Kelet-Magyarország, 1959. november (16. évfolyam, 259-283. szám)
1959-11-15 / 271. szám
GYÖKI ILLÉS GYÖRGY: Az új lakás M ikor belépsz, magadba szívod a tisztaság jó illatát, s a falra festett halvány szirmok békét, nyugalmat szórnak rád. Mikor az ablakot kitárod, napfényre derül a szíved, s megölelnéd a nagyvilágot, mert kicsit az is a tied ; n A kamrában a polcok mentén már sort áll a befőttcsapat. Serceg a zsír az új kemencén, s a gyermek a kádban kacag. Nevetsz te is, ha széttekintesz -t- itt nevetni, örülni kell — okod reá megint, s megint lesz, hogy mennyi — ki mérheti fel! Elhallgatnád reggeltől estig a kályha pattogó szavát. Minden új holmi jobban tetszik, gondod, ízlésed járja át, Itt szebb az asszony csillogása, édesebb csókja, mosolya. Itt több a szó, s az íz a szájba, itt nem lesz semmi mostoha. Itt minden terv erős remény lesz, a szív hajtja a szavakat, s amiben itthon jól reménykedsz, elhozza majd az akarat. Van mert miértre, s pont nincs többé, hisz az .élet itt végtelen. A holt követ is általtörné az 616, kibomló szerelem. Itt élsz és így élsz, s él családok többre növekvő ezere, s ez az ország, a te országod ilyen sorsokkal lesz tele. Millió kedves, tágas fészek, egy új világ a falakon! Mi teremtjük meg az egészet, — és ez a munkáshatalom! EMBERI SORS A ndrej Szokolovnak hívják, de nevezhetnénk másként is. Egy ő, a. milliók közül. Ember. Története sem különleges. Százezer hasonló történet válhatott ki a háború iszonyú, véres forgatagából. Szokolov nem különleges hős, és mégis az. Az, törhetetlen élet-hitével, azzal, hogy annyi embertelenség közepette és után: ember tudott maradni. Ülünk a nézőtéren, a film pereg Nem filmtörténet az, amit látunk,' hanem maga a valóság. Azért a valóság, mert tudjuk jól, ez így volt, ez nemcsak megtörténhetett, hanem meg is történt, nemcsak egy, hanem számtalan esetben. Ez volt a háború. Ez volt a fasizmus.. Andrej Szokolov életregénye: az ember életregénye. Beszéltem ismerőssel, aki álmatlan éjszakát töltött a film megtekintése után, annyira leg- belülre szólt minden képe, minden mondata. önkéntelenül a Szállnak a dar- vakra gondolunk. Hasonlítunk. Miért? I áttunk már m^ háborús *“* filmeket is. De' ezeknek, ennek a kettőnek témája mégsem a háború. Hanem az Ember; kínzó sorsával, hibáival, megbocsátható és .megbocsáthatatlan önzésével, erejével és képességével, amely talpra állítja, akicor is, ha csak szikrája marad benne az életnek, az élet utam vágynak. Lehetne nagy szavakat használni, hogy ez a film, az Emberi sors, a jo után törekvő egyszerű ember eposza, az átlagember élet- himnusza, mindezeket viselhetné a film; de úgy érezzük, hogy nincs szüksége ilyen papirízú kitüntetésre. Remekmű. Egyszerű és nemes, szótlanul is döbbent áhítatot parancsoló. Szokolov elmegy a filmtörténet végén, a sáros folyóparton; viszi magával emlékeinek súlyos terhét, de viszi magával fogadott gyermekét, is, Ványuskát, az élet új értelmét 1/ inek a remekműve ez? Solo- hovnak, aki novellába sűrítette a szovjet ember történetét? Aki a novella keretein belül egy egész világot, és egy emberi szívet, a tág határokat éppúgy, mint a rejtett felvillanó gondolatokat és érzéseket képes volt minden időkre megörökíteni’ Vagy Lukin és Sahmagonov, akik töretlenül írták át a novellát a film nyelvére? Vagy Bondar- csuk, a rendező, aki képekkel, szavak nélkül pillanatok a'att értetett meg velünk nagy emberi igazságokat? Vagy Bondarcsuk a színész, akinek alakítása a legnagyobbak közé emelkedett? Olyan film ez, ami felett nem lehet és nem tud az napirendre térni, aki látta. Jelenetei sokáig fognak élni emlékezetünkben, Pár lépés a határ Tavasszal Kezdik meg az új kultúrház építését Jármiban tanak brigádot, amely majd az építkezést végzi, Közel 40 ezer forintos társadalmi munkára számítanak a lakosság részéről. Szép korszerű kultúrházuk lesz