Kelet-Magyarország, 1960. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-27 / 22. szám

MAI NAPLÓ; A magasszárű csíkos és a krasznodári „házassága“ SZOVJET BÉLYEGKIÁLLI- TAST rendez a Debreceni Posta­igazgató Ág — a Nyíregyházi Bé­lyeggyűjtő Kör Kozr-mutvo^e , „1 •— január 29. és február 4. között a nyíregyházi Jósa András Mú­zeumban, a Malinovszkij utca 6. szám alatt. A megnyitó január 28-án délután 4 órai kezdettel lesz a múzeum épületében. KÖZEL HÁROMSZÁZEZER NORMALIIOLDDAL nagyobb földterületet művelnek meg a kölesei cs fehérgyarmati gépállo­mások munkagépei. A 67 új erő­gép mellett 3-as típusú szovjet kombájnokat és járvasilózókat is kapnak a közeljövőben gépállo­másaink. „ NÉGYTANTERMEö ISKOLA felújítását, orvosi rendelő és váró, valamint művelődési ház tataro­zását tervezi az idén a nyírteleki községi tanács. Könyvtárfejlesz­tésre 1500 forintot fordítanak az idén a községfejlesztési alapból. * 176 EZER FORINT ÉRTÉKŰ anyagot takarítottak meg, bulla- dékanyagból 200 ezer forint ér­tékű göngyöleget készítettek a kongresszusi verseny folyamán a Nyíregyházi Háziipari Szövetke­zetben. A közelmúltban osztották ki a dijakat: vándorzászlót és pénzjutalmat. Az első díjat a híra- aett kisruhavarró részleg, a má­sodik díjat a paszabi szövőrészleg, a harmadik díjat a demizsonfonó részleg nyerte. BOLYAI EMLÉKÜNNEPÉLYT rendez — a nagy magyar mate­matikus, az abszolút geometria felfedezője halálának évforduló­ján — a Bolyai jápos Matemati­kai Társulat, a TIT és a Hazafias Népfront január 30-án este 5 órai kezdettel Nyíregyházán, a Besse­nyei Klub előadótermében. ÉRTEKEZLETET tartanak ja­nuár 30-án, szombaton délelőtt fél 10 órakor a megye TBC gon­dozó intézetei a megyei tanács kistermében- Az értekezleten a TBC gondozók és intézetek múlt évi munkájáról esik szó. félévi bizonyítványki­OSZTÁS. A megyei tanács műve­lődési osztálya jelenti: — Az idén február elsején osztják ki a me­gye középiskoláiban és általános iskoláiban a félévi értesítőt, KÖZEL HÁROMSZÁZÁN te­kintették meg az Ukrán Kultuva Napja tiszteletére rendezett uk­rán—magyar népművészeti, tör­téneti és könyvkiállitást. Mi is az a rügydugványozás? Téli érdekességek a Kisvár dai Kísérleti Gazdaságban KÖZSÉGFEJLESZTÉSI ALAP­BÓL ötszázméteres villanyháló­zat-bővítést végez, a szeszfőzdé­hez tízezer forintért villanymo­tort vásárol, ugyancsak tízezer forintot költ a községi tűzoltó- szertárra az idén a berkeszi köz­ségi tanács. ,JVZ EMBER ÉS A VILÁG­MINDENSÉG" címmel tart elő­adást január huszonnyolcadikén » TIT Szabolcs-Szatmár megyei szervezetének fizika-csillagászati szakosztálya, a Bessenyei Klpb helyiségében. Az előadás kezdete este fel hat óra. Belépődíj 1, il­letve 2 forint. A hóvgj borított mező téli álmát alussza a burgonya sző­kébb „szülőhazájában", a kis­váráéi nemesítő telepen. A kinti nyugalommal ellentétben a nö­vényházakban, műn ka term ek ban és laboratóriumi helyiségekben szorgos munka folyik. Ez a téli időszak az, amikor az egész éri kísérleti eredményeket feldolgoz­zák. hogy levonhassák a meg­feledő következtetéseket. Küzdelem a burgonyavírus ellen Az elmúlt évi kísérleti ered­mények megállapítása mellett folyna^ az°k a munkák is, ame­lyek az idei kísérleteket segí­tik elő. A növényházban Borús József tudományos