Kelet-Magyarország, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-12 / 60. szám
Ijjabb magaslatok .felé (Cikk a 2. oldalon.) ★ Iz állami gazdaságok segítsége a téeszeknek (Cikk a 2. oldalon.) XVI. ÉVFOLYAM, 60. SZÁM Át€l 50 fillér 1959 MÁRCIUS 12, CSÜTÖRTÖK Nyílt levél az atlétika barátaihoz (4. oldal.) ★ Egy hosszúkezű hatalom titkai (Cikk az 5. oldalon.) Nyíregyházán készül a damaszkuszi vásár magyar pavilonja 316 holdon készít rizstelepet a Fehérgyarmati Gépállomás A nyíregyházi Finommechanikai Vállalat dolgozói nagyszerű megbízatás teljesítésén munkálkodnak. ök készítik a júliusban sorrakerülő damaszkuszi nemzetközi vásár ínagyar pavilonját. A 35x25 méteres vasszerkezet eleVasámap délelőtt fél tizenegy órakor bensőséges kis ünnepség keretében a városi tanácson hét gyermeknek adnak nevet. Négy rendőrcsalád gyermekei ezek, közöttük az ismert hármas ikrek, — akikről már beszámoltunk olvasóinknak — és egy kettes ikerpár is. Az úttörők fogják köszönteni a szülőket, részt vesz a KISZ, a Nőtanács és — ami valószínű t— az érdeklődők tábora is. A hármas ikreknek csupán egyike lesz a névadó ünnepségen „személyesen’1 jelen, mivel két testvére még a „boxban” van, ahol A jó idő és a közepes vízállás lehetővé tette, hogy az idén a szokottnál korábban indulhat meg a hajóforgalom a Tiszán. Szolnokról már elindultak az első, kővel megrakott uszályok az építmeit még e hónapban elkészítik. Az összeállításra, amely a helyszínen történik, Lőrincz István főmérnök vezetésével a Finommechanikai Vállalat szakemberei utaznak majd Damaszkuszba, gondosan ápolják. A városi tanács a névadó ünnepség után megvendégeli a szülőket. A Hajdúsági Iparművekkel március elején kötötte meg első szerződését a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Ktsz. Ezek szerint márciusban és áprilisban havonta 100—100 mosógépmotort kcsz tenek el részükre. A motorok készítését kezesekhez. A Szolnok—Tisza bura közötti szakaszon a hét végén, április elejétől pádig a Szolnok—Csongrád közötti részen is megindul a személyszállítás. | 20 HOLDON KÉSZÍTETTÉK EL ! ' SZABOLCSVERESMARTON A j KORAI BURGONYA AGYAT A szabolcsveresmarti községi tanács telefonon jelentette, hogy a községben teljes lendülettel folyik a tavaszi mezőgazdasági munka. A szabolcsveresmarti dolgozó parasztok eddig 350 hold földet „laktattak jól” istállótrágyával mintegy 15—20 hold földön már elvégezték a tavaszi szántást s előkészítették a korai csíráztatott burgonya ágyát. A gyümölcsösökben körülbelül 120 holdnyi területen befejezték a tavaszi gyümölcsfa-ápolást. Ezeket a munkákat már előzőleg a helyi termelőszövetkezet is szakszerűen elvégezte 35 holdas gyümölcsösében. Scserbakov akadémikus, a Szovjetunió Országos Déli Sark Kutató Bizottságának elnöke közölte, hogy a Déli Sark természetére vonatkozó számos probléma megoldódott. A neves szovjet tudus véleménye szerint a Déli Sark nem szigetcsoport — mint ahogyan azt sokan feltételezték, hanem jégpáncéllal borított szárazföld. Scserbakov akadémikus rendUgyancsak nagy forgalmat bonyolít le a Zsdánov utcai vetőmag-bolt. Nyitáskor szinte sorban állnak előtte az emberek. Naponta 700—800 vásárlót elégítenek ki. Tíz nap alatt 190 ezer forintot árultak sárgarépa-, karalábé- és különböző virágmagvakból. Borsóból több mint 100, lóhere és lucemamagból pedig 20 mázsát adtak el- Megérkezett már 80 mázsa takarmányrépamag is. Mint megtudtuk, most sokkal többen vásároltak virágmagvakat is, mint a múlt évben. Szebb lesz városunk, virágosabbak lesznek a parkok, utcák, terek, s a házak kertjei. A szegfűmagból, megkezdték ós nagyon szép eredményeket érnek el. A munkákat három szerelő — Varga András, Marina György és Beleznai József — végzi. A kiváló munkások nemcsak a ktsz hírnevét öregbítik, de szépen is keresnek, hiszen havonta 1800—1900 forint a megérdemelt jutalmuk. ÜJABB SZABÓ-VARRÓ TANFOLYAMOT kezd a városban március 16-án délután 6 órakor a IV. sz. általános iskolában a harmadik kerület nőtanácsa. Jelentkezéseket még elfogadnak az iskola udvarán (Tálosnénól), Nagy és sürgős munka vár a Fehérgyarmati Gépállomás dolgozóira. A megye homokosabb területű gépállomásain már hetek óta folyik a munka, ők pedig még .mindig csak próbálkoznak. A hét elején hozzáfogtak háromnégy helyen is, de