Kelet-Magyarország, 1959. november (16. évfolyam, 259-283. szám)

1959-11-04 / 261. szám

Gacsályi „titkok" Tavasszal, amikor Ga- esály szövetkezeti községgé ala­kult, ilyen hírek kezdtek jár­ni: „Na, az ősszel nem jut egy fia burgonya sem”. Sokan „be­dőltek” az ilyen hangoknak. Távolmaradtak a közös munká­ból, hanyagul dolgoztak. Néhá- nyan a háztályi gazdaságot he­lyezték előtérbe. Bizónytalan- ság, tétlenség kapott lábra a kósza hírek miatt. Mit tehetett ilyenkor a párt- szervezet? Dobbal nem lehet verebet fogni — tartja a köz­mondás. Mégis szembe kellett szállni a téves nézetekkel. Egye­sek azt kérdezték: mi a bizto­síték, hogy jó zárszámadás lesz? Sokáig hiába hallatták hangjukat a kommunisták, nem talált ez a hang meghallgatás­ra. Nem adták fel azonban a reményt.’ Harc volt ez, olyan küzdelem, amellyel az emberek tudatában meglévő régi, karos szokások . ellen hadakozva győz­tek, formálták a tegnap még kisparcellán dolgozó parasztot. Minden munka könnyebb mun­ka, mint valakit meggyőzni a ■ szövetkezés gondolatáról. Hisz ezernyi szál húzza még vissza, megoldatlan kérdésekre vár vá­laszt. S a kommunisták érvel­tek: a jó mCinka meghozza gyü­mölcsét. Ennyivel azonban nem lehet bizonyítani a nagyüzem fölényét. Bizonyítékok mellett meggyőző szót is vártak a teg­nap még egyéni gondokkal küz­dő közösbeliek. Azt mondták: ha becsületesen dolgozik min­denki és ennek ellenére sem lesz kielégítő a zárszámadás, így jogosnak bizonyul egyesek kétsége. Az ilyen beszéd tet­szett. Később így érveltek': okos gazdálkodással, gépek segítsé­gével túlszárnyalhatjuk az ed­digi terméseredményeket. Biz­tosíték erre a part és a kor­mány intézkedései, a kedvez­mények, amelyek révén több jószágot tarthatunk,, több mű­trágyát használhatunk. Ezt is kedvezően fogadták. Idejében végeztek a tava­szi munkákkal, a növényápo­lással. A többség kitett ma­gáért. Búzából a község törté­netében még nem volt példa a kilenc mázsás átlagtermésre. Most 10,6 mázsa termett. Őszi árpából is rekordot. 14 mázsát takarítottak be. Burgonyából 120, kukoricából pedig — az előzetes számítások szerint — hatvan (nem tévedés!) mázsa csöves termésre számítanak hol­danként. Martonvásári 5-öst ter­meltek. A rostkender 43, a cu­korrépa kétszáz mázsát adott. A számokat azért említettük, hogy bizonyítsuk: igazuk lett a kommunistáknak. Megfogadták tanácsaikat. Becsületesen dol­goztak, s az gazdag gyümölcsöt termett. Nagy tekintélyük lett a téesz kommunistáinak. Pél­dájukat követik, javaslataikat valóra váltják. Cukorrépából annyit termeltek, hogy a 65 holdról betakarított tizenhárom- ezer mázsa termésért 390 má­zsa cukrot kaptak. Két vagon­nal eladtak és még így is 12 deka cukor jut minden mun­kaegységre. — 523 mázsa rostkenderből 180 mázsa külön­legesen jó minőségű, a többi első osztályú volt. 180 ezer fo­rint ütötte markukat. Felvetődik a kérdés: az eredményekhez csupán a kom­munisták meggyőző munkája kellett? Ennyi bizony nem lett volna elegendő. A pártszervezet gyakran foglalkozott termelési kérdésekkel. Tanácsokat adtak a folyamatos talajerő-utánpótlás biztosítósához. Éltek a 3004-es számú és más kormányrendele­tek révén adódott lehetőségek­kel. Az állattenyésztést fellen­dítették. Többszáz szarvasmar­hát, sertést tartanak. Több is­tállótrágyát használnak. 