Kelet-Magyarország, 1958. december (15. évfolyam, 281-312. szám)

1958-12-09 / 287. szám

3 KL LH U AGT ARORSZ AG 1958. DECEMBER 9, KEDD Jelentős haladás a nukleáris fegyver-kísérletekkel foglalkozó értekezleten A TASZSZ tudósítása Gcnjből Genf. (TASZSZ): A TASZSZ „A tárgyalá­sokon jelentős haladás történt, ki kell kü­szöbölni az akadályokat a végleges megegyezés útjából” címmel B. Novikov tudósítását közli a nukleáris fegyver-kísérletek ügyében folyó genfi értekezletről. A tudósítás a többi között megálla­pítja: Carapkin, a nukleáris-fegyverkísérletek meg­szüntetése ügyében folyó genfi értekezleten részt­vevő szovjet megbízott a november 29-i ülésen felolvasta a szovjet kormány nyilatkozatát az atom- és hidrogénfegyver-klsérletek megszünte­tésének kérdéséről és megfelelő egyezményterve­zetet nyújtott be. Az igen fontos dokumentumok felkeltették a világ közvéleményének figyelmét és azt a re­ményt támasztották, hogy az értekezlet kedvező eredménnyel végződik. A szovjet kormánynyilat­kozat és a szovjet egyezménytervezet közzététele elősegítette, hogy jelentős haladás történt az ér­tekezlet munkájában. Ha figyelembe vesszük, hogy a kérdések megoldásához rendelkezésre áll egy szilárd alap, a júliusi—augusztusi technikai szakértői értekez­let javaslatai, — amelyeket a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia, vagyis a jelenlegi értekezleten résztvevő országok szakértői is alá­írták — akkor elmondhatjuk, hogy az értekezlet már elvégezte munkájának nagy részét. A szovjet egyezménytervezet reális alap ah­hoz, hogy megkössék az egyezményt az atom- és hidrogénfegyver-kísérletek megszüntetéséről. Ha az Egyesült Államok és Anglia küldöttségei nem támasztanak olyan „feltételeket” és „kikötése­ket”, amelyek ellenkeznek a szakértőknek azok­kal a javaslataival, amelyekre vonatkozólag már megvan az egyetértés, akkor az értekezlet a kö­zeljövőben sikeresen befejezheti munkáját. ' S szovjet kormány nyilatkozata a váratlan támadás megakadálvozását szolgáló In tézkcdcse k ről Moszkva. (TASZSZ): A szovjet kormány a genfi szakértői értekezleten november 28-án nyi­latkozatot tett a váratlan támadás megakadályo­zását szolgáló intézkedésekről. A nyilatkozatban a szovjet kormány java­solja: állítsanak fel ellenőrző' állomásokat a vasúti csomópontokon, a nagy kikötőkben és a nagy autóutakon. Ezeket az ellenőrző állomáso­kat (az érdekelt országokkal való megegyezés alapján) Nagy-Britannia, Franciaország, Hollan­dia, Belgium, Luxemburg, Olaszország, a Né­met Szövetségi Köztársaság, a Német De­mokratikus Köztársaság, Csehszlovákia, Lengyel- ország, Magyarország, Románia, Bulgária, Albá­nia, Görögország, Törökország, Irán területén, továbbá a Szovjetunió nyugati határának és az Egyesült Államok keleti partvidékének megálla­pított pontjain kell felállítani. A Szovjetunió egyetért azzal, hogy a varsói szerződéshez tartozó országok területén 26, (a Szovjetunió területén 6), a NATO és a bagdadi tömb országainak terüle­tén pedig 54 (az Egyesült Államokban 6) ellen­őrző állomás létesüljön. A nyilatkozat javasolja: a légi fényképezési övezet Európában a NATO-országok és a varsói szerződéshez tartozó országok fegyveres erőinek zömét elválasztó határvonaltól