Kelet-Magyarország, 1958. december (15. évfolyam, 281-312. szám)
1958-12-19 / 305. szám
4 KELET 31 AG V ARORSZAG 1355. DECEMBER 13, PÉNTEK HÍREK 1958. december 19, péntek, Viola Kedves Télapó! Kedves Szülők! — Köszönjük! 'rudtuk, hogy szüléink és a tanár bácsik, tanár nénik 1 mi értünk gyűltek össze minden szerdán este az iskolában. Csigát csináltak, játékokat készítettek, hogy eladják és ebből tegyék felejthetetlenné számunkra a közelgő fenyőfa-ünnepélyt. S ezen kívül kultúrműsort, táncokat tanultak. Az elmúlt vasárnap, december li-én egésznapos kultúrműsort tartottak a kultúrotthonban. Az előadás és a játékvásár tiszta bevétele négyezer forint lett. S megtudtuk, hogy ebből az összegből a fenyőfaünnepélyen minket ajándékoznak meg. Drága szülők, kedves tanáraink. Szívből köszönjük fáradtságotokat. ígérjük, hogy szeretettel, jó tanulással és engedelmességgel fogjuk meghálálni munkátokat. S a tiszavasvári „Kabay János” állami általános iskola tanulóinak, nevében kívánunk nektek a szeretet ünnepén jó egészséget. Dombrádi Erzsébet, Molnár János. KI LESZ A SZÉPSÉGKIRÁLY- NÖ? A Sástó Fürdő és üdülő Vállalat dolgozói erősen készülnek a kettős ünnepre. Karácsony második napján „ötórai teát” rendeznek, Szilveszterkor pedig a hagyományos szilveszteri mulatságra várják vendégeiket, s ekkor választanak a vend.égck közül szépségkirálynőt is. Az is kitudódik, hogy kinek van szerencséje, ki nyeri a kisorsolt élő malacot? A karácsonyi könyvvásáron isimét napvilágot lát Szabolcsi Bence Kossuth-díjas zenetudós zenetörténete. Barabás Tibor a zeneirodalom nagyjairól írt új könyvében, amelynek címe: örök NAPONTA TÍZ MENYASSZONYI CSOKOR Az 1. számú virágüzletben igen nagy a forgalom. Vágott, és kosaras virágokat egyaránt vásárolnak. De ß virágvásárlásban a fiatalok a legérdekeltebbek. Különösen a menyasszonyok. Az utóbbi időben naponta átlagosan tíz menyasszonyi csokrot kell készíteniük a virágüzlet eladóinak, dallamok. Puccini születésének századik évfordulója alkalmából hagyta el a nyomdát Bókay Já-- nos tollából a nagy zeneszerző életregénye. A könyv címe: Bohémek és pillangók. EGY VÄLLALAT, AHOL SZE- j RETNEK OLVASNI A hatos számú Mélyépítő Vállalatot talán úgy lehetne jellemezni, hogy alkalmazottai megyei viszonylatban is a legtöbb könyvet vásárolják. 1958 folyamán a vállalat dolgozói 50 900 forint értékű könyvet vásároltak részletre. ★ FÉLIIONAPPAL ELŐBB A Fényképész KTSZ dolgozói félhónappal előbb, december tizenötödikén teljesítették éves tervüket. Az éves tervben vállalt kötelezettségeiknek 103 százalékban tettek eleget. •ér AZ ASZTALITENISZ SZÖVETSÉG közli, hogy a szombat-vasárnapra hirdetett asztalitenisz verseny a j Sóstón technikai okokból elma- rad, ,:i•k JÖHET A Hó! Az Állami Áruház játékosztályán a keresletnek megfelelő mennyiségű ródli és szánkó várja „Startra készen’’ a vásárlókat és persze a hóesést. ★ NŐK AZ EGÉSZSÉGVÉDELEMÉRT A Nyíregyházi Járási Vöröskereszt felhívására a járás községeinek . nőtanácsai bekapcsolódnak az egészségvédelmi munkába. Tevékenyen segíteni fognak az egészségügyi tanfolyamok szervezésénél, illetve megrendezésénél. kr IFJÜSÁGI MUNRABRIGÄDO- KAT ALAKÍTANAK megyeszertc az építőipari vállalatok. A brigádokat idősebb, tapasztalt szakemberek vezetik. Teljesítményüket értékelik és jutal- ' mázzák is őket. Az ifjúsági munkabrigádoknak különösen a távlati lakásépítési terv végrehajtásában lesz nagy