Kelet-Magyarország, 1959. december (16. évfolyam, 284-308. szám)
1959-12-25 / 305. szám
Képek, művészek, emberek Amikor a tárlaton végigsétál az ember, s átfutja tekintetével a festményeket, szobrokat. legkevésbé azt látja bennük, ami pedig elsősorban benne él a színekben, formákban, vonalakban: az alkotó belső küzdelmét. „No. dehogynem, — mondta erre egyszer az egyik kritikus, — az nagyon is látszik, mert csupa izzadtságszaga van a képnek.” Nem ilyen fajta küzdelemre gondolok most, bár alapjában igaz ez a gúnyolódás is. Mert témát találni. azt kidolgozni, a mondanivalót megfelelő formába önteni, a tartalomnak és a formának tökéletes egységet keresni, nagy harc, és még a legnagyobb művészeknek sem mindig és nem egyformán sikerül. Mert a művész: nem másol. Másolni könnyű. Akinek technikai érzéke van, az tud másolvét, egy szobor születését. De hány és hány órán át vajúdott önmagával, amíg csak idáig is jutott? És még hány és hány órát töltött vázlatkönyve mellett, rajzolva a tömeget, figyelve. vajon azt fogja-e adni a szobor, amit az eszme? Festettem kint Soltész Albertiéi, a fiatal festőművésszel. Figyeltem, mint ül csendesen, — egyszerű kis tájkép volt a téma, — mint issza be a táj szépségét, az ember j elenléténeK apró jeleit, a kis, kanyargó ösvényt, a pirosló tetejű házat, a kukoricást. Mit akart festeni? Csak tájat? Nem. Érzést, gondolatot. Azt, hogy milyen szép is az élet, szép a munka, szép a sárguló kukoricás szép és nyugtató az ember jelenléte, a csöndes de szívós élniakarás, a tervezés ,a béke. Mi minden! Pedig ezt akarta festeni, ~ s több látja meg a képben, s nem- is kell, hogy lássa. S nem tudja, hogy az alkotó művészek sona nem válnak el müvész-önmaguk- tól. Akkor sem amikor az utcán járnak, akkor sem, ha pihennek, ha szórakoznak. Kérdéseik kísérik őket. Örök átok ez — gondolja valaki, aki szereti teljesen letenni az elvégzett munka gondját. Nem, ezt a munkát nem lehet teljesen letenni. Ez a munka soha nem lesz befejezve. Mert egyre szebbet, tökéletesebbet kíván a művész önmértéke. Miért mondtam el ezt? Mert még sokszor el kell mondanunk, mert ami szépet adnak ők, azért megértés t kívánnak csupán cserébe. S mert sok jóízlésű embert bosszant, hogy megyénkben még mindig keletje van zug-,,festők” szörnyű giccseinek, amelyek csupán egy gondolatot és hangulatot árasztanak. Az olcsó művirágok enyvszagát. Beszélnünk kell erről. Hagy gazdagodjanak minél többen az igazi sz_ép megértésével,' hogy megérthessék nagy festőink, szobrászaink . müveit is: Munkácsy, Paál, Kisfaludi Stróbl, és a többiek gyönyörűséget jelentő alkotásait. Hiszen a művész sem akar egyebet: közölni gondolatait. érzéseit az emberekkel, olyan formában, amilyet valamely művészet nyújthat. S — Hulló csönd és éber álom fehérük szerte a határon. Dúskeblű fák, zsendülő vetések figyelnek, néznek, s hallgatják: Mert szól az ének. Setét, nyugodt nagy óriás — halkan ver, szíve, áhítattal, — szántók és rétek figyelgetnek szívük alatt a kelő maggal. Szél hordja szárnyán, zúg, susog; halld! Kis falu, pihenő Zetor! Sustorog, sir, és diadallal surran szerte, hol élet él, hol kell a dal! Setét, nyugodt földóriás — halkan ver szive, áhítattal, — szántók és rétek figyelgetnek, szívük alatt a kelő maggal. „Mennyi vér! £s mennyi könny! Miért nem fordulnak csontok? Miért nem ordít, bömböl sebzett vadként évezredek sora? Mennyi harc! És mennyi fönn az ember hullott csillaga? Mikor a kard átszalad mellen, mikor kés bont ki szíveket, mikor gyermeket öl idegen apa'. A háború! S tied, ember, tied a gyermek! Ha? Énekelnek...! Szél hordja szárnyán, zúg, susog, Sustorog, sír és diadallal kis ablakokon kocog. „Kibomló zászló könnyű selyme kelő nap vörös ragyogása; új századok kelnek a jelre! Hol a jövendő harsonása? Fújjad, fújjad