Kelet-Magyarország, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-18 / 15. szám
6 KELETMAGYARORSZAG 1939. JANUAR 18, VAS AHN Al’ HUMOR - HUMOR" HUMOR Egy lélegzetre (Pillanatkép a városi 1959. I, Szende Pál: (Közeledik a Csemege-üzlet irányából, s amint megpillantja a tömegben Czinko- tainét, mélyen leemeli a kalapját) — Csókolom, Évike! Czinkotainé: (Elállja az utat Szende előtt, hogy az kénytelen megállni.) — Pá, pa, kedves Palika, éppen magukhoz igyekszem, otthon van a Gizus, mert ...hm... szeretnék vele megbeszélni valamit, négyszemközt persze, amit még magának sem mondhatok el, pláne itt most, hiszen, látja: ott áll a másik oszlopnál Manyi, az ón irigy szomszédasszonyom, a váro3 hírharangja, nézze csak. sandít most Is ide a két kugli- szemével, hogy mi dolgom lehet nékem magával, s egy óra múlva már biztosan a verebek is csiripelni fogják, hogy így Czinkotainé, meg úgy Szende Pali, hogy ilyen cakkos az ajkam, meg olyan divatos a kalapom, meg ecceterra ,amiből láthatja, kedves Palika, milyen rondák az tanács árkádjai alatt 16-án) emberek, pedig én a légynek serrí ártok, nem veszek észre senkit, hiszen a ló Iá megbotlik néha, pedig négy lába van, hát még a szegény gyenge nő, akinek csak kettő van, no persze ennek a Manyinak a lábakból is kijutott, . nézze csak, Olyanok/ mintha egy bájos eiefántbébí állna ott, de én -nem. szapulpm őt, ilyen az.én jó szívem, .pedig lehetne mit sus- mokolni róla,, biztosan most is randevúzik, pedig az ura egy áldott jó ember, dg ez a Manyi ífi- vel-fával megcsalja szegényt, s ráadásul, még folyton csatorál vele, hogy mit bámul engem, mi nézni való van énrajtam. de én nem támadok rá ezért, nem is mondok róla semmi rosszat, hiszen diszkrét voltam vllágéle- t.emben, legjobban tudja Gizus, hiszen gyerekkori barátnőm, csak- az fáj, högy tegnap összevesztünk,-de látja-*- ilyen a hű barátnőróla' sem mondok semmit,'pláne magának, aki égy türelmes, együttérző férj, őszintén Szólva Gizus nem is érdemel egy ilyen /jó embert, mert bizony — ..:Ő jött előbb, nővérke! Érzék enység — A menyasszonyomat merted megütni? ... Uj altatás! módszer csinál ö is görbe dolgokat, most; I. V» vnri-OII// nemrég is csinált a maga tudta { * Cf 8wrrenw nélkül: azt a csinos hegyesorrú ; cipót nem az anyjától kapta, ha- } nem a magától nászajándékba} kapott gyűrű árából.., >. } Szende Pál: (Megrökönyödve} kezd figyelni S egyre izgaiottab- * ban fogadja Czinkotainé közié-} seit,) I Czinkotainé: (Folytatja a szó-} áradatot megszakítás nélkül)} ... az új kalap árát se azért ku- } nyerálta el az anyjától, hogy ma- x gának akar tetszeni benne, ha-} nem az Öttl kedvéért, akivel | hármasban járogatunk moziba,» valahányszor maga kiszállásra} utazott az én férjemmel együtt, X bár megjegyzem, Otti az én ked- * vemért szegődött hozzánk, ne-t kém csapta a szelet, ezt tudom* pozitíve, mert egyszer levélkéit csúsztatott a markomba és ma-t gántalálkozót kért tőlem, amire? én, el is mentém — de remélem,» úriember, és hallgat Jenci előtt —■ és képzelje, tegnap, amikor hű barátnőhöz méltóan elmeséltem Gizusnak, hogy Ottival kettesben voltunk a Bácsikban, mint egy furia, úgy rontott nekem és azzal vádolt, hogy elcsábítottam tőle az Ottiját, amit természetesen én sem hagyhattam szó nélkül és feldúlt lelkiállapotomban otthagytam őt a mozi előcsarnokában, ahol mindketten Ottit .vártuk s csak azután kaptam észbe, hogy ilyen formán ők kettesben lehettek a moziban és képes volt csakugyan elhódítani tőlem az Ottit, s most az izgat, bogy vajon mire jutottak, de ezt csak véletlenül mondtam el magának és vegye úgy, mintha nem mondtam volna semmit és Gizusnak i$ csak azt akarom mondani, högy nallgassan a férjem lelőtt, mert ha az én diszkrécióm nem használ, akkor aztán majd én is elmondom magának, hogy miiyen is a maga Gizuskája... Szende Pál: (Halottfehéren a szívéhez kap és lerogyik az oszlop tövébe.) Z. >i.