Kelet-Magyarország, 1960. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-07 / 32. szám

w Ujahb 2000 „Keletmagyár ország“ előfizetés gyűjtését vállalták a postás dolgozók Támaszkodva a nép bölcsességére A közelmúltban a Lapkiadó Vállalat és a Posta Hírlapter­jesztési Osztálya Nyíregyházán értekezletet tartott, ahol érté­kelték a múlt év sajtóterjesztési munkáját és megszabták ez évi feladatukat. Dicséret illeti a postás dolgozókat, mert a múlt évben megyénkben 8000-rel nö­vekedett a pártsajtó olvasóinak száma. A pártkongresszus tiszte­letére indított kéthónapos kam­pány idején közel ötezerrel nö­vekedett a Népszabadság, a Ke­letmagyarország és a Szabad Föld előfizetőinek tábora. Az értekezleten megjelent postás dolgozók vállalták, hogy ebben az esztendőben újabb két­ezer előfizetővel gyarapítják a Keletmagyarország előfizetőinek sorát. A legjobb postai dolgozó­kat, mintegy harminc főt. meg is jutalmaztak. Képünkön az egyik jutalmazott, Viszály Adám, az orosi postahivatal vezetője látható, amint felszólalásában ismerteti terjesztési módszereit. Mint a nyüzsgő méhkas, iTA olyan ma az új arcú falu. S mfg januárban töprengve, vívódva döntöttek főszereplői az új élet mellett, februárban már terveket szőnek, összedug­ják a fejüket. Várják a már­ciust, hogy az idővel a kikelet­tel együtt átformálódjanak ma­guk is. Ki gondolta volna a mátyusi Márkus Jánosról, hogy míg má­sok latolgatják a jövőt, addig ő önszántából' „elszegődik” a falu népe által összeadott har­mincöt leszerződött sőréhez éj­jeliőrnek? Talán senki. Nem tudja még, mit adnak ezért a munkáért, de mór előlegezte bizalmát, szorgalmát és akara­tát. Sok ember tesz ma így hi­tet a kollektív gazdálkodás mel­lett. Ezek vallják a közmon­dást: aki keres, az talál is. S talán éppen ezért is, ha va­laha, most igazán nehéz taná­csot adni falusi pártszerveze­teinknek. Nem kevesebb, ha­nem több lett a gondjuk, hi­szen sokkal több emberrel fog-' lalkoznak, így más szemmel, nagyobb látókörrel, az egész falu közösségét átfogó módon kell végezniük a pártfeladato­kat. S a jelszó, — melyet any- nyiszor hangsúlyoztunk: válja­nak pártszervezeteink a falu politikai, gazdasági és kulturá­lis centrumaivá — most kezd igazán életjogot nyerni. Mert ezt alkalmazva raktuk le az alapkövet, s a falakat is kezdik már építeni. S ami nagyon lé­nyeges: gyarapodott az építők száma. Nemcsak azokkal, akik a falu arculatának megváltoz­tatásában serénykedtek, s kiér­demelve ezáltal a párt tagjai lettek, hanem főleg olyanokkal, akik eddig nem. vagy alig vet­tek részt politikai munkában. Üj emberek, új arcok tűnnek fel, akik most ízlelgetik a kö­zös munkát, s a szövetkezetért érzett felelősség gondját, ,4 töme^kapesolatnak új, tartalmasabb, bensősége­sebb jelenségeivel találkozunk manapság. Jóleső érzés „Ízlel­getni” ezt. S hg gyümölcsözően hasznosítják a kommunisták, akkor óriási, kiapadhatatlan forrásai lesznek az új élet győ­zelmének falvainkban. Igaz, ezeknek az embereknek nagy­része még tegnapi. De már meg­kezdődött bennük egy új erje­dési folyamat, melynek segítése és előmozdítása, hogy a tisztulás bekövetkezzék, ugyancsak kö­rültekintő, embernevelő párt­munkát igényel. Igen. mert ez lesz a biztosítéka annak, hogy fokozatosan faragva a tegnapi énekből, a rossz tulajdonságok helyét újak, nemesebbek vált­sák majd fel. Most látni tisz­tán, mekkora erő, mily