Kelet-Magyarország, 1959. december (16. évfolyam, 284-308. szám)

1959-12-09 / 291. szám

fl szövetkezeti kiskereskedelem időszerű feladatai írta t Boldi Sándor, ti MESZÖt Igazgatóság tagin niük a jövő évi áruforgalom megalapozásához. A követelmé­nyeket csak növeli az, hogy a termelőszövetkezetekben január hónapban történnek meg a zár­számadások, s az előző eszten­dőktől eltérően jóval tetemesebb összegeket fizetnek ki a tagok­nak. Már pedig a megkapott forintokat helyben szeretnék elkölteni. Figyelembe kel! venni azt is, hogy megyénkben sz'ntén meg­indult a termelőszövetkezetek számszerű fejlesztése. S már ez ideig is szép számmal léptek be az egyéni gazdák, köztük tekintélyes középparasztok és a bevitt értékeikért ieleatős pénzt kapnak. E forintok jóré­szét szintén elköltik, és ha a szövetkezeti üzletekben van mi­ből vásárolniuk, nem szívesen utazgatnak. A tapasztalat amellett szól, hogy a régi és az új szö­vetkezeti tagok, az állami gaz­daságok dolgozói és a még egyénileg gazdálkodó parasztok általában ruházati cs kulturá­lis cikkekre, tehát maradandó értékekre költik el pénzüket. S éppen ezért különösen a szak­üzleteknek kell törődniük átu- készleteik feltöltésével. Van miből, mert megyénk szövetke­zetei közel 12 millió forintot kaptak árukészletük emelésére. A szépen berendezett üzletek ió szószólói az áruknak. Azon­ban ezzel nem szabad megelé­gedni, hanem a termelőszövet­kezetek zárszámadásai alkalmá­val árusítással egybekötött árubemutatókat kell tartani s gyakrabban meg kell fordulni a különböző vásárokon, hogy a termelőszövetkezetek tagjai — a falu dolgozói — helyben meg- vehessék iparcikk-szükségletü­ket. |Yf ég számos olyan tény van, amelyek a kiskereskede­lem alapos felkészülésére hív­ják fel a figyelmet, s felsoro­lásához több időre és főleg helyre lenne szükség. Például minden községnek, s így min­den szövetkezetnek megvan a maga sajátos adottsága és ezek figyelmen kívül hagyása merő rövidlátás lenne. A szövetkeze­tek választott vezetői és dol­gozói esztendők óta végzik e munkájukat,, s felhasználva ta­pasztalataikat és a fent meg­írtak at, minden helyes eszközt és módszert használjanak fel — már az idő rövidsége miatt is — a kiskereskedelemre háruló feladatok maradéktalan megol­dására. Az újjáválasztott pártvezetőség a napokban immár másodszor hívta össze tanácskozásra a MÉSZÖV kommunistáit. Nagyon lényeges kérdést, az MSZMP Központi Bizottsága ez év no­vember 22-i határozatát, illetve annak végrehajtását — beszélték meg. Az országos eredmények mellett sok szó esett arról, hogy megyénkben — a korábbi párt- határozatok és a mind hatéko­nyabb nevelő munka nyomán — csak a ravaszon közel kilenc és félezer taggal emelkedett a kö­zösségben dolgozók száma és az új belépők több mint harminc­egyezer kát. holdat vittek be. S ebben a munkában szép sikert értelr el a MÉSZÖV kommunistái és pártonkívüli dolgozói is. Be- regsurányt hozzásegítették, hogy a nyáron már téesz községként formálja jövőjét és számos ökö- ritófülpösi volt egyénileg gazdál­kodó dolgozó paraszt is a közös gazdálkodásban találja meg családja boldogulását. Példamutatásuk ösztönözte me­gyénk egész szövetkezeti szerve­zetét. Hiszen a kora tavaszon a fejlesztési bizottságokban közel ötszáz választott vezető és hiva­tali dolgozó vett részt s ezeken kívül több mint kétezer szövet­kezeti funkcionárius tevékenyke­dett a téeszek számszerű fejlesz­tésében. A termelőszövetkezetek gazda­sági megszilárdításához is szám­talan segítséget adtak és adnak ma is. Többek közt másfélezer vagon műtrágyát adtak át, közel ezernyolcszáz vagon export-al­mára szerződtek velük, és a megtermelt gyümölcsöket idő­ben vették át. Jobbnál-jobb szak­embereket küldtek