Kelet-Magyarország, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-10 / 83. szám

1959. ÁPRILIS 10, PÉNTEK KELFTMAOVARORSZAG flz idén teljesen zavartalan az OTP hitellel építkezők anyagellátása Az Országos Takarékpénztár nyíregyházi fiókja és a Tüzép Vállalat illetékesei a napokban tartottak megbeszélést, ahol meg­állapították, hogy az OTP hitel­lel éjáítkezők anyagszükségleteit a TÜZép ebben áz évben teljes mér­tékben ' ki tudja elégíteni. Az OTP fiókok minden esetben át­adják a Tüzépnek, hogy körze­tükben' kik kaptak hitelt lakás­építésre, Ezeket a Tüzép megbí­zottai felkeresik, s megbeszélik velük az anyagok -beszerzésének módját, körülményeit. Az új módszer előnye, hogy az nagyban meggyorsítja a kislakás építkezést, az építkezők időben és olcsón hozzájutnak az ' anya­gokhoz, másrészt pedig a Tüzép megfelelően felkészülhet a for­galomra. Tájékoztatás szerint a Tüzép — annak, aki vashúzalú tetőszerkezetet. igényel, m’nden építkezési anyagot beszerez, az építkezés helyszínén szakmai ta­nácsokat nyújt, díjtalanul kölcsö­nöz emelődarut. Azt is közöltük még,, hogy esetleges átmeneti pa­lahiánynál az igényeket égetett, vagy cementből készült cseréppel ki tudják elégíteni. Ez évben mintegy ezer kislakás építkezésé­hez nyújt segítséget ilymódon a Tüzép Vállalat. Ültetik a burgonyát a nyíregyházi határban 80 ezer gyümölcsfaoltványt adtak cl tavasszal ► a Nyírteleki Állami Gazdaságban A gyümölcsfatel.epítésí lendület a,tavasz folyamán sem hagyott alább.. A nagy érdeklődésre jel­lemző,; hogy a Nyírteleki Állami Gazdaság faiskolájából a tavaszon eddig 80 ezer gyümölcsfaoltványt adtak el. Az eladott gyümöicsfák fele alma volt, egyharmada cse­resznye, meggy és szilva, míg a többi körte és dió. Amikor a 70 holdas csírásburgonya vetésének eljött az ideje, nem kellett külön noszogatni » nyíregyházi Dózsa TSZ tagjait. Közel százan fogták a kapát, válogatták, nyestek a vető- gumókat. Bizony a Zetornak is „igyekeznie’“ kellett, hogy utol ne érjék. AZ EMBER EJ AT ALKOT A csíráztatott burgonyaültetőgép készítőiről Csáki Menyhértet, a MÉK Vál­lalat vezeiöjét foglalkoztatta a gondolat, hogyan lehetne meg­könnyíteni és gyorsítani a csíráz­tatott. burgonyaüitetést. Tudva­levő,; hogy termelőszövetkezetek­nél a munkaigényesség miatt ed­dig nem tanúsítottak nagy ér­deklődést eziránt az egyébként szép jövedelmet biztosító export­feladat iránt. Azzal a gondolattal ment a nyíregyházi Mezőgazda­sági Gépjavító Vállalathoz, hogy segítsenek megoldani legalább a'zt* Hogy a csíráztatott burgonyá- pák- ne kelljen az ültetésnél kü­lön fészket csinálni, ötlete sze­rint ekével történő árkolással se­gíteni lehetne, Megszületik a rajz... A . vállalat üzemvezetője, Sár­mány Ferenc, Ősz András műve­zető és a szakmunkások beszél­gettek Csáki elvtárssal az ötle­téről. A gondolatszikra lángot fogott Ahogy beszélgettek a megoldásról, ceruza és papír ke­rült elő és a műszakiak az el­gondolások alapján már készítet­ték a skiccet, rajzot a születen­dő csíráztatott burgony aültetőgép. ről. Mert a gondolkozásban to­vább is jutottak annál az alap­ötletnél, hogy csak árkoljon a gép. Már az foglalkoztatta őket, hogyan lehetne ezt a gépet úgy megszerkeszteni, hogy el is ül­tesse a csíráztatott burgonyát, sőt be is takarja földdel? ...