaegysége között nincsen megfelelő termelés, az nem kaphat teljes értékű munkaegységet. Vagyis a meghatározott területen ahány százalékkal kevesebbet termel, mint az előírt mennyiség, anyVan egy ismerősöm, akiről szinte mindenkitől azt hallom, hogy nagyon eredeti ember, s pompás szórakoztató. Ezt nem is lehet kétségbevonni, mert már keresztnevének említésével is sok derűs pillanatot okozott embertársainak. Annak idején, mikor hidegvízzel locsolgatták az akkor még lényegesen kisebb — buksiját, a keresztség alkalmával a Momcsilló nevet kapta. De ezen túl is valóban eredeti ember, a mi Momcsi barátunk, ezer és egy édes eset kering róla ismerősei körében.

Pompás humora tan, jólelkü. egyedüli hibája csupán, hogy a borospoharak emelgetése terén sokkal több érdemet szerzett, mint az átlagos italos emberek. Elvonókúrára akkor adta a fejét, amikor imbolygó léptekkel, s tündért mosollyal az arcán, munkaidő alatt összetévesztette a főnökét egy „édes kis dagadtpofájú vizilóval". DéiUtán elhatározta, hogy elvonókúrára vonul, s elhatározásában csak megerősítette, hogy főnöke néhány keresetlen szó kíséretében gyöngybetűkkel írt írásbeli fegyelmit nyomott a kezébe.

Egy szép téli reggelen lépett be Momcsilló az intézetbe, ahol kúrával vonják el tőle az átkos

nyi százalékkal kevesebb munkaegységet írnak számára. Viszont ha többet termel, akkor a teljes értékű munkaegységen felül a több termés meghatározott részét tisztán kapja. Mondjuk az 50 százalékát. Ezzel megszűnt a munkaegységhigitás és az az elv, hogy többre azért csak több jut.

Az igaz, hogy a neheze ezután jött. Mégpedig miképpen mérjük le a jó, vagy a rossz munkát? Mi és milyen legyen a mérce, amivel építeni és ugyanannyit rontani lehet? Mert, hogy közbevessem, volt már ebben a szövetkezetben hasonló próbálkozás. De abbamaradt. Abba, mert elébb megtanulták kijátszani, mint ahogy bevezették. (Hiába na, ehhez is tehetség kell.) Meg aztán a föld még mindég föld. A gyár meg gyár. Itt nem egyforma az anyag, nem egyforma a munkadarab. Jön az eső, vagy éppen nem jön, fúj, fagy és még a többi számtalan tényező, ami befolyásolhatja a növény útját a vetéstől a magtárig. Meg olyan furcsaság is akad ezen a lápon, hogy ha rászolgál az idő, a nyakigérő gazban is rekord- termést ád.

Jogos-e ilyen esetben a prémium?

Aki nincs érdekelve természetesen azt mondja, hogy nem. Nem, mert nem látszik az emberi munka, a szorgalom, ami becsesebb lett, mint az arany, így aztán olyan határozat született az egyik közgyűlésen, — igaz, a lapulók, a spekulánsok csak félig tartották fel a kezüket —, hogy ahol a jó munkát nem lehet kimutatni, nincsen prémium. Még teljes értékű munkaegység se, ha a tengeri után például nem vágja le a

szenvedélyt. Sorstársai nagy ovációval fogadták, s mint néhai szesztestvért, azonnal szívükbe zárták. Kint gyönyörűen, hatalmas pelyhekkel, lágyan hullt a hó, s bent Momcsi pillanatok alatt elfogott egy piros rebetlit. Később elvesztett így piros redurtmarsot húszbe- léiel. Majd elvesztett még néhány partit, s úgy négy óra felé letette az asztalra utolsó bankjegyét, s föladott egy táviratot az asszonynak, hogy küldjön utána bizonyos pénzösszeget. Az indoklás; szívhez- szóló levélb’.n irta rrw.g, hogy az elvonókúra költséges mule.t- t.ag, s azzal nem leni játszani. azt végig kell csínj.'ni, h t uzt akarja az ember, hogy légiéig megszabaduljon az italoz is rémétől. Márpedig ő ezt akarja — írta az asszonykánál:.

Maga a kúra injekcióval kezdődött. Momcsi barátunk nem érzett fájdalmai s kicsit meglepődött, mikor az orvos megkérdezte, hogy mi a kedvenc itala? Sokáig törte a fejét, de nem Igidott dönteni, s kijelentette az orvosnak, hogy vele ugyan bevásároltak, mert nin.s kedvenc itala, ő mindent egyformán tud szeretni. így aztán

kórót. nem rakja jól össze, szóval, hogy a megtermelt érték érték maradjon. Mert ha valahol fontos a jó munka, akkor itt igen. Itt évek múlva is meglátszik a jó és meglátszik a rossz. A földet nem lehet becsapni.

A sok baj és gond között utoljára mégse a baj volt a baj, hanem az, amiről azt hittük, nem baj. Pl. itt van a prémium. Nem kutatom, hogy a lexikon, vagy az idegen szavak szótára miképpen magyarázza, de látatlanba is tudom, hogy nem egyezik a mi embereink felfogásával. Nem, mert ezek így magyaráznák, ha magyarázatra lehetne őket bírni, hogy: ahogy jött, úgy megy! Azaz, minden lelkiismeret furdalás nélkül mehet a gégény takarékba. (Nem tudom, felvetették-e az értelmező szótárba ezt a fogalmat. De ha nem, nagyot vesztettünk vele.)