sok energia, szorgalom, bölcsesség — s most már akarat is — szunnyadt kihasználatlanul. Ezek élesztgetése és felhaszná­lása már megkezdődött. De sok függ attól, kik és hogyan éb­resztik ezeket. Mert minden ember egy-cgy egyéniség. S hogy ki-ki megtalálja a néki legjobban megfelelő helyet a közösben, körültekintő vezetés­sel, nagy emberismerettel, meg­gondolt intézkedésekkel, s a bi­zalom jegyében cselekedve biz­tosítható. , ► Ez általános recept De hogy hoi mi a teendő, melyik a fon­tosabb, s mi hiányzik, az már a helyi vezetésen, emberi böl­csességen is múlik. Mert Vá- sárosnamény és Tiszaadony is termelőszövetkezeti község, még is elütő, sajátos problémáik vannak. Lónyan megmt mások. Mindhárom helyen bővült a pártszervezet aktívahálózata. A naményi Vörös Csillag nemcsak azzal erősödött hogy 13 párttag helyett 24 serénykedik, hanem azzal is, hogy olyan pártonki- Vüli szövetkezeti vezetők for­málják a község jövőjét a kommunistákkal együtt, mint Siket Gyula, az új tekintélyes szövetkezeti elnök, ifjú Kiss Pál, Konez József, Juhász And­rás, Dóka Sándor, Koncz End­re, idős Nagy József téesz ve­zetőségi ’ tagok. Tiszaadonyban hét új termelőszövetkezeti pa­raszt •— Gerő Károly, Csatári Menyhért, Zsidó András, Csa­tári László, idős Kozma Ferenc, Rácz Pál — kérte a pártba felvételét. Lónyán a pártszerve­zetek egyesítésével megterem­tődött az egység. Negyven kom­munista egy szívvel, egy lélek­kel tevékenykedik a falu javá­ra. Jól dolgozó pártonkívüli aktivista a hat brigádvezető. Különösen kiválnak Király Gé­za, Lsczkó Balázs és Sütő Já­nos. Ök szervezték meg legha­marabb brigádjukat, a munka­csapatokat, s már munkálkod­nak is. 15 'r igaz, minden kezdet ne­■*-* héz, mégis könnyíteni le­het a rajton, ha a kölcsönös megértés, tenniakarás és biza­lom fűti az embereket, s eze­ket figyelembevéve dolgozik a pártszervezet is. Most a megszi­lárdítás idején különösen gon­doljanak erre pártszervezeteink. Most még több segítségre van szükségük a szövetkezeteknek. mint ezelőtt bármikor. S ezt igénylik, s elvárják az embe­rek a kommunistáktól. Na- ményban a napokban tartottak tanácskozást a párt-alapszerve- zetek titkárai. Mind a tizenhat alapszervezet meghatározott fel­adatot kapott. Utcánként láto­gatják az embereket a párt ak­tivistái és a további teendők­ről beszélnek az emberekkel. Vállalásokat tettek az üzemi és hivatali pártszervezetek és pár- tonkivüli dolgozók. Mindnyájan a szövetkezetért — ez a jelsza­vuk. A sertéster.yésztési szak­emberek tanácsokkal látják el a téesz állattenvésztésében dol­gozókat. A téglagyár lakatosai a «rvíírnöicstermelési brigád ke­zelésében lévő permetezőket ’•"-'torokat, szivattyúkat javít­ják majd rendszeresen. A do­hánybeváltó szakemberei a do­hánykertészetben dolgozó szö­vetkezeti tagokat patronálták. Az fmsz. könyvelői és admi­nisztrátorai a szövetkezet szám­vitelében serifnek, A pedagó­gusok munkae«rvségszómítási tanfolyamot szerveznek a bri­gád- és a munkacsapatvezetők részére. A cél azonos, máris más mó­dok várnak rn-^old-fg Iónyán és Ti«zaadonvban. Lónyán a kishitűség madarát el kell űzni az emberek feje felől, mely még mindig olvan hamis hango­kat csipog, hogy nem fizetik ki a jószág, takarmány után a já­randóságot. A lovak egy fedél alá hozatalától is idegenkednek, holott megfelelő helyet tudnak biztosítani az állatoknak, Tisza­adonyban a bizalmatlanság