Kelet-Magyarország, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-12 / 36. szám
1959. FEBRUAR 12, CSÜTÖRTÖK mozzák át, az igazolólapot és rendszámtáblát a rendőrhatóság bevonja és az üzembentartók ellen szabálysértési eljárás indul. Vasárnap délelőtt három város: Ózd, Kisvárda és Nyíregyháza női tőrvívói mérték össze erejüket a Vasvári Pái-gimnázium tornatermében. Az elődöntők után állva maradt versenyzők közt körmérkőzés kezdődött a helyezésekért. A közönség már a verseny elején látta, hogy az elsőség kérdése az ózdi Vörös és a nyíregyházi Bodnár közt fog eldőlni. Mindketten veretlenek voltak, mikor összekerültek. Kemény küzdelem kezdődött, mely végül Bodnár 4:2-es győzelmével ért véget, aki így ve. retlenül nyerte a versenyt. Tehát: 1. Bodnár Amália (Nyhá- zi Petőfi). 2. Vörös Gyöngyvér (Ózd), 3. Vádász Éva (Ózd). A férfiajk versenyére a jövő vasárnap délelőtt kerül sor a Vasvári Pál-gimnáziumban. f Százezer ember 90 év felett! Harc az időelőlti öregedés ellen a Szovjetunióban A Szaboles-Szatmár megyei rondőriőkapitányság felhívja a g .pjármű-üzem be tartókat, hogy azon gépjárművek átrendszámozá- sát, amelyek még nem kaptak új rendszámot — mert az idézés időpontjában nem jelentek meg ■— március hó 2-től március hó 20-ig végzi el,így az üzembentartók március 2-ig járművüket helyezzék üzembe úgy, hogy az műszaki és esztétikai szempontból kifogás alá ne essék és a későbbiek fo.yamán, a sajtóban megjelenő időpontban, átrendszámozásra állítsák elő. 1959. március 21-től Szaboles- Szatmár megyei telephelyű gépjármű csalt új rendszámmal vehet részt a közúti forgalomba-'. Azon személyektől, akik március hó 20-ig gépjárművüket nem száa nyíregyházi rádió mai íMOSORA a 2238 MÉTERES KÖZÉPHULLÁMON Napi krónika. — Oj belépőknek szól a muzsika. — Az ipari rovat jelenti. — Mai kommentárunk. — Fuldművesszövetkezetek hangja. — Táncmelódiák orgonára. Az illetékesek szemeláttára: ill- és bércsalásokat követ el Mátészalkán egy „fe*ele‘‘-iparos Fekete Ferencnek Mátészalkán 1956-ig a géplakatos szakmára volt kisipari jogosítványa. Üzérkedés, bércsalás és a rendelkezések kijátszása miatt vonták be tőle az ipart ö azonban nem szüntette be tevékenységét. Továbbra is vállalt munkákat és műhelyében alkalmazottakat foglalkoztatott anélkül, hogy őket az SZTK-ban bejelentette volna és adózási kötelezettségének eleget tett volna. Továbbra is működtette villanyerőre berendezett gépeit. A járása tanács vb. iparügyi előadója többször is ellenőrizte az engedély nélkül működő volt kisiparost, mert bejelentések érkeztek ellene a kisiparosok és a lakosság köréből. Szabálysértés miatt több esetben hat—tizenötezer forintra büntették meg. Neki azonban az iiyeg figyelmeztetés sem használt. A napokban voltunk Fekete Ferencnél a mátészalkai Petőfi utca 1. szám alatti műhelyében mely úgy néz ki, mint egy kisebb j ktsz. Akkor is emberek dolgoztak nála. Ugyanazok, akiket az ellen- > őrzések alkalmával többször is ott találtak. Fekete ezúttal is tagadni próbálta, hogy Rácz János és Vass