Kelet-Magyarország, 1960. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-19 / 15. szám
A fény világít Pócspetriben Elöljáróban 1948 tavaszán, történt, mikor az iskolákat államosították. A falu lakossága a templomból kifelé jövet a kastélyból lett tanácsházá- iioe özönlött. Asztalos János plébános, az akitori bíró, Konzili Pál, ás a jegyző, a volt horthysta tiszt, Királyfalvi Kermper Miklós húzták meg a vészharangot. S a pócspetriek azt hitték, hogy a „jó szóra” hallgatnak és elhatározták, hogy az iskolát nem engedik „veszedelembe” jutni. A máriapócsi rendőrőrsről két rendőr jött ki járőrbe. Felszólították a tömeget, hogy ki-ki menjen haza, A jegyző megtámadta az egyik rendőrt. Hogy ki lőtt, ma más- nem tudják, de az egyik kötelességét teljesítő rendőr holtan maradt a színhelyen. A tömeg a gyilkosságot látva, elhúzódott, a pap a törekesbe bújt, a hívei karókkal „őrizték”. 1948-ban megöltek egy rendőrt. Ennyit Pócspetriről elelől járóban! A község hármas ünnepe Szombat este ismét a kastélyba gyülekeztek a pócspetriek. Ünnepelni! Decemberben gyúlt ki a fény a községben, új iskolában tanulnak a gyerekek, állandó mozit kapott Pócspetri. Ezt ünnepelték. Ahogy ilyenkor lenni szokott, először a fiatalabbak jelentek meg „tájékozódni”, majd később gyülekeztek az idősebbek. Komótosan helyet foglaltak a megterített asztaloknál, s az ünnepség kezdetéig hallgatták a muzsikát Majd úgy hat óra felé Lekvár Mihály, a vb; titkára megnyitotta az ünnepséget, s Gazda László, az új iskola igazgatója mondott ünnepi beszédet. i r „Úgyse lesz abbul semmi..,, Az ünnepség alatt a riporter emberekkel beszélgetett. Megtudta, hogy mikor megjelentek a faluban a villanyszerelők, a petri öregek nagyokat hümmögtek a sok áskálásra, ■ méricskélésre, s azt mondták, hogy butaság, hogy „úgyse lesz abból semmi”. Biztosak voltak, hogy a petróleumlámpa egyeduralmát a villany nem fogja megdönteni. S mikor a „fénypróba” megtörtént, eleműitek. Az utcai világítást próbaüzemeltették először. Az emberek kiszaladtak, körülállták a villany- oszlopokat, nézték a csillogó égőket — csodálkoztak. Nevetgélve mutattak felfelé, s ekkor már azt mondták: „Lám, mégis lett villanyunk!” Agyonüti a fiamat! Valahogy így voltak az iskolával is. Mikor építeni kezdték, megint csak csodálkoztak. Akadtak az idősebbek közül olyanok is, akik a vasbeton elemeket látva, azt mondták: — Ez nem lehet jó: Nem is en- i gedem én a gyerekemet ebbe az í iskolába! Még majd összeszakad,; s agyonüti a fiamat! Olyanok is voltak, akik arra! voltak kíváncsiak, hogy mikor! hagyják abba az iskolaépítést. A négytantermes iskolát befe-1 jezték. A modernül, újonnan fel-' szerelt „tudománvvára” olyan szilárdan áll Pócspetri közepén, mint a kőszikla, s ma már senki sem fél attól, hogy összedől, * * Öregesen, lassacskán Azt mondta az igazgató, hogy hajdan itt volt a legtöbb verekedés, itt termett a legtöbb direkt- termő szőlő. Jó tíz évvel ezelőtt még nagy „sötétség” volt ebben a szabolcsi faluban. Még most is akad olyan ember a községben, aki életében nem ült még vonaton. A falu idősebbjének jór&ze még úgy „megtartja” magát. Szo- kaltan nekik az új, s csak módjával lépnek előre. De haladnak. Hiszen 1953-ban csak 4—5 telepes rádió volt a községben, s ma már ez a szám alaposan megsokszorozódott. Akkor 20 darab kerékpár volt a községben, s ma már 600 családnál ülnek fel a vaklóra, ha sürgős dolguk akad. Ezeket már Szollár János „tanár bácsi”, a „szaladó ember" mondta el, aki az iskolában oroszt tanít, vezetőségi tag a földművesszövetkezetnél, s akiről azt tartják, hogy éjjel-nappal rohan a községért, s nem is hiszik, hogy van olyan időszak, amikor pihenni szokott. Még arról is beszélt, hogy ötvenháromban a petri gyerekeket