a jármiaknak, mely megéri majd a 200 ezer forintot. Ügy tervezik, hogy a kultúrházban kap helyet a mozi is, lesz egy előadások tartására alkalmas terem, szakkörök részére helyiségek, színpad és öltöző, Nemsokára bemutatásra kerül Nyíregyházán is Mesterházi Lajos hasonló című, nagysikerű regényének filmváltozata. A valóságból merített történet 1921-ben játszódik le, s két halálraítélt kommunista fiatal menekülését eleveníti fel, az úri fogdmegek elől. Hogyan sikerül megmenteni életüket, hogyan segítik őket az egyszerű emberek, erről szól az izgalmas film. NAGYAPÁM ANALFABÉ- BÉTA volt. Mégis nagytudású embernek ismerték az egész községben. Éles szeme a szopós borjúban már meglátta a jövő tehenét, a csikó-vásáron a legjobb igáslónak valót ő tudta kiválasztani. A magagyártotta gyalupadon a paraszti gazdaság minden szerszáma elkészült, amit fából kellett faragni. Menetet vágoH a káposztáshordó facsavarjára, új puttonyt készített a szü- retelőknek, ablakrámát gyalult a szobára, vwsóteknöt csinált nagyanyámnak és a téli estéken olyan hintalóvat meg kisszekeret farigcsált nekünk, amivel még most is szívesen eljátszogatnék. LEGTÖBBET az időjárással bajlódott, mert azzal szemben tehetetlen volt. Ha a dühöngő böjti szél a maradék kazlat f elfordította a szérüskertben, vagy kikezdte az istálló zsúp- fedelét, volt mit hallgatni az időjárás-felelősnek. Kővel, dróttal a kazlat még lefogta a szél' elől, de a nyári aszály- lyal már nem tudott megbirkózni. Mindig szerette volna a nem messze folydogáló Tarcu/tjapám átma nát megcsapolni. Egyik nyáron egy hold földön nyolc kutat ásott a gyermekeivel együtt. Volt munkaerő, apá- mék kilencen voltak testvérek. Aratásig fénylett a kutak feneke, de mire legnagyobb szükség lelt tolna a vízre, júliusban, augusztusban száraz gödrök tátongtak a nagyapám kertészetében. EMLÉKSZEM RÁ, hogy a jó kedve, a humora a sok csalódás és vessződség ellenére sem hagyta el. Olyan tlz-li- zenkét éves forma lehettem. A répaegyelésben már én is ott görnyedtem velük a tűző napon. Amikor a dűlő végére értünk — míg egy pipa dohány kiégett. annyi időre — beültünk az akácsorba. Ahogy a dohányzacskót visz- szadugta nagyapám a lajbija zsebébe, egy jó rőfnyt spárgát húzott elő. A zsebében szög, bicska, madzag, egy darabka sebkötő fehér rongy mindig volt. Szóval, ahogy ebből a bűvös zsebből kivette a szépen összehajtogatott spárgát, a kezembe nyomta. — Fiam, kösd ezt rá a legközelebbi répára! — Minek, nagyapám? — kérdeztem ámuldozva. — Rá van kötve? — Rá. — Üljél ide vissza a hűvösre, aztán majd szólok. ha kiégett a pipám. ENGEM A HŰVÖSÖN jobban égetett a kíváncsiság, mint ahogy a déli nap perzselt a répasorok között. Óráknak tűnt a tízperces pihenő, de egyszer csak letelt. — Fogd meg. fiam, a madzag végét, aztán szép lassan húzzad — mondta, miközben kiverte a parazsat a pipájából. — Vigyázz,. ki ne szakadjon a répa! Húztam nagy óvatosan, de. a répa csak kiszakadt. — Kiszakítottad, fiam7 — Ki — mondtam szomo- i áan. 1 — Pedig azt hittem — adta elő nagyapám nagy komolyan — hogy sikerül a répasort idehúznod a hűvösre. Mennyivel jobb lett volna itt. ülve egyelni. De ha nem sikerült, akkor gyerünk mi! TÖBB MINT HŰSZ ÉVVEL nagyapám tréfája, álma után ezen a nyáron Ukrajnában, a Kievi Népgazdasági Kiállításon sétálgattam. A sok ismerős és ismeretlen gép között egy nagyon lassan haladó gumikerekes traktor guruló sátrat vontatott. Kérésünkre a tolmács elmagyarázta, hogy ebben a sátorban répaegyelö lányok ülnek. A sátor padlózata fémlemezből van, rajta sakktábla- szérűén nyolc párnázott ülés. Minden ülés előtt egy fél négyzetméter nagyságú rés van. A traktor olyan ■•ebességgel megy, hogy a rés alatt elhaladó répasort a lánuok kényelmesen kiegyelhetik. Nem volt az tréfa, nagyapa! íme, hűvösre jött a répasor. Csikós 3alázs mint ahogy például a Szállnak • darvak