István neki dolgoznak. Minden esetre vétkes abban, hogy ezeket az embereket segíti a kontárkodásban, vagy bevonja őket az engedély nélküli iparűzésbe. Sok munka volt nála és valamennyire azt állította, hogy az az övé, a saját céljára javítja, készíti őket. Szerencsétlenségére éppen akkor jött egy munkáltató, szólván: mi van már azzal a mérleggel, amit több mint féléve vitt oda javítás végett? Fekete Ferencnek egy fénymásolt iparengedélye van, amelyet 1957-ben Budapesten, a II. kerületi tanácstól kapott Budapestre, az tndrődi Sándor utca 30. szám alatt bejelentett helyre. Ezzel működik Fekete Mátészalkán. Feketé a fenti cím alatt élő rokonánál bejelentette magát ideiglenesen közel egy éve, és így folytatja üzelmeit Szálkán. Azt állítja, hogy Budapesten és Mátészalkán -s adózik. Ennek az embernek a tevékenysége kárt okoz az államA holnap mezőgazdasági gépészei között Ahol magánszorgalomból törpeautót készítenek Több mint 100 fiatal tanulja a mezőgazdasági gépész-szakmát Nyíregyházán a Széchenyi Istvánról elnevezett iskolában. Faluról jöttek. Szüleik mezőgazdasággal foglalkoznak. Valamennyien olyan céllal jelentkeztek az iskolára, hogy majd a gépállomásnak, vagy a termelő- szövetkezetnek lesznek a dolgozói. Ezek. a fiatalok az elméleti oktatás mellett a szakmában gyakorlatból is képzettekké válnak. Egy ilyen gyakorlati órán látogattuk meg a fiatalokat, az Árok utcai tanulóműhelyben. Tóth István oktató arról beszélt a gyakorlati órásoknak hogyan kell megszerkeszteni és elkészíted egy kalapácsot. Táblára rajzolta a feladatot és megadta a méreteket. A fiúk először : a rajzot készítették el a szer számról, aztán kezdtek a vas megmunkálásához. Nem egy órai anyag egy ilyen feladat elvégzése, bár a fiúk legtöbbje olyan számítással kezdett hozzá, hogy aznap készen akarta látni a szerszámot. Az oktató azt mondta a fiúk szorgalmáról, hogy általában megfelelnek a követelményeknek. A több mint 100 közül csak négy nem vált be. Még annyit elárult újságképpen, hogy a fiatalok szabadidejükben magánszorgalomból egy törpeautót készítenek, amellyel részt akarnak majd venni a Nyíregyházán megrendezésre kerülő tör- peautó-versenyeo. naiv. Különböző adó- és bércsalásokat követ el és kárt okoz a jóhiszemű munkáltatóknak, mert a munkákat legtöbbször csak felvállalja, az előleget felveszi s a munkát nem készitl el. A mérleg javításra szóló iparengedély nem jogosítja fel őt arra, hogy Mátészalkán űzze iparát, főleg arra nem, hogy vaskerítéskészítést, motorjavításokat, drótháló-fonást és egyéb munkákat vállaljon. Az ipari osztály tegyen erélyesebb intézkedést, hogy elmenjen a kedve Fekete Ferencnek a csalással történő iparűzéstől, az emberek kizsákmányolásától. APROHIRDETESEK aulas A nyírbátori Dohánybeváltó üzem vizsgázott SZTK. ügyintézőt felvesz állandó munkára február 15-től. Fizetés szakmai gyakorlattól függően 1.000—1.300 forint. Jelentkezés a fenti üzem vezetőségénél Írásban, vágj’ személyesen. Személyes meKielenés esetén úri költséget nem térítünk:, ötéves kislányom mellé Intelligens nőt keresek. Véesei u. 20. Jelentkezés este 7-től. üzemi villanyszerelőt felveszünk. 