ki kellett állni, mert nyers a talaj. A szokásos tavaszi teendők Kedden délelőtt nagyfontosságú tanácskozásra gyűltek össze kívül fontosnak tartja a hatodik kontinens geológiai kutatásának első eredményeit. A szovjet geológusok kutatásai alapján megállapítást nyert, hogy a Déli Sark keleti táblája ősrégi, három szintes, nem pedig kétszintes képződmény, mint ahogyan azt' régebben fel tételezi éle. A további részletes kutatások alapján bővebb ismereteket lehet majd szerezni mindhárom szintről, továbbá az Antarktisz ásványi kincseiről. melyből 10 gramm 90 forintba kerül, már eddig egy kilót adtak el. De hasonló nagy keletje vart az éjjeli violának és a többi vi- rágmagvaknak is. Rio De Janeiro, (REUTER): A brazil légitársaság egy utasszállító repülőgépe kedden este az észak-braziliai Amazonas állam területe felett felrobbant és az Amazonas folyó közelében lezuSzínvonalas rendezvénnyel örvendeztette meg a Kiskereskedelmi Vállalat Nyíregyháza lakosságát: tegnapelőtt a Kossuth étteremben fővárosi manekenek — és művészek ■— közreműködésével felvonultattak a tavaszi női divat legszebb darabjait. A két részben megrendezett bemutatón ezer nyíregyházi ember vett részt. A bemutatott közel negyven ruhamodell mindegyike sikert aratott. Így — tapasztalatként — összegezhetjük: a tavaszi divatot Nyíregyházán is a jersey, és háziszőttes anyagok „diktálják” majd; azért is inkább, mert a bemellett évről-évre szaporodik a rízstelepekre fordítandó műnk— Ezen a tavaszon Nábrád, Panyo- la, Kisar és Nagyar környékén 316 holdon kell rízsvetésre előkészíteni a talajt. A gépek már, mindenütt a helyszínen vannak, csak azt várják, hogy a talaj alkalmas legyen és akkor teljes erővel munkához látnak. Nyíregyházán a Vízügyi Igazgatóság szakemberei. A megyei tanács képviseletében Kollonay Béla elnökhelyettes vett részt az ülésen, ahol az igazgatóság múlt évi munkájának értékelése és megvitatása után az idei feladatokról, és különösen a termelő- szövetkezetek segítéséről esett szó. Zboray Károly igazgató főmérnök külön kiemelte: már a múlt esztendőben is igyekezett az igazgatóság a legmesszebbmenő segítséget megadni a szövetkezeteknek. öntöző telepet és halastavat a megye területén 10—12 termelőszövetkezetben kezdtek tervezni és építeni. A munka szépen haladt és eddig a munkák háromnegyed részét el is végezték. Tavasszal ezeket a létesítményeket már átadják rendeltetés üknek. Javaslat hangzott el az irányban is, hogy az igazgatóság ez évi tervét kiegészítik a megyei tanács mezőgazdasági osztályának javaslataival. Az idei nagyobb mérvű szövetkezeti fejlődés ugyanis új feladatokat ró a Vízügyi Igazgatóságra is. Többek között a belvízvédelmi munka is jobban a nagy parcellák felé vesz irányt. Ezáltal jobb terméseredmények elérése válik lehetővé a megye termelőszövetkezeteiben. hant. Az első értesülések szerint a szerencsétlenségnek 28 áldozata van. Az utasok között három asz- szony és két gyermek is volt. A mentési munkálatok megindultak. mutatott koníekcióáruk ízlésesek és „pénztárcához készültek”. Elismerés illeti a művészek közreműködését. Gencsi Sári és Nagypál László operaénekesek, valmint dr. Hegedűs János konferanszié nagy tetszést arattak. Két jó hírt is megtudtunk: a bemutatott modellek a mai naptól kaphatók a nyíregyházi Zrínyi Ilona utcai női konfekció boltban. Terv szerint még az idén, —június elején — a Sóstón egy még nagyobb szabású ruhabemutatót rendez majd a Kisker. — ugyancsak fővárosi manekenek és művészek közreműködésévelj A Kropkó brigád végzi a légkalapácsos szegecselést. Itt a vasszerkezet festése folyik. Lőrincz elvtárs (jobbról) ellenőrzi a munka pontosságát. JVem mindennapi keresztelő I városi tanács rendezi meg a nevezetes hármas ikrák névadó ünnepségét Megindult a teherforgalom a Tiszán A hét végén megkezdődik a személyszállítás is 200 rnosógépmotort készít a Nyíregyházi Vas és Fémipari KTSZ A Déli Sark: jégpáncéllal borított szaraziöid Scserbakov akadémikus nyilatkozata Moszkva, (TASZSZ): Dmitrij INagy a virágmagvak keletje 10 nap alatt 190 ezer forint a kerti magvakból Repülőszerencsétlenség Brazíliában 28 halott Nagysiker« rnltabenmtafó volt a nyíregyházi Kossuth étteremben Ontözőtelepek és halastavak létesülnek A Vízügyi Igazgatóság a termelőszövetkezetekért