Kelet-Magyarország, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-17 / 194. szám
4 KELETM.AOYARORSZAG 1958. augusztus 17, vasárnap Már kétmilliárd édes testvérem: bátyám, nővérem, húgom és öcsém él a világon — minden földrészen, és néhány nagynéném csinos bölény. Az ősünk egy volt: iszapi Nyálka, tej színű-fehér, mint most az ondó. Életet kötött iszap-anyánkba — unokaöcsém fűszál és pcmdró. ös-édesanyánk maga a földünk, mely teherbe ejtette önmagát; megszült, s mi lassan felnőttünk, de nem fogadtuk meg anyánk szavát. Így lettünk gonosz és rossz testvérek, — pedig a földön mindenki rokon: az emberek, állatok, sügérek s a virágok is kinn a balkonon. Számlálhatatlan lény a családunk s benne ikertestvérem: a magyar, akik egyforma sorsgúnyában járunk, akiket egy haza fedele takar. Én percenként fakadok sírásra, mert percenként halnak az emberek. S percenként zuhan új a világra, és én percenként nekik nevetek. Belőlem kétmilliárd testvérnek viszi szét szerelmem egy kis fecske. Szárnyán libegnek kéklő remények s viszi, viszi, fenséges egekre.. i Augusztus végén Szervezetten, nagy tömör sorokban elmenetelt a nyár. Nótája zeng még sok-sok torokban, de már jó messze jár, Augusztus vége. Néhány nap ég még, tüze fel-fellángol. De ez már semmi — céda merészség hamvadó parázsból. Nézem a népet. Zúdul az utcán fergeteges rendben, Ragyog a nap a hajszálak csúcsán s egy-egy szoknya lebben. Asszony test-mezők gyönyörű dombja csábítja szívemet, • Nyakuknak szép, barna koszorúja Még nyarat emleget, Most látom csak: milyen szép a nőknek örökös virága. Piros pipacs — ajándék az ősznek minden asszony szája, Nyár, nyár, te csodás! Búcsúzom tőled s újra visszavárlak, Nem látja senki — ősz lesz belőled, ködlepte szép tájak. Menj csak! Nézd, a fák meg is siratnak, levél-könnyük pereg. Ints vissza még a kismadaraknak, mind rólad csicsereg. E dalt még én is neked adom, vidd bele az őszbe. Zörgesd el majd dérlepte avaron, ültesd a jövőbe. Szervezetten, nagy tömör sorokban elmenetelt a nyár. Nótája zeng még sok-sok torokban, de már jó messze jár. ION BRAD: Elhivatás Mint ahogy csőrét az ekemadar fából vascsőrre cserélte, apám is préssel, nem taposva sajtolja már a szőlőhegyek vérét, — testvéreim, e friss fiatalok, kik kertként nőnek az égre, odaadták a föld feketeségét a mesterségek csillogó aranyáé, Hívta őket a kor Vulkánusza, hogy tüzét szítnák, ércét öntenék; ők építik a hidat, melyen át a népünk átkél fény derítette partra. Faluról hoztam nékik napvirágot, iránytűként, a szépség ösvényét, hogy el ne vétsék, mind messzebbre tartva. Gréda József fordítása. L'lnek-e, halnak-e? Mi lett belőlük? Érdemes volt-e az államnak és a szülőknek áldozni iskoláztatásukra? Meg- állták-e helyüket az életben? Ilyenféle kérdések zsibongtak bennem, amikor szombaton este — kissé izgatottan — befordultam első ötéves találozónk színhelyére, a Kossuth-étterem kerthelyiségébe. Bevallom, elérzékenyültem, amikor ott ültem a fehér asztalnál újra volt diákjaim, a kisvárdai mezőgazdasági technikum 1953-ban végzett tanulói között, öt esztendő nem nagy idő, mégis mennyi minden történt azóta... Maga az „Alma Mater"’, a technikum is megszűnt. Tanárok, tanulók szétszóródtunk ki erre, ki arra. Nem is sikerült mindannyiunkat összeverbuválni Feigel Miskának és Petrus Gyurinak. De akik nem jöhettek el, azok nagy részéről hoztak híreket. Berecz Sándor nevelő, az ezüshajú „Sanyi bácsi’’ látogatóba ment öreg szüleihez, Csehszlovákiából küldött levelet. Sajnálja ő is, mi is, hogy nem lehetett velünk. Szegény Péntek Pista már többé nem lehet közöttünk. Áldozzunk egy néma percet a csinos, jó tanuló, szolgálatkész ifjú emlékének. Nem sikerült befejeznie a Gödöllői Agráregyetemet, végzett vele még 1954-ben a könyörtelen halál. J~í e a többi volt diákom él és naLJ gyobb részt fényesen megállják helyüket az életben. Hogy megem- beresedtek! A lányok többsége már férjhez ment. Balázs Pálmának két éves fia van. Mikula Ica most várja a kicsit. Tuba Jolit a Dunántúlra vitték férjhez. — Polcz