Kelet-Magyarország, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-25 / 21. szám

4

KKLETlVlAyYAKORSSZÁU

1959. JANUÁR 25, VASÁRNAP

Három hónapja új név került a Vörös Hadsereg-úti SZTK. Rendelőintézet I. emelet 13. számú szobájának ajtajára: Dr. Merő Tivadar.

A név nem sokat mond. Ez az enyhén hullános. szőkehajú, fiatal, mosolygós ember mégis más valahogy, mint a kollégái. Van benne valami olyan vonzóerő, határozottság, melegség és bátorság, amely megfogja az embert. Nem pózol, nem kérem- alássanozik, ha vizsgálja betegeit és mindig megmondja az igazságot. Ahogy elnézem, amint meglazított nyakkendővel és kigombolt ingnyakkal áll előttem a rendelőben, mint éjszakai ügyeletes, önkéntelenül felvetődik bennem r kérdés: vajon honnan '«dúlt el? S erre Merő doktor újból mosolyog:

— Büszke vagyok munkás múltamra — válaszolja szerényen.

Nos, kedves asszonyom, most Önhöz szólok, aki a minap azzal állított meg, hogy „erről az orvosról írni kell az újságban; mert valahogy más, mint a többi”, de nem tudja miért. Most válaszolni akarok a kíváncsiskodóknak, a kilenc gyermekes Oroszáénak a Guszev lakótelepen, a munkásasszonyoknak, Fényes Sándor bácsinak és a többi nyugdíjasnak, az örökösföltíi parasztoknak: kicsoda Merő Tivadar?

Füstölgő gyürkémé* ayek tövében, a város peremén született. Ott, ahol minden pillanatban érzi az ember a munkásság szívének dobogását. Diósgyőrből indult el, itt szívta magába az anyatejjel együtt a munkásság szeretetét, megbecsülését. Három évig dolgozott, mint szerelő esztergályos, a Lenin Kohászati Művekben. Igaz, az érettségi után az olajos ruhájú* szerszámtáskás fiútól sok barátja elfordult. De dr. Merő szerzett helyettük különbeket; vasasokat. Öntőket, esztergályosokat, akik ma is szeretettel, megbecsüléssel és nem kis büszkeséggel gondolnak egykori esztergályos barátjukra, az orvosra. Innen vah hát, hogy ebben az emberben olyan tulajdonságok sűrűsödtek össze, formálták közvetlenné, természetessé, határozattá jellemét, amelyeket a munkásosztálytól örökölt.

Gyerekkori álma valósult meg. Mindig orvos akart lenni. Egy ideig azonban — mivel a nagy családon, a munkás apán segíteni kellett — felcserélte a könyvet a szerszámmal. De célja érdekében tette, és örült annak, hogy munkás lehetett. S mindezt azért vállalta, hogy most gyógyíthasson.

Az esztergályosból leit orvos, — aki igazán megküzdött diplomájáért, s szembenézett az akkoriban még egyetemeinken divó talpnyal ássál, — melegszívű ember. íme: * 8

A Guszev lakótelepen már egy esztendeje készen állt az orvosi rendelő. De nem akadt egy orvos sem, aki vállalta volna ezt a területet®*,,Fáztak” tőle. Dr. Merő Tivadar azonban nem csak vállalta... S mikor a telepen lévő nehézségekről szólt, azt válaszolták neki: „Talán nem akarsz lei menni?!” Ű kiment. Sürgette a isendelő bebútorozását. Amikor látta, hiába minden sürgetés, maga látott hozzá. . Teherkocsival hordta a bútorokat, vizsgáló és műszerasztalt, szekrényt, felszereléseket stb. Ö látott hozzá takarítani, (mert valahol talán még mindig csak vitatkoznak a leendő takarítónő fizetésén!) hogy az itt lakó ^ édesanyáknak ne kelljen kilométereket gyalogolni beteg gyermekeikkel. Nincs villany, a rendelő hideg, az ajtók /árai rosszak, (az orvosnak álkulccsal kell bejárnia!) de Merő doktor megkezdte a rendelést, Letöröl'gette a bútort, s hozzálátott volna még a, zárak megcsi- nálásához is, ha ideje lett volna.

Á

külváros

ORVOSA

hiszen mestersége ez is. - Első azonban a gyógyítás.,.