és az új gép Kerítettek két lovasekét és a kigondolt gép elkészítéséhez kezd­tek. Sárréti János és Székely Já­nos szakmunkások is nagy lelke­sedéssel segítettek a terv kivitcr lezésébén. Kiegyenesítették az ekétengelyt, mely így meghosz- szabbodott 120 centi távolságra. A gép kerekei között két sor bur­gonyát lehet ültetni. A kerekek a. sorok . között", haladnak. Egy- égy ásókapáf szerelték az első tengelyre, mely az árkolást végzi megfelelő mélységben. A középső gerendeiyre került a vetőkészü­lék, mely az" első balkeréktől kap meghajtást. Két kerékpár kereket ékszíjjal hajtatnak, ezen egyen- kint 7 darab kanál van, amibe a csíráztatott burgonyát helyezi egy ember. A kanalak úgy van­nak megszerkesztve, hogy benne a csira nem törik le és a kanál a gumót megfelelő távolságra az árokba helyezi. Hátul a gerende­Kzt előre pontosan meg­mondani senki sem tudja. Annyi bizonyos, hogy min­den évben gyakori a jég­eső. Sok helyen egy nyáron kétszer-háromszor is pusz­tít a jégverés. Előrelátó termelőszövetke­zet, gazda nem hagyja ter­mését jégbiztosítás nélkül. Állami biztosító lyen vannak felszerelve a tákaró kések. A nyíregyházi Ságvári TSZ- ben kipróbálták a csiráztató bur- gonyaülteiő gépet, melyet egy ló húz. A várt. siker nagy örömet okozott az új gép alkotóinak. —- Tovább tökéletesítik, hogy uni­verzális legyen, más ültetésre is megfeleljen, O. A. Zöldéit a borsó, az olajlen és az új vetésű vörösliere a vámosatyai Lenin Tsz-ben Vámosatya a beregi rész köze­pén fekszik. Tavasszal a nehezen szikkadó kötött földre nem lehet rámondani, hogy valami könnyű művelésű. Nagyon csalóka talaj ez. Ha a hét elején még ragad a kerék, lehet, hogy a hét végére már kőkeményre szárad. Nagyon meg kell választani, mikor a leg- engedelmesebb. A vámosatyai Lenin TSZ., tag­jai már évek óta arról híresek, hogy ők mindig megtalálják azt a napot, amikor a legjobb a korai vetés.. Az idén is nekik zöidellt ki először a borsójuk, amiből 30 hol­dat vétettek és az olajlenjük^ ami húsz holdon díszük. Büszkék te-, hetnek a 90 holdas zöldellő lóhere­táblájukra is. Földbe került már a napra­forgó, a burgonya, a zab és a cukorrépa. A talaj melegedését Várják és megkezdik a kukorica-’ vetést is. flz állattenyésztés komplex gépesítésének útján járnak a szabolcsi kutatók Országos jelentőségű bemutató Nagykálléban Nem nehéz manapság elképzel­ni' egy modem házat teljes ■ köz­művesítéssel, s a fejlett technika minden., vívmányával. Ahol a- le­vegő frisseségét, tisztaságát ven­tillátor biztosítja, kéznél a porszi- vógép, s ha kell, egyetlen gomb­nyomásra megjelenik a . ;ítérített asztal’1 a legváltozatosabb ínyenc­ségekkel és étkezés:után újra el­tűnik. — Ha mindezt elképzeltük, mint valóságot, jöhet a meglepe­tés, mert ez a mödem berendezé­sű, épület — istálló. Igen/ istálló és nem máshol, mint a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet nagykállói gazdaságában. S az ..