Kelet-Magyarország, 1959. június (16. évfolyam, 150-151. szám)

1959-06-28 / 150. szám

2

keletmagyarország

1959. jflNIUS 28, VASÁRNAP

Szoknábi bácu

Tanévzáró

a nyíregyházi III. számú iskolában

Térjék és Prékopa tanító bácsik nemcsak a tanévtől, de több évtizedes fáradtságos munkájuk színhelyétől is búcsút vesznek. (Foto: Hammel.)

A iétraállváuyon meszes, malterosruhás ember dolgozik. Eres, ráncos keze habarcsot terít a piros-téglákra. Elrendezi a kanállal, hogy betöltse a közöket, aztán elsimítja a tetejét. Téglákért hajol és katonás rendben sorakoztatja azokat egymás mellé. Némelyikre ráütögat a kalapáccsal, hogy púpos hátát jobban a habarcságyba egyenesítse. Közben dalolja, hogy ,,Minden lánynak recece, kőműves a babája.” Siltes sapkája hátratolva ágaskodik a fején. A redős homlokra hulló deres haj izzadtságot töröl, mikor a szellő fújja. A piros arcon magára hívja a figyelmet a kövér, fehér bajusz.

Elhallgat a nótával, aztán lekiált :

. — Hozzatok még habarcsot!

Egy sorral magasodott a ház fala. Feljebb helyezi a kifeszített zsinórt, az újabb téglasornak. A segédmunkások odakészítik az anyagokat. Az egyik türelmetlenül szól:

— Lecsengették a munkát.

— Nem baj fiam!

— Kell még habarcs? Menynyit hozzak?

Rápillant, aztán tovább dolgozik.

— Persze, te új ember vagy itt. Jegyezd meg fiam, hogy mi nem hagyunk másnapra a habarcsból. Tudod úgye, hogy reggel csákánnyal kellene kitakarítani a ládából! Készítsétek ide mindet, aztán mehettek, ha sürgős. A tégla elég lesz, ami itt van .;}

A Szabadtéri Színpadnál ez az epizód jutott eszembe Szatmári Ferencről, amikor pénteken találkoztunk. Ugyanaz a malteros szürke ruha volt rajta, mint akkor ott, az Arany Janos utcai bérház építkezésénél, A sapkája siltje most is égnek állt, akár csak egy suhanc- nak leánynézés közben. Megállt mellettem és vidám arccal kérdezte:

— Szép, úgye?

A szabadtérire emelte tekintetét.

— Egyik büszkesége a városnak. Külföldiek is mondták, hogy gyönyörű.

Válaszomra tenyerembe csapta az eres, ráncos malterosat. Kémény fogása van. ,

— Az én munkám is ott van! — csillant a szeme. — Az épület falát én raktam. Gyebrovszki Laci is itt dolgozott akkor, övé a faragott kőmunka. Most • igazgató nálunk a magasoknál. . .

Aztán rámnézett:

— Ismer úgye? Szatmári bácsi vagyok. 'Találkoztunk már, úgy emlékszem... a gyémánt- lakadalmon... és az építkezésnél is.

Jól esett egy kicsit beszélgetni. Nemsokára a „Jereván” közelében ültünk a park lócáján. A közelben játszadozó, pajkos gyerekek sem' voltak vidámabbak, mint ő. ölében kiterítette és mutatta a díszes emléklapot,

— Ilyet kaptak azok, akik 10 éve az állami építőiparban dolgoznak. Pénzt is osztottak. — 500-at kaptam az ünnepségen! Onnan jövök most, a központból.

Elérzékenyült a gratulációra. Fényesebb lett a szeme és halkabb a hangja.

— Megbecsülés ; : ; Jutalom .. . öreg melósnak ... 50 éve dolgozok már a szakmában ... 10 éve a vállalatnál. Ilyet is megértem! ...

Cigányzene szólt a „Jerevánban”. Zene a javából. Tüzet fogott tőle az ember kedve.

— ’stenucse, reggelig járnám most a táncot, pedig nem vagyok mulatós természetű!

