Kelet-Magyarország, 1959. december (16. évfolyam, 284-308. szám)
1959-12-13 / 295. szám
Gondolatok A jövő évben több tízezer holddal növelik a zöldségtermít területeket A megyei kertészeti felügyelők pénteken a Földművelésügyi Minisztériumban tartották országos tanácskozásukat, amelyen az I960, évi zöldségtermesztési tervfeladatokat vitatták meg. Itt (mondották, hogy jövőre több tízezer holddal növelik az or 6zág zöldségtermő területeit. A tervek szerint 1960-ban összes:i 210 ezer hotdon termesztene., zöldségféléket. Ebből 70 ezer hole lesz a termelőszövetkezetek kér tészete, s további 900 hold az állami gazdaságoké. józsefházi újdonság Tiszavasvári mellett, egy kis házcsoport az egész Józsefháza. Ezekben a napokban minden háznál sokat beszélnek az emberek a tanyabeli gyermek-termelőszövetkezet nemrég tartott „zárszámadásról”, Szilágyi Antal pedagógus irányítása mellett kétezer négyszögöl földet műveltek az iskolás gyerekek ebben az évben. Műiden ledolgozott napért egy munkaegységet írtak az úttörők javára. Mind a kétezer négyszögölön kukoricát termeltek, betakarítás után pedig eladták az államnak. A kapott pénzből kiegyenlítették a költséget, és aztán osztozkodtak. Átlagban száz forint jutott egy gyereknek- A pénzt takarékba tették, és elhatározták, hogy az iskolai év: végén ellátogatnak a fővárosba. Ahol egy gép naponta 12 ezer üveg Kört palackoz Már vége a nagy nyári sörszezonnak. Vannak még azonban, akik most is szívesen fogyasztják eat a közkedvelt italféleséget. A júliusi 64 ezer liter sörrel szemban azonban ebben a hónapban — előreláthatólag — „csak” 23 ezer liter sört igényelnek a fogyasztók. Említésre méltó ez a szám is, mert néhány évvel ezelőtt — 1950-ben — a decemberi hónapban csak hatezer liter sör fogyott el a Kőbányai Sör és Malátagyár helyi kirendeltségéről. , Jelenleg „csak” 400 hektoliter sör van raktáron, de Köven le»x hús ax üzletekben minden nap friss sör érkezik, t minden igényt ki tudnak elégíteni. Amíg tavaly még kéziero- vel működtetett fejtő- és mosógéppel naponta négyezer darab üveget tudtak palackozni, ezzel szemben a nemreg üzembehelyezett kelet-német gyártmányt, automata töltőgéppel naponta tizenkétezer üveget töltenek meg anélkül, hogy fizikai munkát fejtenének ki a dolgozók. Sörkedvelők! Nincs ok a kételkedésre: mindenki annyi sört ihat, ameny- nyi jólesik. Habár nyáron gyakran gátolva volt ilyen irányú igényünk kielégítése, legalább most, korácsonyhoz közeledve elégítsük ki igényünket. Debreceni vöröskeresztes vezetők megyénkben A Húsipari Vállalat dolgozói felajánlották, hogy a kongresz- ezusí versenyben 1 százalékos önköltségcsökkentést érnek el, ami 740 ezer forint megtakarításnak felel meg. Eddig 0,9 százalékos az önköltségcsökkentés. A hiányzó egytized százalékot rövidesen teljesítik. Már eddig is mintegy 650 ezer forintot takarítottak meg. Az ünnepekre viszont annyi hús- és töltelékárut bocsájtanak a fogyasztók rendelkezésére. amennyit a kereskedelmi szervek igényelnek. Minden nap friss áru áll a dolgozók rendelkezésére. S mivel erről a vállalat főkönyvelője értesített bennünket, s ezt mindenki „készpénznek” veheti, ha mégis előfordulna kisebb hiányosság a húsellátásban, bizonyára a kereskedelmi szerveket marasztalják majd el a vásárlók. A napokban tapasztalatcsere céljából a debreceni ' járási és megyei Vöröskereszt-Vezetők meglátogatták a nyíregyházi járás vöröskeresztes szervezeteit. A nyíregyházi járás vezetőivel közösen megnézték