Kelet-Magyarország, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-18 / 246. szám

2

R IlLriM AG V A ROKSZAG

1958. OKTOBER 18, SZOMBAT

(^ilú(i(pil)etas tevéi

Érdemes volt szólnia

(II. rés*)

Új munkahelyen, Gerge- lyiugornyán hamar megszerették az igazszavú tanítót. Leg szívesebben barátkozott az akkori nyelven „pórnép^-nek nevezett kisparosztókkal, cselédekkel, napszámosokkal- S ő nem elégedett meg a betűvetésre való tanítással. A gyermekek szivébe belopta az igazságért küzdő emberek által hirdetett gondolatokat, s értelmükhöz képest hazaszeretetre nevelte a kismagyO- rokat. Olyan hazaszeretetre, amely szerint a népé a haza, a nép dolgos karja tartja fenn az országot, olyan embereké is, mint a Tomcsányi kegyelmes rr által kisemmizett cselédek, akik nagy szeretettel övezték a fia‘ai tanítót.

Az egyik napon parasztemberek népes csoportja állított be a tanítóhoz. Kokas Sándor állt a csoport élén, aki két kezén kívül semmivel sem rendelkezett. A jólmegtermett férfi közelebb lépett Baráthoz.

— Segítségért jöttünk — kezdte.

A tanító meglepődött. Segítségért? Vajon miben lehet ő ezeknek a szegényeknek segítségére? Kokas újra megszólalt:

— Eladó egy háromszáz holdas birtok. Szeretnénk magunkhoz váltani — nézett aggodalmasan a tanítóra, aki e szavak hallattára szinte megfehcredett. Alig múlt el a vihar a feje felől, $ máris újabb veszedelembe keveredjen?

— Nem tehetem, emberek — nyögte sajnálkozva —, hiszen rendőri megfigyelés alatt vagyok ...

Izzó csend támadt.

A föld után áhítozó emberek tanácstalanul maguk elé meredtek. Mi legyen most. merre tekeredjenek égető gondjukban?

— Talán Tomcsányi segíthetne — mondta hirtelen Barát — Van elég hatalma hozzá. Közeledik az új választás, s ennek reményében talán segít — tárta szét mentegetőzve karjait.

Kokasék megértették a tanító állapotát. Nem. szerezhet újabb bajt a fejére. Talán ez a tanács is ér valamit.

— Elmegyünk — mondta egy vászonnadrágos, s elindultak a Tiszahíd irányába, Tomcsányi Vilmos vásárosnaményi lakása felé, ólomlábakon cipelve a nehéz kérdést. Végül kibökts valamelyik:

■— Otthon lesz-é? Meghall- gát-é bennünket?

— Csak segítene — mondta Kokas Sándor, s mély sóhaj hagyta el kifehéredetl, cserepes ajkait.

— Kár a fáradtságért —válaszolt a híd közepére érve szomszédja . — Be sem engednek hozzá.

— Talán meghallgat, hiszen ő a képviselőnk — reménykedett egy másik.

Tomcsányi háza előtt megálltak. Néztek a hatalmas, zárt kapura, amelyen ott volt a

tábla: „A kutya harap“. Kutyaharapástól is jobban fájt azonban az égető szegénység. Úgy vélték, azért írták a fenyegető mondatot feltűnően nagy betűvel a kiskapun levő táblára, hogy ne merészeljenek belépni magukfajta parasztok a kegyelmes úr portájára. Kokasék azonban bátorságot merítettek, s nagy elszántsággal lenyomták a kilincset. Az udvaron egy mindenes tett-vett.

— Mit akarnak? — kérdezte meglepetve a népes csoport láttán.

— A kegyelmes úrral alcarunk beszélni — mondta Kokas.

— Nagyon fontos dologban akarunk segítséget kérni a kegyelmes úrtól — erösködött cOV másik társi is.

A mindenes tétovázott. Parancs szerint koldusokat, rongyos embereket el kellett utasítania.

— Jöjjenek máskor, jó emberek! Valószínű, hogy nincs itthon az úr...

Kokasék nem tágítottak.

— Megvárjuk, míg visszajön

— mondta, s leültek a földre.