kürtöd, harcosi Új harcok várnak! Fent a zászló! Vér: nem omló! Szív se sebzett! Tejet csordít gyermek szája! Hol a jövendő harsonása?! Fújjad, fújjad kürtöd ember! Űj harcok várnak: Munka, élet! Kezdd el a dalt! S tevéled Zend ül meg a Föld!” Hulló csönd és éber álom; Hó fehérük a határon. Fák, házak, földek és vetések figyelnek, néznek, hallgatják: Békét! Békét az emberiségnek. Éry István. Tíz éves zenei csodagyerek A 10 éves olasz származású newyorki Joey Alf id j az amerikai impresszáriók nagy reménysége. A kisfiú már nagy sikerrel vezényelte a Newyorki Filharmonikusokat és ötéves kora óta növendéke a híres Julliard zeneiskolának. — Nem mindennapi tehetségét Toscanini is elismerte, aki annakidején megengedte, hogy a kisfiú az ő zongoráján játszhasson., — Joey Alfidi nemrég adta első hangversenyét Európában : Antwerpenben Beethoven V. szimfóniáját vezényelte, állítólag meglepő érettséggel. BODZA záci Mihály, József Attila-dijas költő legújabb kötete Berky Nándor; Vöröskatona. ni. Ebből azonban hiányzik a belső tűz, hiányzik az a bizonyos tartalom, ami alkotássá teszi a szobrot, képet. Néztük az iáéi kiállítást, s az a jóleső érzés alakult ki bennünk, hogy a jórészt fiatal művészeti közelebb kerültek a valóság jó kifejezési formáihoz. Berky Nándor szobrai viselik legjobban a megállapodott, érett műv&Szet jegyeit. Vöröskatona szobra, amely bejárta az országot, sőt a külföldi kiállításokat is. nagy egységben mutatja az ember, az önfeláldozó harcos, a nép darabos, kemény, őszinte akaratát és a szobor szép anyagszerűségét. Tömör, kemény, kicsinységében is monumentális ez a szobor. Sokkal többet mutat, mint amennyit a csupasz anyag mutathatna, tömegében, meri óriássá növeli a kifejezése. Berky Nándorral egyszer a műteremben beszélgettem. Körülbelül két hosszú órán át mesélte az akkoriban kialakult terórás festési idejéből a nagyobb részt csupán a figyelem, a gondolkozás, a töprengés, az „ihlet” tette kiOtt voltam, amikor Berecz András, jónevű fiatal festőművészünk a kiállítás legnagyobb méretű olajfestményén dolgozott. Mennyit állt a műterem végében, néma figyelémmel, hogy a kép szép, meleg szürke színei adják-e a munkáscsalád otthonának egyszerű, de boldog, elégedett hangulatát? Hegy a gyermek középpontja testesíti-e ezt a békés, nyugodt, életörömöt zengő hangulatot? S hogy örült a színeknek, amelyek frissen, kellemesen, szinte fogható gyönyörűséggel fokozták egymást, az összhatást és a részlelek szépségét. S láttam elégedetlenül őket is, másokat is'. Egyre keresve, egyre többet, gazdagabbal keresve és jobb, kifejezőbb módokat, eszközöket. Nem. ezeket a futó néző nem \ mikor Nyíregyházán dol- gozott, valamennyiünk között, akkor még nem tudtuk róla. hogy költő, s arról sem nyilatkozgátott előttünk, — hiszen mindez természetesnek látszott — hogy mennyire szereti Nyíregyházát, a Nyírséget, a városszéli szegénységet, az egyszerű munkásokat és parasztokat, a régi gyermekkori emlékeket. 195ö-ben megjelent kötete azonban egyszerre tárta elénk ennek a nagy szeretetnek verses megnyilatkozásait. És hogy ez mennyire sikerült költői megfogalmazás-sorozat volt, bizonyítja a hamarosan elnyert József Attila-díj is. A napokban azonban már a harmadik kötet került az olvasó kezébe. Mi az a téma, amely közelebbről foglalkoztatja Váci Mihályt? A hazai táj és annak egyetemes problémái, az élet értelme, a szerelem, a szeretet: szülők és szülőföld iránt, a munka, az ősök, a munkásmozgalom és a művészet egy-egy nagy hőse. alkotása. Sajátos bővülés tapasztalható ezen a téren az első versektől a mostani kötetig. Az első kötet, az „Ereszalja”, szinte kizárólagosan a hazai vidékhez való vonzódás és szeretet hitvallása, tanúságtétele volt. A második kötet témái szempontjából nőm hozott bővülést, csak a hazai