vontatóval vitték kirándulni, s voltak szülők, akik feljöttek sírva: „hogy adjátok vissza a gyerekeinket, ne vigyétek el tőlünk”. Ma pedig mindenki természetesnek tartja, hogy a kiránduló fiatalság autóbusszal j ár-kel. A fiatalság hangja A fiatalságról is szólni kell. Ők már nagyon várták a fényt, a mozit, s nem féltek az új iskolától. Szórakozni, művelőlni akarnak. Nem tartják szégyennek a bálozást. Van olyan fiatal a községben aki szüleikhez képest világ- járt ember, s tudja, hogy értelmetlen, s egyhelyben topogó az az élet, mely 10—15 évvel ezelőtt Pócspetriben zajlott. Szüleikkel beszélgetnek Is erről, s ez is sokat segített az előre való úton. 4 nyíregyházi bttőrő föz büszkeségei Epilógus Ügy mondják, „nehéz'’ község volt egykor Pócspetri. Az eltelt évek alatt azonban eltűntek a „boxergyűrűk”, s ma már a község lakói átformálódtak. Minden nap elmennek az új iskola előtt, s az öreg kezek felkkattintják a villanykapcsolót, mozielőadásokat, szórakoztató és művészi filmeket néznek végig. Ezen a szombaton ezt ünnepelték a pócspetriek. A fejlődést, amelyet a község megért. A kultúra, a tudás térhódítását. S azt, hogy a jövőben ez a fejlődés itt is meg fog gyorsulni. Mert Pócspetriben kigyúlt a villany, s a fény legyőzi a sötétséget. (Bézi) A hároméves „Pandúr”, akire * szarvasmarhaál 1 urnány minőségi feljavítása vár. ..Cifra”, kiváló tejhozamú tehén. (Hammel J. felvételei) Mi történt Porosaimén ? Fényes hó ropog a talpunk alatt. Megyünk. Vagy hatvanan, csupa vasutas ember, Nyíregyházáról, nagykürttel, cintányérral * az agyonhordozott aktatáskákban zsíros kenyérrel, a kenyér között szalámival, vagy -néhány szem friss tepertővel. A gyenge nap egészen felmelegíti a hátunkat, amíg elérjük az utolsó kanyart. Csend van a faluban, Porcsalmán, vasárnap, harangozás után, délidő. Csak az egyenruhás emberek menése ad egy kis neszt, meg a hangjuk, hogy bizonyisten jó volna egy gyűssűnyi kiüsti. A hideg ellen. .. Van nagy Öröm az agitáció szálláson, hírt hoztak a bentiek, meg kóstolót a sógorék disznójából, Jó nagy heyiség ez a szállás, a kultúrház bal szárnyában, sokan elférnek benne. Megmelegszünk, frissül a kedvünk is. és Sepa Pali előkapja a kis pikoló szájharmonikáját. Mondják a faluban, hogy ez a Pali nagy fiskális, nemhiába kalauz, flótával ment agitálni, rnerthát isteniül tudja nyaggatni azt a jókedvcsinálót. És az ágy szélén megszólal egy porcsalmai kis kucsmás fiú: — Bácsi, játssza el nekem a sejhajrozit, utána meg csócsó- bambijót... Hát így kezdődött a legújabb porcsalmai forradalom megünneplése. Mert az volt Porcsalmán, forradalom. Egy nap csak kiérkeztek a vasutasok, mire a falu felkapta a fejét. Űgyannyi- ra felszegte, hogy két hétig észre sem akarta venni a parolinak embereket. Az istennek se. Meri- hát szervezni érkeztek a nyíregyházi csomópont meglett emberei — szövetkezetei. Két hétig semmi, azután is csak valami, és tessék, január 16-án már kétmázsás disznót vágtak az ünnepre. A nagy napra, amikor a falu három végébe nyugtalan, felcsen- gőzött lovakkal kivittek, a táblát: „Termelőszövetkezeti falu’’. Erről a vasárnapról szeretnék elmondani egysmást. Előálltak a szánok, zászlóval, táblát vinni. Amúgy nem különös esemény a táblakitevés. De annál inkább útközben az arcok. A tornácról, az ablak mögül, a kisajtó félfa mellől. Mentünk a szánokon, új tagok, meg régi tagok, vendégek és vasutasok, s a falu kijött az utcára. Láttam, hogy egy itatáshoz készülő gazda loezében megáll a kútágás rúdja, hogy az asszonyok köténybe bugyolált keze meglepetten mozdul a szájuk elé. De integetett a falu, meg kalapot emelt, s kedve kerekedett még hógolyózásra is. Csak azért említettem ezt a hógolyózást, ezt a gyermekien meleg kedvet, hogy ne csodálkozzanak