Kelet-Magyarország, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-13 / 61. szám

6 KFLCT M AGY A KORSZAG 1959. MÁRCIUS 13, PÉNTEK Március 15-i ünnepség Nyíregyhásá n A Hazafias Népfront Városi Bizottsága és a Kommunista If­2 millió forintos költséggel új iskola épül Tornyospálcán Államunk sokat áldoz iskolák építésére. Ebben az esztendőben Tornyospálcán is átadják rendel­tetésének az új, modem, négy­tantermes iskolát, melyben út­törő-szoba és szertár is lesz. A nevelői lakással együtt két mil­lió forintba kerül a tudomány várának megépítése, amely a község egyik legszebb épülete lesz. Az új iskola megépülésével tízre növekszik a tantermek szá­ma, megszűnik a zsúfoltság, a váltott rendszerű oktatás, s a jól felszerelt iskolában kényelme­sen tanulhatnak majd a gyere­kek. júsági Szövetség Városi Bizottsá­ga 1959 március 14-én este hat órai kezdettel az 1848-as szabad­ságharc 111. évfordulója alkalmá­ból ünnepet rendez a TIT értel­miségi klubjában. (Zrínyi Ilona u. 13.) Megnyitót Mokánszki Jó­zsef, a KISZ megyei bizottságá­nak tagja tart, majd Bácskái An­tal, a Hazafias Népfront városi titkára mond ünnepi beszédet. Az ünnepséget követő kultúrműsor keretében bemutatják a „Csá­szár parancsára" című filmet Hein István traktoros brigádja már 31 hold szántást végzett Hein István, a Nyírbátori Gép­állomás brigád vezetője 12 erőgé­pet irányít három községben. Az apcrligeti Búzakalász Termelő- szövetkezetben 5 erőgép várja az indulást. Közülük néhány gép már megkezdte a szántást. 13 holdat forgattak meg eddig. A nyírvasvári Vasvári Pál Termelő- szövetkezetben lévő 4 gép 18 hol­dat szántott fel. Terem község­ben a nemrég alakult új termelő, szövetkezetnek 3 traktort adtak, hogy a most felmérés alatt lévő gépi munkát idejében megkezd­hessék. Munkában a Patyolat Vállalat Közeledik a tavasz és a világos, könnyű ruhákat rövidesen fel lehet venni. A Patyolat Vállalat kimutatásaiból is kiderül, hogy megkezdődött a készülés a szép, napos időkre. A vállalat forgal­ma fi januárihoz képest mintegy 90 százalékot emelkedett. Nyolc vasalóval dolgozott a nyíregyházi üzem és már 13-ra emelték a va­salók számát, de még így is ké­vés. A vállalat újabb tíz jó szak­embert, jó vasalónőt szeretne al­kalmazni, hogy meg tudjon fe­lelni a követelményeknek. Több, mint fél évszázada áll ez egészségügy szolgálatában Hruska Gyula 83 éves gyógyszerész és nagy igyekezettel látja el munkakörét Nyíregyházán az SZTK megyei rendelőintézetének gyermekosztályán. Az idős gyógyszerész nemrégiben aranydiplomát kapott hosszú munkássága jutalmául; Ma este újabb kisvendéglőt nyitnak meg Nyíregyházán Az ismert rendelet nyomán — melynek utasítása szerint a kis­kocsmákat vendéglőkké kell áta­lakítani — Nyíregyháza is egyre több éttermes vendéglővé átalakí­tott helyiséggel gazdagszik. Ma este a Vörös Hadsereg útján — Tippeljünk Nekem egy este egy hét. Ért­hető is ez azoknak, akik velem együtt „bekaptak” a totózóba to­tózni. Általában szombat este tip­pelek, hogy a többi napokban ne furkálja az oldalamat a kíváncsi­ság: jó-e az ixem, a kettesem, és így tovább. így aztán egy estére szűkül le a hét, mert nekem ez ér valamit. A várakozás. S hogy mit csinálok totózó lé­temre hétközben? Edzek. Végig­megyek a városon és találgatok, íme, valahogy így: Várok a Szabolcs utcánál a villamosra. Többen is vagyunk. Állunk, álldogálunk, mig gyorsan felismerem a helyzetet: tippelhe­tünk. Jön, vagy nem jön? (Már­mint a villamos). És ha jön, hány negyedórányi idő múlva? Negyed­óra: 1-es; félóra: 2-es. Izgalmasan telnek a percek. Bátorkodtam egyest tippelni és órámon hihetetlen gyorsasággal futnak a percek... Még három percem van... Már csak kettő... és most... most... Milyen buta is vagyok. Se egyes, se kettes. Elvégre tudhat­nám már, hogy az x a legvaló- szlnüÚb: amikoris a villamos he­lyett kisvonat húz el az orrom előtt...