Kelet-Magyarország, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-01 / 27. szám

10 R ELFTM AG Y A R ORR7- AO 1959. FEBRUAR VASÁRNAP Mai rendeletmagyar ázatunk: II termelői igazolványokká kapcsolatos Szabálysertések A* élelmezésügyi miniszter 26/1958. (XII. 29.) Élm. M. számú rendelete Szabolcs-Szatmár me­gyében Nyíregyháza városra, va­lamint Mátészalka, Kisvárda, Üj- fehértó községekre is kiterjesz­tette a termelői igazolványok rendszerét. Ez azt jelenti, hogy alig van megyénkben olyan község, ahon­nan dolgozó parasztok és egyéb termelők az ezekben a községek­ben tartandó vásárokra, vagy he­tipiacokra ne vinnének búzát, ro­zsot, kétszerest és ezek őrlemé­nyeit, árpát, zabot, kukoricát, to­vábbá rizst, napraforgómagot, burgonyát, zöldségféléket, hüve­lyeseket, gyümölcsöket (az erdei gyümölcsök kivételével), tejet és tejtermékeket, élő és vágott ba­romfit, tojást, valamint füstölt húst, füstölt szalonnát, sózott szalonnát, terményeket, terméke­ket és állatokat. A mai naptól ilyen terménye­ket, termékeket és állatokat a fenti piacokra csak termelői iga­zolvány birtokában lehet vinni. Szabálysértést követ cl és 3000 forintig terjedhető pénzbírsággal kell sújtani azt a termelőt, aki a fentebb kijelölt termelői igazol­vány nélkül, vagy más termelő részére kiállított igazolvánnyal árusít: továbbá aki nem saját gazdaságából eredő terményt, vagy állatot árusít. A rendelet kimondja, hogy a mezőgazdasági terményt, termé­ket, vagy állatot, amelyre nézve a szabálysértést elkövették, el le­het kobozni. A szabálysértések ügyében hozott határozatban — jelentősebb esetben — elköve­tő részére kiadott termelői iga­zolvány visszavonását is el lehet rendelni. A termelői igazolvány visszavonását is el kell rendelni, ha a szabálysértési eljárás alá Ivont személy egy éven belül két ízben követett el termelői iga­zolvánnyal kapcsolatos szabály­sértést és emiatt jogerősen pénz­bírsággal sújtották. * A termelői igazolvánnyal kap­csolatos szabálysértések eseteben az eljárást soroukívüi kell lefoly­tatni. Az eljárás lei oly tatása a cselekmény elkövetésének helye, vagy az elkövető lakóhelye sze­rint illetékes járási (városi) ta­nács vb. igazgatási osztályának hatáskörébe tartozik. A szabály­sértési határozat egy példányát a termelő lakóhelye szerint illeté­kes községi tanács végrehajtó bi­zottságának is meg kell küld.eni. Ez a szerv a szabálysértési hatá­rozatot köteles a termelői igazol­ványokról vezetett nyilvántar­tásba bejegyezni és a termelői igazolvány visszavonását elrende­lő határozat végrehajtásáról gon­doskodni. A termelő lakóhelye szerint il­letékes községi (városi) tanács végrehajtó bizottsága a termelői igazolványt határozatban köteles visszavonni attól a termelőtől, aki a termelői igazolvánnyal kapcso­latos szabálysértés miatt egy éven belül legalább két ízben bírsá­golva volt, de a szabálysértési ügyben eljáró szerv a termelői igazolvány visszavonását nem rendelte el. A termelői igazolvány vissza­vonását követő naptári év végéig a termelő részére termelői iga­zolványt kiállítani nem szabad. A termelői igazolványokat Nyíregy­háza városban a városi tanác3 vb. igazgatási osztályán, közsé­gekben pedig a