Kelet-Magyarország, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-30 / 256. szám

KELETM AGYAKOR«/AG 1958 OKTÓBER 3«. CSÜTÖRTÖK Friss élmények amelyekből megtudjuk, hogyan mentették meg több olajbányász életét a komszomolisták, Továbbá megismerünk néhányat a szovjet fiatalok hétköznapjaiból Itt ülünk sze-mtől-Szern b- egy barátságos irodában és bon lógatjuk a színes élménytarisz­nyát. A szemközt ülő fiatal fiú szavai a legkedvencebb élmé­nyeknél szinte hangtalanul hul­lanak, csak a szája mozgása e* a szeme árulja el, hogy ebben a pillanatban messze, nagyon messze jár. Túl a Kárpátokon, Kievben, Moszkvában, vagy ép pen az olajvárosban: Bakuban. S amíg néhány pillanatra az élménynél időzik Bállá Tibor, a nyíregyházi Fűszer Nagykeres kedelmi Vállalat dolgozója, fut­tában bemutatjuk. Alig három hónapja tért haza Moszkvából, zsebében vörös diplomával. Négy évi kemény, kitartó tanulás után, kitűnő minősítéssel vé­gezte el a Plehánovról elneve­zett népgazdasági főiskolát. Az iskoláról csak annyit, hogy a „cári-fenség“ idején hétszáz bankár és kereskedő finom ru­hákba bugyolált fiacskája sajá­tította itt el a kereskedés és gazdálkodás fortélyait. Amikor nyíregyházi barátunk növendéke volt a szovjet iskolának, hét­ezer munkás- és parasztfiatal szerzett itt képesítést a szocia­lista kereskedelmi gyakorlat­ból. Bállá Tibornak né§y hosszú esztendő számtalan alkal­mat adott arra, hogy megismerje á szovjet fiatalokat. Bátorságuk­ról, ügyességükről és körülte­kintő illemtudásukról hadd be­széljen ő maga, mint a történe­tek élő szemtanúja: — Kiev volt az első szovjet város, ahol komszomolistákkal találkoztam — villantja fel az első találkozás emlékét. — Le­maradtam a csoportomtól be­tegségem miatt, ezért egyedül és társtalanui nézegettem az idegen arcokat a kievi pályaud­varon. Nagyon tanácstalan le­hettem. mert hirtelen sok t sz. telettudással a szemükben hoz­zámlépett két fiatal lány, és megkérdezte, hová szeretnék el­jutni. Nagynehezen kinyögtem, hogy a magyar követségre. Né­hány perc múlva kocsi fordult az úttestre, legújabb ismerőseim beültettek a kocsiba, ég elkalau­zoltak a magyar követségre. De még itt sem hagytak magamra: miután elintéztem a dolgomat még az intézet igazgatójához is elkísértek. Nem hivatalosan te'- ték, hanem csak úgy, barátság­ból, tisztességből. Ekkor lepett meg tlőször a szovjet fiatalok rendkívül bájos vendégszeretett, szívélyessége .. . Egyet-kettot forgatunk az évek kerekén, és képzeletűn it szárnyán máris ott vagyunk a Káspi-tenger háborgó, tajtékzó hullámainál, az olajváros part­ján: — A bakui olajmunkások bent ft tengeren, öt kilométerre szi­vattyúzzák a föld mélyéből a finom olajat. ,-*.z egyik elkalom- mal hirtelen szakadt rá a vihar a tengerre. A „hóra“ a tengeré­szek, a halászok és olajmunká­sok veszedelme, végigszáguldori a vizen, felkorbácsolta a sima víztükröt. Pillanatok alatt hatal­mas hullámok ostromolták a fú­rótornyokat. A tornyokon dolgo­zó munkások kétségbeesetten kapaszkodtak a deszka- és vas­építménybe. és bírókra keltek az óriási hullámokkal. A parton levők megkövülve szemlélték az élet-halál harcot. Voltak közöt­tük többen fiatal komszomol s- ták is. Némelyik hevesvérű be akart ugrani a hullámok közé, hogy úszva induljon a szeren­csétlenekért. Néhány bátor, jó zan gondolkozású fiú pillanatok alatt bent termett a tengeri mo­torcsónakban, a „kátyerban“. Csatlakozott hozzájuk egy idős. tapasztalt kormányos is. A kom­szomolisták öt és fél órát küz­döttek a