360 hold savanyú talajt meszezés- sel javítottak. Az előírt 1,5 mázsa műtrágyával szemben 1,8 mázsa jutott minden hold szán­tóra. Évelő pillangós takar­mányt vetettek. Főleg szarvas- kerepet, amelynek termését egyszer magnak, egyszer takar­mánynak használták. Becsülete­sen dolgoztak. Mindezek ered­ménye: egy munkaegység érté­ke a tervezett 48 forintról 55-re emelkedik. S ehhez hozzájárul­tak a kommunisták és párton- kívüliek egyaránt. Nagy László, a téesz pártszervezetének titká­ra, Beke Sándor, a szakképzett téesz elnök, Halász Péter bri­gádvezető, Fekszi Vince, vala­mennyi téesz tag fáradozása. A közös gazdálkodásban rejlő le­hetőségek kihasználásával jutot­tak el eddig. Azokon a táblá­kon értek el rekorderedménye­ket, amelyeken szövetkezetiek már tíz éve gazdálkodnak, javí­tanak. A tavaszi hetven belépő család által hozott 50 hold bú­zában voltak olyan parcellák, amelyek három mázsát adlak holdanként. Ez igaz, csökken­tette az átlagtermést. Átlagban 380 munkaegy­séget teljesítenek az idén a ga- csályiak. Több mint húszezer forintos évi és 1741 forintos havi jövedelmet biztosít ez. Ezenkívül terem a háztáji gaz­daság is. Ilyen átlagjövedelem nem volt még a faluban sen­kinek sem. Oszladoznak a téves nézetek, erősödnek a barátság szálai kommunisták és pártonkívüliek között. Egyre gyümölcsözőbb az együttműködés, megszűnnek » kósza hírek. a pletykák is. Té­nyek igazolják: a kommunis­ták nem csak hirdetői, hanem aktív cselekvői a szocialista mezőgazdaság megteremtésének, amelyben egy fejjel magasabb­ra emelkednek a távoli szat­mári falu emberei. Nagy Tibor Ginéit értó iirtncfii Hétfőn volt 15 esztendeje annak, hogy a diadalmasán előrenyomuló szovjet csapatok feszabadí- tották Üjfehértó la­kóit a fasiszták, a földesurak igája alól. Az évfordulót egész Üjfehértó megünne­pelte. S a falubeliek­kel együtt ünnepel­tek a vendégségoe érkezett szovjet kato­nák, s a budapesti szovjet nagykövetség képviselői: a követ­ség másodtitkára, és a Pravda tudósítója. A délutáni órák­ban a helyi pártszék­ház udvarán gyüle­keztek a fehértóiak. Eljött a falu apraja- nagyja, dobszóval vo­nultak fel a fehérin- ges, pirosnyakkanuos. úttörők, eljöttek a szövetkezetek, gazda­ságok, helyi szervek dolgozói, s az össze­gyűlt menet a szov­jet vendégekkel együtt vonult a köz­ség felszabadításában elesett szovjet hősök emlékműve elé. Fe­szes vigyázzban állt a fegyveres díszőr­ség, s ' az emlékmű körül koszorú-hegy tornyosult. A koszo­rúzás közben néma csendben adózott Üj- fehértó népe a hősök emlékének, akiknek szabadságukat, gaz­dagodó életüket kö­szönhetik. A koszorúzási ün­nepség után rövide­sen a kultúrházba gyűltek a falubeliek ünnepi nagygyűlésre. Zsúfolásig megtelt a hatalmas terem, s még a folyosón, a lépcső előtt is nagy tömeg szorongott. A gyűlést Megléci Antal elvtórs, a Ha­zafias Népfront helyi titkára nyitotta meg, majd Tótszegi Fe­renc elvtárs, Újfe- hértó pártittkára ^ün- repi beszédet mon­dott. Beszédében megemlékezett a falu felszabadításáról, s 15 esztendős fejlődé­séről. Számokkal, té­nyekkel mutatta be azt a változást, ami a község életében be­következett. Kitért az ellenforradalom pusztításaira, s leve­résére is: „A szovjet hadse­reg hős katonái köz­ségünket másodszor is felszabadították. Másodszor hullajtot- ták vérüket azért, hogy Magyarorszá­gon proletárdiktatúra legyen. Ezért szeret­jük mi a Szovjetuni­ót és ezért gondo­lunk ma is, felszaba­dulásunk 15. évfor­dulójának ünnepén hálával és szeretettel a szovjet népre.. — mondotta a párt­tikár elvtárs, majd a falu nevében fogadal­mat tett: „Kérjük szovjet vendégeinket, tolmá-) csőiják népüknek Üj­fehértó forró üdvöz­letét és megígérjük, hogy a párt vezetésé­vel eredményeinket napról-napra fokoz­zuk. Készek vagyunk arra, hogy életünk és vérünk feláldozá­sával