tájat és családi problémát kissé szélesebb, erszáges problémává szélesítette. A „Nincsen számodra hely” című kötet még 1955, termése, innen adódik a továbbfejlődés kissé visszatartása, késleltetése. A most megjelent. harmadik kötet jelenti az igazi k teljesülést, a témabeli kiszélesedést, anéütüi, hogy pz valamelyes kapkodást, teljességre törekvést takarna, árulna el. Minden versében magát keresi, magáról beszél a költő: mindazt előveszi, megénekli. ami élményanyagban hozzáférkőzik, s ugyanakkor lehetővé válik az egesz emberi problé- mavüág szempontjából egy-egy mondat melléírása, hozzátevése az ábrázolt, bemutatott jelenséghez. Ez a mély humánum: az emberiség, az emberi élet értelme — ez áll a középpontban. Ezért nem válnak tájversei sem provinciális kuriózummá, hanem- egyetemes, emberi mondanivalóval megtelítődve szójnak mindenkihez. Ennek n kiszélesedésnek pedig az az oka. hogy Váci látása szimbólummá növelő erővel rendelkezik. A kötetcímek csakúgy, mint az egyes versek első sorai, címszavai legtöbbször egy-egy növényt, állatot, természeti jelenséget mutatnak, ezekre utalnak. De sohasem maradnak ezek egyszerű, passzív leírások, megfigyelési mozaikok, hanem szimbolikus jelentésükkel utalnak arra, hogy a költészet középpontja, az ábrázolás lényege mindig az ember, az emberiség — bármilyen kiindulási alap, keret is legyen mellette. Főleg ez a harmadik kötet jelenti művészetében az eddig elért tetőpontot. Az „Akác a forgószélben” című vers szerencsés gondolatpárhuzama a szabolcsi homokot megkötő és a széllel is dacoló akácfa és az 1956-os forgószél között, „A ledöntött jegenye” az elmúló ifjúság és a tovatűnő gyermekkor kapcsolata, „A tavaszi esőhöz” pedig az éltető és megtisztító permet kettős értelmét kapcsolja össze. Általánosan tapasztalható, hogy már egyre jobban befelé forduló, elmélyültebben töprengő, a tájélményből egyetemessé felnagyított érzésvilág köszönt bennünket ennek az uj, harmadik kötetnek szinte minden verséből: a forradalmár kubikos vörösmárvány szobra előtt csakúgy, mint a sorkosztoló, kezdő tanítóság emlékezésében. a cseh mozgalmi vértanú Fucs.k emlékversében éppúgy, mint az ördögszekér kedves játékában, vagy az ellenforradalom leié kacsintgató belső ellenséget vitriolozó „Bitangok bujtogatöjá”-ban. Formai tekintetben is örvendetes javulást, fejlődést tapasztalhatunk. Az idők folyamán tágult gondolatkör, a tartalom, a mondanivaló bővülése a változatosabb formavilágot hozta magával. Ennek a kötetnek már szinte mindegyik verse más-más formai megoldással lep meg, s ezek a különböző formák különböző tartalmak hűséges hordozói, kifejezői. E kötet teljes yerskészlete már az ellenforradalom után keletkezett s bizonyítják azt a helyes meggyőződést, hogy az életnek miként kell tovább folynia, fejlődnie, hogy a szocializmus építése minél hamarabb sikeresen befejeződhessék hazánkban is. 18-án este, a nyíregyházi Bessenyei Klubban költői esten találkozott Váci Mihály olvasóival, a város versszerető közönségével. Határozottan rámutatott a költő arra, hogy helyes és szükséges, hogy az irodalom sokat foglalkozott és foglalkozik a múlt nyomorával, hibáival és nehézségeivel. De fokozott feladata a költőnek, — mint ezt már Petőfi is követelményként tűzte minden írástudó elé, — hogy a jelenkor nehézségeinek a leküzdésében segítsen, a jelenkor építését serkentse, s utat-- mutasson a még szebb és a még ■boldogabb jövő felé. Ö maga ts arról tett bizonyságot, hogy ebből a munkából szeretné kivenni költőként is a részét. A most megjelent „Bodza” cí- • mű kötet versei is ezt a szándékot bizonyítják. Valamennyien bízhatunk abban, hogy a további kötetekben is ugyanezt a helyes állásfoglalást és művészi megfogalmazást tapasztalhatjuk majd 'Váci Mihály költészetében. M----f 4 Hallod?