hullámokkal, míg Si­került partra vonszolni a bajba­jutott olajmunkásokat. Ez az emlékezetes eset tavaly nyáron történt, de most is úgy látom magam előtt, mintha ma történt volna. Igen. A komszomolisták életeket mentettek, szemrebbe­nés nélkül kockára tették a sa­ját életüket. Pedig nem kötelezte őket erre senki és semmi. Azaz, mint kiderült, mégis: az ember­szeretet, a fiatalos önfeláldo­zás ... Egy nem mindennapi véletlen találkozás el Venedig meg Bállá Tibor elbeszéléséből. Moszkvában történt, egy forgal­mas utcán, ahol mindennapos látvány, hogy fiatalok világtala­nokat vezetnek át az utca más.k oldalára. Egy ilyen világtalan fiatalemberrel hozta össze a vé­letlen, akit ő segített át a túl­oldalra. S közben megtudta, hogy Szergej, a fiatal komszomolis a az ötvenhatos magyarországi ei­len forradalomkor Pesten veszí­tette el látását.' Pesten, az ellen- forradalmárok által lerombolt házakban. Szergej szeretettel és elragadtatással beszélt a magya­rokról, akiket sohasem tud ösz- szetéveszteni azokkal, akik őt megvakitották. A világtalan férfi nem adta fel a reményt, orvosai biztatják; ha betartja tanácsai­kat, a legújabb szovjet szemé­szeti eljárással valószínűleg vis­szakapja látását. Szergej gyógyul, remél és közben tanul, egyetem­re jár. és mivel vakon sem írni, sem olvasni nem tud, hallomás­ból négyes, ötös jegyeket szerez. Most meg akarja tanulni a va­kok ábc-ját... / Es hullanak a visszaérnie kezes morzsái. 1956-ban va­gyunk, a főiskola, ahol Tibor tanul, készül a műveletlen (szűz; földekre. A moszkvai pályaudva­rokról a szerelvények százai futnak ki a messzi vidékekre, ahol két- háromszáz kilométerre található egy-egy település. A komszomolista táborban egy éj­jel jajgatásra ébrednek a szom­szédok. Egy fiatal asszony küsz­ködött szülési görcsökkel. A tá­borban riadót „vertek", előállott a kocsi, és már indulni akartak a legközelebbi klinikára. Ekkor rohant lélekszakadva egy kis­lány. egyenesen a kocsin levő beteghez, egy nagy dunnát cipeit magával. A saját meleg dunna ját göngyölte a beteg asszony köré, amely alól alig pár percé kelt fel.. Az emberszereíet, a vég elen segíteniakarás és felelősségérzet legmegkapóbb példáival állunk szemben. Tibor lassan rákanya rodik saját szakmájára, de gon­dolatai még moszkvai pillanato­kat elevenítenek fel: A mi kereskedelmi em­bereinknek mondom el a követ­kező epizódot. Az egyik hatal­mas moszkvai kereskedelmi vál­lalatnál dolgoztam — mint fő­iskolás. Az egyik hideg, esős napon gépkocsival árut szállí­tottunk. Én elől ültem a gépko­csivezető mellett. Itt nem volt túl hideg, de az áruk felett ki­feszített vastag autóponyva a sok nedvességtől átvizesedett Mikor leszálltunk és megnéztük az árut, az árukísérő ott kupor­gott fagyoskodva, vastag bun­dáját ráterítette a féltett árura... Á beszélgetés közben két fény­képet húz elő. Egyiken egy szemrevaló lány — mint meg­tudtuk. már asszony, Tibor fele­sége — a másikon egy öt és fél hónapos fiúcska nézett vissza. Bállá Tibor Moszkvából nősült. Felesége tanítónő, s már van egy fiúcskájuk is, Jánoska. Moszkvában egy külvárosi vil­lában laktak. Amikor meges­küdtek Natasával, a fiatalok va­lamennyien segítettek a költö­zésben, sőt: mire észrevették, már le is pakolták a két tonna szenet, amit az intézettől kap­tak. A felsége és a kisfia még Bakuban vannak az apósnál, de nem sokáig. Minden percben várják a magyarországi vízumot, hogy a nagy ünnepet, november 7-ét, már Nyíregyházán köszönt­sék. Az élménvtarisznva