Huszonkettedikén este pislákoló fény szűrődött ki a rendelőből. £ műnkásorvos a maga- . vette gyertyával világított, így fogadta vendégeit.

Ott állt kopottas télikabál- .jában, karbatett kezekkel az asztal előtt. Szeretettel fogadta első kis páciensét, a négy éves Czuczor Ferikét, megnézte a fülét, orvosságot írt az asszonyoknak, tanácsokkal látta el őket. S mivel itt hideg volt, s víz sincsen,' (mikor lesz vajon?!) így lakásukon kereste fel azokat a betegeket, akiknek injekciót kellett adni. Az emberek hálálkodtak. Az orvos pedig mosolygott,, örömmel, megelégedéssel. nyugtázta a szeretetet, megbecsülést.

— Nem is vágyok másra — magyarázta, amikor elindultunk a sáros úton a lakótelep felől a városba. — Nemrég voltam egy nyugdíjas bácsinál. Mikor megvizsgáltam, pénzt akart adni. Nem fogadtam el, hiszen szegényebb, mint én vagyok...

Körzeti orvos akart lenni. Vágya teljesült. Kérgestenyerű munkásokat, anyákat városszéli gyermekeket gyógyít a munkásorvos. Csütörtökön este még a Guszev-lakótelepl rendelőben dolgozott, de éjszakára már ügyeletes voit. Reggel újból mosolygós arccal fogadta betegeit

a „tizenhármasban”. Nem tudta senki, mennyit álmatlankodott ez az ember.-Pedig ő is hűsból- vérből van, s. nem- él problémák nélkül. Csakhogy ő erről nem szeret beszélni.,.

Az ügyeletre kísérve azonban mégis sikerült valamit megtudnom. Gyalogosan járja a körzetét?

. — Igen. Sajnos. Es elég fárasztó. Van egy motorom, melyhez az alkatrészeket még esztergályos koromban csináltam, de valahol az örökösföldön, míg én betegnél voltam, a szerszámos táskából elloptak mindent.

Még egy csavarhúzőja sem maradt a drága emlékből.

— Az még'nem is baj, hogy gyalogol az ember. De ahogyan nemrégiben csináltak velem, az már .bántott. Négy óra hosszat gyalogoltam a tanyák között az egyik alkalommal. Mikor végre ráakadtam estefelé a „betegre”, észrevettem, hogy szimulál. Felesége kétségbe volt esve, mert a lázmérő közel negyven fokot mutatott. Elővettem az enyémet és azzal mértem meg. Nem volt láza, feldörzsölte a hőmérő higanyszálát.

Fáradtan, álmosan, ehesen indult vissza a városba, de nem szólt semmit... Ennek az embernek szinte nincs is munkaideje. Feleségével, aki a kórház belgyógyászati osztályán . orvos, csak nagyritkán találkozik. Még az,ebédet is külön fogyasztják el, mert nem engedélyezik, hogy ő is a kórházban étkezzen, ahol a feleségei!).. Bántja az is, hogy három. hónap alatt nem beszélgettek még vele úgy igazán, elvtár- siasan, baráti módon. Nem, nem panaszkodni akar a mostoha kö- j x'ülmények miatt Pedig az illetékesek talán többet törődhetnének problémáival, amik megkeserítik azért, néha a szájaikét. De- hát majd... majd kialakul... Régi vágyá, hogy a párt tagja legyen. De hogyan? Hiszen a körülötte dolgozók, a kommunisták nem ismerik, s ö sem azokat. De megnyugtató számára az, hogy betegei szívükbe zárták őt, az orvost, a munkásosztály fiát.

Farkas Kálmán

A Nyíregyházi, Bélyeggyűjtő Kör vezetősége már a megelőző években számos javaslatot juttatott el a MABÉOSZ- hoz a Magyar Posta bélyegki- fcocsátási programjával kapcsolatban. Ezek a javaslatok az idén fognak valóra válni.

Kossá István közlekedés és postaügyi miniszter ugyanis a Posta és a Bélyegszövetség vezetőinek bevonásával tartott értekezleten tárgyalta meg és hagyta jóvá az 1959. évi bélyegkibocsátási programot, melynek összeállításánál elsősorban a gyűjtők és a bélyeg- gyűjtő körök javaslatait vették figyelembe.

A tervet az alábbiakban részletesen ismertetjük, megjegyezzük azonban, hogy az egyes bélyegek, kibocsátási sorrendjét és időpontját á Posta később fogja megállapítani.