segéd-munkatárssal találkoztunk. Éppen a szépen zöldellő burgonyapalántákat vizs- gálgatta. Megkértük, áruljon el valamit a burgonyanemesítés legégetőbb kérdéseiről. — Igen fontos feladatunk a leromlás elleni küzdelem — kezdte tájékoztatóját. — A fő ellenség a vírus. A védekezés­nek már ismertetett módszere a júliusi szárfelhúzás, s a másik, a mikroszkopikus kaparékvizs- gálat. — Tavaly — az NDK-ban folytatott kísérletek nyomán — megkezdtük a rügy dug vány ozás­sal való kísérleteket. A kísérlet lényege: a földből felszedett gu­mókat — hogy gyors csírázásra késztessük — vegyszeres keze­lésnek vetjük alá. A tőzeg köze helyezett gumókon megjelenő rügyeket — az átlagmintából minden gumóról cgy-egy rügyet — kevés hússal együtt kivág­juk, elültetjük, s a burgonyanó- vény egy hónap alatt úgy lei fej­lődik, hogy a vírus cp fertpzött- séget megállapíthatjuk. — És mi a gyakorlati jelentő­sége ennek a kísérletnek? — Nem más. mjnt az, hogy a vetőgumót termelő gazdaságok­ból beküldött mintáit alapján — még mielőtt a szaporító anyagot továbbtenyésztésre elszállították volna a termelőszövetkezeteknek — meg tudjuk mondani: ennyi, vagy annyi százalékban fertőzött az anyag, nem adható szaporí­tásra. Vagy a fordítottját: hogy alkalmas. Ennek a minősítésnek a népgazdasági jelentősege igen nagy lesz. — Azért „lesz’’ — folytatta a nemesítő telep munkatársa —, mert az elmúlt évben még csak a módszereket dolgoztuk ki s reméljük, hegy az idén már na­gyobb méretekben végezhetjük a vizsgálatokat. r Uj napraforgófajta sziliét in Elhagyva a növényházakat, a munkatermekben érdekes tevé­kenységre figyelünk lel. Fiatal lányok, csipesszel a kezükben napraforgó magot törnek Dp — a jó szabolcsi szokástól eltérően — nem eszik meg a kibontott magot, hanem nagy gonddal ap­ró tálcákra heij tzik. Másik edénybe a maghéj kerül. Az oftlévők közül az asztalfőn ülő Bercncsi Józsefijének nem csipesz, hanem logarléc van a kezében. Ö a csoportvezető. Tő­le érdeklődünk, előbb a logar­lécről, majd az ott folyó mun­káról. — Nincs nekem semmi elmé­leti képesítésein — magyarázza, — viszont már tíz esztendeje dolgozom itt, úgy ragadt rám « logarléccel való számolás tudo­mánya. — A lányok pedig — mutat az asztal mellett ülőkre — fontos mérési munkát végez­nek. Az intézet munkatársai már három éve foglalkoznak a kis- várdai magasszárú csíkos és a krasznodári napraforgó kereszte­zésével. — Száz-száz szem szabolcsi és szabolcsival keresztezett szovjet fajta napraforgó magot bontanak fel. A laboratóriumban ezután megállapítják a helyi és a ke­resztezett fajta mag-bél arányát, olajtartalmát. Az összehasonlítás eredmé­nyeiről Dobos Mária laboráns­technikus ad felvilágosítást. — A keresztezett napraforgó mag-bél aránya tíz-tizenkét szá­zalékkal jobb. mint az eredeti szabolcsi fajtáé. Olajtartalma is magasabb négy—hat százalékkal. Az előállított hibrid az említeti jó tulajdonságok mellett egyéb előnyökkel is rendelkezik. Job­ban ellenáll a napraforgót pusz­tító szádornak, a napraforgó­molynak és a termése nem olyan nedvszívó, mint a hazaié, nem romlik olyan gyorsan. Még egy előnye van: alacsonyabb, mint a szabolcsi, így a gépi betakarí­tását meg lehet oldani. Termés­hozamban pedig örökölte a sza" belesi fajta jó tulajdonságai. — Mikor kerül ez az új