Kelet-Magyarország, 1960. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-07 / 32. szám

Túl a második „akadályon" MÁTRAHÁZA; GALYATETŐ: SÓSTÓ Kirándulnak, televíziót néznek, pihennek a szabolcsiak Kiskabátokban napoznak az üdülő vendégei Termelőszövetkezeti parasztok élvezik a gyógyvizet, Körtelefbn megyebeli üdülők irául „Vajon hogy érzi magát...?” Egyre több családnál hangzik ei a kérdés, mert az üdülésre tá­vozott ape, anya, a nagylány, nagyfiú képeslapja elmarad egy két napra. Az már szinte termé- wetes dolognak tűnik, hogy esz­tendőről-esztendőre nő az üdülő­be utaltak száma, s most nem s ezt akarjuk statisztikailag ki­mutatni, mint inkább a fenti kér­désre megtalálni a választ. Tehát, kedves „nulla egy”, le­gyen a segítségünkre. Először ta­lán halljuk Mátraházát: Jó ellátás, változatos program — Igen, itt Dallos László, a mátraházi szakszervezeti üdülő vezetője • beszél. Hogy mi újság? Még van egy kevés hó, vendé­geink — közöttük számos nyír­egyházi és szabolcsi dolgozó is — ródliznak, síznek. Nemrég Pa- rádfürdőt néztük meg, tegnap Gályára látogattunk el,, ahol nagyszabású fürdést rendeztek az üdülők. Voltak már Kékestetőn, d# ellátogattak Abasárra is, ahol _______________ ^jöttek, hogy nemcsak Tokaj- dóinak az üdülők.. „Itt most kezdődik a...” ban mérnek jó nedűt. Egyébként nagy sikere van a televíziónak, a mozielőadásoknak, a társasjá­tékoknak. A két hét alatt isme­retterjesztő előadást is rendez­tünk már a Mátra szépségeiről. Naponta négyszeri étkezést biz­tosítunk vendégeinknek, és ebéd­nél, valamint vacsoránál három­féle ételből válogathatnak a Pi­henésre jött szabolcsiak. Az idő kitűnő, jókedvben nincs hiány — hacsak a búcsútstre nem gon­— Halló, Galya? —- Radnóti Vilmos, jelentke­zem. Kérem, itt most kezdődik az igazi szezon. Ilyenkor nálunk öt fokkal melegebb a levegő, mint a völgyekben, és 965 mé­Ügyeskezűek „karavánja64 tér magasan kiskabátokban na­poznak & vendégek. Még most :s „téma” az üdülők között a nem­rég lezajlott nemzetközi síver­seny, melyet mindannyian végig­néztek. Most van nálunk „vál­tás”, s reméljük, hogy új ven­dégeink körében is sikere lesz irodalmi estjeinknek, zenés iro- í dalmi fejtörőinknek, és táncver- j senyéinknek, ahol értékes díja- kát osztunk ki „a győztesek kö- j zött. Ma egyébként nemzetközi j ismerkedési estet tartunk. Az! üdülőbe ugyanis 130 NDK-beli dolgozó is érkezett és ma este barátkoznak magyar kollégáikkal. — Az ellátás? — Bőséges. Naponta négyszer van étkezés, és az országban egyedül itt vezettük be az öt fajta ételből való választást. Mindezt napi 14 forintért kapják a dolgozók, míg a szakszervezet 53,20 forintot fizet értük. Mi újság; Sóstón? Lőrincz Anna üzletvezetőhe­lyettes válaszol: — Ezekben a napokban megye­beli termelőszövetkezetek dolgo­zóié az üdülő. Ősz óta biztosí­tunk kellemes pihenést. A „Ter­melőszövetkezetek Biztosítási és Önsegélyezési Csoportja’’ teljesen díjtalan pihenést nyújt a beutal­taknak. Bőséges, ízletes ételek­kel látjuk el vendégeinket. Er­ről már sokan elismerően nyi­latkoztak. A fürdő állandóan a vendégek rendelkezésére áll, emellett olvasási és más szórako­zási lehetőséget biztosítunk ré­szükre. Megtörtént már az )«■ hogy az üdülők . ellátogattak a közeli, sóstóhegyi Virágzó Föld Tsz-be is, barátkozni, ismerked­ni. Továbbra is szeretettel vár­juk a termelőszövetkezeti tago­kat. — angyal — Min őségellenőrzés nélkül nem hagyhatja el a ruha a gyárat. A Ruházati Gyár nyíregyházi telepének varrodáiban már gyártás közbon el­lenőrzik, hogy betartják-e a szabványt, jó-e a minőség? Ami­kor a ruha készen a raktárba kerül, az üzemi MEO ellen­őrzi a minőséget, s a ruhák elszállításakor budapesti minő- ségellenörök teszik a bélyegzőt a ruhára. Éppen munkában találtuk Tóth József budapesti minőségellenőrt és Maleczki András üzemi vezető meóst, mikor többek közt 3500 darab gépkocsivezetői bundahuzatot vettek át. Szépen összehajtogatva csomagolják, készítik szállításra az eböesztáJvú v'-ákal a gyár dolgozói. (Fotó: Hammel J.) Nem hangszórókat szállítanak a kerékpáros lányok, asszonyok, hanem vesszőből font kosarakat. A nyíregyházi háziipari szövetkezet bedolgozói ügyes munkával szépen ke­resnek. Beszélgetés Szilágyi Bertalannal, a gyarmati járna vb elnökhelyettesével Ój típusú traktor Csehszlovákiában A brnoi Jan Svonna Műveli a közeljövőben megkezdi a „Zetor 50—Szuper” típusú új csehszlo­vák traktor tömeggyártását. Az új traktor erősebb négyhengeres Diesel-motorral van felszerelve. Űjítás, hogy a traktor négyféle sebességre állítható. Fogyasztása óránként 3,5 kg olaj. A traktor súlya 2,5 tonna. A prototípust sikerrel kipróbálták Franciaor­szágban és az NDK-ban. Jubilál az aranyérmes fényképész kisiparos Károlyi István negyvenöt éve dolgozik a fényképész szakmá­ban. Nyíregyházán a Gloviczky- cégnél tanult. Segéd korában több évet töltött Bécsújhelyen és öt évet Párizsban. Megvan még az az oklevél, amit az Ipar­kamarától kapott egy kiállításon szerzett érdemért, s melyre a?, van írva, hogy „Jeles tanulókból lesznek kitűnő mesterek!” Belőle az lett. A felszabadulás előtt több kiállításon vett részt mun­káival, s ezüstérmet szerzett. Később aranyérmet is nyert. A KIOSZ városi titkárságánál van egy dicsérő emlékkönyv*, melynek lapjain sokan elismeré­süket fejezték ki a fényképész kisiparos jó munkájáért. Károlyi István tegnap este jubilált a KlOSZ-ban: a szakmában eltöl­tött negyvenöt évet ünnepelte. Az első „akadályon” I960 ja­nuár 22-én jutottak túl a fehér- gyarmati járásban élő parasztok. Megfelelő politikai és szervező Előkészítés után harminchét köz­ség vodt egyéni gazdája fordított nátat a múltnak és választotta i termelőszövetkezetet. Azóta si­keresen vették a második „gátat” is. Negyvenkét alakuló közgyű­lésen negyvenkét vezetőséget vá- lasztotak. A napokban felkeres­tük Szilágyi Bertalan elvtársat, a járási tanács vb. elnökhelyette­sét, hogy számoljon be az eddigi ta paszta! átokról. Milyen a jelenlegi helyzet a járdában .w — Röviden: jó. Ennek bizonyí­tására két lényeges tényezőt sze­retnék megemlíteni. Először: va­lamivel több mint két hónap alatt lettünk termelőszövetkezeti járás. Harminckét községben egy, a többi községben két ter­melőszövetkezet alakult. A kívül- maradottak szúrna elenyésző. Ez a tény már önmagában kétvállra fekteti a szövetkezetből kihúzó erőket és jelentős mértékben erő­síti a termelőszövetkezethez tar­tozás óhaját. Valahogy úgy van­nak most ezzel a dolgozó parasz­tok, hogy nem a közöshöz tar­— A járási párt és tanács vb. egyöntetűen Helyeselte Kádár elvtárs idevonatkozó kongresz- szusi szavait. Sok minden való­ban azon múlik, hogy milyen ve­zetőket kapnak az új szövetke­zeti tagok. Mi csak arra ügyel­tünk, hogy lehetőleg a paraszt­ság minden rétege képviselve le­gyen és osztályidegen elemek, tozni — szégyen. Másodszor: az alakuló közgyűlések aktivitása, a résztvevők nagy száma örvende­tes és bizakodást keltő. A szám­szerű fejlesztés időszakában nem egy helyen még a kisgyűlések szervezése is gondot okozott. Ma más a helyzet. Sokan hívatlanul megjelennek a különféle tanács­kozásokon, értekezleteken. Fehér- gyarmaton például, ahol két tsz alakult, előfordult, hogy az egyik szövetkezet tagságának jelentős hányada elment „hallgatózni” a másik szövetkezet alakuló köz­gyűlésére és viszont. volt kizsákmányolok ne juthas­sanak vezető szerephez. A javas­latok elkészítését és a döntést a parasztokra bíztuk. A gyakorlat­ban ez úgy történt, hogy az ala­kuló közgyűlést megelőző napon öszehívtunk 50—60 embert és megkértük őket: tegyenek javas­latot a vezetőség és a különféle bizottságok tagjaira. Ar. általuk í javasoltakat ajánlottuk aztán a közgyűlésnek. Egy-két személy kivételével (ezek nem is lettek megválasztva) a közgyűlés egy­öntetűen megszavazta a javasolt embereket. Érdekes eset történt Zsarölyánban. Elvetették a javas­latot és azt kérték, hogy saját soraikból válasszanak jelölő bi­zottságot.' Ám legyen! Egy ideig tanakodtak, majd viszatértek azzal, hogy jobbat ők nem tud­nak, maradjon az eredeti javas­lat. Melyek a sáron következő feladatok — Intézkedni, ahol még nem történt meg: a leltározás, az ál­latok elhelyezése, takarmány- biztosítás, vetőmag-összeadás, munkaszervezetek létrehozása, trágyahordás. Szükséges, már most felmérni, hogy egy tagra hány katasztrális hold föld jut. Ahol kevés az egy tagra eső földterület, ott a lehetőségek ha­tárain belül meg kell teremteni a belterjes gazdálkodást. Egyéb­ként könnyen előfordulhat, hogy a tétlen munkások fogják okozni a legtöbb gondot. A legfonto­sabb, hof’y a vezetőség és a tag­ság jelenlegi jó kapcsolata a jö­vőben se lazulj««. [etem Hogyan történték u vezetőség választások ? t

Next

/
Thumbnails
Contents