Magdát osztálytársa, Petrus Gyuri vette feleségül még az egyetemi évek alatt. Másik házaspár is lesz rövidesen ebből az osztályból: Torzsás Joli és Cseh Sanyi bejelentették, hogy novemberben esküsznek. A kezdődő szövődményekért annak idején sok fejmosást kaptak Szalóczinétól. Emlékeztek-e rá, gyerekek? — Hajaj! Pont Szalóczinéról lehetne elfeledkezni?! — jelentette ki általános derültség közepette Egri Jóska, a nagylétai FMSZ üzemágve- zetöje. Újdonsült feleségét is elhozta a találkozóra, akárcsak Képes Jóska, aki a közgazdasági egyetemet befejezvén, egy hónapot töltött Csehszlovákiában tanulmányúton. Előkerültek a különféle esetek Szalóczinéval, a rettegett kollégiumvezetővel kapcsolatban: az „öhönevés” éjjel álkulcs segítségével, amiért Cseh Sanyi — most a Kállósemjéni Növényvédő Gépállomás egyetemet végzett szakembere — akkor igazgatói megrovást kapott; a „kolbászmérgezés” története, amzlynek ürügyén okkal és ok nélkül 14 ágybanfekvő beteg lett, akiknek Szalócziné gondoskodott megfelelő hatású hashajtóról. Ennek kapcsán Kolozsi Palival történt egy-két esemény, amit ott a zártkörű találkozón is csak félmondatokban és fülbesúgással adtak tovább. jp elelevenedtek a régi csínyek, ame- tyekben — most derült ki — Képes Jóska, az akkori DISZ-titkár is részt vett egyszer- másszor. Dehát most már csak nevettünk ezeken az emlékeken és a nyomaték kedvéért rá is zendített valamelyik s persze mindnyájan vele dúdoltuk, hogy „Csak a szépre emlékezem...’* Érdekes, hogy a tanulók akkor megismert jelleme nagyjából ugyanaz maradt, Feigel Miska például akkor is precíz, pontos gyerek volt, talán a 3 évben 5 órát sem hiányzott és mindig olyan volt, mintha skatulyából húzták volna ki. Most is legelsőnek érkezett a találkozóra, ő rendelte meg az ételt, italt. Igen szorgalmas és alapos tudású gyerek volt, mégis szeréi nyen meghúzódott és hosszabb idő kellett hozzá, hogy értékeit felfedezzük. Most is szerényen hallgatott, legfeljebb szolidan mosolygott és csak akkor beszélt, ha egyenesen kérdést kapott. Bizonyosan szeretni fogják őt a nyíregyházi diákok, mert szeptembertől kezdve itt tanít majd történelmet és magyart Feigel Mihály tanár úr. A két Grajczár: Marika és Miklós szintén szolid magatartásúak, de elismert agronómusok. Kutasi éppen olyan nyalka, mint volt és úgy mondta, hogy a dögéi FMSZ-nél — a régi döcögős feleletek ellenére — simán intézi a gazdász-teendőket. Fekete Jani fergeteges nagy táncos volt és a II. éves Papp Marikát nagyon kerülgette. Ok is kaptak Szalóczinétól eleget, de úgy látszott hasztalan. S azóta a Jani valahogy mégis „elkallódott" Mankától és más lányt vett feleségül. Most a megyei tanács mezőgazdasági osztályán dolgozik Czipa Ferivel együtt, aki ugyancsak nősülésen töri a fejét, de a menyasszonya célzást tett rá, hogy a „Feri olykor-olykor még gyerekeikedik.” Szó, ami szó, a i idámságnak sohasem volt elronlója, akár a két Losonczi-fiú, vagy Egri Jóska, vagy Cseh Sanyi, vagy éppen Fekete Jani, Ez a vidámság nem is baj, hiszen a munkában, a hivatásban mindannyian derék fiúk. /V em csalódtam egyikben sem. Talán L ’ Lengyel Miklósban, akit kétségekkel javasoltunk az állatorvosi főiskolára. Pedig esze volt ennek a nagydarab fiúnak, csak szorgalma volt kevés. A technikumban még ment a tanulás, mert a nevezők Míklójst sokszor parancsolták a könyv mellé. De a felső iskolán már nem volt, aki ösztökélje. Ki is maradt. Hová lett, mi van vele, nem tud azóta róla senki sem. Nagyon hiányzott Varga Guszti, Múlik Zsuzsa, Elek Eszti, a kitűnő röplabdái, akit zömök termetéről és sok góljáról „Dugó”-nak becéztünk, „Kakuk elvtárs Valkó, Verebest és a többiek. 