keletre és nyu­gatra 800 kilométer mélységben kell megállapí­tani, s be kell vonni e zónába Görögországot, Törökországot és Iránt is, továbbá Japánt, mert az itt elhelyezett külföldi katonai támaszpontok váratlan támadásra felhasználhatók. — Az európai népek életbevágó érdekét szolgálná -— hangoztatja a nyilatkozat — ha minden atomfegyverrel rendelkező állam köte­lezné magát, hogy nem helyez el atomfegyvert Németország egyik részében sem,, mert itt még a legkisebb incidens is olyan veszélyt rejt magá­ban, amely a béke szempontjából súlyos követ­kezményekre vezet. Kisirieti munkát végez már a demecseri hidrociklon-ielep A közelmúltban néhány soros hírből hallhattuk, hogy a Deme­cseri Burgonyakeményítő -Gyár­ban nagyméretű fejlesztési mun­kálat kezdődött el. örömmel üd­vözöltük a kezdeményezést, amellyel a gyár dolgozói korsze­rűbbé és eredményesebbé kíván­ják tenni a termelést. És most jött a hír: a hidrociklon-telep már kísérleti munkát végez, A nagyobbösszegü beruházás révén jobb minőségű keményítőt készí­tenek a gyárban, mivel a hidro­ciklon-telep a víz és más szeny- nyező anyagoktól úgyszólván tel­jesen mentesíti a készterméket. Ezekben a napokban is tökélete­sítik a gépeket és úgy tervezik hogy a következő szezonban még nagyobb eredmények elérésére nyílik lehetőség. Megjutalmazok a választás etóöészítésében élenjáródat Nyíregyházán a pártszerveze­tek és a Hazafias Népfront szer­vei 10 helyen tartottak ünne­pélyt, ahol a választási előké­szítő munkákban élenjárt aktí­vákat megvendégelték, s köny­vekkel. emléklapokkal, köszönő­levelekkel jutalmazták. Kerüle­tenként a belváros területén 60— 70 aktívát, a külterületeken 39— 40 aktívát jutalmaztak meg ily módon. „Továbbra is szoigálom a népet” Westsik Vilmos köszönetaviivánítása A napokban, közöltük a Keletmagyarország hasáb­jain, hogy megyénk nagy mezőgazdászát, Westsik Vil­mos Kossulh-díjas tudóst, a mezőgazdasági tudomá­nyok doktorát a Magyar Tudományos Akadémia le­velező tagjává választot­ták. Az ősz tudós levelet kül­dött szerkesztőségünkbe, amelyben köszönetnyilvání­tását fejezi ki: „A párt, a dolgozó nép elismerése olyan hatalmas ru­gói lelkemnek, amelyek arra serkentenek, hogy 76 éves korom ellenére tovább törődjek a mezőgazdasági tudo­mánnyal és munkámmal igyekezz-.' annak előrehaladását, elősegíteni. Ezzel akarom továbbra is szolgálni a népet, támogatni országunk építését. WESTSIK VILMOS, nyug. gazdasági tanár." Az OKISZ országos kulturális seregszemléjén megyénkből két szövetkezeti csoport vett részt Budapesten: a nagykállói szín­játszócsoport és a fehérgyarmati ének- és táncegyüttes. Mindkét öntevékeny gárda nagy sikert aratott. A fehérgyarmati csoport különösen azzal, hogy a táncmo- tivumokat maguk gyűjtik és dol­gozzák fel, valamint helyesen foglalkoznak az utánpótlással, az ifjúság bekapcsolásával. A nagy­kállói színjátszók az ország ösz- szes szövetkezeti színjátszó cso­portjai között a legjobban sze­repeltek. Munkásságukért meg­lopták a „Szocialista Kultúráért“ érmet. „Próféta66 a saját falujában Ritka az ilyesmi, akár a fehér holló. Otthon küzdeni az elmaradottság ellen a legkeményebb „diók*- közé tartozik. Mégis erre vállalkozott Bak- Sa János, a