fa­lát kell teljesen lebontani. S hogy erre nagy szükség van, azt tények igazolják. Alig két- három kommunista van a szö­vetkezetben. Mégis, a tanács vb. elnöke, arra hivatkozva, hogy a pártvezetőségi ülésen „titkos” dolgokat tárgyalnak meg, nem hívták meg azokat a szövetkezetbe lépett tagjelöl­teket, akiket néhány nappal ez­előtt vett fel a taggyűlés a pártba. Mi ebben a furcsa? Az, hogy ugyanakkor a szövetkezet gazdasági kérdéseiről tárgyal­tak olyan elv társak, akik bár becsülettel támogatják a szö­vetkezetét, de nem tagjai an­nak, Nem szabad ilyen dolgok­nak megtörténni. A termelőszövetkezeti köz- ségekben az új élet- elin­dításához egész emberekre van szükség. Olyanokra, akiit szív- vel-lélekkel tudnak dolgozni az emberekkel együtt, tanácsaikat kikérve. Akik tisztán látják a jövőt, nem félnek a nehézsé­gektől és rendületlenül bíznak a nép bölcsességében. Mert a párt új tagjai, aktivistái, a szö­vetkezeti útra lépett parasztem­berek valamennyien a boldogu­lást akarják. S ezt támogatni a kommunistáknak kötelességük. Gyümölcsözőbb, termékenyebb lett és lesz a kapcsolat most a kommunisták és a pártonkí- vüliek között. A korábbi biza­lom igazán most realizálódik. Üj jelenségek igazolják ezt. Mert az a parasztember aki tegnap még saját magával szem­beszállt. vitatkozott, ma már féltve jövőjét, jogot formál és érez ahhoz, hogy minden tudá­sával, szorgalmával és akaratá­val segítse azt elő. S ezt előre­lendíteni minden kommunistá­nak kötelessége. Támaszkodva a nép bölcsességére, az emberék javaslataira, kezdeményezéseire, vezethetnek csak helyesen párt- szervezeteink. Mert az embe­rekhez való viszony, bizalom, megértés és bánásmód dolga, el­sősorban a falu, s benne az ember szocialista átalakításának a dolga. S ez a legnagyobbfo- kú kommunista felelősséget kö­veteli meg, Farkas Kátm&n. Ötszázmilliós megtakarítás, ötmillió társadalmi muiüaára, 20 ezer fiatal a KISZ önkéntes építőtáboraiban A KISZ Központi Bizottságának felhívása a magyar fiatalokhoz A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1960. január 12-i ülése, valamint a SZOT teljes ülése javaslattal fordult ha­zánk dolgozó népéhez, hogy folytassák az ered­ményekben gazdag kongresszusi versenyt és felszabadulásunk 15. évfordulóját egész éves munkaversennyel tegyük emlékezetessé. A KISZ Központi Bizottsága az ifjúsági szövetség elsőrendű feladatának tekinti részt venni a párt Központi Bizottsága határozatának, a SZOT teljes ülésén megjelölt feladatok vég­rehajtásában. A fiatalok, folytatva a kongresszusi ver­senyt jelenleg az „Ifjúság a szocializmusért” próba követelményeinek teljesítésével készül­nek felszabadulásunk megünneplésére. A KISZ Központi Bizottsága felhívja a KlSZ-szer- vezeteket, összpontosítsák figyelmüket a pró­ba teljesítésére, ugyanakkor a szakszervezetek­kel együttműködve úgy szervezzék a fiatalok versenyét, hogy az idősebb dolgozókkal együtt egész évre szóló versenyvállalást tegyenek. A KISZ Központi Bizottsága a követke­ző feladatok teljesítésére hívja fel a fiatalo­kat: járjanak elől a termelékenység emelésé­ben, iparunk színvonalának fejlesztésében, a korszerű gyártástechnológiák alkalmazásában, az export-tervek teljesítésében, az import­anyaggal való takarékosságban. A KlSZ-szer- vezetek támogassanak minden olyan elképze­lést, javaslatot, amely e célok elérésére irányul. A Központi Bizottság helyesli