1. Közlekedési Múzeum sor: 8 érték, 10 forint névértékben.

2. Madár sor: 8 bélyeg, 7.60 Ft névértékben.

3. Május 1.: T db 60 filléres bélyeg.

4. Balaton sor: 10 Ft értékű 8 bélyeg.

5. Magyar táncok: 8 bélyegből álló sor, 8.90 Ft értékben.

6. Bélyegnap és Levelező hét: 8 Ft értékű 3 bélyeg.

7. Különleges bélyegkiállítás: 12 értékből álló 6 Ft értékű sor.

8. Meséket ábrázoló 8 bélyegből álló sor, 10 Ft névértékben.

9. A Magyar Tanácsköztársaság emléksora: 2 bélyeg, névértéke 1.60 Ft.

10. A Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusának 1 Ft-os emlékbélyege.

11. Lepke sor: 8 értékből áll,

névértéke 9 Ft.

12. Sport sor: 8 bélyeg, 10 Ft értékben.

13. Haydin és Schiller emléksor: 6 bélyeg, 8 Ft értékben, amelyhez egy 10 Ft-os blokk járul.

14. Geofizikai év; 6 Ft-os 6 bélyegből álló sor.

15. Az új légiposta sor 20. Ft-os záróértéke.

1959-ben tehát összesen 88 bélyeg 116.70 Ft értékben, és egy 10 Ft-os blokk fog megjelenni. Ügy gondolják, hogy ezt a színes és változatos bélyegkibocsátási programot minden gyűjtő örömmel és megelégedéssel fogja olvasni, mert sok régi kívánságuk fog teljesülni ebben az évben.

Hiányoljuk azonban, Eogy számos régóta javasolt sor az idei programban nem szerepel. !>r. Horváth Sándor.

KÖNYVEKRŐL

űia tuet A uurgonya tér menst esc

A napokban látott napvilágot egy igen értékes mezőgazdasági szakkönyv, Ján Hlavác szloyák szerző tollából. Ez a könyv a szlovák—magyar közös . mezőgazdasági szakkönyvkiadás -első, nálunk megjelent kiadványa. Egyszerű, világos stílusban ismerteti a burgonyatermesztés valamennyi^ fontos ágazatát; a fajta megválasztásától a burgonya tárolásáig. ■. "

A könyv — először szlovák nyelven — 1953-ban Pozsonyban, majd 1955-ben magyar nyelven jelent meg. Mindkét kiadás nagy érdeklődést keltett a termelők és szakemberek körében. A szerző mezőgazdasági kutató intézetben végzi tudományos munkáját, de állandó kapcsolatot tart a gyakorlati termeléssel és az ott felmerülő problémákra választ is ad könyvében.

A könyv a mostani kiadásban kiegészítésre került a sajátos magyarországi viszonyokra érvényes tudnivalókkal. A könyvet mindkét ország termelői eredményesen használhatják. Ez a könyv jó szolgálatot tesz a mezőgazdaságnak, de ugyanakkor elmélyíti a két nép közötti kapcsolatokat, tovább fejleszti a barátságot.

Tjéli élték. Szá

Egy kitüntetés

A közelmúltban volt Budapesten, azOKlSZ székházában a kisipari szövetkezeti tanulók országos küldött- értekezlete. Több mint

8 ezer fiú és lány hallgatta meg az értekezleten a beszámolót a kisipari szövetkezetekben tanulók helyzetéről. Megyénkből is több szövetkezet

küldte el legszorgalmasabb tanulóját. A küldöttekkel volt Sal- lós Gyula, a nyíregyházi cipész KTBZ dolgozóié, aki * a

KTSZ-ben a tanulók oktatásával van megbízva. Amellett, hogy ő is sok tapasztalattal jött haza az értekezletről a szakmai képzést illetően, hazahozta a „Kiváló Szövetkezeti Dolgozó” kitüntetést is, amit az értekezleten adományoztak neki.

Sallós Gyula 38 éve dolgozik a szakmában. Tíz éve tagja a KTSZ-nek. A mérete? részlegnél termel és szívesen tanítja azt a hat tanulót, akiket

rábíztak. Jól foglalkozik a tanulókkal, amit! ,az a tény is bizonyít,! hogy a tetsz egyik ta- * nulója; Simái István > nyerte meg a cipész . tanulók között lefolyt megyei versenyt és az Ö arankáját találták j érdemesnek arra,« hogy az országos dönt ♦ tőbe is bekeiiilt. * Kitüntetése alkal-t mával kívánjuk Sallós! Gyulának, hogy érjen! el, további sikereket * a munkában és a ta-$ nulók nevelésében! ?