kertésze­ti technikum tangaz­dasága üzemegységé­nek vezetője. — Tud­ja, mivel ott élt, hogy Baktalórántházán a gyümölcstermelés technikája igen el­maradott. A baktai határban közel öt ven gazda 70 holdon telepített olyan gyü­mölcsöst, ami össze­függő területen fek­szik. Baksa Jánosnak a haja is az égnek állt, amikor hallotta, hogy a levéltetű el­len rézgáliccal véde­keznek egyesek és a moly pusztítására mészkénlevet hasz­nálnak — nyilván eredménytelenül. Hogy fogja meg, hogy győzze meg ezeket az embereket a jóról úgy. hogy ma­gi ■ n ' ■ ■ 'fcott próféta“ sorsára? Ügy oldotta meg Végül a kérdést, a Hazafias Népfront községi bizottságával karöltve, hogy ta­pasztalatcsere-kirán- szsrve- túc- a tangazdaság gyümöl­csösébe. Lássák ott az emberek, hogy mi a valóság, hogy amit ő mond, azt a gya­korlat alapján cse lekszi. Ennyire ..felfegy­verkezve“ sikerült aztán összetoborozni a gazdák egy részét hofv r ! e velük a gyümölcster­melés fortélyait. .\ugusztus óta a..tán gyakran hazalátogat a falujába. Ha tenm* "’ó van kint a gjümöl- esősben, ott,, ha rossz az idő, akkor elmé- ■ - ■ i- ■ " i lassan a modem gyü­mölcstermelést a gaz­dák. Sza k ,'rbe .5- mörült mintegy har­minc teremelő és szívesen hallgatnak Baksa Jánosra, erre az energikus fiatal­emberre, falujuk szü­löttére. Rájöttek, van mit tanulni tőle. IV yíregyházán, a Ságvári Termelószö- vetkezet irodájában nagy munka folyik: készül a jövő évi gazdálkodási terv. Sokszor késő estére jár az idő, ami­kor az elnök, a könyvelő és a mezőgaz­dász még mindig a papírívek fölé ha­jolnak. Ritkán vannak egyedül, mert a vezetőség többi tagja mellett mindig akad egy-két érdeklődő a tagok közül, aki — ha ráér —, elüldögél a tervezgetők kö­zött és így aztán együtt vitatnak meg sok- kérdést. így is van ez rendjén. A tagok ek­kor érzik valóban magukénak a tervet. A szántóföldi növénytermelés, a zöldség­termelés és az állattenyésztés tervét mór elkészítették. A termelési tervet az összeállítás után december negyedikén, a havi közgyűlésen a tagság megvitatta és jóváhagyta. Horváth János elnök, Ke­mény József mezőgazdász és Dániel And­rás könyvelő a gazdálkodási terv másik nagy csoportjának, az üzemviteli, pénz­gazdálkodási tervnek a kidolgozásához kezdtek. Elkészítik a munkaerőmcrleget és teljes részletességgel minden növény és állatnemre az ágazati jövedelmezőség tervét. Nagyon fontosnak tartják ezt a szövetkezetben. így mutatható ki, hogy ez egyes növények termeléséhez mennyi munkaráfordítás, fogat és gépi erő szük­séges és a jövedelmezőségi terv alapján mutatják majd ki, hogy milyen kultúrák­kal érdemes igazán foglalkozni és merre haladjon náluk a termelés iránya. Ennek a munkának azonban még csak az elején Jó tervet készítenek a nyíregyházi Ságvári Tsz-ben tartanak. Nézzük meg közelebbről az el­készített termelési tervet. A növénytermelésben mindjárt az tű­nik szembe, hegy az arány az ipáid, a szerződéses növények javára alakult. Például burgonyából száz, korai újbur­gonyából százötven, rostkenderből sZáz, cukorrépából 125 százalékkal lesz ha- gyobb a bevetett terület, mint tavaly. Napraforgót eddig nem termeltek, most abból is terveztek tíz holdat. Kenyér- gabonát csak a közvetlen szükségletre termelnek. A