110-es Inté- rx-1. Árok u. 53 nAZ-INGATLAN adAs-v£tel 200 kß-os tizedes mérleg. férfi műbőrkabét eladó. Eötvös u. 37. egyéb Eladó sürgősen szobn-konyhás ház 160 négyszögöl telekkel. Puskin u. 60. sz. Tisza bérrel Községi Tanács VB. közli, hogy Máté Mihály tiszaber- celi lakos 2 db. csikójának lárlatlevelét 1954 december havában ismeretlen körülmények között elvesztette. — A csikók adatai: 1957. március 23.-1 születésű sötét pej, heréit, különös is- mertetőjele: homlokán csillag. 1957. március 20-1 születésű sötét pel kanca. különös ismertetője- le: homlokán csillag. Fenti járlatleveleket a tiszaberceli Községi Tanács VB. körözteti és egyben megsemmisíti. Nem lesz gondla a hajára, ha hideg-meleg dauerjét. hajfestését MARIKA hölgy- fodrász garanciával megcsinálja. Kiss Ernő u. 19. szám. Te- lefon: 35-08. Felhívja a nyíregyházi < Földmüvesszövetkezet a ‘ gabonavetéssel rendelkező termelőszövetkezetek és gazdák figyelmét, hogy anyarozs-termeltetésre március 1-ig lehet szerződést kötni, melv maga? jövedelmet biztosit. Ingyenes ferto- zőszert adunk. Szerződéskötés Bocskai u. 20. ,«♦»««♦«»*«♦»♦♦♦♦*♦♦♦* Olvassa és terjessze a ileletmagyarországot! mozik műsora BÉKE MOZI: A mi kis családunk. Egy vidám nyár története. Magyarul beszélő nyugat-német filmvígjáték. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. DÖZSA MOZI: Az aranypók. Csehszlovák bűnügyi filmtörténet. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ MOZI: ...és Varsó megsae van. Egy vadászi-épülő története. Lengyel film. Előadások kezdete 4, 8 és 8 órakor, & RADIO műsor Kissuth-radio: 4,25—7.59-1« Vidáman — frissen. Zenes műsor. Közbeu: 4.30: Hirek. (dőjárásjelentés. — 5.00: Falurádió. — 5.30: Hírek, ldöjárásjclentés, 0.59: Időjelzés 7.00: Hirek. Időjárásjelentés. — 7.10; Üj könyvek. — 7.35: , ! Naptár. — 7.55: Mit főzzünk? — 7.59: ■ .dojelzés. 8.00: Műsorismertetés. Idő- járásjelentés. 10.00: Hírek. Lapszemle,- .dójarasjelentes. — 11.59: Időjelzés. — ! 12.00: Déli barangszo. Utána: Hírek: ; időjárásjelentési — 15.S9: idöjárásjeien- . tés. — 16.00: Hírek. — 10.08: időjárás- jelentés. 10.17: Műsorismertetés. — . 17.59: időjelzés. — 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. — 19.54: Jóéjszakái, gye- >rekekl 19.59: Időjelzés. — 20.00: Est) ! krómka. Időjárás jelentés. — 21.58: ■ időjelzés. — 22.00: Hírek Idjjárásje> ietuos. — 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. > - 0.30: Himnusz. Utána VízjeJzó- , szolgálat. I CSÜTÖRTÖK, FEBRUAR U. KOSSUTH-RADIÖ ; 8,10: Könnyű melódiák. 8,55: p.des ■ anyanyelvűnk. 9.00: Menyasszonyok— ) vőlegények iskolája. 9.20: A Bartók > Béla Zeneművészeti Szakiskola zene- ! kara játszik. 9,40: A munkásmozga■ lom dalaiból. 10,10: Ui hajtás. 10,40: , Glinka: Patetikus trió. 11.00: Ország> ütőn. Kisregény folytatásokban. H 20: , Magyar népi játék-dalok. 11,30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam, líio szöra- . koztató szimfonikus zene. 13,00 Ke- ; mény György jegyzetel. 