1963-ban legyetek ott mindnyájan a 10 éves találkozón, számoljatok be sok sikerről és boldogságról egymásnak. Magam most is a régi szeretettel kísérem lépteiteket és mindenkor szívesen várlak benneteket. ZAJTAl ANTAL. Rendezői tan folyamot hívott életre nemrégiben a Megyei Tanács Művelődési Osztálya. A rendezőképző tanfolyam komoly előrehaladást jelentett a megyei színjátszás szempontjából. Mint ismeretes, sok értékes, tehetséges öntevékeny színjátszó kedvét szegték azzal, hegy a hozzá nem értő, tanulatlan rendező rosszul ./sikerült előadásain kellett szerepelnie. így örökre elvették a kedvét a színjátszástól. Ezért jelentett haladást a sikerrel lezajlott rendezőképző tanfolyam, amely minden bizonnyal segíteni fog a népművelési szerveknek és kultúrházi igazgatóknak, hogy száműzzék az egyes színjátszó köröket irányító dilettáns rendező sisere hadát, Ezek az emberek színvonaltalan, tehetségtelen rendezői működésük fejében zsíros ösz- szegeket vágnak zsebre. Helyes lenne ha következőkben is indítanának hasonló jellegű rendezőképző tanfolyamot és gondoskodnának a színjátszáshoz értő fiatal rendező utánpótlásról. Endrész László^ Béke és baromság SZENDREI JÓZSEF: GYŐRI IDLES ISTVÁN: Kiáltás Stafétabot Versenyre hívsz ki fiam? — Jól teszed, ideje már, hogy megjöjjön eszed, s az eltékozolt drága éveket visszasírva, dalolj új éneket, mit abbahagytál, — áldott toliadat megcsúfolva — most keresd önmagad! Bizony, a toll egy furcsa kicsi jószág, ha leteszed, megfagy rajta a jóság, s marad kiszáradt szerszám a zsebedben, s ha nem olvad fel dalban, szép rímekben gondolattá, nem költő tolla már, csak árva toll, mely alkotóra vár. A te tollad is beszáradt jó fiam, fejed fölött az időűző iram úgy rohant el, mint zúgó tengerár, s észre sem vetted, nem vagy te Te már... Elsodródtál a semmi-sivatagba és elfeledtél benézni magadba. Most megragadtad újra toliadat: zúg benned ezer szép, jó gondolat, de még nem érzed, melyik az igaz, mi fájó érzés és hol a vigasz, mely felébreszti a kallódott költőt, míg alakulnak új, nagy emberöltők. Űj korszakok, hol kijelölve helyed, valóra váljék sok költői terved: új világ épüljön a régi helyén, ez lehet csak a mai költemény, s nem szóképekbe rejtett sejtelem, de emberi hang emberi helyen!... Jó negyven éve így kezdtem el én is, vélem dalolt a fiatal és vén is, míg szétzúzta a múlt korcs nimbuszát, egy felébredt nép bátor himnuszát, s nem riasztott meg semmiféle vész: — Győzött a nép, győzött a Marseilles! Hogy üldözés lett bátor toliam bére, |ipád ma is büszke az énekére, as halad tovább a megkezdett úton, megtört vállal is egyre azt fújom, — ha tollúk mások bárhogy igazgatják — e földön csak a népé az igazság! Egy árva nép, mely annyit szenvedett, kijelölte neked is helyedet, hogy felrázva az alvó nemzedéket, építs velük egy szebb, jobb ezredévet. Ne legyen többé úr az elnyomás, s minden új tett legyen víg áldomás! Nos, ha ez úton találkozhatunk, te is, én is emberek maradunk, de a szónak igazi értelmében . . . Ezen az úton versenyezhetsz vélem, s ha a cél előtt tán összerogyok, átnyújtom majd a stafétabotot. Fuss, rohanj véle hegyen-völgyön át, a nép hazája legyen a hazád, gondolatod a nép vágyát óhajtsa, így készülj fiam arra a nagy rajtra, amelyen egykor elindult apád ..: Stafétabotom ezzel adom át. GYŐRI ILLÉS GYÖRGY: Válasz apámnak Apám, a tollad most is jól fog, s lélekbecsengő, mint a dal, Műveid most is élő sorsok, s a szíved mos is fiatal. Bátorságod körülragyogja a terveimet, mint a nap és minden tettem összefogva a hiteddel, sikert arat. A te hazád az én hazám is, szenvedélyed, hogy szereted. Szenvedélyem lett nékem máris ez a nagyszerű szeretet. A nép fenségét én is látom, sorai között ott vagyok és helyet nékem bárhol szánjon, közkatonája maradok. Népemet én is közel érzem és igazságát kutatom, mert az egyetlen biztos vértem. Ott megyek én az utadon. Az úton, melyet te tapostál lábam néha botolhatott, de mindig ott megy, ahol most jár, megkeresi a holnapot. Toliam népemnek felajánlva — a szívemmel együtt adom — véled tartok minden csatába, harcod az én viadalom. Tudom apám, szenvedtél érte s e harc megnyomta válladat. Ha sorsom reám is ezt mérte, zúgolódnom már nem szabad. Vállalom gondod minden harcát. Helyeden mindig ott leszek, s mikor stafétád nékem adnád, megcsókolom majd hű kezed . .. E i.» iöt év: AZ ÉLETBEN vvyyywwvywww' — I'gv találkozó margójára —