gazdaság itt, a város szélén igen jövedelmező zöldségtermelést folytat; Ta­valy a 25 holdas zöldséges területen 410 ezer forint értékű árut termeltek, így zöldségterrfielési tervüket 130 százalékra teljesítették. A zöldségtermelésben az elő-, fő- és utónövények termelésével- mintegy 140 százalékos lesz a terület ki­használása. Nagyjelentőségű a tervben a régi, barázdás öntözés felváltása perme­tező módszerrel s az üveg alatti primőr- termelés, amit 370 négyzetméter felületen végeznek. A virágtermelást is bővítik. A erisantheum, szegfű, kardvirág tenyész­tése mellett őszirózsa-magtermelést is­folytatnak majd. A kertészetben túl akarják szárnyalni az idei eredményeket. A termelőszövetkezet arra törekszik, ■hogy megteremtse a jó tápanyagutánpót­lást. Tavaly 87, jövőre már száz holdon végeznek szerves trágyázást. Az eddigi négy éves helyett három éves trágya­forgó biztosítja a magasabb termésered­ményeket. Taváiy holdanként 171 kiló műtrágyát adtak a növények alá. Az idén ezt a mennyiséget növelik. Egyes terüle­teken, például a gabonafélék alá, nagy- adagú műtrágyázást végeznek. Tavay a legelőre öt mázsa műtrágyát szórtak hol­danként. Az eredmény meglepő volt: kaszálni lehetett a máskor kopár legelőt. Az idén folytatják ezt a legelőgazdálko­dást. A kormányhatározatban lefektetett pillangósvirágú takarmány-vetés terület mennyiségét is túlteljesítik, 1,5 százalék­kal. Kell a takarmány, mert az állatte­nyésztésben nagy terveik vannak. A szarvasmarhatenyésztésben — mint azt a zárszámadási közgyűlésen is elhatározták — fokozatosan megva ósít- ják az elvet: „annyi tehenet, ahány tagja van a szövetkezetnek.“ Ennek érdekében a meglévő 57 darabból álló szarvasmar- haáLlományt nyolcvanra növelik már a jövő esztendőben. A tehenek számát — saját nevelésből :— 26-ról negyvenre eme­lik. A tejtermelésben a szövetkezet az idén már elérte tehenenként a 3100 li­tert. Jövőre is meg akarják tartani ezt az igen szép eredményt. Sertéstenyésztésben teljesen a hús­sertések kerültek előtérbe. Az elmúlt nyá­ron 29 kocasüldőt vettek. Ezek képez,k a törzsállományt. Nemrég vásároltak 54 hízónak valót. Ezek már a jövő évi jö­vedelmet gyarapítják. A szaporulat je­lentős részét is hízónak állítják majd. A baromfinevelésben is nagyot lép­nek előre. Jövőre 1000 darab hathetes csibét és 500 darab naposcsibét vásárol­nak. A megfelelő egyedeket mind te- nyésztörzsnek hagyják és a selejtet ér­tékesítik. Végül tekintsünk bele a beruházási tervbe, mert ez mutatja, milyen erőket mozgósítanak a termelés növelésének ér­dekében. A gyümölcsös részére robotgé­pet vásárolnak. Az öntözést villanymo.or segítségével tervezik. A tejet szeparátor­ral akarják fölözni és a sovány tejet a hússertéseken keresztül értékesítik. Terv­ben van a majorvillamosítás, az esőztető öntözőberendezés. Virágboltot nyitnak majd a városban. Felújítanak egy tíz fiókos pajtát és építenek egy 15 vagonos magtárat. — Szerepel még egy sor kisebb beruházás is a Ságvári TSZ terveiben s ezek azt mutatják, hogy a szövetkezet sokoldalúan felkészül a gazdálkodás még kiterjedtebb -megalapozására, Samu András. „Szocialista Kultúráért“ érmet kapott a nagykállói gxínjátszóetioitorí

Next

/
Thumbnails
Contents