A mindenes idegesen indult befelé. Félt a kegyelmes úr haragjától, de végül is megszánta a szerencsétleneket, és bejelentette a látogatókat.

Tomcsányi kijött, az udvaron fogadta őket. Levett kalappal földig hajolva köszöntötték a hétezer hold föld urát. Kokas Sándor bátorkodott megszólalni.

— A kegyelmes úr segítségét várjuk — kezdte.

— Miben fiaim? — kedveskedett Tomcsányi,

A váratlan kedves hangra egyszerre felvillantak a szemek. s reménykedve néztek a nagy úrra.

Kokas Sándor kalapját szaporán forgatva adta elő ügyüket:

— Eladó Vgornyán egy 300 holdas birtok. Szeretnénk magunkhoz váltani, de az ottani főbíró ellene van. Ha lenne szíves a kegyelmes úr segítségünkre lenni, nagyon meghálálnánk ...

— Oh, fiaim, ha csak ennyi a kérésetek — nyájaskodott Tomcsányi. Ezen szívesen segítek. — De mondjátok csak, hogy értsem a megváltást?

— Fizetünk mi érte, csak nem egyszerre. Nincs tehetségünk. Majd letörlesztjük az árát. Nem sok jut belőle, még egy hold sem családonként. Ugye segít rajtunk a kegyelmes úr? — fog-. ta kérőre a szót Kokas.

Tomcsányi mosolyt erőltetett] arcára. Meg is veregette KoImsi Sándor vállát.

— Nyugodjanak meg, segítek.1 Tudom én, mit kell tenni azzal1 a háromszáz holddal — nyomtál meg a szó végét, s hozzátette: <

— Menjenek csak haza, vár napi múlva megtudják a döntést.

— Tudtam, hogy segít —1 mondta egy kötényes lelkendez ve, amint kiértek az utcára. Ai

Kifizették a 13. havi fizetési a dohányfermentálóban

Nagy volt az öröm és szorongás a nyíregyházi Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat kultúrtermében, ahol mintegy ezer dolgozó jelent meg ünnepi gyűlésre. Nem kis dologról, egymillió 401 ezer forint nyereségrészesedés kifizetéséről volt szó, amiből eg> - egy dolgozóra általában egy havi fizetésnek megfelelő összeg ja tott. A tizenharmadik havi ti--‘lésre az 1957—58-as gazdasági év jó eredménye alapján jogosan számítottak a dolgozók. A vállalat üzemi tanácsa gyorsan intézkedett az igazságos elosztásról és a. pénz kifizetéséről a dolgozók részére. 10 százalékot tartalékoltak esetleges reklamációk rendezésére.

Nagy volt a jókedv. Ürültek a vállalatvezetöség bejelentésének, hogy a harmadik negyedévi vállalat tervet túlteljesítették és ismét megalapozták az új gazdasági év sikerét, a nyereségrészesedést.

Mostanában mind több községben jönnek össze az asszonyok és lányok a földmű vesszövetkeze- tek valamelyik helyiségében. A minap a nagyha'ászi szövetkezeti nóbizottság meghívására húsz asszony telepedett le a szövetkezeti irodában. A sarokban meg egy hivatalnok és egy parasztkinézésű férfi húzódott meg nagy barátságban.

Az asztalfőnél a szót a nőbizottság elnöke vitte. Arról beszélt, hogyan alakíthatnának baromfikeltető és nevelő társulást. Rövid vita után megszületett az egyezség és kezdték aláírni a belépési nyilatkozatokat. Amíg az asszonyok foglalatoskodtak a papírmunkával, a két férfi egymással tárgyalt. Egyszer csak eszébe jutott a gazdaembernek, kevés az az elfogadott fejenkénti száz forintos belépési díj. Meg kéne emeltetni. Nyomban szólt is a szomszédjának, mi fordult meg a fejében. Ö szebben tud beszélni és javasolja az asszonyoknak, emeljék meg legalább kétszáz forintra.

Tisza-hídon át sokkal fürgébb dobogtak a lábak, mint idejövet.