Tehát az ilyen eseteknél bármilyen magas a prémium, nem emeli az a család ossz bevételét, legfeljebb a korcsmárosokét.

4

Hogy ezen a zárszámadáson mégis hogyan került minden fillér oda, ahová való, azt még nekem se árulták el az elégedetten mosolygó asszonyok. És azt sem mondta el a vezetőség, ami most már valóban vezetőség, hogy miből teremtették elő azt a sok apróbb-nagyobb ajándéktárgyat, amit azon az estén kiosztottak a tagok és a munkacsapatok között.

Igen, mert a legszebb mondott dicsérő szó is elszáll, a papír elavul, de egy virágváza, egy dísztányér, könyv és miegymás még évek múlva is emlékeztet, hogy megbecsülték a munkájáért.

rummal kezdte, borral, pálinkával folytatta, s végül sörrel zárta le a sort, de olyan kifogástalan hangulatban, hogy teli torokkal énekelte; „ihaj, csuhaj, sose halunk meg!"

Ezután biztosította az orvost legmesszebbmenő jóindulatáról, s kijelentette, hogy máskor is szívesen el fog ide látogatni, mert itt nagyon vendégszerető emberek élnek. Majd minden átmenet nélkül végrendeletet akart készíttetni, mondván; érzi, hegy a következő pillanatban „átadja nemes lelkét a fölötte lévőknek!" Az egy emelettel fölötte lévő idült alkoholisták aionban nem örülhettek meg túlságosan a közéjük készülő léleknek, mert Momcsilló nem halt meg.

Nem, sőt egy hét múlva hazatért — gyógyultan. Mióta hazajött, állandóan tele van panasszal. Hiányosnak tartja — így utólag — az egykori polgári iskola tantervét, ugyanis szerinte ott abszolút nem tanították meg ultizni az embere- \ két. Mellékesen érdemes megjegyezni, hegy Momcsilló antialkoholista egyletet szervez, s nagyon szeretné, ha őt választanák főtitkárnak.

(Bézi;

Szinte felzúgott a terem kíváncsian és csodálkozva, amikor a beszéd után a törekhordó kosárban bevitték a tárgyakat. Az arcok egymás felé fordultak, a tekintetek kergették egymást, önkéntelenül mindenki azt kereste, akivel valami baja volt az évben. Akár kicsi, akár nagy és közben akarva, akaratlan, zárszámadást csinált magában. Számotvetett a jóval, számot a rosszal, mit csinált jól, mit nem és vajon mit tudnak fel ezekből.

Az előszólítottak arca kipirult De legtöbbjük némán, minden fogadkozás nélkül ült vissza a helyére, mert azt a két kezük mondta el már régen, amivel most hiába próbálkozna a száj.

A nagy osztásban még a Csorbák Károly munkacsapata is sorbakerült. őszintén szólva pedig rájuk nem számított senki. Nem nagyon tündököltek a munkában. De ha így van, így van. A vezetőség tudja, mit csinált — gondolták egyesek.

A csomag kicsi és vékony volt. Talán annál nagyobb érdeklődéssel forgatta Csorbák Károly a kezében és még nagyobb izgalommal bontották fel. Többen már azon törték a fejüket, hogy fognak azon megosztozni.

A felbontás után azonban olyasmi történt, amire kevesen számoltak. Először elnémult mindegyik, azután meg olyan zsivaj lett, amiből csak a legjobb fül tudta kihámozni, hogy mi történt tulajdonképpen. Any- nyit azért tisztán hallott mindenki, hogy velük még az Isten se csúfságoljon, nem ember!

De mint ahogy a csillogó jégcsap felenged az első tavaszi nap hatására, vagy szennyet húz melegétől a legcsillógóbb jég, úgy hallgattak el a dühösködők egyetlen hang hatása alatt Ez a hang a hátulsó sorokból jött. Halkan, tagoltan, csak a tényeket hozva magával, ami úgy lekopogott a lelkekben, mint a tök levelén a jég.

— Igen, mikor a 108 holdnyi táblán a tengerit kapáltuk, ott, az út mellett, emlékezzetek csak, kik ültek le minden sor végén? Kiket kértem én, hogy ne lássák a kívülállók, ne így mutassunk mi példát! Azután: kik miatt húzódott el a dél a lucernagyűjtésnél? Kik miatt verte oda az eső a lucerna egy részét? Soroljam még? Sajnos sorolhatnám.

— Ti voltatok! Ti kártyáztatok még akkor is, ha két munkaegységre büntettünk benneteket. Azt mondtátok, abba nektek nem parancsol senki. — Nem? Most tehát kártyázzatok, azért kaptátok...

Az elhagyott téli erdőt zú- gatja úgy meg a szél, az amelyik néha Tarpa felől fúj, mint annak a teremnek az ablakát megzúgatta a taps, ami felcsattant a brigádvezetó szavai után.

Zúgott, vergődött, mintha egyből ki akarná űzni az emberi csökönyösség és az ördög bibliájának szellemét, ami olyan görcsösen kapaszkodik még az emberek belsőjébe. Még mikor elhallgatott, akkor is zúgott a lelkekben, mert ki kell ebből a posványból menni elébb, vagy utóbb!

— Nem volt még ilyen „árszámadás” — mondta volt büsz! kén Móré Gergely, de még kü- j lönbb is lesz, ha a roszakarat és az értetlenség koloncaitól I megszabadulnak az emberek.

Mert bizony, ára van minden- j nek és annak a legnagyobb, hogy valaki ember lesz.

6