las­san bezárul. Sokat, nagyon so­kat lehetne még írni, túlzás nélkül kötetre valót. Annyi bi­zonyos — ebben földink is meg­erősített bennünket — a szovjet komszomolisták mindig a mun­ka nehezét fogják minden nagy vállalkozásnál, és minden apró emberi mozzanatnál ott vannak. Tibor barátságosan búcsúzik, majd homlokára csap. és úgy újságolja el, hogy KlSZ-csopor- tot alakítanak a FÜSZÉRT-nél a Komszomol 40. évfordulója al­kalmából. A KISZ-csopon sor­sát már a városi KlSZ-bizottsá- gon is elegyengették. Az ajtó bezárul, és munkájába mélyed fiatal barátunk, aki nemcsak diplomát kapott Moszkvában, hanem a munkásokkal és a szov­jet fiatalokkal együtt dobogó szívet is. (Páll Géza) 4 nép jelöltje Czigler Elek Egyszerű szülők, szegény embe­rek gyermeke. Apja uradalmi gé­pész-kovács volt. Mánd községben született. A vasipari pályát vá­lasztotta, s mint géplakatos tanuló, egész fiatalon megismerkedett az­zal a sorssal, amit a múlt rend­szer szánt a szegénysorsú, egy­szerű származású fiataloknak. Et­től kezdve sorsa összenőtt az egy­szerű emberekével és a munkás­mozgalommal. A felszabadulás után Budapesten a Ganz-gyárban dolgozott. Munkatársai ekkor is tisztelték becsületes, jó munká­jáért, elvhű, kommunista maga­tartásáért. Majd később a Nyír- madai Állami Gazdaság főgépésze lett. 1956-ban az ellenforradalom idején azok közé tartozott, akik kockázatot nem ismerve küzdöt­tek a kommunista eszmék mellett. Az állami gazdaság dolgozói és a község lakossága jól ismeri Czigler elvtársat és bízik benne. Tudják róla, hogy jelenlegi fele­lősségteljes munkája mellett is fáradtságot nem ismerve mindent1 elkövet, hogy lelkiismeretesen el­intézze a dolgozók ügyes-bajos dolgait. Az itt elmondottakat igazolja az a tény, hogy a Nyírmadai Állami Gazdaság dolgozói és Nyírmada lakossága egyértelműen javasolja, hogy az Országházban Czigler Elek elvtárs képviselje területü­ket. Tudják, hogy olyan ember, akinek meg lehet bízni a szavában s aki lelkiismeretesen, legjobb tu­dása szerint fog érdekeikért dől- gozni. Höffer doktor szívből beszélt OKTÓBER 23-ÁN Penyigéa választási nagygyűlést tartottak o. kultúrházban, amelyen megjelent a: megyei és járási tanácstag-je­lölt is. A helyi nőtanács jó szer­vező segítségének eredményessé­gét tükrözte az a tény, hogy a gyűlésen résztvett 230 dolgozónak több. mint felét asszonyok, lányok tették ki. Persze ezt az a körül­mény is elősegítette, hogy a gyű­lés szónoka Valent elvtársnő volt, a nőtanács megyei bizottságától, akinek előadására érthető okok­ból kíváncsiak a nők. Meg kell mondani azonban őszintén, hogy ezt az előadást a férfiak is szívesen hallgatták, mert Valent elvtársnő a penyigei dolgozók életéről, múltjáról, jele­néről és jövőjéről beszélt. A FELSZABADULÁSTÓL kezd­ve például 84 új ház épült a falc­ban, az eddigi két rádióval szem­ben ma 76 többlámpásos készülék van. 120 család kapott a népi ha­talomtól 964 hold földet, amely egymaga óriási jelentőségű fej­lődést, jobb életszínvonalat ered­ményezett a község lakosságának- Épült két iskola 3 tanteremmel, pedagógus-lakással, kullúrház, tűzoltószertár, 5200 méter beton­járda, mely építkezésekben a la­Választási előkészületek Rozsályon A rozsályi falusi sportkör versenyzői is részt vesznek a választások előtti kisgyűlések szervezésében. Már eddig is jelentős segítséget adtak a helyi népiront-bizottságnak a felvilágosító mun­kákban, és a grafikonok elkészítésében. Legutóbb közös megbeszé­lésen elhatározták, hogy a esengeri járásban s főleg a környező erdőháti községek részére több sportágakban választási versenyeket írnak ki. A győztesek tiszteletdíjat is kapnak a helyi földműves- szövetkezettől és a népfronttól. A verseny kiírását a falusi sport­körökön kívül minden KISZ-szervezethez megküldik. A döntőket ?.