Ami a mulatós kedvet illeti, arra értette, hogy nem jár italozni. De táncolni nagyon tud, ezt tapasztaltam azon a bizonyos gyémántlakodalmon Szatmári bácsi egyik rokonánál.

Alkonyodott. Beszélgetve, sétálva elindultunk. A Zsdá- nov utcán, ahol most a szak- szervezeti székház van, az emeletes épületre mutatott:

50 évvel ezelőtt ennek az épületnek az építésénél tanultam meg a kőműves szakmát. Há- rgjr^évre szegődtem el Pisszer- héz, a Vállalkozóhoz. Nem tőle, hanem a segédektől, Presztajkó Páltól, Botrágyitól, Buskótól és Ilcsiktől tanultam sokat. Pali bácsi kisiparos, a többiek nyugdíjasok már. Nyugdííj!... Nyugodt öregkor! ... Akkor bizony még álomnak is szép volt ez. — Létbizonytalanság, tengödés, éhezés viszont bőven jutott. I—

Húsz fillért kaptam egy napra és dolgoztam érte látástól-vaku- lásig. Kilátszott a gatyám a nadxágból, annyira foltos volt. Mezitláb jártam . . .

Visszakanyarodtunk a postához, mert ott is mutatni akart valamit.

— Itt lettem segéd 1912-ben. Ott, azt a bejárati részt én építettem. Hamar az utcára kerültem, mert járt a szám, hogy kevés az órabér. „Őrizhettem” hónapokig a Kossuth-szobrot a többi munkanélkülivel. A nyo- morgásból vittek el katonának, ott legalább enni adtak“ meg ruhát.

Dolgozott az OTI építésénél is az első világháború után. Aztán a Kertészeti Technikumnál, a kórháznál. Építette a Do* hánygyárat, a Mezőgazdasági Gépjavítót, a színházat, a Gyógypedogógiai iskolát, s már harmadik éve az Arany János utcai lakásépítkezésnél dolgozik.

— Másképpen dolgoztunk a tőkéseknek és mások voltak a munkakörülmények. — Hosszú deszkafolyosókon saroglyán hordtuk az emeletre az építőanyagot. Mindent kézzel kellett csinálni. Nehéz volt a munka. Most? Szállító szalagok, ha- bareskeverő-gép, lift és emelődaru segítenek. Régen, ha lecsengették a munkát, egy percig se dolgoztunk tovább, ledobáltuk a szerszámokat és ott hagytuk a ládába kötni a maltert. A vállalkozót károsítottuk. Most? Kisülne a szemem az ilyenek miatt. A mi brigádunkban nem fordulhat elő ilyen. Tompa Lajos brigádja vigyáz a kőműves- becsületre !

Elmondotta azt is,

hogy három fia van. Lajos Szegeden tanár, Laci, aki a Borforgalminál dolgozik, most a Balatonnál üdül. Miklós a bankban dolgozik. Szatmári bácsi 2000 forinton felül keres havonta. Van egy kis háza a Kígyó utcán. Jél élnek.

— öreg vagyok már, igaz, ami az évek számát illeti,, de úgy érzem magam erőben, hogy még legalább egy évet dolgozhatok a szakmában. Aztán csak gyönyörködni fogok a szép épületekben ; , j

O. A.

A Lottó 26. játékhetére beérkezett 3.801.806 szelvény. Öttalá- latcs szelvény nem volt. Négy találatot 26 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 109.677,50 forint. A háromtalálatos szelvények száma 2915, ezekre á szelvényekre egyenként 488,75 forintot fizetnek. Két találatot 81.685 fogadó ért el, a n v"eréményösszeg egyenként 17,50 forint.

Napsugár a palackban

„Palackozott napsugárnak” nevezik a califcmiai tudósok azt a dióhéj nagyságú vacuum csövet, amely higanygázzaí van töltve. Ha a higanygázon elektromos áramot vezetnek át, olyan anyaggá változik, amely hasonlatos a napot körülvevő sok millió mérföld szélességű tüzes „atmoszférához". Ennek a kísérleti eszköznek segítségével a tudósok azt remélik, hogy az eddiginél még jóval rövidebb rádióhullámsávok kerülhetnek felhasználásra, továbbá tanulmányozni lehet majd a nukleáris fúzió jelenségeit. A „palackb zott napsugár’’ rendkívül rövid mikrohullámot bocsát ki, amelyek csak néhány mérföld távolságra terjednek, azután felszívódnak a földi atmoszférába.