és támogatja mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek az új technika megismerésére, az új gépek keze­lésének elsajátítására, a szaktudás fejleszté­sére irányulnak. Az ifjúsági brigádok, export- brigádok, a bányászifjúsági brigádok, az épí­tőipari brigádok és közöttük különösen a „szocialista munka ifjú brigádjai” is elsősor­ban a termelékenység emelésében érjenek el kiemelkedő eredményeket és ahol szükséges, teljesítsék túl a terveket. A Központi Bizottság nagy örömmel üd­vözli, s nagyra értékeli a fiatal műszaki szak­emberek kezdeményezéseit. Folytassák, szélesít­sék bátran e tevékenységüket, gyorsítsák meg iparunk technikai színvonalának növelését. A Központi Bizottság különösen fontosnak tartja, .hogy tovább fejlődjön a takarékossági mozgalom és annak eredményeként ebben az évben mintegy 500 millió forint értékű (anyag, energia, stb.) megtakarítást érjünk el. A KISZ 20 őrás társadalmi munkaakcióját fejlesztve és szélesítve a fiatalok ötmillió óra társadalmi munkával segítsék a gyárak, lakóhá­zak, iskolák, utak, művelődési ottho­nok, sportpályák és parkok építését. A fia­talok segítsék a mezőgazdaság szocialista át­szervezését azzal, hogy a mezőgazdaságnak szánt ipari termékeket határidő előtt készít­sék el. Továbbá ez évben mintegy 500 építőipari ifjúmunkás vegyen részt a termelőszövetkeze­tek építkezésein. A KISZ Központi Bizottsága felhívja a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokat, hogy az 1960. évi jó termésért, valamint a termelőszö­vetkezetek megszilárdításáért alakítsanak ifjú­sági termelési brigádokat, munkacsapatokat, vállaljanak védnökséget a gépi munka, a 30 mázsás kukoricatermelési mozgalom, a silózás, a baromfitenyésztés, az öntözéses gazdálkodás felett. Vegyenek részt az ifjú traktorosok, a kukoricatermesztők, silózóbrigádok országos ver­senyében. Alakítsanak falusi ifjúsági szövetkeze­teket, s különösen az általános és középiskolás fiatalok szövetkezetei tenyésszenek minél több nyulat, baromfit, és prémesállatot. A termelőszövetkezetek fiataljai küldjenek soraikból ezer fiatalt baromfitenyésztő tanfo­lyamra, építsenek helyi erőforrásokból 40 is­tállót, 100 baromfiólat és kisebb gazdasági épü­leteket. A termelőszövetkezeti fiatalok minél többen jelentkezzenek a traktorosképző iskolá­ra, hogy év végére mintegy négyezer fiatal sa­játítsa el a traktorvezetést. Kezdjék meg az ötéves terv nyárfatele­pítési programjának megvalósítását; a fiatalok és úttörők közösen ültessenek el húszmillió fa­csemetét ós suhángot. A KISZ Központi Bizottsága felhívja az egyetemeken, főiskolákon és középiskolákban tanuló diákokat, hogy készüljenek a szocialista építőmunka nagy feladataira, sajátítsák el mindazt a tudást, amely nélkülözhetetlen a jövő kiváló szakemberei számára. A tanulás mellett minél többen seg’tsék elő társadalmi, fizikai munkával a termelőszövetkezetek épít­kezéseit, a tantermek, a diákotthonok és laká­sok építését, parkok, terek létesítését. A nyá­ron 20 ezer középiskolás diák és egyetemi hall­gató önkéntes jelentkezését várjuk a KISZ épí­tőtáboraiba. A KISZ Központi Bizottsága meg van győ­ződve arról, hogy a magyar ifjúság mint már eddig is, lelkes munkával, az évi terv teljesí­tésével válaszol a párt határozatára, s újabb gazdag eredményeket hozó tettekkel segfti a szocializmus építésének meggyorsítását. %

Next

/
Thumbnails
Contents