Kelet-Magyarország, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-14 / 62. szám
A kormány szóvivő fenek iá jékozta t ó ja (5. oldal.) Uj erőre kap a szocialista munkaverseny (Cikk a 2. oldalon) XVI. ÉVFOLYAM, 62. SZÁM Ára 50 fillér 1959. MÁRCIUS 14, SZOMBAT A Lottó nyerőszámai (6. oldal) Riport a de mer fteri traktorosokról (3. oldal) A BUDAPESTI PÉLDA A főváros kommunistáinak harci vezérkara, a Buda- pesti Pártbizottság március 11-én kibővített ülést tartott, amelyen felszólalt Kádár elvtárs is és többek között a következőket mondotta: „Budapest a szocialista forradalom szíve, az is volt és az is marad. Ennek megfelelő szerepet kell betöltenie.” A Budapesti Pártbizottság ezúttal is betölti ezt a szerepet és nem kétséges, hogy a vezetése alatt menetelő kommunisták is hasonlóan cselekszenek. Arról van szó, hogy az MSZMP Központi Bizottságának március 6-i határozata már is a cselekvés mezejére szólította a budapesti kommunistákat. A Budapesti Pártbizottság kibővített ülése e határozatból eredő feladatokat szabta meg a kommunisták számára. Ezek a feladatok — mint a március 6-i határozat is — a XXI. kongresszus gazdag anyagára, mint éltető napfényre, előrehaladásunk meggyorsításán alt forrására támaszkodnak. A kongresszus anyagának értékes kincsei között vannak olyanok, amelyeket nyomban hasznosíthatunk a népgazdaság fejlesztésében és a termelőszövetkezeti mozgalom megszilárdításában. A március 6-i határozat éppen arra irányul, hogy adott lehetőségeink jobb kihasználásával meggyorsít- r suk fejlődésünket és a termelést, a termelékenység nőve- = lését, a takarékosságot és a műszaki fejlesztést állítsuk a * pártmunka középpontjába. A budapesti üzemek egész sora ! nyomban megvitatta: hogyan járulhatnak a határozatban « megjelölt feladatok megoldásához, hogyan támogathatják ; legeredményesebben a termelőszövetkezeti mozgalmat. Ezzel C kapcsolatban számos felajánlás született. A dolgozók kezde- r ményezésére a Budapesti Pártbizottság ajánlotta és elhatá- rozta, hogy az MSZMP novemberben összeülő kongresszusa > tiszteletére szocialista munkaversenyt indít. A verseny a ■ termelés és az alkotás minden területére kiterjed. A Buda- ! pesti Pártbizottság vállalta, hogy a kommunisták „a dolgozókkal megtanácskozva, velük egyetértésben a munkahelyek C ezrein a szakszervezetekkel és a KISZ-szel együttműködve ■ segítik a verseny szervezését.” 1 Budapest tehát valóban méltó az eddigiek szerint Ká- ' dár elvtárs szép jelzőjéhez, valóban a „szocialista forrada- £ lom szíve” dobog a fővárosban, amely tükrözi az élet lük- t tető iramát, lelkesedve ver gyorsabb ütemet a szovjet 7 éves ‘ terv reményteljes perspektívájának tudatában. Ám ha Bu- ' dapest az ország szíve, a magyar forradalom központja, Sza- É bolcs-Szatmár a tetterős karja, végvára hazánknak. Ugyan- " azon új hazát építő nemzetünk szerves egységéhez tartozik ! egyik is, másik is. Ha tesz a szív, tegyen a kéz is! Megyénk > dolgozó népe eddig is kivette részét a tettekből. Annak az * egyenesvonalú, szép fejlődésnek, amely 1956. november 4-e l óta végbement ebben az országban, a szabolcs-szatmári dől- > gozó emberek is részesei. Nem kétséges, hogy ipari, mező- ; gazdasági és az élet egyéb területein elért eredményeink a > párt helyes politikájának, a kommunisták helyes mozgósí- r fásának, a dolgozókkal való eleven kapcsolatoknak köszön- ' hetők elsősorban. Néhány esetben az is bebizonyosodott, • hogy a tömegek politikai érettsége, tettrekészsége pár fokkal r magasabb volt, mint ahogy vártuk. Sokan nem tételezték fel C például január elején, hogy két hónap alatt 5.242 taggal és ■ 14.422 hold földdel gyarapodhatnak termelőszövetkezeteink r s hogy 8 tsz-község — sőt az utóbbi napokban újabb 3—4 l község is érlelődő — lett. C A tömegek tehát még nagyobb bizalmat érdemelnek. “ Ez azt jelenti, hogy a XXI. kongresszus anyagának és a ■ december 6-i határozatnak széleskörű megismertetése mel- i lett bátrabban támaszkodjunk a tömegek kezdeményező “ készségére. A kommunisták és pártmunkások a dolgozó tö- « megeknek a párt iránti bizalmát és a szocializmus ügye ' iránti odaadását helyesen használják fel a szocialista mun- [ kaverseny szervezésével a gépek jobb kihasználására, a = nyersanyaggal és energiával való takarékosságra, a helyi ‘ erőforrások feltárására, amelyek lehetővé teszik, hogy még ■ ez év végére teljesítsük az 1960-ra tervezett termelési szin- » tét. Elsősorban a kommunisták mutassanak példát fegyel- ° zett, áldozatkész munkájukkal, fokozzák, lelkesítsék jobb fel- = világosító munkával a gazdasági vezetők, műszaki értelmi- * ség alkotó kedvét, a pártonkívüli dolgozó tömegek tettvá- L gyát. Javítsák meg a pártvezetés munkáját, segítsenek az E üzemek és a gazdaságok munkaszervezésében, az újítómoz- ■ galom felkarolásában, kongresszusi munkabrigádok létreho- ' zásában. Teremtsenek az eddigieknél jóval nagyobb méretű 1= összefogást és tegyék társadalmi üggyé a tanács, a szakszer- ' vezet, a KISZ, és a többi tömegszervezet útján, hogy az l egész iparban a munkatermelékenység 3 helyett 5 százalék- » kai növekedjék, az önköltség 1.5 helyett 2.5 százalékkal ‘ csökkenjen és ezzel érjük el már óv végére az életszínvonal ‘ 8.3 százalékos emelkedését. ■ Falusi pártszervezeteink és kommunistáink legyenek kovászai az újabb hőstettek születésének, hogy népünk számára gyorsabban bontakozzék ki a szebb, gazdagabb élet és a szocializmus világméretű győzelme a kapitalizmus felett hamarabb következzék be. Fel hát, a kongresszus tiszteletére induljon megyénkben is nemes versengés! jjÜDD0QCCDC30C3DCX!tX!D00DDDDDC3D00nDDDDQDnaD0aQnD 50 ezer forint Halad a tavaszi munka a baktat határban is Megkezdték a műtrágyázást az Úttörő Tsz-ben egy nyíregyházi étterem csinosítására Nyíregyházának régi gondja volt a Beloiannisz-téren lévő — volt Vesszős-féle — 3. számú vendéglő tűrhetelten állapota. Sem kívül, sem belül nem dicsekedhetett az étterem valami csinos „ábrázattal”, olyannyira elhanyagolt hely volt. Az épület műemlékké való nyilvánítása és külső rendbehozása azonban lényegesen változtatott a helyzeten. A vendéglátóipar is -gondolt az étteremre: mintegy félszáz ezer forintos befektetéssel valósággal megfiatalították a helyiséget. Általános festés volt, kicserélték a készleteket és presszógépet is üzembe állítottak. Ha rövklebb-hosszabb időre visszalopakodik is még a tél, a határt csak a tavasz uralja már. A dombosabb helyeken eke forgatja a csillagfürt vetőágyát, trágyát vivő szekerek kerülgetik egymást a dűlőutakon, máshol a műtrágyát szórják. így van ez a baktalórántházi határban is. A szorgoskodásban a termelő- szövetkezet sem marad el. A téli és tavaszi hónapokban 190 vontató istállótrágyát vittek ki a földekre. Földjük gazdagítására az erdőgazdaságtól is kapnak istállótrágyát. Mindemellett még műtrágyával is serkenteni akarják növényeik fejlődését. Eddig 14 hold dohány és 3 hold cukorrépa alá adtak alaptrágyát. Míg az egyéniek kézzel „sózzák” kis' földjeiket, ők a gépállomásra bízzák a műtrágyaszórást is. — Sokkal pontosabban és kevesebb munkával, embert kímélőbben végzi ezt a gép. A kertészetből is gazdag bevételre számítanak. Nem régen lépett a szövetkezetbe Kiss Gyula kertész szakember, akinek irányi-! tásával dolgoznak a kertészeti tagok. A korai palánták már zöldellnek, a salátát is pikírozzák. Teret nyernek az ú) eladási formák — (Jzcm élei mezé» — Árusítás a mezőn — Van kisgép és építőanyag Javul a ssövethesseti hereshedelem A MÉSZÖV kereskedelmi főosztályának apparátusa értekezletet tartott a kereskedelmi üzeir- ágvezetőkkel és FJK kereskedelmi felügyelőkkel. Megbeszélték azokat a feladatokat, amelyekkel kulturáltabbá és jobba tehetik az fmsz boltok munkáját. Csehszlovákiai tapasztalatok Szilágyi Gyula elvtárs, a kereskedelmi főosztály vezetője beszámolt csehszlovákiai tapasztalatairól, az ottani fogyasztási szövetkezetek kereskedelmi munkájáról, Csehszlovákiában már a legkisebb falvakban is bevezették az új eladási formákat, mint