a téeszekbe és rajtuk kívül még sok agro- nónius, ügyvezető és más szövet­kezeti funkcionárius dátogatja a közös gazdaságokat. A raídmú v»oaa»y«É>MBeti moz­galom kommunistái és partorüa- rüli dolgozói, * így a MÉSZÖV cWgoüói is, az őszutói és a téli számszerű fejlesztésből sjsuitói» részt kérnék m részt is vesznek- A MÉSZÖV pártszerveaetemk vezetősége e téren már komoly sikerről számolhatott be a tag­gyűlésen. Hiszen igen szép szám­mal járultak hozzá, hogy a csa- holci volt egyéni gazdák ma már valamennyien a falu téesz-ében tervezgetik az 1959—60 évi gaz­dálkodás hogyanját. Az. irányító szerv kommum»- Iáinak tanácskozása arról »m feledkezett meg, hogy elismerj»: a MÉK párttagjai és pártortki- vüli dolgozói szintén jó munkát végeztek Magosligct téesz-köz­séggé fejlesztésében. S tudjak azt is, hogy megyénk szövetke­zeti szerveinek dolgozói — még több mint a tavaszon — tevé­kenykednek a még egyénileg gaz­dálkodó dolgozó parasztok meg­nyerésén. S mind emellett tö­rődnek a falu áruellátásával, az eladásra felkínált mezőgazdasagi termékek átvételével, a terme­lési szerződések kötésével, az ün­nepek alatti szórakozás megszer­vezésével és még sok más fontos, mindennapi feladat maradéktalan megoldásával. Mert az MSZMP Központi Bi­zottságának határozata —■ a szo­cialista mezőgazdaság megterem­tése — s a kongresszuson elfoga­dott határozatok csak akkor vál­nak valóra, ha azok minden rész­letéi. a még látszólag kisebb kér­déseket is végrehajtjuk. Éppen ezért, amikor a MÉSZÖV kom­munistái elhatározták: minden erejükkel igyekszenek segíteni a termelőszövetkezeti mozgalom számszerű fejlődését, nem feled­keztek el az egyéb teendők megoldásáról sem. S mint-annyi -sokszor már, most is valóra vált­ják adott szavukat Új esztendő, új gépek Milyen háztartási gépeket es egyéb tartós J ogyassiási cikkeket vásárolhatunk ? Ma már nem kelt különösebb az elektromos háztartási gépek, feltűnést, ha valamelyik ismerő- berendezések. E cikkek emelke­dő forgalma általában jelzi a fi­zetőképes kereslet növekedését, s nem utolsó sorban az életszínvo­nal emelkedésének égj ik fontos mércéje is. Ma már mind többet külthetüpk kényelmi kultúrcikkek vásárlására. 3ünk televíziót, mosógépet, vagy motorkerékpárt vásárol. Mind tömegesebben vonulnak be éle­tünkbe a kultúrált, kényelmet árasztó, s a modern ember élet­formájához nélkülözhetetlen, tar­tós fogyasztási cikkek, úgy, mint 460 ezer mosógép, Ma már egyre többen vásárol­nak elektromos háztartási cikke­ket. A kulturális fejlődés elő­mozdítására az ötéves terv idő­szaka alatt 450 000 televíziós ké­szüléket, 100 000 padlókeéélét 120 000 porszívógépet, 1.30 000 vil lames hűtőszekrényt’ és 460 000 mosógépet kell a lakosság szá­mára biztosítani. Addig, míg a kiskereskedelem forgalma 1953- tól 1058-ig másfélszeresére növe­kedett, e cikkek eladása meghat­szorozódott. 1953-ban mintegy 415 Minőséget a Első és legfontosabb feladat, melyet célul tűzlek ki, hegy ja vitani kell a gyártmányok minő íígct. Az eddigieknél jobban kel lene számolni a korszerűségi kö­vetelményekkel. Ma már a fényképezőgép sem számít luxuscikknek. A íöldrnu­450 ezer televízió millió forintot költött a lakosság tartós fogyasztási cikkek vásár-1 fására, s 1958-ban már két és f 1- j milliárd forint értekben vásáréi tak ilyen gépeket .A gyors fe.lé- dás ellenére még messze vagyunk a lakosság kielégítő ellátottsága-i tói. Ezekből a cikkéből tehát az elkövetkezendő években erőtelje­sen emelkedő kereslettel .számol­hatunk. A vásárlást nagymérték- | ben megkönnyíti a részlet iz:tís j akció is. dől £oxóknak vessző vetkezeti játék- cs kultúr ! cikk-boltokban igen sok szép u,- ia.,ta, tetszetős kivitelű léír ké- lezőgép között lehet vá'ogatni. Különösen