is megvédjük szocialista vívmánya­inkat, proletárdikta­túránkat!” Az ünnepi beszéd után a szovjet ven­dégek nevében a szovjet hadsereg tiszt­je, Abakin Alexej Nikolajevics főhad­nagy elvtárs köszön- ‘ tötte Üjfehértó dol­gozóit és sok sikert kívánt további mun­kájukhoz, a falu fej­lődéséhez. A gyűlést színes kultúrműsor zárta be. A kultúrműsor után az újfehértóiak szov­jet vendégeiket ma­gyaros vendégszere­tettel ünnepi vacso­rán látták vendégül. üjfehértó felszaba­dulási ünnepsége jól sikerült. Az ünnep­ség eseményei emlé­kezetesek maradnak a községben, s bizo­nyos, hogy a követ­kező évfordulót még, több sikerrel, egy esztendő munkájá­nak eredményeivel gazdagodva ünnepli: meg Üjfehértó népe. (gy- i. QV ) Szabolcsi termények külföldnek Megyénk exportforgalma az utóbbi hetekben nagymértékben megnövekedett. Számos országban népszerű a szabolcsi Jonathán alma, melyből naponta 80—100 vagon indul Finnországba, Auszt­riába, Csehszlovákiába, az NDK-ba, Nyugat-Németországba, a Szovjetunióba és Svájcba. Ugyancsak jelentős mennyiségű ká­posztát és sárgarépát szállítottunk a megyéből Franciaországba, Svájcba, az NDK-ba és Nyugat-Németországba. Hogyan segíthetnek a ssülők as iskolai nevelés eredményesebbé tételében ? Ezt a kérdést teszik fel azok az apák,’ édesanyák, akik csaló­dottan tapasztalják, hogy gyer­mekük magaviselet«, tanulmá­nyi eredménye hanyatlik. De azt kérdezik azok a szülők is, akik nyugodtak gyermekük fe­lől, mert az biztosan halad az iskolában. Mert mindenkinek egyformán érdeke a gyermek, a család, a társadalom jövője. Hogyan segíthetnek a szülők az iskolának? A szülői munka- közösségek problémája ez, azo- ké a közösségeké, amelyek évek óta tevékenykednek a pedagó­gusok mellett, a gyermekek ér­dekében. ■ Ha visszatekintünk az elmúlt időkre, látjuk, hogy a szülői munkaközösségek hasznos se­gítői voltak az iskolának. Ed­digi tevékenységüket legjob­ban az anyagi, társadalmi mun­ka segítsége jellemezte. Az is­kolák szebbé tételében, sokhe­lyütt felépítésében, tatarozásá­ban találjuk meg munkásságuk nyomait. Volt olyan iskola, amelynek részéről nem han­gozhatott el lehetetlen, teljesü- letlen kérés a szülőkhöz, mert azok készségesen és gyorsan segítettek. Sok-sok millió fo­rinttal gazdagodtak ezen a ré­ven iskoláink, főként az általá­nos iskolák, de az óvodák, és középiskolák is. Mégis azt kell mondanunk, hogy az idén kibontakozó moz­galom teljesebb, egészségesebb az eddigieknél. Mert bár két­ségtelen a szülők közösségének önzetlen szándéka, akarata, a munkaközösségek mégsem tud­2 ták teljesen azt nyújtani, amit a gyermekek nevelésé is meg­kívánt volna. A jó gazdasági munka mellett ugyanis gyakran hiányzott a nevelés cétudato- sabb, kiforrottabb összhangja. Ezen a területen sok munkakö­zösség elmulasztotta a tenniva­lókat. Elmulasztotta a munka- közösségen belül kialakítani azt a közös szándékot, hogy a szü­lök tudatosan segítsenek az is­kolának a gyermek szellemi fej­lődésének kialakításában. Ezért a gyermekek egyrésze lényegé­ben kettős nevelést kapott: ^egyet az iskolában, s egyet a családi körben. Másrészt voltak olyan esetek is, amikor a szü­lők a nevelést teljesen az isko­lákra bízták. Természetesen, nem ez volt az általános kép, de gyakorisága arra int, hogy beszélnünk kell róla. Kettős nevelés — ritkábban az iskola, gyakrabban a szülök hibájából. Ismerjük ennek a hibának a következményét. Is- merünk olyan szülőt is, aki ar­ról panaszkodott, hogy gyerme­ke szófogadatlanná vált, már nem hisz sem a szülőnek, sem a tanítójának, s ezt