községi tanács vb. titkárától lehet beszerezni. A pénzbírság elkerülése érde­kében a termelői igazolványt az érdekelt termelők haladéktalanul szerezzék be. SIPOS SÁNDOR, a megyei tanács igazgatási osztályának előadója, APRÓHIRDETÉSEK *T?TTTVVTVTTVTTVTTWTTVTTTTTTTTWTVTVTTTTVT Kössön baromfineveléei és hizlalás! szerződési A FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETTEL* Szerződést köthet: CSIRKÉRE, HÍZOTT LIBÁRA. PULYKÁRA, HÍZOTT KACSÁRA. A szerződés előnyei: ELŐLEG, magas Átvételi Ar. NAPRAFORGÓTERMELÖK FIGYELEM’ Hz idén is lehet napraforgómagra értékesítési szerződési kötni! AZ ÁLLAMI TERMÉNYFELVÁSÁRLÓ HELYEKEN Aa értékesítési szerződéssel lekötött minden mázsa után: if. KAMATMENTES ELŐLEGET, 2. SZERZŐDÉSES FELÁRAT 3, ÉS CSERÉBEN KÉSZPÉNZFIZETÉS NÉLKÜL, NEMESÍTETT VETŐ­MAGOT KAP A TERMELŐ % A szerződéskötés ideje: JANUAR 15-TÖL — MÁJUS 31-IG tart. Részletes felvilágosítással A TERMÉNYFELVÁSÁRLÓ helyeken szolgálnak! Állás Keresünk 4 milliós beruházáshoz műszaki ellenőrt, építészmérnöki vagy technikusi képe­sítéssel. Ugyanitt éiieli- őrt. asztalost felve­szünk. Jelentkezés Nyíregyháza.. Jókai. u. 6. emelet 3. Kelelrövi- köt. Nagyker. Vállalat. Hálózati villanyszere­rőt alkalmaz a TIT ÁSZ Eszakszabolcsi üzemve­zetősége. Jelentkezés Nyíregyháza. Villanyte­lep. Tiszabccs éa Vidéke Körzeti Földművesszö­vetkezet képesített könyvelői oklevéllel rendelkező főkönyve­lőt azonnali belépéssel felvesz. Erkölcsi bizo­nyítvány szükséges. Jelentkezés személye­sen vagy írásban a Ti-, szabecsi Fmsz. irodá­ban. Részletes öné'et- ralz csatolandó Fizetés kollektív szerint. Teljesen új hosszú rókabunda eladó. Cím: kai. Megtaláló jutalom a kiadóban. Modern mély gyermek- kocsi eladó. Közép u. 18. EGYÉB Az É. M. Bor- sodmegyei Mély­építő Vállalat ózdi munkahelyére 15 —17 éves fiúkat keres felvételre VIII. általános is­kolai végzettséggel kőműves ipari tanulónak. Felvételre jelent­kezés és bővebb felvilágosítás a vállalat központ­jában: — Miskolc, II. kér. Gőzön Lajos u. 19. sz.' iiaz-ingatlan Város belterületen kétszobás ház építke­zésre alkalmas telekkel eladó. Dimitrov u. 10. 1206 négyszögöl fiatal gyümölcsös eladó. Ér­deklődni: Kemecsei : u. 23. Boroséknál. Besseny’ tér 9. s--"mú ház eladó. Érdeklődni, Soltész Mihály u. 20­Egyházasharaszti köz­ségben 8000 négyszögöl beltelek, gyümölcsössel és kertészetre alkalmr.s területtel, rajta levő 80 méter hosszú lakóház és gazdasási épülettel együtt. valamint 7500 négyszögöl részben 30 éves akácerdő eladó Ér­deklődni lehet: ifi. Ha- rasztí József. Egyházas- harasztl. Baranya me­gye. Háromszobás ház ela­dó. Beköltözhető. Rózsa u. 22. Egy Rcx fLyux) bi­liárdasztal eladó. Incé- di sor 22. MÁKOT, ASZALTSZILVÁT I. osztályú minő-1 ségben, Debrecen-! be beszállítva vá-' sárol az Élelmi­szer Kiskereske­delmi Vállalat, Debrecen, Vörös­hadsereg útja 54. szám. oooooooooooooö Gyönyörű kivitelezésű kárpitozott bútorok kap­hatók kisiparosnál ké­szen Is. Garnitúrák, re- kamiék. fotelek, székek, sezlonok. Fizetési ked­vezmény. Kívánságra fényképes árajánlatot küldök. Kulinyi László. Budapest, Maiakovszky u. 98/a. volt Király ut­ca. 9 Eladó vadonatúj feke­te Pannónia motorkerék­pár. Virág 