jelentőségük. LT át ez meg mi a fene lehet? — kérdezheti joggal akármelyik szabolcsi paraszt. Valóban elég körülményes dolog, néni olyan egyszerű azt megmagyarázni. De talán segít a megértésben, ha már ismert dologból indulunk ki. A prémiumot sokan ismerik: azt valami kiváló eredményért adják. A fuccsot meg a kártyások ismerik: ha a lapok számértékének öszege meghaladja a huszonegyet, akkor fuccs a nyereségnek. Két ilyen fogalom játszott közre többek között Keszeg Dani, meg Ficcri Jakab egyéni parasztok vállalkozásánál. Nyirkopárfalván ugyanis lábra- kapott a dohánytermelés, ami nem is olyan rossz dolog önmagában véve. Keszeg Dani, meg a szomszédja: Ficeri Jakab is leszerződtek 500—500 öl Hevesit. Azt meg kell hagyni, mindent megadtak a palántának, meg a dohányföldnek, ami dúltál. ígérkezett is a két szomszéd egymás mellett lévő föl- decskéjén szép termés. Amikor kint jártak a beváltó becsüsei, mondták is: — Hát bizony, itt prémiumra van kilátás, Dani bátyám, a szomszédjával egyetemben. Büszke is volt a két paraszt éktelenül. Gyakorta összetalálkoztak az italbolt előtt és invitálták egymást: — No, Keszeg szomszéd, kóstáljunk valamit arra a prémiumra... iyf áskor meg Dani bácsi fogta 1 1 karon a szomszédot: — Van még abbul a szilvórium- bót, Ficere szomszéd .. Csak az lett a baj, hogy k'.zben megritkult a szép dohány. Valami titokzatos betegség hervasztotta el a szép töveket akkor, amikor már pótolni se’ tudták mivel. Később meg a ragya esett a , levelekbe. Hát bizony a két büszke szomszéd orra erősen megnyúlt. Most már — hogy kilátástalanná vált a prémium — bánatukban kóstolgatták a szilvóriumnak kinevezett gyümölcspálinkát. Csomózáskor történt, hogy Keszeg Daninak „jó” eszméje támadt, miközben külön csomókba válogatta szét a dohányleveleket. Felvidulva fordult ki az ajtón és rohant a szomszédba. Ott is folyt a csomózás. Nem akart a család előtt beszélni, ezért a szomszédra kacsintva szűkszavúan csak ennyit mondott: — Jöjjön, szomszéd, hamar, hívat bennünket a szerződtető! Ficere úgy értelmezte a kacsintást, hogy a kisüstiről van szó, amit ő is leplezett az asszony előtt. Ezért műfelháborodást színlelve válaszolt: ■— Ez is ilyenkor hátráltatja az embert, a nemjóját neki! Na siessünk hát, akllbr Keszeg szomszéd, mert én hajnalban szeretném vinni a bevallóba ezt a szemetet... ülőn oka is volt arra, hogy leszólja a dohányt. Az tudniillik, hogy ne tűnjön fel az asz- szonynak, ha megvámolja a beváltási árat, mert ha négy kupicával iszik, ő csak egyzt szokott bevallani a faggatásra. Ficere az utcára érve kérdő szemekkel fordult Keszeghez. Az körülnézett, hogy nem jő e a sarkukba valaki illetéktelen s csak azután mondta suttogva: — Szomszéd, az a prémium sar- kantyúzza az oldalamat. Mégis csak meg kéne azt csinálni... — Meg, meg. dehát hogyan? Hiszen nem rajtunk múlik ... — Dehogynem) külön egyikünk sem éri el, de ha összefogunk... Mert ezt mutatja az a számolás: az á fontos, hogy egyikünk dohánya megszaporodjék, a másikunké, nem baj. ha csökken is. Még most se érti? Nahát idefigyeljen- én átadok 'mondjuk 1 mázsa dohányt s maga úgy váltja be, mint saját termését. Ekkor magának prémiumot fizetnek. Maga viszont nekem kifizeti ez egy mázsa árát, a prémiumot pedig megfelezzük. — Aha, mán értem, szomszéd! De akkor itt még mást is lehetne csinálni. A Pici cigány kínálgatotí leveles dohányt az este. Beszélni kék vele, hogy akármennyit