fajta köztermelésbe? — kérdeztük. — Az idén még itt folytatjuk a kísérletet, maid jövőre nagy­üzemi kísérlet jón, és ha ott is megállja a helyét, akkor három- négy év múlva, a termelő gaz­daságokba kerül. G—. S—. Nagyszabású renin bűnözési botrány Chicagóban London (MTI); Chicagóban olyan méretű rendőri bűnöaée* botrány pattant ki, hogy amely a rablóbandák hírhedt fellegvá­rában is feltűnést keltett Egy rovottmultú betörő az elllene folyó bűnvádi eljárás során be­vallotta, hogy a chicagói északi kerület nyolc rendőre tevéke­nyen segített neki számos betö­réses lopás elkövetésében éa összesen százezer dollár értékű vagyontárgy ellopásában. A le­leplezés következtében Chicago rendőrfőparancsnoka O'connor lemondott állásáról. A nyolc vád­lott rendőrt felfüggesztették ál­lásától, de a vizsgálat újabb tizenhét rendőr letartóztatását eredményezte lopás. fegyveres rablás megvesztegetés és bűn­pártolás miatt, s kiterjesztettek a vizsgálatot további százötven rendőrre hasonló bűncselekmé­nyek gyanúja folytán. ALKOHOL A KORMANYKEREKNEL A „cenfizés" és más bűntársai Tanulságos baleseti krónika gépkocsivezetőknek Az életszínvonal és az igények növekedése következtében me­gyénk területén nagymértékben emelkedett az utóbbi években á gépjármüvek száma. Ma már nemcsak vállalatok, hanem ma­gánszemélyek birtokában is van­nak gépkocsik és motorkerékpá­rok is. Több gépkocsi — több baleset? lansága, fegyelmezetlensége és a közlekedésrendészeti szabályok be nem tartása. A közlekedési balesetek az elmúlt évben főleg ittas gép­járművezetésből, gyorshajtás­ból, szabálytalan előzésből, a követési távolságok be nem tartásából és általában gon­datlan vezetésből eredtek. A közlekedési balesetek szám­szerű emelkedéséhez hozzájárult még az is, hogy a lovaskocsihaj- tók, kerékpárosok egyré.sze itta­san vett részt a közúti forgalom­ban. Az alább felsorolt példák is mutatják, hogy mi a következ­ménye annak, ha a gépjárműve­zetők és hajtok a közlekedésren­dészeti szabályokat sokszor sem- mibevéve, fegyelmezetlenül köz­lekednek. 1959. október 29-én Baráth La­jos tákosi lakos vontatóval járt Olcsvaapáti község területén. Na­gyobb mennyiségű szeszesitalt fo­gyasztott és ennek következtében vontatójával együtt az árokba bo­rult. Baráth a helyszínen meg­hal t. 1959. oktpber 1-én Szalai Mik­lós nyíregyházi lakatos gépjár­művezetői igazolvány nélkül Nyírtelek községben motorkerék­párt vezetett. A vezetésben meg­felelő gyakorlata nem volt, a se­besség-korlátozásokat nem tartot­ta be, a motorkerékpárral felbo­rult. Mire a mentő kórházba szál­lította volna, útközben meghalt. 1959. november 16-án Pajti Sándor petneiiázi fakos Kisvárdá- ra indult saját tulajdonát képező lovas fogatával. Útközén na­gyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott és így akart áthalad­ni Anarcs község belterületén, a közutakat keresztező vasút} síne­ken. Az áthaladás előtt nem ál­lott meg, nem győződött meg az áthaladás veszélytelenségéről, s így az éppen ott közlekedő vo­nat — fogatával együtt — elütöt­te. Pajti a baleset következtében a helyszínen meghalt- 1939 november 12-én Baracsi Sándor nyirbálod lakatos motor­kerékpárjával a közlekedési sza­bályokat semmibevéve, elütötte Duna Dezső nyírbélteki lakost, * és összeütköztek. A baleset