13,10: opera• részleteit. 14,20: Egy falu — egy nóta. I 14,50: Romantikus kórusok. 1510: > Salck-matt. 15,20: A Gyermekrádió »műsora. 15,35: Fiatalok filmklubja. ■ 16,10: A Moszkvai Rádió zenekara ját■ szik. 16,50: Lányok asszonyok... 17,00: »Boccaccio. Részletek Suppé operettjeiből. 17.25: Lorelei. Hein- verse. 17.30: , Beszélgetés a népzenéről 18.15: Szív > küldi... 19,05: Közvetítés a Nemzeti I Színházból. Ljubov Jarovája. 22,20: Székely népdalok. 22,30: Tánczene. ! 23,00: Kamarazene. 0.10: Magyar nóták. PETŐFI-RADIO: ’ 14.20: Tánczene. 15,25: A külföldi | sajtó hasábjairól. 15,30: Operakórusok ■ és táncok. 16,10: „Századokon át.” ’ Közvetítés az Egyetemi Színpadról. 116.40: Hangverseny gyermekeknek. 17,10: Az atheista Darvin. Előadás. ! 17,25: Ajándékhangverseny üzemek ; dolgozói részére. 18,15: Ifjúsági műsor, i 13,35: Bach: É-dur hegedűverseny, ; 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfo- ; lyama. 19.15: Filmdalok. 19,30: Ezüst■ kalászos gazdatanfolyam. 20.00: Olasz ■ dalest. 20,45: A törzsgárda. 21,05: Tánc• zene. 21,50: Magas építmények és égig- | érő tornyok. 22,00: Operahangverseny. • 22,45: Ahogy a kutya vezeti a vakot. ! Novella. ; PÉNTEK, FEBRUÁR IS. ’ KOSSUTH-RADIO ! 8.10: Operettrészletek. 9,00: A ko1 vács. Emile Zola írása. 9,11: Magyar ’ tájak, magyar népdalok. 9.50: A ; Gyermekrádió műsora. 10.10: Kazacsay ! Tibor: Fagottverseny. 10.30: Fúvósze- ; ne. H.00: Orosz jellem. Elbeszélés. ■ 11,30: Magyar Tamás hegedül, zongo- I tán kíséri Freymann Magda. 12,10: • Tanczene. 13,00: Gazdaszemmel a ! nagyvilág mezőgazdaságáról. 13,15: ■ Részletek Erkel Dózsa György c, opei rajából- 14.10: A Ta.jicsköztársuság : emlékeit kutató úttörők parancsnoksága jelentkezik. 14.35: Napirenden. > 14,10: Színes népi muzsika. 15,51: A [ Gyermekradió műsora 15.30: Ifjúsági [ műsor. 16.10: Megemlékezés. 16.50: Í ’ Gyári sziréna. 17,10: Szív küldi... 18,15: Tölgyessy Júlia és Solti Károly magyar nótákat énekel. 18,40: Ifjú Figye- > ja. 19,00: Szimfónikus zene. 19,10: Pi- , ros fejfák. 19.40: Az Alexandrov kó- i rus énekel. 20,25: 1158 slágerei. 2100: t Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapÍ ja. 21.30: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. 23,00: Szórakoztató muzsika. 23,30: Két részlet Wagner ■ Parsifal c. zenedrámáiából. 0.10: Ma- I gyár nóták. PETÖFt-RADlO ■ 14.20: Zenekari hangverseny. 15.00; ■ Viharsaric.1 emberek között. ; Könnyű zene. 16.00: Tánczene. 16.j>0; 1 ’ Magyar szerzők kórusai. 17.10: A ri- : porterek jegyzetfüzetéből. 17.20: A ma- • gvar irodalom története. Ady Endre. ;: 17.50: Művészlemezek. 18.40: Ül Kína "zenéiéből. 19,05: Az If "sági Rádió :: nyék-tanfolyama. 19.15: A Magyar :; Hárfástrió játszik. 19 40: Falurádió. , 2105* János vitéz. Részletek. -1.40. :: Arcképek rivaldafényben. 22.00: Né* . , muzsika. 25.25: Érzelmes párbeszéd.' * ; vers. 22,30: Nelson Eddy érekeL ; KELETMAGYARORSZAG Szerkeszti • Szerkesztőbizottság. : : Felelős kiadó: az MSZMP megyei ; ; bizottsága és a megyei tanács. Szerkesztőség Nyíregyháza Sztálin tér 21. TeL: 11-70. 