az ALTIX MB, vagy a WERRA tényképezögépek azok, melyek olesósságuk mellett rész leire is megvásárolhatók. Építkezik a falu A tornyospálcai földművé szövetkezet gondoskodik a la­kosság tüzelő és építőanyagéi látásáról. Telepükön naponta tiibbszílz vásárlót szolgáinak ki. Legtöbben építési anyagot vesznek az ú,i házak építéséhez, de sokan vásárolnak fát és szenet is. (Dorogi felv.) * . ’S ^ íA MÉSZÖV partsxerrezetenek határozatai minden erejével hozzájárul 3 szocialista nagyüzemi gazdálkodás megteremtéséhez I4 özei egy év távlatából vizsgálva a szövetkezetek kiskereskedelmi tevékenységét, megállapítható: eredményes, jó munkát végeztek. Ezek a sike­rek különösen megtestesülnek az áruforgalmi tervek teljesí­tésében, a fogyasztók igényei­nek kielégítésében, s általában a kereskedelmi munka színvo­nalának mind fokozottabb eme­lésében. Többek között három negyedéves áruforgalmi tervü­ket 105,7 százalékra teljesítet­ték!’ S így többmillió forint ér­tékű áruval látták cl a közsé­gek lakosságát. Áruforgalmuk emelkedésével arányosan növe­kedett árukészletük is. A szö­vetkezeti kiskereskedelem sike­reit jórészt a kongresszusi ver­seny széleskörű kibontakozásá­nak köszönheti. A pultok mö­gött dolgozók egymással ver­sengve tették meg felajánlásai­kat. Szép ígéreteiket a tettek sora követte. Természetesen lé­nyegesen elősegítette a szövet­kezeti kereskedelem színvona­lának fejlődését az is, hogy ki­alakították a fogyasztói körze­teket, s lényeges változást ér­tek el az árukészletek összeté­telében a boltok kötelező áru­cikklistájának bevezetésivel. A szövetkezetek — vevőik örömére és a kiskereske­delem dolgozói munkájának megkönnyítésére — tetemes összegeket fordítottak a bolthá­lózat szakosítására, a boltok korszerűsítésére, és mind több egységben vezették be az új eladási módszereket. Ma már megyénkben 26 új eladási for- í mával működő üzlet van, és j ezek száma az év vécére 32-re ; növekszik. E boltok közked­veltté váltak s forgalmuk 25— 30 százalékkal emelkedett. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a járási székhelyeken cs a na­gyobb községekben városi szín­vonalnak megfelelő szövetkezeti bolthálózat van. Az üzletek külseje, korszerű berendezései és világítása joggal megérdem­lik a szövetkezeti tagok, a vá­sárlók elismerését. E felfelé j ívelő fejlődés nem áll meg, s ez új esztendőben még több új. korszerű üzletekben gyö­nyörködhetnek a falu dolgozói. A bolti dolgozók — a párt- kongresszus tiszteletére — az éves áruforgalmi terveik túl­teljesítéséért. a költségek csök­kentéseit, a vásárlók igényei­nek, kívánságainak maradékta­lan teljesítéséért dolgoznak. Azt szeretnék, hogy a falusi lakos­ság egésze megelégedését nyer­jék el az ünnepek előtti may forgalom lebonyolításában. Re-i méljük, hogy e nemes célkitű­zésük is megvalósul és újabb megbecsülést szereznek a sző-1 vetkezeti mozgalom számára. j A zonban munkájuk során , * nem feledkezhetnek el arról sem. hogy nem sokára átlépjük az újév küszöbét, és már most hozzá kell kezde­Jó! halad a hurijonyatermelési szerződéskötés Megyénkben hétezer kát. hold burgonya termelési szerződéskö­tését irányozták elő. Elég kevés ez, s így csak a termelőszövet­kezetekkel kötnek szerződést a szövetkezeti szervek. A téeszek szívesen írják alá a szerződése­ket, mivel jelentős kedvezménye­ket tartalmaznak. Emellett szól az is, hogy alig néhány nap alatt közel kétezer kát. holdra kö­tötték meg a szerződést. A szövetkezeti üzletek alaposan felkészültek, nemcsak a kará- j csonyi nagyvásárra, hanem az el- következendő évre is, bő áru-1 készletű raktárukban valameny- nyi háztartási, tartós fogyasztási ' cikk és kultúrcikk megtalálható. DM.

Next

/
Thumbnails
Contents