kö­vetkeztében 25 100 forint, anyagi kár keletkezett. A közlekedési szabályok lse nem tartása — különösen az it­tas vezetés és a gyorshajtás — ilyen sérülést és károkat von maga után. A gépjárművezetés szép foglalkozás és jó megélhe­tést nyújt. Azonban azok a személyek, akik a köztekedesrendeszéii szabá­lyokat nem tartják be, „bra­vúroskodnak", életüket és testi épségüket veszélynek teszik ki. Mindig, de különösen a téli síkos, csúszós időkben szüksé­ges, hogy a gépjárművezetők fo­kozott gonddal és körültekintés­sel vezessenek és tartsák be a közlekedési szabályokat: Soförparancsoíat Legfontosabb teendők a gép- járművezetők részére: 1. Elindulás előtt vizsgálták meg gépjármüveik biztonsági be­rendezéseit, különösen u fékek., lámpák, kormányszerkezetek használhatóságát. 2. Síkos, csúszós utakon, kü­lönösen útkereszteződéseknél, út- kanyarokban, gyalogos átkelőhe­lyeknél fokozott gonddal és kö­rültekintéssel vezessenek. 3. Szüntessék meg a gépjár­művezetők az úgynevezett „cen- tizést". Rendes körülmények kö­zött is, egymás mellett való el­haladásnál. a járművek közötti ' távolság legalább 70 cm, síkos I csúszós úton 180—200 cm. legyen. 4. 4 havas és jeges út megnő­aki 20 napon túl gyógyuló sérü­lést szenvedett, ügraesi, ahelyett, hogy a sé­rült személy segítségére sie­tett volna, a helyszínről mo­torkerékpárjával együtt elme­nekült. Nagy Sándor, a nyíregyházi 53- es AI>ÜV tehergépkocsi-vezetője 1960. janiiár 6-án Ufas állapot­ban vezette a rábízott tehergép­kocsit. Ilyen körülmények között a sebesség-korlátozást nem tar­totta be és Nyírtelek község te­rületén a síkos úton egy lovas- kocsiba ütközött. A baleset kö­vetkezeiében több mint 2 ezer fo­rint anyagi kár • keletkezett, s a lovaskocsi haj tója súlyos sé­rülést szenvedett. véli a fékútat. a gepiarmüvcze- ) lök erre legyenek tekintettel. < 5. Télen a hideg ellen megfe­■ lelő meleg öltözettel védekez- ] zunk, nem pedig alkohol fo­gyasztással. 6. A közlekedési szabályokat be nem tartó gépjárművezetők elleni harc nemcsak a rendőrség, hanem minden gépjárművezető feladata. Ha a gépjárművezetőik betart­ják a közlekedésrendészeti sza­bályokat, a rájuk bízott gépjár­művekre úgy vigyáznak, mint a szemük fényére, ha azokat min­dig forgalom- és üzembiztos ál­lapotban tartják és munkájuk során állandóan képezik ma­gukat, a gépjárművek számának növekedése mellett rtem emel­kedni, hanem csökkenni fog a közlekedési balesetek száma. 4 Egy vontató és egy halott az árokban Az elmúlt évben gépjármű- parkunk emelkedésével egyidő- ben a közlekedési balesetek szá­ma is növekedett. A balesetek száma 1959-ben lényegesen maga­sabb volt, mint az előző évben. Sokan felteszik a kérdést, hogy talán a gépjármű-park növeke­dése következtében szaporodtak a közlekedési balesetek? Nem. Ugyanis vásárok és piacok, vagy rendkívüli forgalom esetén szinte alig történtek közlekedési balese­tek, míg lakatlan területeken ugyanakkor gyakran fordulnak plő. A közlekedési balesetek okai egyes gépjárművezetők gondat­Lovasszekér a vonat alatt Karambol az útkereszteződésnél tói a kemecsei es nagyhaiászi utak kereszteződésében a sebes­ség-korlátozást nem tartották be 1960. Január 19-én Balogh Im-! re és Révész István a nyíregy- j házi 53-as AKÖV gépkocsiveze-1

Next

/
Thumbnails
Contents