hoz, mink azt átvesszük. — -Ni látja, szomszéd, magának is förög az esze! Hát erre tényleg igyunk egy kupicával... Ügy látszik, így születik meg a furfangos parasztból a kupecke- dő paraszt típusa. Ez aztán fejlődik olykor a legszövevényesebo uzsorás; lócsiszár, üzletelő kizsik- mányolóíg. Ebben az esetben azonban hiba ■csúszott a számításba. Keszeg és Ficere az első vállalkozásnál rajtavesztenek. A beváltában ugyanis az átvevőnek feltűnt c,z azonos minőségű területek eltérő eredménye. Megnézte „Élt, harcolt és meghalt a {uolclariátuscrt !4< 0 nyíregyházi diák — a Tanácsköztársaság nagy Itarcosa: Sjuftfliitscüv Tibor A Tanácsköztársaság dicsősé' * ges napjainak közeledő évfordulója, a K.MP négy évtizedes harcaira való visszaemlékezés újra és újra felragyogtatja- Sza- muelly Tibor nevét, aki Nyíregyházáról indult el, hogy megvívja hősies harcát a proletariátus ha- talomrajutásáért. Szamuelly Tiborról a Munkásmozgalmi Intézet kutatói és fiatal történészeink évek óta gyűjtik az adatokat,, az irodalomtörténészek. K. Csabaikutató munkaközössége újságírói munkásságának anyagát gyűjti össze és dolgozza’ fél. A mozaikként összegyűlő adatokból egy áldozatkész hősi élet példája sugárzik. Nyíregyházáról indult el Szamuelly Tibor 1890-ben született, Nyíregyházán. Iskoláit szülővárosában, Nagykállóban és Győrött végezte. Tanulmányai befejeztével Nyíregyházán a Szabolcs Vármegye című lap munkatársa lett, belépett a Szociáldemokrata Pártba, elmélyülten tanulmányozta a marxizmust és egyre, izzóbb meggyőződéssel érezte, hogy szorosan a proletariátus mellett a helye. Különösen az ifjúmunkásság helyzetével, problémáival foglalkozott sokat. 1909. decemberében „Meghalt egy ifjúmunkás" címmel cikket ír a Népszavába egy nyíregyházi bádógesmest erről,' aki olyan embertelenül bánt „inasával”, hogy három megszökött, egy pedig öngyilkos lett. Sza- niuellyt pörbefogták izgatásért és elítélték. Polgári gondolkodású környezetével egyébként is mind több súrlódása volt, fendíthétet- len szocialista elvei miatt. így nemsokára elhagyta Nyíregyházát és Nagyváradon jett egy radikális lap munka társa, majd Budapestre, az Úttörő c'rnű, sza- badgondclkozó, antiklerikális laphoz hívták meg. Táguld horizopt A Népszava kiküldött tudós;tó- jaként 1913-.ban az utolsó bske9 esztendőben bejárta Európát. Különböző országokban tanulmányozta a külföldi munkásmozgalmat, az ekkor szerzett ismeretek tágították szellemi láthatárát, és hasznára voltak a későbbi idők folyamán. A. világháború kitörése után behívták katonának és 191.5. elején menetszázadba osztva, az orosz frontra küldték. 1915. májusában Szamuelly többe'zer baj- társával együtt hadifogságba esett. Mikor eljutott hozzá az októberi forradalom híre, Szamueliy- nek nem volt tovább maradása, nekivágott a hosszú és fáradságos útnak, s 1918 januárjában sok viszontagság után megérkezett Moszkvába. Jelentkezett a bolsevikoknál s a hadifogoly ügyék központi bizottságánál kapott beosztást. Fáradhatatlan munkája eredményeként hamarosan megalakult a magyar hadifoglyok kommunista csoportja, Szamuelly ennek politikai vezetője lett. Az elsü magyar nyelvű kommunista újság Szamuelly szerkesztésében 1918. április első felében megjelent a „Szocialista forradalom" című első magyar nyelvű kommunista újság. Szamuelly gyújtó hatású cikkeket írt a lapban s eladásokat tartott az agitátorképző tanfolyamokon. Az ellenforadíilmá-' rok