nem is ítél­hetjük el, mert ez logikus kö­vetkezménye a kettős, különbö­ző irányú nevelésnek. Mást hall az iskolában, mást hall a szü­lői házban. A következmény? A gyermek elveszíti bizalmát, magába zárkózik, céltalanul, nem értően nézi maga körül a világot. Legtöbb esetben a szü­lők hibáztak. Vagy a nagyszü­lők. Akik magukat nem tudják megítélni, hogy álláspontjuk a gyermek érdekében egyenesen tarthatatlan, s nem „kiegészíti” az iskolai nevelést, „hozzáteszi” azt amit az iskolában nem kap meg a gyermek, hanem ellenke­zőleg: ellentmond az iskolai ne­velésnek, megcáfolni igyekszik az iskolai tanítást, kétséget, ké­telyt ébresztve a gyermekben, összezavarva kialakulni kezdő egyéni szemléletmódját. Hogyan is akarjuk mi a jö­vő társadalmát kiformálni? Milyeneknek akarjuk a holnap felnőttjét, a ma gyermekeit ne­velni? Röviden: úgy kell a ma gyermekeit nevelni, hogy ön­tudatos, proletárhazaíisággal ér­ző, világos, materialista felfo­gású, munkát szerető, erkölcsös szocialista emberré érjenek. Az „új típusú” ember nem képze­let szülötte, mint ahegy a kor, melyben élünk, valóság. A Lu- nyikok új századot írtak, de nyugodtan mondhatjuk, új év­ezredet, sőt bizonyos, hogy et­től az időtől számítják majd sokezer év múlva nem a Föld, hanem a világűr történetét. (Nincs még szó rá, de lesz!) Ennek az új kornak természet­szerűen új társadalma fejlődik, mint annak élő példája a Szov­jetunió. A szovjet társadalom­ból tudott csak kiformálódni az az erő amely létrehozta a Lu- nyikokat, a béke, az emberi haladás eddigi legnagyobb al­kotásait. Üj kor — új társadalom. De vajon minden szülő egyforma erővel segítette az új társada­lom alapjainak lerakását? Nem. És itt rejlik a szülői munka- közösségek feladatainak legko­molyabb és legnehezebb része. Ha a gyermek egységes, egy­irányú nevelését akarjuk bizto­sítani, — ami minden szülőnek éppúgy érdeke, mint a társada­lomnak. a hazának, — először is a szülők közösségének egysé­ges állásfoglalását kell megte­remteni. Másszóval: nevelni kell a szülőket. Furcsán hang­zik, mégis így igaz. Erre fi­gyel fel az idén mind több szü­lői munkaközösség, kiadva a jelszót: elég volt a közös va­csorákat, ajándékozást teremtő ülésezésekből, legyen ezután a megbeszélések köz/'o-tja: maja a gyermek. A «gyermek, érzékeny, formál­ható egyéniségével, megisme­rést kutató eszével. Sok nyitott kérdés áll még sok szülő Előtt. Vannak, akik nem képesek a munka igazi megbecsülését gyermekükbe oltani, mert ma­guk is még csak az íróasztal­ban látják ezt megtestesülni. Vannak, akik téveszméket hoz­tak magukkal a múltból, s ezt továbbadják a gyermeküknek, ök maguk sem tanulták még meg, mit jelent a proletárhazafisag, nemzetköziség, mit a materia­lizmus, tehát hogyan segíthet­nének az iskolai nevelésnek? Vannak — és ez a csoport a legnagyobb, — akik vallásos nézeteiket kötelességszerűen ráerőszakolják gyermekükre, bár talán már maguk is csu­pán szokásból ragaszkodnak hozzá, mert őket is így nevel­ték valamikor. Sok tennivalójuk van tehát a szülői munkaközösségeknek. Előfordulhat az az eset is, ami­kor a szülők kollektívájának kell meggyőzni egy-egy pedagó­gust helytelen, idealista neve­lési módszerének tarthatatlan­ságáról. A közös munka, a jó kapcsolat az iskola és a szülők között: gyermekeink egyénisé­gének, gondolkodásmódjuk fej­lődésének záloga. Az önzetlen, gazdasági téren nyújtott társadalmi munka mellett a nevelésben nyújtott segítség, sőt, elsősorban ez áll­jon központjában a szülői mun-1 '•-közösségek munkájának. SB.

Next

/
Thumbnails
Contents