az önkiszolgálás és önkiválasztás. Jellemző, hogy a fogyasztási szövetkezetek mélyen szakosítottak. A tapasztalatokat a MÉSZÖV hasznosítja megyénk fmsz-einél. Már ebben az évben húsz helyen, éspedig Nyírbátorban, Fehérgyarmaton, Űjfehértón, Nagy- kállóban, Balkányban, Nagyecse- den, Merken, Kölesén, Vásáros- naményban, Tiszaszalkán, Domb- rádon, Nagyhalászban, ítakama- zon, Tiszavasváriban, Tiszalökön, Baktalórántházán, Nyírmadán, Vaján, Nyírbogdányban és Ib- rányban létesítenek önkiszolgáló fűszer-csemege boltot. Tiszalökön és Fehérgyarmaton önkiválasztó vegyi-háztartási boltot, Fehérgyarmaton, Nyírbátorban és Űjfehértón önkiválasztó cipőboltot, Nyírbátorban, Fehérgyarmaton és Tiszalökön önkiválasztó textilruházati boltot létesítenek. Az új eladási formák bevezetésével elérik, hogy kisebb árukészlettel, nagyobb válasz- tékcssággal nagyobb forgalmat tudnak elérni. A vásárlóközönség gyorsabban veheti meg az árucikkeket. Az átalakuló falu és kereskedelme Az értekezlet résztvevői megbeszélték a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatban a földművesszövetkezetek megnövekedett kereskedelmi feladatait is. Nagyobb gondot ferdít a MÉSZÖV azokra az fmsz boltokra, amelyek tsz községekben vannak, biztosítja a jobb áruellátást és a választékosságot. Ahol igénylik, ott megszervezi az fmsz az üzemélelmezést. Nagyobb dologidőben az fmsz a mezőre is kiszállítja a szükséges élelmet és a munkához való árukat. Gondoskodik a MÉSZÖV arról, hogy idejében juttassa el a tsz- eknek és egyénileg gazdálkodóknak a műtrágyákat és növényvédőszereket. Előzetesen tett intézkedések eredményeképpen a MÉSZÖV mezőgazdasági kisgépekből minden igényt ki tud elégíteni. A falvak és elsősorban a tsz-ek építőanyaggal való ellátását is jobban megszervezik. A 29. fmsz TÜZÉP-telépen felmérést folytatnak és megállapítják, hegy milyen építőanyagból előreláthatólag mennyire lesz szükség az év folyamán. Fokozott szakosítás Különösen sokat foglalkozott az értekezlet az fmsz boltok szakoKivételes élményben volt része a nyíregyházi közönségnek csütörtökön. A Magyar—Szovjet Barátsági Hónap alkalmából hazánkban vendégszereplő szovjet művészek közül néhányan felkeresték városunkat is. Az igen szép hangverseny első szereplője Dimitrij Paperno zongoraművész volt. Műsorát romantikus és modern művekből válogatta össze. Minden mű előadásánál éreztük a zenei elképzelés és a technikai kivitel tökéletes harmóniáját. Rendkívül kifejező, széles skálájú, dinamikus sításának kérdésével. A vegyesboltokban nagy mennyiségű áru van felhalmozva, egy-egy árucikkből mégsem kielégítő a választék, A szakosítással fokozottabban foglalkozik ezentúl a MÉSZÖV. A földművesszövetkezeti boltok már a tavaszi felkészüléssel is be akarják bizonyítani azt, hogy jobban tanulmányozták, s jobban figyelembe vették a falusi lakosság igényeit, és nagyobb erőfeszítéseket tesznek a kulturáltabb, jobb árusításért. Márciusban áru- cs divatbemutatókat rendeznek elsősorban a járási székhelyeken és a nagyobb községek fmszélben. Bemutatják a tavaszi cikkeket, továbbá húsvéti vásárt és ajándékvásárokat szerveznek. Többen is bírálták az értekezleten az' Autóközlekedési Vállalatot és a nagykereskedelmi vállalatokat, — amelyek az áruszállításokat intézik — azért, mert a szállításokat pontatlanul végzik. A falu szövetkezeti kereskedelmével való nagyobb törődés jobb munkát követel a nagykereskedelmi vállalatoktól és az AKÖV-től is. O. A. hatásokra képes billentése tökéletes könnyedséggel párosul. Különösen nagy sikert aratott utolsó számával, Liszt: 14. magyar rapszódiájával. A műsor második részében Marina Jasvüi hegedűművésznő aratott nagy sikert. Schumann, Mozart, Csajkavszkij és a modem szerzők közül Ci ne adze és Hacsaturján-műveket adott elő. Játékát csengő, szép hang, kiegyenlített vonótechnika jellemzi. Műsorát Csajkovszkij: Valse scherzo c. virtuóz művének lendületes és hatásos előadásával fejezte be. H J. Nagysikerű hangversenyt adtak a szovjet művészek Nyíregyházán