80. szám. Haláleset miatt két­személyes fodrászberen­(iő7p<! pIpőó. Ö7V. Sfomo Károlyné. Ha ka máz. Ady Endre u. 16. Elvesztettem ma reg­gel 6-7 óra között a Zsdá- nov utcán 1 db hasz­nált aktatáskát, iratok­kal. Megtaláló ^ utalom ellenében adja le Ésdá- nov u .21. alatt. wvvwvvvvvYvwvyywv TERMELŐSZÖVETKEZETEK — EGYÉNI TERMELŐK! Értékesítési szerződést lehet kötni az 1959. évi termésű BŰZÁRA, ROZSRA, sörárpAra, NAPRAFORGÓRA a helyi terményfelvásárlónál. A leszerződött terményért MAGASABB ÁRAT KAP a termelő, ELŐLEGET a szerződéskötéskor igénybe LEHET VENNI! Vessünk HIBRID kukoricát 25 százalékkal nagyobb termést hoz, A VETÖMAGIGÉNYT sürgősen elő keli jegyeztetni a KÖZSÉGI TANÁCSNÁL, HIBRIDKUKORICÁÉRT lehet adni cserébe szokvány­kukoricát, búzát, rozsot, árpát, zabot, napraforgót. yy>YmYwym>YyvYy liössüiik dohánytermelési szerződést! MAGAS BEVÁLTÁSI ARAK! INGYENES CIGARETTA JÁRANDÓSÁG! KAMATMENTES ELŐLEGEK! TERMÉSZETBENI JUTTATÁSOK! Termelőszövetkezeti csoportok és szakcsoportok részére 20 százalé­kos nagyüzemi felár. MŰBŐR KABÁTOK nagy választékban a NYÍREGYHÁZI Állami Áruházban! i Ecrfi műbőr­kabát 850.— Fi ! Női műbőr­kabát 720.— Ft Gyermek műbőr­kabát 460.— Ft-tói Több színben és minden méretben kaphatók! A múbőrkabát OLCSŐ, TARTÓS és HALÁS viselet. BÉKE MOZI: Tegnap. Űj magyar film. Előadások kezdete: féK5, fél 7 és fél 9 órakor. DŐZSA MOZI: A tenger'míélyének titkai. Színes szovjet film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ MOZI: Amit nem lehet elfelejteni. Egy angol pilóta em­lékei. Szovjet film. Előadások kezdete 4, 6 cs 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND (SZAKSZERVEZETI) MOZI: Gabor diák. Színes magyar film. Előadások kezdete: fél 6 és 8 óra. RÁDIÓ műsor Kossuth-rádió: 4.25—1.50-lg vidáman — frissen. Zenés műsor. Közben: 4.30) Hirek. Időjárásjeieutés. — 5.00: Falu« rádió. — 5.30: Hirek. Idő,járásjelentés. — 6.59: Időjelzés 5.00: Hírek. Időjárás« jelentés. — 5.10: Cj könyvek. — 7.35: Naptár. — 5.55: Mit főzzünk? — 7.5S: időjelzés. S.00: Műsorismertetés. Idö- j árás jelentés. 10.00: Ilirek. Lapszemle, luüjárásjelentés. — 11.53: Időjelzés. — 12.00: Déli barangszó. Utána: Hirek: Időjárásjelentés: — 15.53: Idójárásjelen- tés. — 16.00: Hirek. — 16.08: Időjárás- jelentés. 16.47: Műsorismertetés. — 17.59: Időjelzés. - 18.00: Hirek. Időjá- rásjelentés. — 19.54: Jóéjszakát, gye­rekek! 19.59: Időjelzés. — 20.00: Esti krónika, tdöjárásjelentés, — 21.59: Időjelzés. — 22.00: Hírek Id J járásje­lentés. — 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 0.30: Himnusz. Utána Vízjelző- szolgálat VASÁRNAP, FEBRUÁR 1. kossutii-pádiö 8.10: Falusi életképek. 8,20: Egy falu egy nóta. 8,55; Édes anyanyelvűnk. 9.00: U1 Zenei U'ság. 10.00: Vasárnapi versek. 10.10: OperettkettősóK. 10.30: Ismerkedés a Kossuth-rádióban Vaj­da István biokémiuss&l, Mesterházy Lajos íróval, és Török Erzsébet é- nekművésznővel, 11,00: Európa liang- versenytermeibőt. 12,50: Hétvégi jegy­zetek. 13,00: Népi muzsika. 13.30: Szá- •ndos szenzációk 14.00: Szív küldi --',00: Hét nap a külpolitikában. 15,15: Lumpáciusz Vagabundusz. Mesejáték. 16.35: Népi hangszerszólók. 16.45: Tár- lat-és műteremlátogatás. 