Az örömhírre! egyenesen Bálinthoz mentek. ;

— Segítséget ígért Tomcsányi — mondták a tanitónak, aki kétellyel fogadta a képviselő jóindulatát.

— Csak vissza ne vonja, akkor jó lesz, emberek.

Egy hét telt el, az emberek ismét felkeresték Barát Bálintot. De most lógó orral szólalt meg Kokas Sándor:

— Tudja-e, tanító úr, mi történt a háromszáz hold földdel? Nem ? Akkor azt sem tudja, hogy ki vette meg a földet. Tomes '- nyi vette meg — mondta Kokas Sándor, és öklét fenyegetően rázva éktelen káromkodásba kezdett.

— Tomcsányi?

— Az. Hogy az a ■ ■. — tört ki a keserűség a többiekből is.

— Most mit tegyünk? — kérdezte Kokas.

— Írjon kérvényt a nevünkben a minisztériumnak — kérlelte Kokas a tanítót.

— Kérvényt? Én? — kérdezte az. — Hiszen tudják, hogy meg figyelés alatt vagyok ..

— Más úgy sem ír. Tegye meg értünk — kérték a többiek is. Barát végignézett az elcsüggedt embereken. Mi lesz, ha rájönnek, hogy ö irta? ő, aki rendőri megfigyelés alatt van, aki az 1934-es választások idején Baj- csy-Zsilinszky Endrével tárgyalt< akit mindennap különös gonddal őriznek, akit más községbe helyeztek a baloldallal való cimborálásért... Vívódott, töprengett, gondolkozott: mit tegyen? Tagadja meg kérésüket? Ez feladása lenne a nemzet előbb- rejutásáért vívott harcnak, meghátrálást jelentene. És a családja? Mi lesz velük, ha rájönnek? Am a sok rongyos ember kérő tekintete, a sok éhező gyermek síró hangja, munkától, nélkülözéstől elcsigázott, elsatnyult testű asszonyok panaszos szava győzött.

— Megírom — mondta, s letelepedtek az asztal köré.

(Folytatjuk.)

NAGY TIBOR

A hivatalnok visszafordította a kockát. Tegyen ő rá indítványt. Több joga van szólni, mint neki, hisz a dolgozó parasztok tudják, nekik hogy is, mint is jobb.

— Az a javaslatom,

— nyomta meg a szót a férfi — legalább kétszáz forintra emeljék fel a fejenkénti részjegyei. Több pénzzel többre lehet menni. — S azzal hirtelen le is ült.

— Igaza van a gaz- datársunknak — hagyta helyben az elnök és csendre intette a megbolydult méhkast.

— Csak annyi sántít a dologban, hogy egyedül az ő felesége nem írta alá a belépési nyilatkozatot. Most osztán nem tudom, melyikőjük akar a társulás tagja lenni. Mert így lennénk ki a húszra.

— Az asszonyok derülten fogadták a tréfát. A gazda felesége is megengedett egy kis szégyenlős mosolyt. Ám a férje nem így. Előbb pulykavörös lett, majd nagyot nyelt és nehezen kibökte.

— Anyjuk! Hát így szégyenbe’ hagytál?

Most már a feleségét is elborította a pi- rcsság. Az asszony megigazította a kendőjét, felállt, az asztalhoz lépett és az elnök segítségével kikotort egy üres belépési nyilatkozatot a papírok közül. Nagy igyekezettel alákanyarí- totta a nevét — és mosolyogva foglalta el' a heiyét.

— Ez már beszéd!- — mondta az elnöklő asszony. Most már jöhetünk a javas’.attal A magam részéről egyetértek vele.

Az asszonyok megint felbolydultak,' Azért végül megegyeztek, ha már kettő nem is, de legalább százötven forint légyen egy részjegy értéke. Sőt: megtoldottéit fejenként húsz- húsz kiló szemestakarmánnyal is. Azzal véget ért a gyűlés és a magyarázkodások közben odaszól az egyik asszony a gazdának.

— Neked aztán érdemes volt felszólalni;

— Már hogyne lett volna — vágott visz- sza a férfi — legalább ki van a létszámotok ..,

Varga Gyula.