Motoros íuíbalÍ! Izgalmas, ügyességet kívánó sport. A képen; Goi! Felvételünk a Belügyi Sportnapon készült,

íFoto: HanvroeU

Moíoros Márton,

Mártonnak talán Pataki, vagy Bogyó volt az apja utáni becsületes neve, de milyen a falusi nép! Sokkal jobban szereti az a képletes, emlékeztető ragadvány-neveket, mint amit az illető örökölt. Van például .olyan halandó, aki Kökény néven szerepel az anyakönyvben. E név után azt várná az ember, hogy valami gömbölyded fekete emberke a viselője és sokszor — mit művel a természet — egy hórihorgas égimeszelővel találkozunk. Ilyen emberből aztán könnyen lesz Palánk- ugró, Dióverő, Messzelátó, és még ki tudja, milyen nevű.

Legtöbben nem a fizimiskájuk, hanem különleges szokásuk után kapják a ragadványnevet. Mártonunk is az utóbbiak közé tartozik. Még az ötvenes évek elején motorra kapott. Annyira megszerette ezt a benzines jószágot, hogy hazatérve tízpercekig eidudálgatott a bejárat előtt, mindaddig, míg a felesége sarkig nem nyitotta a kaput. Igaz, a két lábával lökdöste magát, úgy „motorozott” be az udvarra, de mégsem g., aLg ment.

Mindez a járása »szekheL-sn

történt, ahol lakott, és egyben osztályvezető lett. Híre ugyan nem jutott ki a falvakba, nem is kellett, hiszen Márton eme jószokását oda is kivitte. Amikor egy-egy termelőszövetkezeti iroda előtt , megállt, lábával kétoldalt támaszt vetett, kihúzta, a sluszkulcsot és elkezdett dudálni.*Dudált mindaddig, amig valaki meg nem unta és kijött. Ekkorára már a homlokára lökte a porszemüveget, oldaláról ölébe senderítette a lógó tiszti táskát és várt.

Az első szava mindig csak az volt; „csak egy pár szóra elnök elvtárs, könyvelő elvtárs”, — vagy mikor ki jött ki. „Hogy mennek a dolgok? B^küldték-e a jelentést a járáshoz?” És még vagy három-négy hasonló kérdés, aztán kimondta a szentenciát: „nem is állnak maguk olyan rosszul.”

— Nem állnánk — szokta mondani a legtöbb elnök — csak a műtrágya nem jön idejében, nem küldik az építkezési tervet, a gépállomás elvitte a földművesszövetkezethez a vontatót, ezekben kellene egy kis segítség.

— Feljegyzem elvtars, különben is tudják, hogy pártunk és kormányunk fnindent megtesz a termelőszövetkezetekért. Arccal a szocialista szektorok felé, ez most a járásban minden funkcionáriusnak a jelszava. Én is még legalább tíz termelőszövetkezetet meglátogatok ma. Csak továbbra is így, elnök elvtárs — kézfogás és már búg is a motor. Ilyen kiszállások után nem sek idő kellett ahhoz, hogy Márton kiérdemelje — szerte a járásban —. a motoros előnevet.

Egyszer a nagytanyasi Dózsa Tsz. elnöke, Jakab Gergely valamilyen ügyben bent volt a járási tanács mezőgazdasági osztályán. Már búcsúzott, amikor hátulról valaki a vállára tette a kezét. Megfordul, hát látja, hogy Motoros Márton osztályvezető akar tőle valamit.

— Holnap délelőtt megyek az elvtársakhoz is. ha teheti, legyen otthon az elnök elvtárs.

— Mikorra lesz nálunk?

— Tízre ott leszek.

Nem volt még tíz óra, amikor Márton a Dózsa Tsz irodája elé brugatott. Éppen dudálni aJtact de erre nem volt

Hivatalos nyereményjegyzék

a Lottó 2*6. játékhetéről