Búj község egészségügyi állomásait. - A községben tizenöt egészségügyi . állomás működik. Dr. Dankó László körzeti orvos ismertette a vendégekkel a buji vöröskeresztes alapszervezet munkáját. Elmondta, hogy az első időkben nagyon nehéz volt az egészségügyi fel- világosjjtp,. munka, sok türelmet és szorgalmat kívánt a vöröskeresztes aktíváktól. Ma már más a helyzet. Sdkszor előfordul, hogy távoli tanyákra kell menni a betegekhez és mire megérkezik az orvos, a beteg mellett már ott van a vöröskeresztes aktíva és ellátja szakszerűen kötésekkel, vagy más segélynyújtással. Még két egészségügyi állomást néztek meg a debreceni Vörös- kereszt vezetői. Ellátogattak Sé- nyőre is, ahol resztvettek a sé- nyői vöröskeresztes alapszervezet rendezvényén. Ezen az esten kapta meg "a sényői alapszervezet vezetősége a járás» Vöröskereszt vándorzászlaját, mint a kongresszusi versenyben legeredményesebben dolgozó alapszervezet. A jól dolgozó aktívákat oklevél-: lel jutalmazták meg. Bírósági jegyzetek „Megütöttem ar. anyámat...44 A VÁDLOTTAK PADJÁN jolöHözött, megtermett fiatalember ül. Szemét a földre süti, nem mer felnézni arra a kis kopott, törékeny, őszhajú asz- szonykára, akinek hangja el-el- csuklik a sírástól a bíróság előtt. A töredezett szavak, bánatos mondatok nyomán a bírók, hallgatók szívébe markol szomorú élet tragédiája, egy elhagyott édesanya gyötrelme. — Gabi jó fiú... Nem tehet róla... Ne tessék őt bántani... A fiát védi, a legkissebbet, a legkedvesebbet, azt;, aki őt megütötte. I A bíró kérdései nyomán feltárul az ősz anya sorsa. Tíz gyermeket szült, kilencet Mnevelt belőlük. Ember lett mindegyikből, megházasodtak, férjhezmentek, révbe jutottak. Akad köztük még mérnökember is. Távol kerültek aszúiéi háztól, egyedül Gabi, a legkisebbik maradt otthon, a kis falusi lakásban. Egy napon aztán ő is asszonyt hozott a házhoz, s a szülők félrevonultak, átadták helyüket a fiataloknak. Hátul, az udvar végén kisszo- bácskát építettek maguknak. AZ APÄ azontúl kimarádo- Sott, sokszor napokig nem jött haza. S egyszer, harmincöt esztendei házasélet után otthagyta a feleségét. Egy fiatalabb nővel külföldre disszidált. Az édesanya magára maradt. EH ma rád Lak a levelek is a hűtlen gyerekektől, egyedül Gabit, meg az újszülött unokáját láth háttá. Menye azonban nem vette szívesen látogatásait, s férjét az anyja ellen tüzelte. Később aztán félreérthetetlenül tudomására hozták, hogy nincs helye a lakásban. Az idős asszony napokig nem mozdult ki kis szobájából. A „dikóra” borulva sírt, zokogott. S így teltek a hetek. Gyermekei, férje elhagyták, senkire nem támaszkodhatott. Abból élt, hogy szegényes holmiját eladogatta, s csak egy tányér levesre telt naponta. EGY ESTE pedig berontott hozzá a legkedvesebb fia, Gabi: — Mit képzel anyám, lopom én a pénzt? Minek égeti azt a drága villanyt? S dühösen leütötte a falról a villanykörtét, amely apró darabokra törve guruit a padlón. Az asszonyban felgyűlt a keserűség és csak ennyit mopdott halkan, csendesen: így kell ezt csinálni fiam... Gabi erre nekiesett, s ököllel az arcába vágott, majd elrohant. Az anya fekhelyére ros- kadt, s arcát elöntötte a vér. Hidegebb lesz Várható időjárás vásárnap es- tig: erősen felhős, párás, ködös idő. Több helyen eső, vagy havaseső, a hegyeken havaseső, esetleg havazás. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap. nyugaton 3 6. keleten 6—10 fok között. Távolabbi kilátások: á hőmérséklet csökken, A szomszédok találtak rá, s ők jelentették fel a fiát... A tanács elnöké a vádlottat szólítja. Szavait indulat fűti: — Hogy tehet ilyet? Gábi: hallgat. — AZ ANYJÁT ÜTÖTTE; MEG, az édesanyját... Aki any- nyit küzdött magáért, akinek ) köszönheti, hogy ember lett...! Mi lesz, ha , majd , ezt vissza- I kapja a saját gyermekétől? A vádlott a bíró szavaira megtörik. Felzokog: — Megütöttem az anyáidat!... Ömlenek a könnyei. S az anya felugrik, odaszalad a gyermekéhez és sírva a nyakába borul. Ott sírnak mind a ketten a bíróság előtt, mindenről megfeledkezve. Egymásra A nyíregyházi rádió MŰSORA: Vasárnap: A záhonyi átrakóban. — Színes muzsika. — Luca napja. — Vasárnapi muzsika. — Szemelvé^ Váczi Mihály új verseskö- mteből. ■— Szív küldi. Hétfő: Egy órás zenés riportmúsor az ifjúság életéből; így látom az ifjúságot; Diákok a KISZ-ben; Kilián-próba a Vasvári Pál gimnáziumban. A leánykoszorú munkájáról: Hírek a Hajdú—Bihar és Szabolcs-Szatmar megyei KlSZ-szervézelek életéből. a Megyei Képzőművészeti Kiállításról A művészet és amit nyújt, több, mint egyszerű szórakozás, gyönyörködtetés. Az a mély érzelmi gazdagság, amely minden művésznek sajátja, csak a nyelv, mellyel élve hol szűkszavúan, hol szellemesen, hol drámai hangon, vagy lírai könnyedséggel közöl embereket. Berky szobrainak'»«- mes szocialista pátosza mé&yér* zésgket kelt a szemlélőben. Oly* kor nem is tudják ,hogy a hangulat, vagy a gondolat erejének adjuk át magunkat, vagy a formák, vonalak, illetve fények, színek varázsában gyönyörködjünk valamit a művész, az ember: az emberrel. Közlendője: a mondanivaló, jelen esetben a kiállítás képeinek, szobrainak tárgya, témája. És meg kell állapítanunk, hogy az idei kiállítás témában, mondanivalóban gazdagabb, mint az eddigiek. Ez eleve rámutat a kétségtelen fejlődésre. inkább. Amit mégis szóvá kell tenni: a miskolci kiállítás anyagával szemben a mienk kevésbé mert új utakat keresni. Sálunk csak Berky és Soltész vállaltak az új út keresésével járó kockázatot, de az ennek jegyében született műveik a legjobbak, Kilenc megyei művész állított 1 ki. Ez a szám nem nagy, ha tud- { juk, hogy több és tehetséges j képzőművészünk nem küldött ké-) pet, az érdeklődéshez képest mégis soknak tűnik. Mert megyénkben; sajnos, még nem sikerült elérni azt az érdeklődési nívót, amely más megyékben már kialakult. A képek festői szépséggel állítják elénk a szabolcsi tájat, az Ha a kiállítást összegezni akarjuk, az eddigiekhez még hozzá kell tennünk azt a megállóin- tűst, hogy a kiállítás anyagának nagy része elmélyült és érett alkotásokból áll. Főleg fiatal művészeink, az utóbbi egy évben igen sokat fejlődtek. A múzeum új kiállítási helyisége pedig megfelelő és szép kerettel szolgált a képzőművészeti kiállításhoz. KOROKNAY GYULA 12 lakáshoz tégla, 75 épülethez cserép terven Selül A tiszaberceli téglagyár nyerstéglagyártási terve hétmillió jda- rab volt. A kongresszusi verseny során ezt a mennyiséget mór október derekára teljesítették, sőt: 300 ezerrel túlteljesítették. Az égetett tégla gyártása tervét is túlteljesítették 4—5 százalékkal. Nyerscserépgyártási tervük egymillió darab volt. Ezt 150 ezerrel teljesítették túl. BgewM cserépből 800 eaer darabot kívántak gyártaná ebben az évben. Ezt november 26-ra 1-06 százalékig teljesítették. Azóta terven felül dolgoznak, kései lenek cserepet. A terven felül készített 300 ezer darab tégla Í2 lakáshoz és a terven felüli 150 ezer darab tetceserép 7*5 épület befedéséhez elegendő.