(!) — gyal — i a volt „Sas” féle kocsma helyén — újabb kisvendéglőt nyitnak meg. Az átalakítás mintegy 15 ezer forintot igényelt, amellyel konyhahelyiséget létesítettsk, az éttermet függönyökkel és kielégí­tő felszereléssel látták el. A ven­déglő irányítását Békési Lajosra, a Kossuti) étterem korábbi veze­tőjére bizták, aki már az első es­tére is „csalogató” menüt állított össze. Hurka-kolbász, halászlé, rántott hal, turÓ6csusza és sza­bolcsi töltött paprika került az első napi étlapra. Március 15-én délelőtt kilenc órakor a MŰM. 115. számú Vas­vári Pál Iparitanuló Intézet ifjú­sága Tiszavasváriban zászlóavató ünnepséget rendez. Az avatásra A „Szélvihart“ mutatják be Kótajban Szombaton Dobozy: „Szélvihar” című drámáját mutatja be Kótaj­ban a Móricz Zsigmond Művelő­dési Ház művészeti együttese. A próbák azt igazolják, hogy a da­rab meglehetősen kiforrva kerül a nézők elé, a színjátszók felké­szültsége igen jó. A Művelődési Ház nagy együttese ezzel párhu­zamosan egy másik műsoros est programját is munkálja, amely „Asszonysorsok” címen kerül majd bemutatásra a későbbiek folyamán. nagy a készülődés. Egésznapos műsoruk keretében zászlófelvonás és avatás, valamint koszorúzás szerepel, mig a díszebéd után gazdag sportműsorra, filmvetítésre és táncmulatságra is sor kerül. Záaxlóavaió ünnepély Tiasavasváriban A nyíregyházi Mezőgazdasági Technikum növendékeit a szőlő­fajták tanulmányozásában gazdag szemléltető anyag is segíti. Húsvét előtti süteménybemutató A Vendéglátóipari Vállalat március 20—21-én nagyszabású húsvét előtti süteménybemutatót rendez az Anna cukrászdában. — Ennek keretében megtekinthetik a látogatók azokat a különlegessé­geket, amelyekből bőséges meny- nyiséget készítenek a vendég­látóipariak a húsvéti ünnepekre. Újdonságként még azt is meg­említjük: Nyíregyházán eddig is­meretlen módszert is bevezetnek. Cukrászati félkésztermékek árusí­tását kezdik meg a cukrászdában. A háziasszonyok töltetlen állapo­tú torta- és piskótaféleségeket vá­sárolhatnak — lényegesen olcsóbb áron, amit aztán tetszés szerint, készítenek el feltálalásra. Még mindig hó várható Várható időjárás pénteken es­tig: erősen felhős idő, kevesebb helyen havazás és eső, helyen­ként köd, mérsékelt keleti, dél­keleti szél, éjszaka az utak síko­sak lesznek. A hőmérséklet alig, változik. Í Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken plusz 1 — plusz négy fok között, helyenként 4 fok felett. £ Ballon-sapka szo­rosra feltekert széllel fiatal lá­nyok részére. ¥ ÍJj kalapok Az idén a kalapok vezetik be a tavaszi divatot. A kalapok' a ruhadivathoz igazodnak: nemcsak összhangban vannak a ruhá­val, de kiegészítik azok divatos vonalait. A formák és a részletek,] mint mindig, most iS nagyon sokoldalúak. Az új kalapok puhák,! súlytalanok, és többnyire nemez-szerű anyagból készülnek. Az új vonal ti­pikus képviselője a csúcsban össze­futó Sisolból ké­szült fazék kala-i pocska. Kép szöveg nélkül

Next

/
Thumbnails
Contents