a következő kijelentésemen: este felé hangszórós, külön hívás nélkül is megindult Por- csalma lakossága a kultúrház felé. A gyűlésre, meg a műsorra s a reggelig tartó táncra. Valaki súgta a hátam mögül: „Csak egy- egy házőrző maradt otthon...” A gyűlés is a megszokottan zajlott le. Csak a levegő volt más. újabb, mint azelőtt. Szóltak faluvezetők. , beszélt a vasutasok megbízottja, és Lanczi János is, a csengeti járási tanács elnöke. Okosan, röviden, velősen, őszintén, hogy harsány tapsra csattantak tőle a tenyerek. Hát még a műsor alatt! Nem firkáltam fel minden számot, csak a pirított napraforgóra emlékszem legjobban Ültem, már j ment a műsor, s egy kisfiú jobb- ! vél rámmosolygott, s azt mondta, bácsi, rágjon maga is. Adott egy jó maréklcal... Még fel-fél- köhögtek széleken, még tele- magozták a széksorokat, de mar nyitányt hallgattak. Nyitányt a Bánk Bánból, és operett egyveleget. És tapsoltak, hogyvoltoztak, talán mint még soha. Mostmár végre nekikezdek az érdekesebb résznek. Mert a Lenkét talán életemben sem felejtem el. Lenke egy ló, az Erdős Anti bácsi lova. Azazhogy mostmár Lenke... No. de tartsunk sort. — Az asszony, mármint a feleségem, nagyon szerette azt. a Lenke lovat. Amikor felleltároztunk, értékeltünk, és Lenkét is elvezettem a közösbe, az asszony úgy sírt, mint az anyja temetésén. ■. Mert a Lenke... Gondolja uram, hogy a sok lú közül mellészokik a járásban valamelyik? Anti bácsi várja a feleletet, de aztuán mégis megelőz, mert aki húsz hold - földet, páratlan lovat visz be a közösbe, annak nehéz nem engedni a szó folyását. Koránk gyűlnek többen, a bálterem melletti „agitációs” helyiségben, leülünk a vaságyakra. Kint csaK úgy harsog a szakszafon. nem bírni a fiatalsággal, olyan a kedve, — mi meg összekoccantjuk a poharakat. Azután Nyirán Mihályt hallgatjuk. — Ha este kettesben vagyunk a felesegemmel. mindig azt mondja: hé. mostmár mi lesz? ! Nem kell-e hazahozni a lányunkat Szálkáról, a gimnáziumból, mert nem bírjuk majd. .. ? A körülülők kacagására megadja a választ, azután valaki még hozzáteszi: ,,ne beszélj már bolondságot Mihály, pénz lesz a taníttatásra, és vedd tudomásul, hoy eltörjük a derekadat, ha ki! veszed a lányt o «gimnaziomi bul»...” Erdős Antal, Nyirán Mihály, Masté Gábor... Csupa jó gazdák, Szó közben kijött, hogy a jó példa sokat tesz. legtöbben a Rákócziba mentek, de még a vallásnak is köze volt a téeszhez, mármint úgy, hogy a reformátusok is, a katolikusok is együvé igyekeztek, Ezen újfent nevetünk, megjön az örökifjú Anti bácsi kedve, és mint a szikkadt föld a vizei, úgy iszom a szavait: — Tudja, csak addig nehéz, míg az ember túlesik rajta. Biztosan hallotta már, engem amolyan „kulcsembernek’ tartottak. Mit tagadjam, egyszer hangosan beszélt velem egy agitátor, és visszakiátottam, hogy itt ne or- dibáljon, és vegye tudomásul, ha a kötelet ide kötik is, akkor sem írom alá... Hanem a nyehésség- be, bolond fejjel úgy megszorítottam a saját nyakamat, amikor mutattam, hogy na!... Ilyen ez, látja. írja oda, hogy túlestem a tűzkeresztségen, és jól érzem magamat, most nincs gondom az adóra, az őszi vetésekért, már tan is vagy ötven munkaegységem, meghagy tiszteltetem a kormányunkat. .. Csak a Lenkét, azt is említse meg... Nyirán Mihálynak nemcsak a bajusza érdekes, de az őszintesége is. „A traktortól is féltünk, most meg már civódtunk érte, hogy kiét szántsa előbb” — szólal csendesen. — Hátha ez is... Meg az emberek erősek és dolgosak, már most munkáért érdeklődnek. Meglátja csak...! Nem mondja, hogy mit, csak olyan bizakodás van a hangjában. Mert a porcsalmai parasztemberek nemcsak azt szeretik, hogy egy napot nagybetűvel beírunk a falu történetébe, hanem ha annak a napnak folytatása is van. ANGYAL S. *