* Feleség: — Pszt... inkább ezze 1 csináld, mert a gyermek alszik! wywvyv' vwyyyyyyyv¥vvyyyyyyyrYyyyyyyvrVv»»vvV® Eseíem a borbéllyal Figyelmesség ■» Paafc 3&/M®i sasa kell, nem látja, hogy már alszik?! 4 jó borbélyüzlet szórakozóhely, kulturális intézmény. A fodrász beszél, cseveg, vicceket , mond és elűzi a várakozás — ama bizonyos „borbélyötperc”unalmát. Magam is hasonlóan voltam ezzel sokáig: a borbélynál hallgattam, majd nevetgéltem, ha nagyon jót mondott a mester, még hahotáztam is, miközben hol a saját, hol a szomszédom térdére csaptam. Mindez ment addig, amíg egyszer krónikussá, hisztérikussá nem vált a nevetésem, amíg nem lett belőle görcsös röhögés. Történt pedig, hogy egy í nagyon hangulattalan napomon olyan fodrászüz- | leibe mentem be borot- j változni; ahol csinos, 16 í —17 éves kislány kezelte j a borotvát. Ügyet sem vetettem rá. Ugyanis, í mint mondtam, semmi- • hez sem volt hangulatom. | Beültem á székbe, untam a saját tükörképemet is 1 és éz a lányka sem igyekezett felvidítani. Sőt, igen szigorúan fogott a munkához, talán azért is így, mert szemmellátható rossz kedvemet annak i tudta be, hogy nem bízom az ügyességében. Kendőt kerített a nya- I kam köré, majd gyöngéden a támlára nyomta a fejemet, lehulló hajfürtjeimet felsimította a ko- pakomra, és mivel a haj többször leomlott, igyekvése, hogy visszaterlje őket, olyannak tűnt, mintha a fejemet simogatná. Igen, Jól emlékszem, hogy valami kis bizsergést éreztem akkor, és ez indította meg bennem az elmélkedést folyamatot. — Milyen érdekes — gondoltam —, hogy ez a kislány foglalkozik velem, simogat, a hajamba turkál és ezt mind a ketten természetesnek tartjuk. Milyen másképpen fognánk fel a dolgot, 6 is, én is, ha például ez a hajas jelenet a villamos peronján zajlana le. Mindeddig halálos komolyan gondolkoztam. Csak mikor elém tűnt az a kép, hogy állok a villamos peronján, a lányka odajön hozzám a fürtjeimet igazgatni, s azt mondja szelíden: „hajtsa hátra a fejét’’... igen, mikor ideértem a gondolataimban, hirtelen szélesen elvigyorogtam. A lányka ekkor már szappanozott és éppen az orom alatt igyekezett az ujjahegyével eligazítani a habot. Hangulatom pálfordulására felfigyelt, megállt, és komolyan kérdezte. — Csiklandik? — Már minthogy én? Nem — mondtam egy kibuggyant nevetéssel. Megvárta, míg lenyugszom és ismét az orrom alá nyúlt. Felvisítottam, orkán- szerűen tört ki belőlem a kacagás. — Nem csiklan- dok — integettem, miközben úgy nevettem, hogy lecsurgó könnyeim barázdát vágtak a képemre kent szappanhabba. Nem tudtam eddig, hogy csiklandik az arcbőröm. Bárhová nyúlt, nem bírtam magammal. — Meg kell őrülni. Odajön a peronon és az orrom alá nyúl, oda, ahol csiklandik. — Nem tudtam ezt a képet elzavarni, kínzóan röhögtetett. — Csiklandik az orrom alja — majd ki estem a székből úgy buggyant ki belőlem valami görcsös vihogás. — Én még ilyet sosem hallottam, hogy valakinek az orra alja csiklandik. A fodrászlány izzadt, a vendégek elképedve bámultak rám, és ez még jobban ingerelt. Félhol- tan álltam fel a székből it mikor kifelé mentem. mindenki félreállt az utamból. Legközelebb egy másik üzletben marcona férfit választottam arcom le- tisztítójáuL Mikor leültem, már akkor is vigyorogtam, mikor az orromhoz közeledett kuncogtam és az orrom alatti részek piszkálása után végigröhögtem az egész műveletet. Eszembe jutott a múltheti eset és nevettem, újért egyébként nem csiklandom. Megpróbáltam; barátaimat kértem meg, hogy piszkálják az orrom alját, s akkor nem nevettem. Csak a fodrásznál. Ez érdekes. A marcona bor- bély mindenesetre majdnem felpofozott. Különben ez volt az utolsó borotválkozásom fodrásznál. Majd ha addig gyengül a memóriám, hogy elfelejtem az esetet, egyszer talán tíz esztendő múlva ismét elmegyek. Viszont ha majd akkor, a székben ülve elkezdek gondolkozni és netalán eszembe jut, hogy miért is nem voltam több mint egy évtizede fodrásznál, akkor, ha a mester az orrom alá nyúl, ott halok meg a helyszínen a nevetéstől. KISS JÁNOS.