17.10: Goethe költeménye. 17,15: Világhírű művé­szek énekelnek. 18,10: Kincses Ka­lendárium. 19,00: Amiről beszélni kell. 19,10: A magyar Rádió tánczenekara játszik. 20,10: Köpeczi Béla irodalmi levele. 20,20: Operettest. francia szer­zők műveiből. 21,20: Az első szerelem. Verses, zenés összeállítás. 22.25:' A „Varsói ősz” modern zenei fesztivál műsorából. 23,25: Barabás. Karinthy Frigyes írása. 23,35: Kürthy Éva és fászladányi Tóth József énekel. 0,10: Éji zene, PETÖFI-RÁDIO 8.00: Bach A fuga művészete. 8.S0: A református -egyház félórája. 9,00: Félóra könnyű zene. 9,30: Miska bácsi lemezesládája. lü,lo: Mikrofonnal a Föld körül. 12.00: Zenés vasárnap délelőtt. 12,20: Regényrészlet. 12.50: Müvészlemezek. 14,15: Mesejáték. 14,55: Fúvószene. 15,15: Hangverseny­naptár. 15,30: Kálmán Imre népszerű operettjeiből. 16,00: Amikor Hellasz volt a világ... 17,00: Tánczenei 17.40: Előadás. 18,00: Bérlettulajdonosok. 18,10: Az Alekszandrov-kóru* hang­versenye. 18,57: Uj magyar fúvósmű­vek. 19.10: Az Orlov-hózaspár. Rádió­játék. 20,00: Kamarazene. 20.50: Ver­sek. 21,10: Szovjet filmzene. 21,40: Lakatos Vince és zenekara játszik* 22,25: Operettmuzsika. HÉTFŐ, FEBRUÁR % KOSSUTH-RAjIÓ É 8,10: Reggeli hangverseny. 9,00: Rí­portműsor. 9,15: Filmdalok. 9,45: Lá­nyok, asszonyok... 10,10: Óvodások mű­sora. 10,30: A humor tükrében. 11,18: Holdfényszerenád. 11,30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 12,10: Népi zene. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13,15: Heti zenés kalendárium. 14,15: Fúvoszene. 15,00: Népi zene. 15,20: A Gyermekrá­dió műsora. 15,40: Muzsikáló századok. 16,10: Hangverseny a stúdióban. 16,40: Napirenden... 16,45. Könnyű zene. 17.00: Zeneiműsor. 17,45: Ifjúsági őrjárat. 18,15: Bach:h-moll szvit. 18,40: Hazai körkép. 19,00: Operettest. 20,30: Versek; 21,00: Munkáshétköznapok. 21.30: Az óperaszínpad csillagai. 21,55: Versek. 22,20: Mozart: Esz-dur d^ertimento. 23.03: Tánczene. 0,10: Magyar nóták. PETÖFI-RADIO 14,20: Ifjúsági műsor. 14,40: Zenekar? hagverseny. 15.40: irodalmi arcképcsar­nok. 16,00: Szív küldi... 16,30: Külpoli­tikai kalauz. 16.40: Részletek Mozart operáiból. 17,15: Asszonyok a gyárban. 17,20: Örményország dalai. 18,15: Agnes halála. Regényrészlet. x8,30: A barátság hullámhosszán^ 18,40: Miklós Kata éne­kel. 10,05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtan* folyama. l'\30: Ezüstkalászos gazdi,tan­folyam. 20,00- Operakettősök. 20,35: Szigeti József hegedül. 21.05: A Kos- telanetz-zenekar műsorából. 21.40: E­gyesülésben az erő. 22,00: Operett­muzsika. KELETMAG Y ARORSZAG Szerkeszti a Szerkesztőbizottság* Felelős kiadó: az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács. Szerkesztőség Nyíregyháza. Sztálin tér 21. Tel.: 11-70. 71-70. (Kéziratot nem őrzünk mcs* és n*ö# adunk vissza.) Kiadóhivatal: Zsdánov utca t* Telefon: 30-00. Nyíregyházi Nyomdaipari Vállalati Nyíregyháza Dózsa György utca A lapot előfizetésben és árusításban a Szabolcs-Szatmár megyei postahiva­talok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési díja egy hóra 11.— forint* Előfizethető bármely postahirs^tahiáf és kézbofiftőnél*

Next

/
Thumbnails
Contents