A nőtanács

a cigánygyermekekért

Tiszavasváriban működik egy úgynevezett „cigány iskola ". Ebben az iskolában 30 gyermek tanul — cigánygyerekek. A nőtanács patronálja a gyermekeket: gondoskodik arról, hogy legyen írószerük, ruhaneműjük. Az elmúlt hetek egyikén mértéket vettek a gyermekekről és ruhát készítenek számukra. Valamennyi ruhát Berecz Józsefné varrja meg, Aranyos Károlyné 5 gyermeknek adott inget, Karasz Istvánná, Mozga Józsefné, Markóczi Jánosné ruhaneműt adott. De lehetne még sorolni, hogy a nötanács tagjai mivel ajándékozták meg a cigánygyermekeket.

A gyermekek oktatásáért Dobós József érdemel dicséretet,

Szombati Istvánná Tiszavasvári.

A csodálatos ABC

jVI indig akadnak emberek, akik tudnak valami rendkívülit. Egyszer új csillag feltűnését látták, máskor megnyílt előttük az ég, álmukban égi szózatot hallottak, vagy magától lefordult a szegről a cserépcsupor és pozdor- jává tört. Különösen háborúk idején jelennek meg, a közélet porondján ezek a csodalátók és valami kifürkészhetetlen akarat folytán velük együtt a csodák is megszaporodnak, mintha csak tudnák az églek, hogy kétszeres, háromszoros igyekezettel kell a csodákat a földre zúdítani. — A csodalátók és csodacsinalók közt eztán cUvclaI mindenféle. Van közönséges kártyavető, gömbnáző, távcsöves égkémlelő és tudományos köpönyegben pózoló „tudós". Az első világháború idején ilyen tudós-csoda számba ment Mógli Gyula székesfővárosi tanító ábc- je. Ökelme ugyanis, belátva, hogy a régi oktatási módszerből már nem lehet megélni, kitalált egy újat, amivel 10—15 tanóra alatt íróvá, olvasóvá lehet varázsolni a legbegyepesedettebb embert is.

Egy ideig még bántotta a lelkiismeret, mint aki először vet szemet a máséra, de aztán azzal vigasztalta meg magát, hogy mégis csak ő a legilletékesebb arra, hogy a mások butaságából húzzon valami hasznocskát. Tervét papírra tette és beküldte a királyi tanfelügyelőségre. Majd azok eldöntik, hogy mit lehet a tervből kihozni. Talán azonnal hivatják és tárgyalásodat kezdenek vele.

Hivatták is, de csak egy hét múlva. A tanfelügyelő elé kellett mennie.

— Az ötlet nem rossz, de nincsen rá pénz! — mondta a tanfelügyelő. Esetleg a háború után.

— A háború tartania kilátástalan méltóságos uram! — bátorkodott ellenvetésre a kis iskola- mester.

— Ez igaz! — bólintott a nagy ember. — Hát, akkor vigye be a hadügyminiszterhez, hátha annak van rá pénze. Neki megszavazzák a költségvetésemelést minden szamárságra,

— De méltóságos uram, az én módszeremnek semmi köze a gyilkoláshoz ijedt meg a tanító.

— Édes fiam, hogy minek van köze a győzelemhez és minek' nincs, azt bízzuk mi őfelségére a királyra és a had vezetőkre,

Mógli uram a tanfelügyelő tanácsa szerint néhány ponttal kibővítette módszertanát. E pontokban teremtett összefüggést az ábc és a győzelem, a betű és a haza- fiság közt, aztán bevitte a tervezetet a hadügyminiszterhez.

— Ügyes, de túl költséges! — felelte a miniszter miután elolvasta Mógli uram munkáját.

— De a szellemi nyereség is jelentős lesz kegyelmes uram!

— Szellemi nyereség! . — nevetett cinikusan a miniszter. — Hát nem mindegy az nekünk,, hogy analfabétán vagy a maga ábc-jének ismeretében győz a katona? De ha volna valami anyagi haszna, az mindjárt más ...

Mógli uram ezen elgondolkozott, aztán bátorkodott, megjegyezni, hogyha egy jó kiadót szereznének az általa kidolgozandó könyvnek és a módszerét bévé-