ömmel november 2-án és 9-én bonyolítják le. Megkezdték az oStvénykitermeiést nyírieteken A nyírteleki faiskolai gazdaság­ban megkezdődött a gyümütesfa- í lyányok elállásának szezonja Az idén mintegy 300 ezer alma, körte, szilva, kajszi, meggy, cse­resznye, őszibarack, birs-oltványt és dió-csemetét szednek fel a földből és kendik meg az darusí­tást. Az állami gazdaságok, ter­melőszövetkezetek és szakcso­portok igényeinek kielégítésén túl bő választék áll az egyéni termelők rendelkezésére a nyír­teleki, kisvárd,ai és nyíregyházi lerakatoköan. Az oltványkitermelést az idén már nagyfokúan gépesítették. A fák kiemelését a gazdaságban előállított géppel végzik és szer­kesztettek egy loin hozó gépet is, amivel az oltványok leveleit tá- voiítják el. A száraz talaj elle­nére napi 6—7 ezer oltványt emelnek ki, és készítenek elő nedves csomagolóanyaggal leta­karva, szállításra. Az eddigi ter­melés 60 ezer oltvány. kosság 46 000 forint értékű társa­dalmi munkával segített, de a létesítmények oroszlánrészéhez államunk juttatta a penyigeieket. S mindez még csak a kezdet. A jövő képe még biztatóbb, még ke­csegtetőbb a tervek szerint. Nem csoda tehát, ha Valent elvtársnö szavait mindenki figyelmesen hallgatta. Elhangzott azonban ezen a gyűlésen többek között dr. Höf­fer orvos, járási tanácstag-jelölt hozzászólása is, amelyet szintén érdemes felidézni. DR. HÖFFER elmondotta, hogy 32 éve él ebben a gyarmati járás­ban. Volt alkalma megfigyelni a régi és a mostani helyzetet. O maga az orvosi egyetem elvégzése után 10 évig volt állás nélkül. Amikor elment állásügyben a- akkori főszolgabíróhoz, az hátra­tett kézzel fogadta, kezet sem fo­gott vele, és elzárkózott attól, hogy elhelyezéséről az orvossal tárgyaljon. Állásba való jutása után két év múlva került olyan helyzetbe, hogy kerékpárt tudott vásárolni, s azzal járta a közsé­geket esőben, sárban. Nem egyszer fordult elő, hogy betegei gyomor­fájásról panaszkodtak. Megkér­dezte tőlük: mi volt a reggeli? A felelet: puliszka. Mi volt az eged? Puliszka. Vacsorára szintén pu­liszka, vagy málékenyér. Puliszka és málékenyér jutott akkor na­gyon sok családnak, de olyan is akadt szép számmal, akinek oly­kor még ez se jutott. Milyen a helyzete ma az orvosnak? Mire kikerül az egyetemről, készen várja az állás, sőt nem egy orvosi hely betöltetlen ma is. Régen a községházán primitív körülmé­nyek közt folyt a rendelés, ma jól berendezett tendelőszobákban folyik. Ma nem kerékpáron és gyalog járja az orvos a községe-t két, hanem saját gépkocsival. mint dr. Höffe-,■ is. Ha nem tudja a beteg kivárni a mentőt, saját kocsiján szállítja be a kórházba a beteget. Mindez és sok egyéb jó dolog csakis a szocialista rend­szernek köszönhető — mondta dr. Höffer. A GYŰLÉS UTÁN az úttörők virágokkal köszöntötték a jelöl­teket és a választók megvendégel­ték őket. Ezzel kapcsolatban meg. jegyezte dr. Höffer: régen ez is megfordítva történt, a jelölt fi­zette a kortes-vendég költségeit, ma a választók figyelmeskednek, s ezzel is kifejezésre juttatják, hogy bíznak benne, ragaszkod­nak hozzá és valóban saját elha­tározásukból jelölnek, akit akar­nak. Ez igazán jólesik a jelölteki szívének... (Za) 2

Next

/
Thumbnails
Contents