71-70, ;; (Kéziratot nem őrzőnk meg, és new ; adunk vissza.) ;; Kladóhivatali Zsdánov utca L Telelőn: 30-00. " Nyíregyházi Nyomdaipari Vállalat. , " Nyíregyháza Dózsa György utca • ■ Á lapot előfizetésben és árusitasLani :, a Szaboles-Szatmár megyei postahivaj isink és fiókposták terjesztik. A iart ■ ’ előfizetési dija egy hőra 11.— forinG :; Előfizethető bármely postahivatalit« V és kézbesítőnél. ■ pen az állatot három hónapig! mesterségesen altatták. A kutya; ezután valósággal megfiatalodott:- szabályosan mozgott, gyorsan fu-; tott, sőt éveken át nemi ösztönei; is működtek. Az állat hat évvel: a kísérleti altatás után, 21 éves' korában baleset következtében; pusztult el* Mi az öregkori elhalálozások okai* Az idős embereken végzett vizsgálatok és az állatkísérletek ered-' ményeit a közelmúltban tudomá-' nyos konferencián összegezték. A; konferencia megállapította: az öregkori elhalálozások túlnyomó többségében a szervezet sejtjei még életképesek, azonban részint megbetegedés, részint elégtelen szervi működés miatt áll be a halál. Ezért gondoskodni kell a betegségmegelőzés fokozásáról. A konferencia azt is megállapította, milyen életmód a legmegfelelőbb az idős emberek számára. A fejtegetés szerint kilencven éven felül is napi nyolc óra alvás ajánlatos: hét óra éjjel, egy pedig nappal. Az idős emberek legyenek sokat levegőn, foglalkozzanak kevés, nem megerőltető fizikai munkával is, táplálkozzanak rendszeresen. A szovjet biológusok a legújabban feltárt adatok segítségével folytatják kísérleteiket, kutatásaikat az öregkor problémáinak teljes feltárására. Afima BeljaKova peiaaui lödében született. Hatalmas családjában jelenleg 23 unoka, 30 dédunoka és tíz ükunoka él. Leningrad legidősebb lakója, Agaf- ja Alekszejevna 112 éves. Tudósok a hosszú életért A szovjet tudományos intésetek behatóan tanulmányozzák ahosz- szú élet és az öregedés problémáit. A pszichiátriai intézet laboratóriumában például állatkísérleteket f olytattak az öregedés egészségügyi kérdéseinek feltárására. Az egyik kíséreti állat, egy tizenötéves pincsikutya már teljesen elöregedett és jóformán mozgásképtelen volt KísérletképMoszkva. (MTI): A Szovjet-! unióban nemrég végrehajtott ál-l taláno: népszámlálás sok érdekes adatot tárt fel az átlagos élettartam megnövekedéséről. Hozzávetőleges számítások szerint a szovjet hatalom évei során az országban az átlagos életkor ■ csaknem kétszeresére növekedett, és bár a népszámlálás adatai még j nem ismeretesek, a kilencven [ éven felüliek számát az országban mintegy százezerre, az összí- lakosság számának csaknem 5 százalékára becsülik. Örményország legidősebb lakója, Alijev Magmedali Imankula- ogli például 152 éves. Sok száz éven felüli embert találtak a népszámlálók Észak-Kazahsztánban is. A Podsztyepnij községben élő, \ yírenyházi a rőzei e in három Táros tívó versen} én Március 21 után csak új rendszámú gépkocsik közlekedhetnek a megyéken