összkomfortot” Terlanday Sán­„ö Automatikus etetőszerkezet dór intézeti igazgató . terve es irányítása alapján készítették ” a gazdaság dolgozói. Ebből az alkalomból., országos, sőt határainkon túl. is érdeklő­désre számító, nagyjelentőségű állattenyésztés-gépesítési bemuta­tót tartottak a nagykállój gazda­ságban. A bemutatón; megjelen­tek az állattenyésztési,, gépesítési és építésügyi országos szervek képviselői, hogy megismerkedje­nek az itt létrehozott új megoldá­sokkal, hogy miként illesszék be ezeket a többi állattenyésztési géppel együtt a komplex gépesí­tésbe, amivel könnyítik a dolgo­zók munkáját és növeük a terme­lékenységet. Egyik ilyen látnivaló a maga nemeben eddig egyedülálló beren­dezés: az etetőszálag. A dolgozó minden fizikai megerőltetés nél­kül adagolja a takarmányelőké­szítő helyen ai abrakot, silót, szé­nát, vagy ami éppen következik, s közben a szállítószalagra „tá­lalt" takarmány — minden tehén­nek a kimért adagja — az állatok elé kerül. Arra villanypásztor vi­gyáz. hogy minden tehénnek a kimért takarmány jusson, ne dézsmálhassák meg az adagokat. Ezt a villanypásztort egy karmoz­dulattal emelhetik fel, amikor minden adag a tehenek előtt a szalagon. Amikor a tehenek le­takarították az „asztalt”, a sza­lag kivonul és jöhet a következő „fogás”. Egy ember ötven tehenet gondoz Az ctetőszalag bevezetésével lé­nyegesen könnyebb lesz az állat- gondozó dolga. Nem kell naponta többször is végighordania az is­tállóban a nehéz takarmányos kosarat, az állatok etetését el­végzi úgy, hogy be sem kell mennie az istállóba. A másik, amivel a dolgozók se­gítségére siettek, a trágyakihor­dás gépesítése. Az istálló köze- oén, a betonpadló alá süllyesztve helyezték el a trágyaszállító sza­lagot, amely a tőzeggel felitatott híg és szilárd ürüléket kiszállítja az istálló elé, és anélkül, hogy emberi erővel beavatkoznának, a szalag felemeli a trágyát és az oda állított szállító kocsiba rakja. A gondozó munkáját könnyíti az elektromos állattisztító beren­dezés is. A villanykefe és vakaró gyors és tiszta munkát végez a porszívóhoz hasonlóan. Ezeknek a gépi berendezéseknek'- a; .segítsé­gével egyetlen állatgondozó ötven tehén takarmányozását, tisztán-1 tartását és a trágya eltávolítását' tudja elvégezni. Meglepő, hogy ebben az istálló­ban nem fogadott a máshol ' jól ismert istállószag. A levegő tisz­ta, egészséges. Az istálló mény- nyezetére több légkeverőt helyez-j tek el, ezek cserélik a levegőt és nyáron riasztják a legyeket, hogy ne háborgassák az állatok nyu-1 galrnát.. Láthatjuk majd a kiállításon is a gépesített istállót A gyakorlati bemutatót több­órás vita követte, amelyen a lá­tott berendezések általános alkal­mazhatóságát beszélték meg. A takarmány- és trágyaszállító sza­lagot, a levegőcsere-bercnde ót nagy elismeréssel fogadták az országos szervek és megállapító!- j ták, hogy további tökéletesítéssel; — a többi gépek mellett — tel­jessé teszik az állattenyésztés gé­pesítését. Az ismertetett újíások, gépesí­tési eredmények jelentőségét alá­húzza az a tény is, hogy az érte­kezleten javaslat született, amely szerint az őszi Országos Mezőgaz­dasági Kiállításon a fenti elgon­dolások szerint rendeznek be egy tehénistállót, hogy ott a ha­zai és az érdeklődő külföldi köz­vélemény is megismerhesse eze­ket a szabolcsi kutatók által nagy ügybuzgalommal megalkotott gé- \ psket. ____

Next

/
Thumbnails
Contents