támadása után pedig maga is; fegyvert ragadott és részt vett a fehérek visszaverésében. Az orosz polgárháborúban a vörös hadsereg .mellett nagyjelentőségű nemzetközi zászlóaljak megszervezésében is tevékenyen részt vett. Mikor egy nemzetközi zász’óa:jat, melynék <5 volt a parancsnoka, Kazányba küldtek harcolni az olt. garázdálkodó ellenforradalmai’ bandák ellen, hősiesen harcolt. Lenin hívására tért vissza Moszkvába, s ekkor találkozott első ízben a proletariátus nagy tanítójával. A találkozás mély hatása egész életén elkísérte. Szamuelly hazatér Magyarországra a becslési jegyzőkönyveket, majd: tüzetesen megvizsgálta az átvétel-: re behozott dohányt minőségileg is. Gyakorlott szeme észrevette, hogy a Hevesi közt Szabolcsi, sőt Debreceni is volt, és a . laboratóriumi vizsgálat végérvényesen felfedte a csjást. A két ember-persze nagy patáliát csapott, még ők érezték sértve magukat, hogy csalóknak nevezték. De azután a bírósági tárgyaláson megtörtek, amikor a csomók kötözési módjából még azt is megállapították, mennyi termett Keszegnek es mennyi Ficérnek, mennyi volt ab-^ bál az összevásárolt dohány.. Szí-, -gyeitek is magukat nagyon. Akko>-\ lélegzettek fel, amikor, meghallot-, ták a bíró ítéletét, amely csak; csalási kísérletet állapított meg,, minthogy a csalást végrehajtani• nem tudták a szemfüles szakéra-^ berek jóvoltából s mivel bániét-j len előéletnek, ezért megúszták• egy komolyabb összegű pénzbfin-j tetőssel és a szerződéses terme-; lésből való kizárással. ; W ondta is Keszeg Dani az: úton hazafelé menet a szomszédjának: — Fene megette a mi jó dómunkat, szomszéd!-— Csak legalább a faluba el ne szállingózna a híre ennek a fucs- csos prémiumnak, Keszeg szomszéd. Több szót nem is váltottak egész úton. A kucsmát mélyen a szemükre húzták és befészkelték magukat a szekérderékba, hogy ne kelljen szemébe nézni senkinek se, mert még ki találnák onnan is olvasni a csúfságukat... Z. A. 1918. november 20-án megalakult a magyar proletariátus pártja. a Kommunisták Magyarországi Pártja, s a fiatat pártnak szüksége volt a harcokban edzett, tapasztalatait a Nagy Októberi Szó. cialista Forradalomban szerzett Szamuelly Tiborra. Szamucllyre azonban Lenin történelmi feladatot bízott: Berlinbe küldte, hogy segítsen megalakítani a Kommunisták Németországi Pártját. Csak e feladat, teljesítése után indult haza, s érkezett meg Budapestre 1919. január 3-án. Tagja lett a KMP Központi Bizottságának és a Vörös Újság szerkesztő bizottságának is. Oroszlánrész a harcban .A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után Szamuelly Tibor la legkülönbözőbb tisztségeket töltötte be. A nehéz helyzetben lévő tanács- i kormánynak segítségre és útmutatásra volt szüksége, s ezért ; Szamuellyt Leninhez küldte. ; Május 31-én tért vissza ; Lenin levelével a nemzetiközi viszonylatban is páratlan ; becsű történelmi dokumentum- [mal. A júniusi ellenforradalom [leverésében oroszlánról:e volt. [ A külföldi imperializmussal [összefogott belső árulók azonban [megbuktatták a magyar tanácsha. Italmat, megkezdődött a szörnyű [terror, s a hatóságok mindent (megtettek, hogy a kommunisták [távozását az országból megakadályozzák. Szamuelly Tibor augusztus 2-án akarta átlépni a határt [Ausztria felé. A lesben álló fehér, [terroristák elfogták és borza’más 'kínzás után meggyilkolták. K. í„ A zenekedvelők több értékes mű közül választhatnak Fuccsos pvémium