több jelenetére is emlé- Kezünk. Legdöbbentöbb élmény es így legmaradandóbb lesz talán a menekülés. Filmen, a film eszközeivel ilyen magas művészettel megoldani jelenetet ritkán láthattunk. Ágak csapódnak, fák állják utjai az életeit futónak, a egyszerre, mint a náci pokol után a szabad élet, úgy tárulkozik elő az erdő után » gabonaföld. • Szó- kolov úgy omlik bele a 6abona- szálak tengerebe, mint a megfáradt gyermek bizton fekhelyére* Otthon van! Ez már emberei* munkája, békét vágyó, teremtő emberkéz munkája. S a felvevőgép magasra emelkedik, hogy megmutassa: mennyire,_J5gy »a ember azzal, amit alkotott. De azért is, hogy megmutassa, a letaposott út nyomravezet, s árulója lesz a menekülőnek. Költészet ez. IV em fagytunk óda a székhez, ^ ^ amikor Szokolov a szakaszparancsnok segítségével megfojtja az árulót? Nem tépelódtünk, ha csak pillanatokra is ezen a borzalmas tetten? És nem adtunk igazat? Igazat adtunk! Még ez a kegyetlen, rengeteg elszántságot követelő tett is mélységesen igazságos és emberi volt. Az áruló, aki sima szavakkal ölni készül, ölni fog, nem csak egyet, kettőt, hanem annyit, amennyit csak követelnek a fasiszták, aki saját életének mentése érdekében feltehetően az egész fogolycsoportot odadobná a halálnak, és ha életben marad, oda is dobja, — ez az ember nem gyilkosabb fajta tálán- még az ellenséges német katonánál is? Lehet itt érzékenykedni, s meghagyni a nyomorultat, hogy hozzákezdhessen fertelme» munkájához, hozzákezdjen az alattomos gyilkosságokhoz? Szokolov a» egyszerű, igazságos ember józanságával dönt, és ítélkezik. ítélet1 ez, s fogolytársai iránti mélységes ragaszkodása diktálja tettét. De csak ezzel, hűségével, hazája, pártja, népe iránti hűségével, ragaszkodásával tudja megvívni i harcát még saját magával szemben is, az éhség, a megalkuvás eFcn is. És emberként visszatérni otthonába. És csak ezzel a nagy hitével, akaratával képes tovább1 élni, mert nagyon szeretett családja egy szálig elpusztul, s az új értelmét is megtalálni az életnek, a kis árva gyermek, Ványus- ka magáhozfogadásában. S itt, igazán itt értjük meg őt, a szovjet munkást, az egyszerű gép-, kocsivezetőt. Nem önsajnáltatái gesztussal veszi magához aaj anyátlan, apát an, hazátlan ki»! árvát, aki ott alszik, ahol éri as este, hanem még a rengeteg szenvedés, mocsok, gyaláztatás, fájdalom után, éhínség és száz halál fenyegetésében sínylődött szint« azt. hinnénk, immár érzéstelen gondolatvilága ellenére is van ereje, hogy megértse a kisgyermek lelkivilágát, és mint annak előkerült apja ölelje magához. Hát még van ereje? Hát honnan van ez a hatalmas érzés, akarat?! Szeretnénk felkiáltani, annyira emberi, apy- nyira nemes, annyira szép és tökéletes- Szokolov egyénisége, tudata, gondolkodása. Pedig csak szürke ember, egy a milliók közül. Igen, ő az Ember, a hétköz- napok^hőse, aki vérrel, szenvedéssel, hűséggel, botlásokkal, emberi gyengeségekkel, szeretve és' szerettetve, örülve és fájdalomtól gornyedten, de mindig a jobb, böL do^abb, emberibb jövőért küzd! F attak már vaiaha olyan sze- ^ met .amelyet mintha hamuval szórtak volna be, amely Ö'yan vigasztalhatat'an, halálos bánattal van tele, hogy még ránézni is nehéz?” — így kezdi elbeszélését Solohov. De a bánat mögött mégis, ott parázslik az élet. A fas'zmus pusztító lángja szórta be hamuval, de könnyes tükrén a jövő reménycsillaga már felragyog. Boldogító tudat, hogy Szokolov, ha még él, — és hány és hány Szokolov él! — ma már újra tud örülni. Mert erre is gondolunk, jó néhány órával a film után. SB. A következő esztendőben naE yot lépnek előre a jármiak a ulturálódás területén. A községi tanács úgy határozott, hogy köz- »égfejlesztési célokra befolyó ösz- »zegekből új kultúrházat épít. Már megrendeltek 45 ezer téglát fcs 36 köbméter különböző építőanyagot. A tanács kezdeményezőjére a helyi kisiparosokból alakí4