As este belopakodott a faluba és szürke fátyollal takargatta be a hóval fedett házakat■, Alig ■múlt négy óra, de itt is, ott is felpattannak az ablakszemek és sárgás fénypászmájukkal végigcirógatják a keményre fagyott földet. Az iskola alig két hónapos tantermében rügyező ember- palánták figyelik a tanító néni magyarázatát jó barátunkról, a tűzről. És amikor olvasásra kerül a sor, egyszerre mozdulnak az ujjak a sorok mentén s ajkukkal formálgatják a betűket. A negyedikesek az egri hősökről tanulnak. Karikás Jóska, aki a katedránál felel éppen, magabiztosan mondja a leckét: „inkább legyen kevés bátor oroszlán, mint sok gyáva nyúl...”

A tanterem lezárja szemeit. A gyerekek sorakoznak az udvarolt s a kis csoportok elkígyóznak a kerítéseket szegélyező járdákon. Hallani az apró lábak csoszogását, majd• messzebbről már csak egy-egy kórusban mondott „Jó-es-tét-kí-vá- nők” muzsikáját hozza a friss esti levegő.

Kis község ez a Szamosbecs. Nem kell sokat csúszkálni a síkos havon, hogy végigjárjuk az utcákat. Száznegyvenkét ház és ebből ötben találunk halványfényű petróleumlámpát, a többibe drót szállítja a világosságot...

Ferenezi János tanácstikár jis hazafelé tart a hivatalból. Nincs még vége a napnak, mert különösen így télen egész hétre való „táblás” programja van. Tegnap népfrontgyűlés volt a községfejlesztésről, ma a kiszesek taggyűlése van, máskor falugyűlésen beszélik meg a rendeleteket, a tennivalókat és ilyenkor kell eleget tenni egy-egy disznótoros meghívásnak is. Ha mozi van vasárnaponként akkor oda viszi el az asszonyt. Most vacsora után a fiatalok gyűlésére megy el.

hegkelendőbb embe/ télidőben a böllér. Ézt Páti Endre tudná megmondani igazán, aki ebben

a kis faluban a szezon idején közel száz hízót küldött a jobblét útjára; ha úgy hozza az alkalom naponta kettő-hármat is.

Oh, ezek a jó falusi disznótorok! Amelyekre a távoli városba szakadt atyafiak is visszasóvárognak, mert azokat az ízeket képtelen az ember elfelejtem.

Szatmári Sándornál sokan ülik körül a hízó földi maradványaival terhelt asztalt. Juhos sógor is átjött az asszonnyal együtt Csegöldről a torra, meghívták a szövetkezet elnökét is a családjával.

— Hányadik ez az idén? — kérdezzük Sándor bácsit, aki szívélyesen tolja elénk a „nemzeti” itallal, a „becsi büdössel” telt poharat.

— Az idén ez az első — mondja hamiskásan —, mert a másikat még decemberben leszúrtuk.

— Kóstolják na — kínálgat — igazi szatmári szilva, Szatmári adja, ne vessék meg.

No, ezt igazán nem vethetjük meg.

A gőzölgő tálak fölött kibontogalja szárnyait a szó. Ahogy eltelik a száj és gyomor a hurkakolbász dicséretével, poharak csengése közben kis csermelyen csordogálva belopakodik a beszélgetésbe a. világ folyása, meg a mindennapi élet. Sándor bácsi már hét éve gépészkedik a becsi szövetkezetben. Juhos sógor is tagja volt Cse- göldön a téesznek, míg szét nem ugratták két éve. Azóta alakult új, a külső területen, de a községben..., ott is kezdeni kéne, de ... egymásra várnak...

— így vágyunk észel Becsen is— mondják rá az itthoniak, Várnak, várnak, mintha bizony nem nekünk lenne igazunk, hanem a kis- parcéllásokiiak.'

Kint az utcán harsogva ropog a hó a csizmák alatt. Legények mennek Varga Joliikhoz. Ma este ott van a fonó.ttélyegsurok

I Magyar Posta 1959, évi bélyegkibocsátási programja